Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-18 / 13. szám
Kedd, 1938. január 18. Poliílkal napilap XIV. évfolyam 13. sz Római üzenet Chautemps kedden megalakítja második népfront-kormányát Ceon nium nem vállalkoxoft kabinetalakiíásra, Cebtun elnök isméi a lemondott mi ni sxier elnököt dexignáiía — /Ix ui kormány össxeálliíása a sxo~ cialisíák Gaíároxaíától iügg Paris, január 17. A francia kormányválságot vasárnap nem sikerült megoldani. A Chautemps-kormány lemondása után — mint ismeretes — először Bon ne t-t bizla meg Lebrun elnök a kormányalakítással, de a volt pénzügyminiszter tárgvalásai ncm jártaieredménnyel. Ezután Lcou Blum, a legnagyobb parlamenti pártnak, a szociáldsmokratáknak a vezére kapott megbízást a kibinet megalakítására. Leon Blum a parlamenti pártok vezéreivel folytatott tárgyalásokat. Kijelentette, hogy meg akarja valósítani a nemzeti egységet a népfront körül. Gyakorlatilag az az óhaja, — mondotta —, hogy a ncparcvonal pártjainak képviselői mellé társuljanak olvan férfiak, akik eddig ellenzékben # voltak, de jelét adlak annak, hogy hívei a demokratikus szabadságoknak Tekintettel arra, hogv Leon Blum tárgyalásai nem iártak a kívánt eredménnyel, megbízatását visszaadta a köztársasági elnöknek, aki ezután n újból Cliautemps-t kérte fel, alakítsa meg a kormányt. A volt miniszterelnök elvben elfogadta a köztársasági elrtök megbízatását és hozzákezdett a megbeszélésekhez. Chautemps először Leon Blummal és H e r r i o t-vai folytatott megbeszélést, ma jd a radikális párt értekezletére ment, ahol kifejtette: milyen irányzatot adna a kormány, amely a népfront többségére támaszkodik, A szocialista pártnak felajánlotta a kormányban való részvételt ugyanolyan feltételekkel, mint az elózó kormány megalapításakor. Chautemps este fogadta néhány vele együtt lemondott minisztertársát. A kormány összeállításáról csak kedden délelőtt határoz, ha maid megismeri az országos szocialista párt tanácsának döntését. A megkeszélés után Chautemps ismét felkereste Lebrun elnököt, maid a köztársasági elnöktől távozott, az újságírók előtt kijelentette: Szilárdan remélem, hogv holnap sikerülni fog a kormányt megalakítani „Szomorú és valóságos vallási üldözésről akarunk szólni — mondotta a karácsonyi konsistóriumban XI. Pius pápa —, mert nevén akarjuk nevezni a dolgokat. Hogy ne mondják rólunk is azt, amit az ókori történetíró mondott, egy hanyatló kor jellemzéséről : „Vera e t i a m r c r u m p e r i d idimus nomina" — „elvesztettük a dolgok igazi neveit". Nem veszítjük el a dolgok értelmét és igaz nevükön akarjuk nevezni a dolgokat." A pópa, amint most hiteles és részletes szövegében olvassuk — karácsonyi szózatában a következőket mondotta az egész világ számára a legújabb vallásüldözésről: — Németországban vallásuld ö z é.s van. Régóta mondják és hirdetik, hogy nincs, mi pedig tudjuk, hogy van. Tudjuk, hogy van és olyan, amilyen kevés volt eddig. Olyan félelmetes és súlyos, amelynek már szomorú gyümölcse lett. Fájdalmas — kimondjuk, — hogy olyan üldözés folyik, amelynél nem hiányzik és ugy látszik, nem fog hiányozni sem a kegyetlen erőszak, sem a hamisságnak és hazugságnak sok cselvetése és csalárdsága. Nem is akarunk tovább időzni ennél a fájdalmas dolognálCsak egy másik tételt, az igazság szempont-, jót akarjuk hozzáfűzni annak számára, akinek ez szükséges, — mert valójában erre nem is lehet szükség, hiszen senki sem kételkedhetik abban, hogy ilyen súlyos dolgokról nyilatkozva — amely annyira közelről érinti felelősségünket — Krisztus helytartója nincs helyesen tájékozódva és mást mond, mint ami valójában van. — Újra Németország felé kell fordulnunk, affelé az ország felé, amelyről mindenki tudja és amelyről nem egyszer túlozva is kiemeltük, hogv előttünk milyen kedves — folytatta a pápa. Ez teljesen igaz, mert kevés országot ismertünk meg olyan jól arról ar. oldaláról, amely oly magas fokban képviseli népét, azaz a t u d o m á n y, a s z e 1lem, a magas kultura oldaláról. Mind kötelékek ezek és nemcsak azok által ismertük meg, akik zarándokokként jöttek hozzánk tanulmányok céljából, hanem mi magunk voltunk, akik hozzájuk mentünk könyvtáraikba, kultúrintézményeikbe, otthonaikba, városaikba s elmondhatjuk, hogy kevés országot ismertünk meg ennyire. Kétszeresen is szomorú, hogy nekünk kell megállapítani, hogy bizonyos idő óta ott vétenek az igazság ellen. Ez olyan valóság, amely nemcsak személyünkben érint minket, hanem azt is, ami oly szent előttünk és ami annyira leköti fáradozásainkat és felelősségünket növeli Isten és emberek előtt. A katolikus hierarchiáról akarunk szólni, a katolikus vallásról. Isten szent Egyházáról, amelvet Isten jósága ránk bízott. Azt mondiák. hogy a katolikus vallás nem katolikus többé, hanem politikus és nem a vallás ügyén fáradozik, hanem politizál és éppen n politikának ezzel a fajtájával akarják igazolni az üldözést, mintha ez lenne védekezésének egyik módja. — Szeretett fiaink! Ugyanezt a vádat a mi Urunk. Jézus is magára akarta vállalni, hiszen Pilátusnak azért adták át, hogy felforgatja a népet, mintha a császár ellensége lenne. Pilátus jól értette, hogy miről van szó, ha néhány pillanatig ugy látszott is, hogy nem érti, de ugy tesz, mintha nem értené. „Tehát király vagy-e te ?" Világos, hogy Pilátus oly politikai királyról beszélt, aki uralma alá hajtja Palesztinát. „Tehát politikai vezér, politikai lázadó vagy-e te?" A mi Urunk az ő isteni világos szavával nyugodtan felelt egy állítással cs egy tagadással: „Regnum meum non est de hoc mundol" „Az én országom nem az, amit te gondolsz, ha igy lenne, akkor azok, akik az én pártomon vannak, felkelnének és segítségemre jönnének." Mi szintén ugyanezt mondhatjuk. Ha mi is azt a politikát csinálnánk, amit nekünk tulajdonítanak, azzal a szóval, amellyel fegyverkeznek és háborút készítenék elő, akkor nekünk is lenne valamelyik oldalról, ha kicsiny és nevetséges erőnk is, amely segítségünkre jönne. Nekünk nincs szükségünk erre és Jézussal mondjuk: „Regnum meum non est de hoc mundol" Mi nem gondolunk pontikára. Ez az, amit Jézus mondott, amikor azt állította, hogy nem azért jött a világra, hogy politizáljon, hanem hogy tanúságot tegyen az igazságról, az igazságról, amelyet a világ oly kevésre becsül és amelylyel oly keveset törődik. Hiszen ugyanez a Pilátus kérdezte: Quid est veritas ?" — és ezzel elment. Ki akarjuk jelenteni, Ismételten tiltakozni az egész világ szeme előtt, hogy nem csinálunk politikát, h8nem ellenkezőleg, nem tehetünk mást, minthogy vissza térünk Jézus szavához: „Ha igy lenne, a mi népünk segítségünkre jönne." Az egész világon van a mi népünk. Vannak ájtatos Fiaink, hiveink, Isten szolgái. Senki se higyje, hogy politizálunk, mikor mindenki láthatja és megállapíthatja, hogy a vallás ügyén fáradozunk ég ncm kell mást végeznünk. — Az igaz, hogy éppen ezért mondanunk kell azt is, hogy minden polgár köteles polgári kötelességteljesitésével életét összhangba hozni Isten törvényével, Jézus parancsával. Ez lenne tehát: a vallásból politikát csinálni ? Mi csak azt akarjuk, hogy a polgári életben, a közéletben, a szociális életben Isten jogait tiszteletben tartsák, amelyek egyben a lélek jogai is. Ez az, amit teszünk és amit mindig tettünk. Ha valaki másképen gondolkozik és beszél, az vét az igazság ellen. Ez szomorít meg a legjobban minket és ezért kell a vallással való visszaélés —' a leggonoszabb gondolat, ami valakinek is eszébe juthat — vádja ellen fordulnunk. A vallásnak politikai célokra való felhasználásának vádja a vád és rágalom, amelyet a püspöki és biborosí rendben levő annyi tisztelendő testvérünk ellen szórtak és amellyel annyi pápot ég jámbor hivőt illettek, akik mindig készek voltak engedelméskedni Isten törvényének és ov