Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-15 / 11. szám

6 DÉLMAGyARORSZÁG Szombat, 1958- január 15. Vasárnap megkezdjük SZEGEDI ALMANACH kikézbesítései. Minden előfizetőnk meakaoia. Eltűnt az országos gyűjtő ­országosan körözik (A Délmagyarorszdg munkatársától.) A' Vako­kat Gyámolító Dclmagyarországi Egyesület, amelynek Szegeden, a Torontál-tér 1. szám alatt van a hivatalos helyisége, az elmúlt napokban furcsa ügyben telt feljelentést a rendörségen. Az egyesület a mult év augusztusában megállapodott egy Kovács Gyula nevü 35 esztendős jászberényi magántisztviselővel, akit megbízott azzal, hogy fiz egyesület részérc az országban gyűjtést végez­een. A fiatalember ellátták minden szükséges Okmánnyal, meghatalmazásokkal és egyebekkel és útjára bocsájtották azzal a reménnyel, hogy szép eredményeket fog elérni. Ez a mult év augusztusában történt, azóta pedig a fiatalember­nek nyoma veszett. A megállapodás ugy szólt, hogy minden két hétben köteles jelentkezni és tlszániolni a gyűjtött összeggel, azonban a fia­talember egyetlen egyszer sem jelentkezett. Az egyesület természetesen nem tudja, hogy a fia­Italeniber mennyit gyűjtött össze, vájjon folytatja-e most is a gyűjtést és hogy mennyi kárt okozott, kétségtelennek látszik azonban, hogy a fiatalem­ber a beszedett összegeket elsikkasztotta. A rend­őrségi nyomozás edd'igi adatai ezt a feltevést plátámasztni látszanak. Kiderült ugyanis, hogy Kovács Gyula néhány hónappal ezelőtt Kiskun­félegyházán gyűjtött, azonban itt a Magyar Len­gyel Diákszövetség nevében járta végig az intéz­ményeket, hivatalokat és szedett fel kisebb.na­gyobb összegeket• Azóta Kiskunfélegyházáról el­tűnt, csak n Magyar Lengyel Diákszövetség által S/.ámara kiállított arcképes igazolványát vesztette el a városban, ezt az igazolványt megtalálták és igy derült ki? hogy Kovács Gyula notórius gyűjtő. Á szegedi egyesület az igazolványon szereplő fényképen felismerte azt a fiatalembert, aki a mult év augusztusában igazolványokkal és gyüj­tőivekkel felszerelve eltávozott Szegedről és azt Ígérte, hogy buzgó munkával csinos összeget sze­rez az egyesületnek. Az a gyanú, hogy sem a munkában, sem az összeg csinosságáhan nem volt hiba, mindössze nz történt, hogy Kovács Gyula elfelejtkezett az összeg rendeltetési helyéről és esetleg a maga céljaira forditotta a pénzt . ,. A feljelentés alapján a rendőrség most orsztL {fos körözést adott ki az állítólagos Kovács Gyula ellen, nem lehetetlen azonban, hogy ez nem az igazi neve, hanem álnéven szerepelt Szegeden is, a Magyar-Lengycl Egyesületnél is , , , PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT, ixeaeo. CSAKONICS ÍI Kill uccu SAROK CIPŐK: Fonott filz komód cipő 98 fill. Kihajtott kockás női komód cipő P 2.38 Gumi hócipő patent gombos női P 5.98 Női fél bőr, vagy lakkclpö P 9 18 Férfi fél bőrcipő P 1098 MÉTERÁRU: Tennisz flanell 1 méter 68 fill. Inlet 1 méter 88 fill. Kanavász 1 méter 88 fill. Ingfresco 1 méter 98 fill. Ruhaflanell 1 méter P 1.28 DIVATÁRUK: Tigris férfi sokni kishibás 1 nár 38 fill. Rolvhos férfi sokni 1 pár 78 fill. Bolyhos divat sál 78 fill. Flanel leányka nadrág 88 fill. Divat kalapfátyol 88 fill. Flanell divat férfi sapka 98 fill. Báli ruhavirág 98 fill. Beliilbolvhos atlaszcsikos női nadrág kishibás P 1 98 Zippzáras divat muff P 328 Belülbolyhos férfi divat Ing - 'P 3.08 /ZEGED I. 15. — A kereskedelem képesítéshez kötése. Az or­szág összes érdekképviseletei most foglalkoznak a kereskedelem és közlekedésügyi miniszternek az­zal a feliratával, amely az érdekképviseletektől a kereskedelem képesítéshez kötése tekintetében vé­leményt kér. A Szegcdi Lloyd-Társulat ós a Sze­gedi Kereskedők Szövetsége ezt a kereskedelemre nézve fontos kérdést vasárnap délelőtt 11 órakor a Lloyd-Társulat helyiségében óhajtja tárgyalás alá venni. A kérdést dr. Kertész Béla, a Sze­gedi Kereskedők Szövetségének iigycsze fogja is­mertetni. Tekintetlel a kérdés nagy fontosságára, Ugy a Lloyd-Társulat, mint a Kereskedők Szövet­sége ezúton is felkéri a kebelébe tartozó kereske­dőérdekeltségeket, hogy a taggyűlésen minél na­gyobb számban jelenjenek meg. P 24.~ Ruöaflanell flggg^ Női télikabát dúsan siőrmézva MiksxátG Kálmán u. 16. — Afrikai misszionáriusok előadása. Afrikában működő evangélikus misszionáriusok vasárnap délelőtt 10 órakor az evangélikus templomban, délután 5 órakor az Osztrovszky-ucca 5. szám alatti belmissziós teremben előadásokat tartanak. Vapavuori Tuure finn és Kunos Jenő ma­gyar nemzetiségűek. Belépti dij nincs. Offertónum. — Egyhónapi fogház rágalmazásért. Pécsről Jelentik: Ma hirdette ki a törvényszék G a r a y­tanácsa a kúria Ítéletét S i k Béla, a Dunánbili Tőzsde szerkesztőjének sajtóperében. Sik Béla lapjában sorozatos támadásokat intézett a Pécsi Napló felelős szerkesztője, dr. Wemer István ellen, aki emiatt sajtópert. indított. Ennek során a törvényszék Sik Bélát 14 napi fogházra ítélte. Fel­lebbezés folytán került az ügy a pécsi tábla elé, amely az első biróság Ítéletét helybenhagyta. Ser.i­tniségl panasz folytán, végső fokon a kúria fog­lalkozott az üggyel, amely az első biróság Ítéletét megsemmisítette és Sik Béla büntetését 1 hónapi fogházra enielle fel. A kúria ítéletének indokolá­sában megállapította, hogy az ismételten büntetett vádlott ezúttal anyagi halmazatban álló cselek­ményeket követett el és az alsóbiróságok által kiszabott büntetés a halmazatra való tekintettel tulenyhe. Az ítélet jogerős. — Uj Stauffer dobozos rocliefort jobb csemege, és szaküzletekben kapható. -O- " Rheuma, köszvény ellen idegfájdalmaknál, fejfájásnál, tag- és izületi fájdalmaknál, gyorsan és biztosan hatnak a Togal-tabletták. Orvosok ezrei ajánl iák a Togal-t, leliát ön is bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet. Kérie kifejezet­ten a kiváló hatású Togal-t. Teljesen árial­nmllan. Minden jzvógyszcrtárbau P 1.60. >— Sziv- és idegbajosoknál, vese- és cukor­betegségeknél, küszvényben és csuzban szenve­dőknél egy pohár természetes „Ferenc Jó­zsef'' keserűvíz reggelenként éhgyomorra vé­ve, a beleket alaposan kitisztítja, a gyomor és a ináj működését előmozdítja s az emésztést és az anyagcserét lényegesen megjavítja. Kér­dezze meg orvosát. — Svájcba megindult az utasforgalom. Rendkí­vüli olcsó egyéni utakat állított össze a Via utazási iroda, Budapest, IV., Váci-ucca 30, mely minden felvilágosítást megad és prospektust küld. — A kereskedelem képesítéshez kötése tárgyá­ban felhívjuk az összes fakereskedőket, hogy a fenli ügy megbeszélése végett 15-én este félhetkor a Lloydban megjelenni szíveskedjenek. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján. Férfiak: 1 kö­szörűs, 1 kádár, 1 bognár, 1 nőtlen gazdasági min­denes, 1 kifutó, 1 hónapszámos bolgár- és virágker­tész. Nők: 2 szőnycgcsomózónő. Háztartási alkal­mazott: 1 mindenes, 2 mindenes szakácsnő. 1 taka­rítónő, bejárónők. Hadigondozottak részérő fenn­tartott munkahelyek: 1 takács, 1 molnár, 1 éjjeli­őr. Állást keres; 1 mérlegképes könyvelőnő, 2 kl­szolgálónő, 1 ápolónő. ínséges favágók iránti tu­dakozódás cs megrendelés a munkaközvetítőben és a 19-73. számú telefonon. Mi a Pabor? Nem hajfesték, mellyel tetszés szerinti szinre lehet a hajat festeni, hanem a meg­őszült haj eredeti szinét adja vissza. Amerikai rendszerű készítmény, Dudás fodrásznál van a főlerakat. — Kevesebb ruhát kell csináltatni, ha a szövet szingyapjuból készült, mert az évekig tart cs min­dig szép. Csak a szövet cslnálója tudja garantál­ni, hogy a szövetben csak természetes szingyap­ju van. A magyar uricsaládok részere évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lcnke-ut 117. Még ma kérje a szövetminták költség- cs kötclezcllségmentes elküldését. —oOo-= Egy férj, aki tizenhárom esztendő óta nem ad életjelt magáról . . . (A Délmagyarorszdg munkatársától) Érdekes kéréssel fordult a rendőrséghez Wickl Istvánné született Galgóczy Anna somogyltelcpi asszony. Előadta, hogy férje, aki most 52 esztendős és foglalkozására nézve napszámos, tizenhárom esz­tendővel ezelőtt eltűnt és azóta ncm ad életjelt magáról. Az asszony előadása szerint férje né­hány hónapig még irogatott egyik-másik város­ból, legutóbb Barcsról irt egy lapot, amelyben tudatta, hogy jól érzi magát, amelyhez hasonló jókat kíván . . . Áltól kezdve azonban nem tu­datja feleségét. egyáltalán azt Sem tudni róla, hogy él-c, hal-e . . . Wieklné kérte a rendőrséget, legyen segítségére abban, hogy férjét meg'.alálja és hazahozathassa, ha ugyan életben van még. A rendőrség teljesili az asszony kérelmét, rádiókörözést ad ki és országszerte keresi oz el­, tűnt férjet . . « L

Next

/
Oldalképek
Tartalom