Délmagyarország, 1938. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-01 / 1. szám

Szombat, T938. január T. DELMAGYARORSZÁG 13 Meleg svájci nadrágot, kombinát, pulóvert, PAULUSZNÁL kestvüt stb téli árut rendkívül ofcs* áron vásárolhat *ÁR*«T UKC*. íS A HAGYMA LEGENDÁJA Irta ERDEI FERENC. A természet kezdte... A legenda első kezdeteit a természet adta. A marosmenti televényes vályogon és agyagon minden elvetett és kiültetett növények között a hagyma virult legjobban. Amikor a szeníLőrinci, gerizdesi és verebesi veteményföldeken a konyhakertek szokott palántáit navelgett© a makói kertész, már száz évvel ezelőtt feltűnt neki, hogy gyorsan a kövéren nőr.ek a hagymák és a pl: 03 fejek keményebbek és jobbak, mint a más vidéken termettek. A föld szerette a hagymát. A szőlőt és a gyümölcsfákat csak mostohán táplálta a makói föld, hagyta, hogy betegségek és élősdiek bántsák és pusztítsák, de ugyanakkor a hagymának kedvezett. Ahol a szőlő kipusztult, ott kitűnően termett a hagyma, mintha csak a természet akarta volna, hogy itt a hagyma legyen a fönövény és legenda keletkezzék körülötte. De maga ez a keleti izt és szagot hordozó földi gyümölcs setn volt ártatlan egy percig sem. Valahol csak éltek vele az emberek, mindenütt varázslatos erőket tulajdonítottak neki. Minden nyavalya ellen orvosságot láttak benne és kívül, belül, főve, sülve, nyersen alkalmazták gyógyitó szándékkal. Fűszerként pedig ugy tartották, hogy minden más fajtát egymagában pótol és ha nagyon szűkös volt az élet, nemcsak a fűszert, hanem a kenyérhez való minden más élelmet is pótolta. Titokzatos erőket rejtő termés hírében állott, könnyfakasztó ereje kiváltságokat adott neki a kert többi terményei között. Az ember folytatta... A makói emter bizonyosan nem sokkal különbözött egyéb alföldi mezővárosok emberfajtájától, a szentlörinci és újvárosi zsellér pedig éppenséggel nem sokban térhetett el más helyek szegénységétől. ők is jártak a gazdák tanyáira dolgozni, az uraság rétjére kaszálni és kicsinyke szőlő- és veteményföldjükön mindenféle veteményekkel bajlódtak és a dézsmát szorgalmasan fizették. Akkor kezdtek el különbözni más helyek zsellérjeitől, amikor a hagymával kerültek közelebbi barátságba. Zser.laii ás nen kellett hozzá, hogy felfedezzék a hagyma szokatlan fejlődését és kitűnő minőségét. Felfedezték és mind többet és többet ültettek belőle. De tovább is mentek. Nemcsak ültették, hanem a termést maguk hurcolták széjjel a vidékei é3 rájöttek, hogy hagymjúju'r mir.d nü'.t kedvelt és mind nagyobb és nagyobb mennyiséget követeltek tőlük. Az volt az igazi legendába való tette a makói kertészeknek, hogy amikor felismerték a természet kedvezését és környerő piacok hagymaszükségletét, habozás nélkül rögtön vállalkoztak a termelés növelésére éB a forgalom kiterjesztésére. Már az összes veteményföldeket beültelték és sorjában pusztították ki a szőlőket is, csakhogy elegendő hagymát tudjanak a piacra vinni. (ihjmSÁ ! Hagymások lettek s ettől kezdve már nem voltak közönséges zsellérek, hanem a vállalkozás hevében belenőttek a hagyma legendájába. Csak az volt az ember müve, hogy mertek vállalkozni a termelés fokozására, a többi már magától jött és nem lehetett kitérni előle. Vég '.l úrrá lelt a hagyma A makói kertészek vállalkozók lettek. Kiki bérelt a városkörüli veteményföldckből, vagy a járandóföldekböl fél-, egy vagy két holdat s azon hagymát termelt és mással nem is nagyon törődött. Vetett a hagyma közé petrezselymet és sárgarépát, de más mezei termeléssel nem nagyon foglalkozott. Ha volt saját földje, azon megtermelte a kenyérnek valót és kukoricát a disznónak, de a főgondja és a főmcslerzégc a hagymatermelés lett Árutermelő kisvállalkozókként termeltek a piacra a makói hagymások és olyan izgalommal lesték a piac árváltozásait, mint az amerikai farmer a csikágói terménytőzsde jelentéseit. Egymással verzenyben állanak. Igyekeznek a termelésben egymáson tu'.verni és a termelés titkait nehezein adját át egymásnak. A piacon pedig még kíméletlenebb a konkurrencia. Kiki a maga kereskedőjével alkudozik és társaira ügyet sem vetve, lesi a konjunktúrát. Individualista versengő fajtává fejlődött a hagymás és nincs ami o'yan messze esne gondolkozásától, mint az egymással valő közreműködés és az egymáson való segítés. Csak hagymások. A hagyma mágiája fogta meg őket és nem tudnál: komolyan arra gondolni, hogy ezen az egyetlen terményen tul mást is beálleszszer.ek termelésük vonalába. Persze a hagynia szeszélyes. Egyszer konjunktura van és akkor a hagymásnak nagyon jól megy. A legtöbb szerez egy kis darab földecskét. Máskor krach van a piacon, ilyenkor egy panasz és zúgolódás a város és a megszerzett kis földecskét áruba kell bocsátani. A hagymaár szeszélyes hullámain táncolnak az Bováryné, szegény Irta VÉR GYÖRGY Alighanem Marié-Antoine-Jules S é n a r d ur ragyogó ékesszólására és pompás meggyőző erejére volna szükség — éppen azokra az erőkre és erényekre, amelyeknek birtokában a párisi büntetötörvényszék előtt elmondotta magávalragadó védőbeszédét azon a nyolcvan év előtti tavaszi délelőttön, amikor közerkölcsök elleni bűnnel és vallásgyalázással vádolva egy könyv és egy iró, ama rouen-croisset -i romantikus lélek ült a vádlottak padján, akiről nemsokkal később minden ügyészi vádirat ellenére is kiderült, hogy nemcsak örökkön élő remekmüvet alkotott irói szenvedésében, de egy kicsit tőle is számítja az irodalomtörténet (ez a haszontalan okvetellenkedés) az uj európai regény megteremtését. Mondom, alighanem MarieAntoine-Jules-S é n a r d ur, a párisi ügyvédi testület illusztris tagjának ékesszólására volna szükség, hogy felmenthessék azt a tiszteletreméltó törekvést, amely a hangos film néma mezejére szólította Madame Bovary-t, szegényt. Mert Emma Bovary sem kerülhette el sorsát, a halhatatlanság mellett neki is meg kellett jelennie a filmstúdióban, mint annyi világot és korszakot, az emberiség történetét jelentő társának. Anna Karenina, Raszkolnyikov, Rómeó, Robin pajtás, Rozalind ,Liliom és Nemecsek Ernő után Bováryné i? megjelent a filmen fekete fürtjeinek asszonyi szépségében, egy nagy színésznő érett művészetében; de aki csak ezekről a derék és becsvágyó filmkockákról ismerné a kispolgári középszer drámáját és mélységesen szomorú asszonyi alakját, annak meg kellene elégednie Emma Bováry örökkönélö kísértése helyett — Pola Negri forr és szépségével és asszonyi szenvedélyével ... Milyen bámulatos lehetetlenségekre képes n füm. hányszor csodáltuk ezt Hollywood medici-gazdagságában, korlátlan méreteiben, London nagyszerű épületeiben, korhű hangulatában és hányszor csodáltuk P á r i s lalin finomságában, színészeinek művészetében, halk eszközeinek szépségében, — de Hollywood, London és Páris gazdagsága, technikája, apparátusa és architektúrája együttvéve sem képes arra, amire elegendő volt egy magányos és elzárkozott irói lélek egy magányos croisset-i tanyán, a normandiai tengerpart szélén, elrejtőzve a sürü bozótban. Mert hiába az eszközök gazdagsága, az immanens méretek grandiozitása, a csodálatos technika visszaidőző ireje, ha e nagy szerkezetből hiányzik az, ami a bensőséget, az értelmet és a tartalmat jelenti. Az elmúlt idők nyoméb a n, ezt az utat csak Marcel Proust járta, ahogy gépek, motorok és Jupiter-lámpák nélkül mindössze a lélektani eszközök finom és gondolati műszereivel felépitette az „A la recherche du temps perdu" roppant épületét... A lélek olykor több, mint a legyőzhetetlen technika, a gyönge és magányos gondolat olykor nagyobb csodákra képes, mert a legbonyolultabb szerkezet. És igy maradt magára megint Gustave Flaubert, egy vidéki földbirtokos a kisvárosi élet sivár szomszédságában, — holott nyolcvan év távlatából a hangos, nagy élet porondjára kényszeritette a film, amely gyors, változatos, olykor lankadton sivár képeket fotografált abból az alkotásból, amelyet Gustave Flaubert szelleme örök életre teremtett: a mindenkori kispolgári élet purgatoriumi freskóját. — Mindenesetre jelentős lépés volt a „K i e n cu j j u embertől" eljutni addig, hogy a film stúdiót és anyagot adott a szellemtörténet olyan alakjának, mint Gusztávé Flaubert és olyan tényének, mint Bováryné. De mit kaptunk ezekben az egymásratorlódó, olykor elnyújtott képekben? Először is néhány kosztümöt és frizurát, ahogy a második császárság korában viselték, — néhány Ansichtkártyát Y o n v i 11 e-Abbaye mezővároska kulisszáiról, néhány képeslaprészletet, amely mögött a stúdió bangárburája visszhangzott, holott Yonvjlle milyen pontosan, plasztikusan és láthatóan épitette fel képzeletünk Flaubert néhányszáz oldalán keresztül .., Néhány figurát kaptunk, akiknek jobbára csak nevük, történelmi nevük volt hiteles cs valódi... Ez a terebélyes és lomha, elhízott és esetlen figura volna Bovary doktor, akit ugy láttunk a bovgrizmus betegsége mögött, mint a korlátolt és tehetetlen, szinte bárgyún vigasztalan eltemetett körorvos klasszikus típusát, aki csak értelem nélkül kocog és poroszkál az életben anélkül, hogy tenni és gondolkozni valehet is megpróbált volna, aki ugy lézeng erőtlenül, mint egy megszeppent gyermek az iskolai felelés előtt, akit nem hite és szándéka, de Homais ur komikusan inlrikus fölénye sodort egy beteg munkás béna teste mellé, kezében az opcrálókéssel, bambán és teehtetlenül... És H 0 m a i s ur, a kisvárosi patika lámpái közötti Kishitüen és féltékenyen, leskelődve a háttérben, mindent kivárva és szívósan számítva, szinte bábokat mozgatva a kisvárosi pletykákban, — Homais ur, fölényesen és gyilkosan józanul, oly ártatlanul, mint a vizcsöpp, amely álhalatosan részekre bontja a sziklát, józanságában cs önzésében már: jellem! Homais ur, akinek alasja túlnőtt a homályos patika kamráján és tuinölt egy pyolcvan év előtti regény lapjain. „. Csak szét kell nézni 80 éven, városban és vidéken, mennyi Homais ur suttog, kotyvaszt és mosolyog, szinte utánozza Flaubert-t, aki csak a kispolgár regényét irta meg zengő hősök és bős' jellemek nélkül, de akinek alakjai kísértetiesen élnek és túlélnek az időben. És igy látjuk-e világvárosi elegánsan, ellenálhatatlanul hódítóan Leon Dupuis urat, aki voltaképen egy lábszárvédős kis közjegyzösegéd, nagyon is vidéki Don Jüan ... És igy él-e velünk ilyen romeosan regényesen, sőt érzelmesen normandiai kúriáján Hodolph de Boulange:, aki a kisvárosi birtokosból szinte hollywoodi ideállá