Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)
1937-12-11 / 282. szám
Szombat, 1937. december it. DÉLMAGYARORSZÁG 9 Riesz és Szójka játszik a Budai 11 ellen? Bognár nem szerepelhet Nagy izgalommal várta pénteken a Szeged FC és a Budai 11 vezetősége, hogy az egyesbiró milyen álláspontra helyezkedik a szabálymagyarázóbizottság határozata ügyében. A Szeged FC bizott abban, liogy Faragó Lajos „összeköttetései" révén eredményt ér el. Ezúttal azonban az egész fronton csalódás állott elő; az egyesbiró helybenhagyta a szabálymagyarázóbizottság határozatát, amely szerint megismételt meccsen csak az első incrkőzcs idején szerződtetett futballisták szerepelhetnek. Ilyen körülmények között jogerőssé vált, hogy a Szeged FC-ből Bognár, a Budai 11-ből pedig három uj futballista nem játszhat vasárnap. Faragó Lajos a határozat alapján már döntött is a csapatösszeállítás kérdése felett és ugy határozott, hogy a következő együttessel áli ki vasárnap a szegediek ellen: Hóri—Ligeti, Burgcr—Steiner, .Kovács, Schusztcr—Siklósi, Vértes, Hidasi, Lyka, Vermes. Az clsó mérkőzésen a Budai 11-ből nem szerepelt Szegeden Burger, Kovács és Siklósi, köztudomásu azonban, hogy mind a három futballista jóképességü játékos. , Amig a Budai 11-ben megoldódott a csapatösszeállítás problémája, addig ez a fontos kérdés elintézetlen Szegeden, a helyzet azonban sokkal kedvezőbb, mint például csütörtökön volt. Markovics Szilárd, a Szeged FC ügyrezctő-elnöke kijelentette, hogy Riesz állapota teljesen kielégítő cs játékára a jelek szerint sor kerül vasárnap. — Nem lehetetlen — mondotta az ügyvezető hogy Szojka is játszani fog. A hátvéd pénteken visszatért Szegedre és kijelentette, dr. Kreisz főorvos szerint nincsen inszalagszakadása, az egész komplikációt erős rándulás okozta. — Ha nagyon szükség lesz rám — mondotta Szójka. dr. Kreisz szavaival élve —, vasárnap akár játszhatom is, természetesen alaposan lefáslizott térddel. — Az utolsó pillanatban talán minden rendhejön — folytatta Markovics Szilárd — talán játszhat Riesz, Szójka cs egészen biztosan szerepelhetne már Kispétcr is, akinek ügyében még nem döntött az egyesbiró. Ez azt jelenti, liogy ebben a pillanatban játékjogosullsággal bir. Abban az esetben, ha Riesz és Szójka is szerepelhet, Kispéterre nem lesz szükség, mert Bognár helyén Seper fog játszani, aki tréningben van. Kispéler mindenesetre készenlétben áll, mert soha nem lehet tudni, hogy a betegek és a sérültek, bár javulás utján vannak, milyen állapotban lesznek vasárnapig. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, Tiogy a következő csapat játszik vasárnap a Budai 11 ellen: Pálinkás—Szójka, Riesz—Gyurcsó, Somogyi, Bertók—Bárkányi, Seper, Harangozó, Berecz, Nagy. Ha mégsem szerepelhetnének a betegek, akkor ez a csapat: Pálinkás—Gyurcsó, Kispétcr—Berecz, Somogyi, Bertók—Bárkányi, Seper, Harangozó, Szilassy, Nagy. Mindenesetre az a körülmény, hogy a betegek játékáról már beszélni lehet, nagy megnyugtatásul szolgál ugy a vezetőségnek, mint a közönségnek. Ez a megnyugtatás onnan származik, ha egy beteg futballista játékáról beszélnek, annak szereplésére rendszerint sor is kferül... A vasárnapi mérkőzésen csak a Szeged FCnek van veszteni valója, mert a már megszerzett két pontja forog veszélyben, mig a Budai 11 nyugodtan játszhat, mert a játékból semmi hátránya nem lehet, sőt a bevételből részesedik. Faragó Lajos ki is jelentette, hogy az egyik pontot feltétlenül el akarja hozatni Szegedről. Az első meccs előtt is ilyen optimista volt a budai futball igazgató... Ha csak Bognárt kell nélkülözni a szegedi csapatnak, nem szabad aggodalommal várni a nieccs eredményét. Hogy milyen nagy súlyt helyez a mérkőzésre a Budai 11, bizonyítja az, hogy az a csapat, amelyik mindig vasárnap szokott vidéki meccsére megérkezni, már szombaton Szegeden lesz és a vasárnap délután 2 órakor kezdődő találkozó után nyomban vonatra ül és visszatér Budapestre. Markovics Szilárd ügyvezető-elnök a mérkőzéssel kapcsolatban még a következőket mondotta: — A szabályok akként intézkednek, hogy ha valamely mérkőzés ujrajátszását rendelik el, ugy ezen mérkőzés közös rendezésben kerül lebonyolításra, amikor, is a másik félnek, jelen esetben a Budai 11-nek, jogában áll ellenőrizni azt, hogy a mérkőzésre díjmentesen senki se nyerjen bebocsájtást. A Szeged FC-nek éppen elég teher az, hogy ezt a mérkőzést újra kell játszani és természetesen, a Budaival szemben élni is kiván azzal a jogával, hogy a mérkőzés közös rendezésben kerüljön lejátszásra és a deficit felét a Budai tl fizesse meg. — A fennálló szabályok értelmében ugyanis a Szeged FC-nek a mérkőzés lejátszása után jogában áll nyilatkozni, hogy melyik mérkőzést, az október 10-it, vagy a december 12-it tekinti-e közös rendezésben lejátszottnak és természetesen azt fogja kiválasztani, ahol nagyobb veszteség érte. — Éppen ezért a vezetőség ezuton is kéri a tagokat, hogy ezen rendkívüli alkalommal váltsák meg a jegyeket. * A Szeged FC—Budai 11 és a KEAC—Vasutas amntőrbajnoki mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája. A SzAK egy poszton változta1, a KEAC és a Vasutas muitheti csapatával áll ki a vasárnapi mérkőzésre A Szegeden vasárnap eldöntésre kerülő két elsőosztályu bajnoki mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Egv a SzAK—MTK, minta KEAC—Vasutas találkozó eredménye nagy kihatással lesz a bajnokság állására, ezért mindenki kíváncsian várja az együttesek összetételét. A SzAK, amely Újszegeden áll ki vasárnap az MTK ellen, csak a balszélsöposzton változtat multheti csapalán. Kimarad a csapatból vitéz Ármány és . helyette Oroszváry, a Tanítóképző futballistája szerepel. Eszerint ez lesz a SzAK vasárnapi öszszetélele: Bokor—Cselédes, Rózsa—Mecseki, Hajdú, Hertelendy—Solt, Baróti, Aliiért, Solymár, Oroszvári. Nem lehetetlen, hogy az utolsó pillanatban még „simításokat" végeznek a csapaton. A másik szegedi elsőosztályu mérkőzés, a KEAC—Vasutas találkozó a Szeged FC—Budai 11 meccse előtt kerül lebonyolításra. Értesülésünk szerint egyik csapat sem változtat multheti összetételén és igv áll ki vasárnap: KEAC: Dr. Bodroghy — Antal, dr. Tóth III. —Kalocsai, dr. Herczeg, Csonka—Kása, Kovács I., Kovács II., Kolozsi, dr. Tóth II. Lehetséges, liogy Légrádinak cs Nyárinak is helyet szorítanak a támadósorban, bár az az elv, hogy győztes csapaton nem szabad változtatni. Vasutas: Papp—Király II., Sajtos I.—Kószó I„ Baloghy, Király III.—Sajtos 11- Soós. Kiss, Székely, Halasi. —oOo— Bakacst (Vasutas) továbbjutott Budapest bajnokságáért folyó " ökölvivóvrrsrnyrn. klubtársa Rúzsán azonban kiesett. Bakacsi a bnnlatnsulyban legyőzte Mártát (Lapterjesztő), mig Buzsa a könnyüsulvban vereséget szenvedett a BESzKRT Frigyesétől. Az MTK harca a játék nélkül elvett pontokért. Jelentette a Pclmagvarország. bogy a november 28-ra Kecskemétre kitűzött KAC—MTK mérkőzés elmaradt. Az egyesbirói Ítéletben az állóit, hogy a makói csapat lemondta a meccset- ellenifele javára, ezért a két pontot a KAC, kapta. Az MTK most megfellebbezte az egyesbirói határozatot azzal az indokolással, bogy nem mondta le a meccset, csak a játék elhalasztását kérte. Nemcsakhogv nem mondta lc a mérkőzést, de a játékvezető Testület nem is küldött birót a mécsesé vezetésére. Az MTK ragaszkodik a játékhoz. Megkezdődött a ping-pongclet Szegedon. Az úgynevezett téli sportok lassanként háttérbe szorítják a szabadtéri játékokat s igy már élénk az élet a szegedi ping-ponakörökben is. A két-szegedi pingpongcsapalnál dolgoznak a játékosok, sőt már a találkozó időnontiában is megegyeztek. Beeember 19-én keriil eldöntésre a SzAK—KEAC találkozó A helyiségben és a csapatlétszámban még nem történt megegyezés. DÉLMAGYARORSZÁG Megjelenik hétfő kivételével naponta reggel Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Szrgcd: Szerkesztőség Somogyi-ucca 22., I. emelet. Telefon 23-33. Kiadóhivatal, kölcsönkönyvtár és jegyiroda: Aradi-ucca 8, telefon 13-06 Nyomda: Lőw Lipót-u 9., telefon 13-06. Budapest: Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Hollán-ucca 5., I. Telefon 1-237-39. Makó: Szerkesztőség és kiadóhivatal . Városi bérpalota (Tejpiac.) Telefon 215. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország ' Hírlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál, Szegei Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR. Budai 11—Szeged FC oec-en-bf ,délv,á.n fé! ntMiflui • • b 2 orai kezdetű ligabajnoki mérkőzésre jegyek 20 százalék elővételi kedvezménnyel a DéllfiagyarOrSZág jegyirodájában szombat estig válthatók.