Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-25 / 294. szám

Szombat, 1937 december 25. DÉl. MAGYARORSZÁG 25 JAPÁN LELKE Irta TONELLI SÁNDOR A civilizációnak bölcsője amelyben élünk, a Földközi -tenger keleti medencéje. Ott kezdődik a történelem, melybe a miénket belekapcsoljuk. Később körülöleli a Földközi-tenger egész partvidékét és fokozatosan áttolódik Európa derekára. Azután belevonja körcbe az Atlanti-óceán partjait. Megkezdődik a világpolitika ideje. Hosszú időn keresztül az európai nemzetek között ennek a világpolitikának egyetlen tudatos hordozója Anglia, amely kihasználva a többieknek egymással vívott küzdelmeit, érdekszálait, nagy szívóssággal és még nagyobb szerencsével terjeszti ki az egész világra. Az egyetlen a nagyhatalmak között, amelyet igazán % ilághatalomnak lehet tekinteni. Uralkodik a tengerek kulcsát képező szorosok és a tengeri utak fölött. Hatalmának csak a legújabb időben támadtak versenytársai. 1871-tól kezdve világpolitikai jelentőségre emelkedett az erőtől duzzadó német császárság, szárnyait bontogatta az Egyesült-Államok gazdasági imperializmusa és elemi erővel töri bc a világpolitikába az első nem fehér nagyhalalom, Japán. Magyar közvéleményünkre szinte meglepetésszerűen hatott Japánnak ez a hirtelen emelkedése, mert bizonyos érzelmi vonzódásokon és ellenszenveken kivül a közös monarchia idején komoly érdeklődés alig jelentkezett a külpolitika kérdései iránt. Még élénken emlékezhetünk azokra a sajnálkozásokra, amelyek a kis Japánnak szóltak, mikor Oroszországgal háborúba keveredett. Ezt a sajnálkozást a kitörő öröm váltotta fel Japán első győzelmének hallatára- Szinte átmenet nélkül következett be a nagy változás. Nálunk is kezdték megérteni, hogy a japán győzelmek jelentősége az, hogy többe nein kizárólag Európában dől el az emberiség sorsa. Ekkor kezdett nálunk is kisérteni egy uj politikai fogalom, a sárga veszedelem. Ennek a veszedelemnek a jelszavát legfőként a német császár röpilette világgá. Az ő«neve alatt jelent meg az a hirhedt kép, amely Európa nemzeteinek allegorikus, alakjait ábrázolja egy szirtfokon, amint a lángpallosu angyal mutatja nekik Buddhának a kelet felől kénköves füstben emelkedő Buddha szobrát és felhívja őket, hogy a közelgő vésszel szemben védjék meg legszentebb javaikat. Éppen a német császártól ez a kép nem volt túlságosan tapintatosnak mondható, nem kis részben ennek a képnek tehetett tulajdonítani azt a német-gyülölelct, amely a világháború előtt általános volt Japánban. A magyar közönségnek más volt az esete. A magyar közönség nem törődött a sárga veszedelem jelszavával, ellenkezőleg, tombolt örömében a sorozatos japán győzelmek hircre, pedig természetszerűleg érezni keltett volna, hogy ázsiai terveinek meghiúsulása Oroszországot, mihelyt kiheverte vereségét, az európai frontra fogja visszakényszeriteni. A magyar közönség nem akarta belátni, hogy a távolkeklcn elfoglalt és birtokállományát védeni kényszerült Oroszország rgyuital az európai békét is jelenti. A magyar közönség külpolitikai iskolázatlanságát mutatja az is, hogy a világháború kitörése után alig várta a percet, amikor Japán hátba fogja támadni Oroszór-szágot. A magyar közönség csak az utolsó tiz esztendő óla kezdi Japánt megismerni. Igaz, -hogy erre bőségesen van alkalom, mert tíz esztendő óla Japán állandóan beszéltet magáról. Kétesztendónkint nekimegy Kínának, leszakít ej»v darabot a testéről, a leszakított részt beszervezi, azután megint folytatja hódító politikáját. Ugy látszik, tuintha igazuk volna azoknak, akik azt állítják, hogy a japán politikának végcélja egész Kina meghódítása, helyesebben Kina természeti kincseinek, gazdasági, népi és katonai erőinek egy irányító akarat szolgálatába állítsa. Ahogy az úgynevezett világtörténelem a Földközi-tengerről átterelő dött az All&nti-óceánra, most a Csendes-óceán kezd színtere tenni az uj világtörténelemnek. És ennek a világtörténelemnek kétségtelenül döntő jellegű tényezője Japán. Azt mondottam, hogy a magyar közönség az utolsó tiz esztendő alatt kezdte Japánt megismerni. Mire terjed azonban ki ez a megismerés? Inkább csak külsőségekre, statisztikai adatokra, technikára, hadseregre, haditengerészetre, politikai törekvésekre, kereskedelmi térfoglalásra, szóval mindarra, ami a keletiek kifejezése szerint megváltoztatta Ja pán ábrázatát. Ezekben a doigokban Japán csakugyan hasonlatos lett Európához, sőt talán még inkább az Egyesült-Államokhoz. De vájjon ismerjük-e a japán telket is s a változás során, amely Japánt a nagyhatalmak rangjára emelte, /negváltozott-e a japán létek is? Azt hiszem, hogy nem. A japán lélek hozzáférhetetlen' maradt Európa számára. Ha a civilizációhoz tartozónak tekintjük mindazt, ami az élet külső megnyilvánulásaira, a gazdasági életre és az anyagi eszközökre vonatkozik, viszont a kultura körébe utaljuk, ami befelé, p lelki éleiben jelentkezik, akkor Japán és a fehér emberiség viszonyát abban foglalhatjuk össze, hogy Japán elsajátította az utóbbinak civilizációját, de kultúrájától idegen maradt. A különbséget, amely köztünk és a japánok között fennáll, legjobban két lelki momentum világítja meg. Az egyik a vallás szerepe a kultnrában. Az emberi léleknek egyik természete s törekvésé, liogy szintetikus képet alkothasson magának a mindenségról és ebben a saját helyét is meg tudja jelölni. Az emberiség nagy többségénél ezt a szintetikus képet a vallás adja meg, mely kifejezés alatt ez esetben nem valamely dogmatikus forrna és nem valamely időben cs térben körülhatárolt szervezet, hanem a világnézlet sajátossága és a természetfeletti hatalomhoz való viszony értendő. Ebből a szemszögből nézve a latin-germán kulturkör tételes vallásai, különösen ha a kelet hitével és etikájával állítjuk őket szembe, nagyon közel állanak egymáshoz és csak árnvalati különbségek vannak közöttük. A megismerésen tul eső dolgok és az ebiről folyó erkölcsi világnézlet a fehérek világában nagyjában közös. Ebbe a közösségbe beletartozhatik az is, aki esetleg kivül áll a tételes vallások kötelékén. Viszont á civilizáció teljes elsajátítása mellett ís idegen a mi kultúrkörünktől, aki a képzeteknek ebbe a közösségébe nem tud belekapcsolódni. Ez a japánok esete. A másik elválasztó lelki momentum nagyrészt rokon az előbbivel, vagy talán egyenesen belőle folyik. A görög világnak, amely egyik legfontosabb elemét szolgáltatta a mi kultúránknak, talán legbecsesebb öröksége, az individualizmus, az egyéniség kifejlesztése. Megcáfolhatatlan tény, hogy az európai történetemben, művészetben, tudományban, minden nagynak és szépnek az emléke egyéniségekhez fűződik. Annyira igaz ez a tétel, hogy ezen még a kollektív és diktatórikus társadalmak sem tudnak változtatni. A távolkelet társadalmainak jellemző vonása ezzel szemben a személy te- • lenség, az önmegfngadásig menő alárendeliség az általánosság előtt. Az egyéniség nem a civilizációnak, hanem a kulturának a terméke. E szempontból azonban Japánt Kínától csak árok, de Európától óceán választja el. Nincs könnyebb dolog, mint példákkal illusztrálni a japán és európai lélek közötti ál nem hidalható különbséget. Japán állítólag modern állam, de ennek az állítólag modern államnak olyan uralkodó áll az élén. aki ma- v gát az istenektói származtatja és ezt neki komoly emberek, katonák, orvpsok. technikusok és kereskedők el is hiszik. A mikádó japán felfogás szerint fölötte áll az emberi dolgoknak, aki emberi értelemben nem is vonható felelősségre. Ezért képtelenek a japánok megérteni az olyan követelést, hogy egy amerikai ágyúnaszád elsülyesztésért a mikádó kérjen bocsánatot. Történhetnek megható és érthetetlen dolgok: iskolásleányok Írhatnak levelet az amerikai nagykövetnek, hogy bocsásson meg a vétkeseknek, fillérenkint gyűjt-* hetik össze a pénzt egy ugyanolyan ágyún*-* szád megépítéséhez, mint aminőt elsülyesztet* tek,. harakirit követhetnek el tengernagyok és közemberek, minden megtörténhetik, de n mikádó saját személyében bocsánatot nem kérhet. Ha Európában meghal egy uralkodó, fétesz-