Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-24 / 293. szám

8 délmágyarorszag Péntelc, 1937. december 24. Karácsonyi vásár HORDA HáZl MMÍ Tiroli ruhíH S*enz£ciós olcsó árak ABC, Herme*, Ka'ász. Városi |Alétt iifa!v*nyok HORDA nyaKHenno KORDA un divat mm mtszadoság Sztctienni tér. á DtlmagyororsiAg ragíny* MÉGIS ÉLEK f • a Rutikabánvat II amAr, Elek arra gondolt, hogy bezzeg a belgyógyá szaton meg a sebészeten szanatóriumi tiszta­ság uralkodik, akár ebédelni lehetne a par­kettáról. Na, de ezután itt is így lesz. Az a két sárgapofúju csirkefogó meglakol. Dolga­végeztével kinvitotta az ablakot és lekiáltott a kertbe egy napozó betegnek. — Eredj az irodába s hívj orvost. Aká.rkit. Mondd, hogy nagy baj van a fertőzőknél. — Aztán leült egy haldokló mellé és várakozott. Nem so­káig. Éppen kezelő-orvosa jött. Mikor meg­látta Eleket, amint a haldoklót simogatta, rá­förmedt. — Maga hogyan került ide, maga szerencsétlen? És mit csinál? Mi? Megőrült maga? — Elek az élettől búcsúzóra muta­tott. — Jelenleg ennek a szegénynek segí­tek meghalni, •— mondta szemrebbenés nél­Mostan is muszáj lenne. Szégyeljétek maga­tokat! Gyáva dögök! — sarkalt beléjük, — takarodjatok! — lökdöste őket lefelé a lép­csőn, hogy gurultak. Azután másfélórát töl­tött a betegeknél. Amelyik nem tudott egye­did enni, annak felemelte fejét s kanalanként adagolta szájába a levest, — hogy hálálkod­tak érte, hogy szorongották a kezét. — Ca­poral, hozzám is gyere... Caporal, segits rajtam... — úgy néztek fel rá, mint valami csodára. Elek nem félt, hogy megfertőzik: és ha igen, hát úgyis mindegy, — jutott eszébe. Ágyakat igazított, véres lepedőket cserélt, akinek az arca is véres volt, azt megmosdatta, a jégtömlőkbe friss f"gpt rá­lőtt. Szakadásig dolgozott, de könnvitett a szenvedőkön. Olyan elhanyagolt állapotban voltak ezek a kórsúgos páriák, akár a disz­nók, sokan saját piszkukban fetrengtek. A gondozásukra rendelt ápolók kizárólag vizi­tek idejére tették őket tisztába, hogy az or­vosok ne lássák ezt o poklot, holott óránként kellett volna. Mikor Elek megkérdezte, hogy miért nem tesznek panaszt a mcdecin ma­rar-nál, azt felelték: hiába, az anamitok ra­vaszak, letagadjak, elhitetik a doktorral, hogy ők. igenis, becsületesen végzik kötelességü­ket, egy szó sem igaz az egészből, a bete­gek fantáziálnak... és látszólag igazuk is van, mert amikorára az orvosok jönnek, va­lóban minden ragyog... addir a pár percig, l ül. — Dohát elment az esze? Az istenért! — p doktor vállonregadta és tuszkolta kifelé. — Menjen! Menjen! — Hagyia csak, uram ... most már igazán nem sürgős... Már másfél­órája idebent vagyok, — tért ki Elek a keze elől, majd bőven áradó szóval beszélni kez­dett tapasztalatairól. Hogy mi volt itt és hogy ! az ápolók bitang gazemberek, akik megérde­melnék a legkeményebb büntetést is, — szeme szikrázott a felháborodástól s egyszer­j egyszed az értelmükbiró betegek is közbe­szóltak: minden úgy van, ahogy a káplár mondja. Közlései észrevehetően nagy hatást ! tettek a doktorra. Eleket mindazonáltal meg­szidta, amiért bemerészkedett ide a ragályo­sokhoz és megszegte a kórházigazgató ti­lalmát. Hallatlan vakmerőség volt, komolyan. — Egyéb sem hiányzik magának, mint hogy maga is megfertőződjön s az egész kórház­ban széthurrolj'a a bacillUsokat, — dohogott mérgesen — még éppen ez hiányzik... ám­bár nem tagadom, emberi szempontból dicsé­retes dolgot művelt, de mégis, gondolja «,!... Bolond ember az, oki készakarva vesztét ke­resi. Most pedig jöjjön, menjünk innen — karolt Elekbe; miután megnyugtatta a zúgo­lódó betegeket, hogy ne aggódjanak, jóte­vőjüknek nem lesz bántódása, elhagyták a termet. Kint a folyosón a^t mondta Elejcnek: — Tudja, hogy holnap kellett volna Orán­ba utaznia? Menetlevele ott van az irodá­•ban ... Emiatt nem mehet. Legalább egy hé­tig megfigyelés aletr kp.ll -tartanom. Nem saj­nálja? — Nem: A doktor mosolygott és szótlanul kezet­nyújtott. A fertőtlenítőbén aztán tetőtől-ta'pig le­dörzsölte Eleket alkohollal, még haját i? be­kente, szájába és torkába meg valami men­tholos folyadékot fecskendezett. Valósággal megfürösztötte. Az egyhetes türelmi idő simán eltelt, Elek nem kapta meg a tifoidot. Teljesen külön szobában fektették le ós á-doktorok egymás­nak adták nála a kilincset. Egv hétig 6 volt a kórház szenzációja. Az.orvosfőnök kitünte­tést igért s elméséltette.magának Elek egész élettörténetét; végül azt kérdezte, nincsen-e valami különös kívánsága, amit teljesíthet­ne? — és rögtön hőmérőt dugott hóna alá, amikor Elek feleletül odanvilutkozott, hogv egy injekciót szeretne, amitől örökre elalud­na, — az őrnágvórvós' nvilvárt arra gondolt, hogy ez már okvetlenül az idegláz... Pe­dig Elek józanul, őszintén beszélt. Napról­napra gyengült, tüdeje szúrt, mintha állandó­an dárda lett volna a mellében, kegyetlen de­rékfájásai voltak s ehhez járult még az újra kigyulladt és szűnni nem akaró hőség. Nem birta az ágyat, a fentlétet sem bírta, csak lé­zengett s szüntelenül köpte a vért. Olyan gyenge volt, hogy mikor nyolc nappal ké­sőbb Oránba érkezett, úgy emelték le a vas­útikocsiból. Egy darabig az állomáson szol­gálatot tévő szanitécek támogatták befelé a városba, de hamarosan belátták, hogv így gyalogosan nem tántoroghatnak végig az uc­cákon ezzel a holteleven káplárral, hát leül­tették a tengerparti sétányon, ők maguk meg visszamentek a kórházba kocsiért. A pad, amelyiken Elek hátradőlt, pálmák, citrom — és olajfák, agavék árnyékos sátorában volt felállítva, szemben a tengenrel. A tenger sze­líden, lágyan ringott s hűvös levegőt szitált a gyilkos lángolásban fakón-párás nagyvá­rosra. S ez a hűs szitálás Eleken is könnyí­tett. Ugy tünt, hogy szabadabban lélekzik; még alig-alig pillantotta meg a tengert és máris, mintha lemosódott volna róla valami Afrikából. Ez legalább nem a sivatag és nem Sidi-bel Abbés a maga véges, szűk határai­val, ez már egy kicsit Európa előszobája. —• Azé az Európáé, melyet én sohase fogok többé viszontlátni, — bomlott fel benne szo­morúan. — Jó, hogy apáék nem tudják, mi­lyen beteg vagyok. Apáéknál is bajok lehet­nek, legutóbb azt írták, háromezer koronába kerül egyetlen villamosjegy. Az egész vilá­gon bajok vannak. Ezért volt háború? Ki ke­resett ezen a háborún? Na, igen ... Erdélv, Bácska és a Felvidék, de ez még nincsen el­intézve, még nincs ... Egyesegyedül Udva­ri Elek élete van elintézve, de az aztán vég­érvényesen ... — Gépiesen letört egy darab­kát egyik agave-levélről. — Az el, végleg, — köhögött s vért buggyantott zsebkendő­jébe. — Agavé... a nedv, mely a megmet­szett végriigyek sebeiben összegyűlik, adja az agavebort, belőle készül a részegítő pul­que, — apró szálacskákra tépdelte a levelet, nézte a vastag rostokat, csipegette — ebből lesz az aloékender, amiből kötelet csinálnak... — Emberek sétáltak előtte le-fel. Jól szem­ügyrevették, akárhányan vissza is fordultak. — Mit néznek? Ilyen ijesztő kinézésem van, hogy megbámulnak? ... Mennyi szép női Vígan nevetgélnek. Majdnem valamennyit férfi kíséri. Nekik jó. Övék az élet. Hogy zúg ez a város. Minden nagyváros ígv mo­rajlik? Hány ezer lakosa lehet Orónnak? Hogy sistereg, hogy pezseg, lüktet... bizony szo­katlan már, nagyon szokatlan és fárasztó ..: az élet ritmusa ez. érdekes és én is hallom, a félhaloítak is érzékenyek az élet. ritmusára? Í£Cn? — furcsa — lehunyta szemét s aléltan ült, sokáig. fFolvt knv.) Iskola ós aktatáskák lero'o( ibb-m a készitónót a* ma* bőröndül, Szto lenyi itt 8­KB* UflTs4Bl A Korzó Mozival szomben. 0 csá karácsonyi árak! 1 L likór 2.80 1 1. édes bor — 40 I. r. rétes lisztek, dióbél, mák, fűszerek legol­csóbb beszerzési üzlet KERTÉSZ liszt, fűszer Mikszá h Kálmán-u. 4. Több mint félszáz portrét közöS at Délmagyarorsszág karácsonyi könyve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom