Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-22 / 291. szám

2 DÉ cM AGYARORSZÁG Szerda, 1937. december 22. Karácsonyra BFB IMI Zírx Pollák Testvéreknél IS ^MSS Sir Vas Pál villany, rádió g& Kiadás — Sxerelés — Javítás Széchenyi fér 13. «0!*ke nörörJi mellett.) Félmilüós ékszerrablás Londonban A Hyde-Park-Rzállóban kifosztották a Carlier cég igazgatóját. London, december 21. Nagy rendőri szenzá­ciója van az angol fővárosnak. A Hyde-Park­száilóban megjelent három fiatalember és ki­bérelte az egyik legdrágább lakosztályt. Teg­nap azután ebből a lakosztályból telefonon felhívták Cartier udvari ékszerészüzletet. Cartier az angol főváros legnevesebb ékszeré­sze. felesége a magyar Almássy Jaqueline grófnő. A telefonálók arra kérték az üzletet, hogv küldjön a szállóba bemutatásra külön­böző ékszereket. Megmondták, hogy körülbelül 1">00 font értékben kivannak vásárolni. A Car­tier cég üzletvezetője, Be 11 inger igazgató ment el a szállóba, amelynek hall iában az ecvik fiatalember fogadta, majd felkísérte a lakosztályba. Alig csomagolta ki a drágaságot, amikor kéf álarcos férfi rohant be a szobába. "Révetették mogukat az igazeatóra, néhány boxiitéssel le­terítették. Fstefelé a szálló személyzete találta meg eszméletlenül «z iuazgatót n lakosztály­ban. Bellingcr olvan sulyos sérüléseket szen­vedett. hoffv reeselig nem tért magához. A támadók kifosztották Cartier cégvezetőjé!_. p'-S húszezer font, több. mint félnvMió nengó értékű ékszerrel jelent meg r» szállóban, hogv a rendelőknek legven választékuk. A szállóból a fiatalemberek elvenként tá­vozta''. nodgvászukat a lakosztályban hagy­ták. Föröndieik köveket és faforgácsot tartal­mazlak. Az ékszerrnh'ás ügyében az cész Seot­land Yardot moz"ós'lották. A rendőrség első intézkedése az volt, hogv az Angliából távozó utasok szigorú ellenőrzésére utasította a ha­tárállomásokat és a repülőtereket. ÖRÖMFT SZEREZ ha ajándéknak nöi hálóinget » komhinét vess schiller ilus füzö- és fohérnemüsz,alon Szeged. Csekonics-nrea 4. I .Karácsonyra kivételes szolid, olcsó árak. Szeged Várost Sz'ntiáz Ma és minden este A szegedi legnagyobb sikert aratott eredeti Eisemann-iperett macskazene Pénteken délután Piroska és a farkas Karácsony délutáni előadás a jó gyerekeknekl Ünnep) műsor: SZOMBATON: Délután 3-kor SÁRGAPITYKÉS KÖZLEGÉNY Délután egynegyed 7 órakor MACSKAZENE Este 9 óra 15-kor MACSKAZENE Rendes helvárak. VASÁRNAP: Délután 3 órakor: MEZEI PACSIRTA Délután egynegyed 7-kor MACSKAZENE Este 9 óra 15-kor MACSK VZENE Karácsonyi öröme akkor teljes less. Harisnyái és zsrtkendöt ha otosón nál am vesz XöW:-áru, szövött-áru minősége kitűnő, Tartósságát dicséri • sok verő és viselő. Magyar Harisnyaáruház Károlyt ucca i Delbos beszámolója Uözépeuvópal uájávől »Franciaország és barátai ragaszkodnak egymáshoz" s Páris, december 21. A kormány tagjai Leb­run köztársasági elnök elnökletével kedden államtanácsot tartottak. Delbos külügymi­niszter beszámolt közép- és keleteurópai utjá­nak eredményéről, majd hangsúlyozta, az uta­zás során meggyőződött arról, hogy szilárdak azok a kapcsolatok, amelyek Franciaországot az általa meglátogatott országokhoz füzi. — Az eszmecserék megmutatták — mondot­ta —, hogy Franciaország és barátai ragasz­kodnak egymáshoz, a Népszövetség iránt vál­lalt kötelezettségeikhez és közös akaratuk arra irányul — amint ezt a londni megbeszélések­ről kiadott hivatalos közlemény is kihangsú­lyozta —, hogy elősegítsék az európai feszült­ség enyhülését és minden nép szabad és békcs tárgyalások utján való együttműködését. Szenesi Mária kalapszalonjában. Feketesas u. 21. * Eredeii modellekből napy karácsonyi vásár Készenlétbe helyezték az amerikai flottát A fávolhelefi események ügyében állandó tanácskozás íolijih London, Washington es Pűns Közöli Paris, december 12. A távolkeleti helyzettel kapcsolatos flottaátcsoporlositásról Franciaor­szág és Anglia közölt állandó tanácskozások folynak. A francia lapok azt hangoztatják, hogy Franciaország már csak saját jól felfogott ér­dekében is készséggel vállalja a Földközi-ten­ger örszolTálatának ellátását Anglia helyett is, hiszen nyilvánvaló, hogv a lávolkeleti vizekre kiküldendö angol hadiflotta nem kizárólag Anglia érdekeit védi Kinában. Newyorki jelentés szerint az Egyesült-Államok nem vonják vissza a hadiflottát a kinai vizek­ről, sót minden eshetőségre felké. szülve, a flottát készenlétbe helye­zik. Hull államtitkár közölte a kongresszusnak azokkal a tagjaival, akik a flotta visszahívá­sát kérték, hogv az amerikai flottahaderő egy­ségei a japán-kinai viszály befejezéséig a ki­nai vizeken maradnak. A San Domingóban horgonyzó kilenc amerikai hajó tegnap este váratlunul indulási parancsot ka­pott. A flotta San Pedro felé indult, rendeltetési he­lyét azonban senki nem ismeri. Hasonló pa­rancsot kapott öt repülőraj. amely készenlét­ben áll. hogv bármely pillanatban ismeretlen cél felé indul jon. Megállapítást nyert, hogy a Jangcse-folvón végrehnitott bombázásokat Fnsimoto ezredes saját felelősségére rendelte el. Ennek ellenére kétséges, hogv a törzstisztet visszahivják-e Tokióba és megbüntetik-e. Amerika e'ufasHfa a fapán Newyork, december 21. A sajtó mereven el­utasítja a Panoy-esetről kiadott japán hivata­los jelentést. A lapok különösen azt a japán részről cáfolt körülményt hangsúlyozzák, hogy a légi bombázás után japán gyalogság gép­puskával lőtte a sülyedő hajót. Pánik Kantonban Hankau, dccembcr 21. Kinai katonai kö­rökhöz közelálló jelentések szerint hétfőn Biaz öbölben mintegy 10 ezer főnyi japán katona­ság szállt partra. Ezeknek a csapatoknak állí­tólag; az a feladatuk, hogy elvágják a vasúti összeköttetést Kanton és Hong-Kong között. Kantonban nagy a felfordulás és izgalom. A kinai lakosság kétségbeesetten menekül az európai negyedbe. A kantoni angol hatóság felszólította a kantoni angol állampolgárokat, hogy készüljenek fel a város azonnali elhagyá­sára. 20 ezer kinai hősies áttörése a japán gyOrün Hankau, december 21. A kina! parancsnok­ság megcáfolja azokat a japán jelentéseket, amelyek szerint Nankingban közel 20 ezer fő­nyi kinai csapat bennszorult. Ezeknek a csa­pátoknak — mondja a katonai parancsnokság — sikerült áttörni a japán hadseregen. A ki­nai csapatok ádáz és mindkét részről naffy vér­áldozatokat követelő harcok után átverekedték magukat Wuhu felé és már december 19-én el­érték Dél-Angueil. A parancsnokság _ ezt az áttörést a kinai hadsereg egyik legdicsőhb fegy­verténvének könyveli el. Az áttörés alkalmá­val a kinai csapatok hir szerint sok hadianya­got zsákmányoltak. TÉTI Kötött árok ZWICWl 1. Vforváin rt. n. 10. Dör arat ovet táskái (retináit) <>rlási választékban megna­gyobbított 111 letemben vá­sárolható legctöny csehben Alkalmas karácsonyi ajándékok Dorltáltv üőröndös Kígyó ucca 4. Unió kSnyecskóre kisiolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom