Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)
1937-12-02 / 275. szám
10 Dél. MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1937. december 2. /ZEGED XII. 2. — Lengyel Endre egyetemi magántanár előadása Budapesten. Budapestről jelentik: A Magyarhoni Földtani Társulat szerdán délután a budapesti egyetem ásványtani intezetében rendezte szakülését, amelyen nayszámu szakközönség jelenlétében vitéz dr. Lengve] Endre, a szegedi egyetem magántanára tartott előadást „Cristobaltt Sárospatak környékéről-' cimmel. Vitéz Lengyel Endre évek óta tanulmányozza a tokaji hegységnek területeit, ezekről a tanulmányairól számolt be értékes előadásában. Kifejtette, hogy földtant felvételezése alkalmával olyan utóvulkáni működés által elváltoztatott kőzeteket talált, melyekben egy ritka kovaásvány, cristobalit fordul elő. Előadásában a szóban forgó ásvány előfordulási viszonyait, sajátos megjelenését és a többi kovaásvánnyal való származástani kapcsolatát ismertette és újszerű következtetéseket vont le a kőzetüvegek utólagos átkristálvosodására nézve, amelyek kapcsán több kőzettani Jelenség talál helyes értelmezést. Lengje] tanár szakelőadását feszült figyelemmel kisérte és elismerő tapssal jutalmazta a nagyszámban megjelent közönség. Mikulásra Tiíitsgelyem nyakkendő 3.50 Crep de cbioe sálkendő Szent-Györgyi professzor üdvözlése. A Szegcdi Egyetembarátok Egyesületének szerkesztőbizottsága dr. Ereky István egyetemi tanár elnöklete alatt tegnap ülést tartott, amikor js meleg szeretettel üdvözölte dr. SzentGyörgyi Albertet a Xobel-dijj.il való kitüntetése alkalmából. — örömmel és büszke seggel állapította meg az ülés, hogy dr. SzentGyörgyi Albertnek az a munkája, amely kutatásait összefoglalja, — a szegedi egyetem Actakiadványai között jelent meg, annak a kívánságának adott kifejezést, hogy dr. •Szent-Györgyí Albertnek a magyar kultura szempontjából oly nagy fontosságú ludománvos munkás saga az emberiségre még sok áldást, a magyar hazára s a szegedi egyetemre még sok dicsőséget hozzon. Tardos-Taussig Ármin síremlékének felavatása. Most készült el az a művészi síremlék, amellyel megörökítik a másfél évvel ezelőtt elhunyt kiváló szegedi művész- és kulim-munkás. Tardos-Taussig Ármin cinlékét. A síremléket 5-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor avatják fel a szegedi zsidó temetőben. A felavatási ünnepségen megjelennek mindazok, akik ismerték Tardos-Taussig emelkedett gondolkozását és közelről láthatták sokévtizedes önzetlen munkáját mindazért, anii megértést, szépet és segítést jelentett. Az emlékünnepségen testületileg vesznek részt a Szegedi Fészek Klub tagjai. amelynek TardosTaussig egvik alapitója és lelkes munkása volt. x Reszelt kóknsz Ismét kapható mindenütt. - Felhívás a vas- cs rézesztergályos munkásokhoz. A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének szegedi csoportja felkéri a Szegeden dolgozo vas- és rézesztergályos munkásokat, hogv t-én. szombaton este fél 7 órakor fontos ügyben jelenjenek meg a Munkásotthonban, a vasas csoport helyiségében (Ilélvezcr-ucea 9.). * Ha sajtot vesz. ügyeljen n Stauffer névre! bwgoflfl mwdszau^ Dugonics tér 11. sz. alatt megnyílt. — Izléses angóra kötöttáruk nagy válasz okban kaphatók. — Vér-, bőr- és idegbajosok igyanak reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és raéregteleniti a gyomorbélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát. — Hattyúk a Fehértavon. Magyarországon a hattyú nia már a legritkább madarak közétartozik. Annál inkább érdekes az, amit Nyárv János, a halastó intézője észlelt. Az esti szürkületben három gyönyörű fehér hattyú ereszkedett lc a telep közelében levő egyik ivadék tóra. Ez a tó meglehetős forgalmas helyen van s igy a hattyúk nemsokára felriadtak és sokáig keringtek a téli estén a telep felelt. — Az Alföldi Utazók ét- Kereskedők Egyesülete december ll-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel az egyesület helyiségében (Klauzál-tér 3.) rendezi meg második kulturestjét, amelyen Hoffmann Erzsébet hegedüniüvésznő szerepel A n t o s Kálmán zongoraművész kíséretével. A kiváló tehetségű fiatal hegcdüművésznőnek ez lesz az első szegedi hangversenye. Műsorán Schubert, Corelli, Chopin, Huhay, Sarasate müvek szerepelnek. A hangversenyre belépődíj nincs. — Angoragvapjufcldolgozó házinyultonyésztrsi tanfoljam Szegeden. Az iparügyi miniszter kéthetes angoragyapju kezeBési, f-eldolgozó, valamint házinyultenyésztési tanfolyam tartására adott engedélyt. A tanfolyamot a „Fajnyulgazdaság'- rendezi december 6-tól 18-ig a móravárosi elemi iskolában (Kálvaria-ueca). A tanfolyam naponta 3 órától este 7—S óráig tart. Beiratási dij 3 pengő, a tanfolyam dijmentes. Jelentkezni lehet Major Ákos (Somogyi-telep II 21.1 december 5-éig. x Cserép Sándor szűcsmester, norráth M. ucca 7. December 9. A filharmonikusok Csajkovszky-esíjs a Színházban Vezényel: Friesay Ferenc (2 bérlel) — A kereskedelmi alkalmazottaknak karácsony előtt való foglalkoztatása. Mint ismeretes, rendeletet bocsátottak ki, amely a nyilt árusítási üzletek zárórájának és munkaszünetének a karácsonyi ünnepekkel, valamint az uj évvel kapcsolatos rendjét szabályozta. Ez a rendelet lehetővé teszi a kereskedelmi alkalmazottak túlórai foglalkoztatásai. A miniszter rendeletét a kereskedelmi és iparkamarákhoz azzal küldötte meg, hogy felhívta a kamarákat, hogv hassanak oda, hogy a munkaadók az alkalmazottaikat a rendelet folytán teljesített többletmunkáért a lehetőséghez képestmegfelelö külön díjazásban részesítsék. — Perzsa láb bundák 200 pengőtől, háromnegyedes bundák 80 pengőtől nagy választékban BIau Ignátznál Kclemen-ucca 5. — A tani'ó pere az apa elten. Különös hátterű ügyben tartott tárgyalást a szegedi törvényszék. Oláh Sándor mezőkovácsházai földmives került a törvényszék elé felhatalmazásra üldözendő rágalmazással vádolva. Oláh Szabó György tanitó ellen panaszt tett és panaszában azt adta elő, hogy a tanitó megvizsgálja az ismétlőiskolás lányok fehérneműjét és a az ő lánya emiatt nem akar elmenni az iskolába. Az igazgató kérdőre vonta a lanitöt, aki azonban tiltakozott Oláh vádja ellen, majd lejelentést tett ellene. A keddi tárgyaláson a vádlót elmondotta, hogy nem rágalmazni- -akart, csak mint apa szerc-tle volna tudni az igazságot, mert neki a lánya panaszkodott. A biróság kihallgatta Kőszegi József igazgatót, aki elmondotta. hogy volt egy tanfelügyelői rendelet, amely kötelességévé tette a tanítóknak, bogy a gyerekek fehérneműjét megvizsgálják, hogy yszta-e, de ez a rendelet nem vonatkozott az ismétlőiskolásokra. A többi tanú is igy vallott. A biróság Oláht 30 pengő pénzbüntetésre ítélte. Mikulásra Tilsztaselyem ha- 3 rianya kis hibás // Divatos gyapjusál háromsarkos 1.48 — ELŐADÁSOK. December 3-án, pénteken este fél 8 órakor a Munkásotthonban K a b ó k Lajos, a Magj-arországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének titkára „A modern technika csodái'4 cimcn vetített képes előadást tart. — A Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete csütörtökön délilián 6 órakor az egyetem aulájában szabadegyetemi előadást tart. Előad dr. Szentmiklósi István budapesti törvényszéki jegyző „A házasságok a világnézetek tükrében4' cimmel. Belépés díjtalan. — Dr. D i t r ó i Gábor cgj-etemi tanár „Fénj-képezőgépek keresői44 cim alatt előadást tart ma este 7 órai kezdettel az EMAOSz szegedi csoportja klubhelyiségében (Iparostanonciskola). Az előadás dijtalan. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Halósági Munkaközvetítő utján. Fériak: 1 köszörűs, 1 bádogos, 3 kosárfonó, 1 szabó, 3 cipész, 2 kárpitos, t magyar szűcs, 1 borbély, 1 kiTiitó, 1 pincemester, 1 füszerkereskedősegéd. Nők: t hölgyfodrásznő vidéken, 1 dobozkészitönő. Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 1 molnársegéd, 1 takács, 4 koppasztónő vidéken. Munkát keres: 1 mérlegképes könvvelőnő és 1 ápolónő. — A MANSz magyar zeneestje. A Magyar Aszszonyok Nemzeti Szövetsége december 13-ác délután 6 órakor az egyetem aulájában zencestet rendez. A műsor keretében Szeged kitűnő művészei szerepelnek, minden műsorszám magyar szerző müve. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége mindenkit szeretettel vár, aki megértéssel van sok fáradságot és anyagi áldozatot kivánó munkája iránt. — Lövöldözés az uccán. Szerdán reggel jelentette a kórház a rendőrségnek, hogy az elmúlt éjszaka bevitték a közkórházba Kuro m László városi tisztviselőt, lőtt sebbel a fején. Korom elmondotta, hogv valaki rálőtt az uccán, de a letlest nem volt hajlandó megnevezni. A kórházban Korom sérüléseit bekötözték, majd kívánságára hazaengedték. Állapota nem súlyos. A rendőrség a lövöldözés ügyében megindította a nyomozást. — Nehéz székelésben szenvedők, különösen akiknek fájdalmas végbélbajok — mint aranyér, repedés, előesés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet kellemetlenné, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Kérdezze meg orvosát. x Ifj. mányi Csizmazia Kálmán képkiállitása a Hungária szállóban, megtekinthető december 8 ig, egész nap. Szeged Városi Színház Ma és minden este és vasárnap délután Mezei pacsirta A legkacaglatóbb nagysikerű eredeti operett. Ilétön este A „Turul Szövetség4' közreműködésével őfőméltósága Horthy Miklós kormányzó ur névünnepe alkalmával Díszelőadás 1. nimnusz. Énekli az Egyetemi Énekkar. Vezényel Kertész Lajos egyetemi lektor. 2. Felköszöntőt mond vitéz Zerinváry Szilárd bölcsész hallgató. Ellák Harsányi Kálmán történelmi színmüve. délutáni előadások: Csütörtökön S.. Patkós Irma felléptével ORPHEUS A POKOLBAN. Filléres helyárak. Szombaton ELLÁK. Ifjúsági díszelőadás. Filléres helyárak. Vasárnap Sz. Patkós Irma felléptével MEZEI PACSIRTA. Délutáni bérlet 9.