Délmagyarország, 1937. december (13. évfolyam, 274-298. szám)

1937-12-12 / 283. szám

Bőrkeztyűt vegyen karácsonyra ajándékba Hőffle kezfyüstöl, Klau/.él-tér 3. faiii m\\ nappa p 4.8O noi niuai betett . i> s.so ft Pélmogyartrii 4g rsgftny* MÉGIS ÉLEK t(« OtutVob Javat FUmér. 49. Elek még soha nem hajlott olyan bensősé­gesen Istenhez, mint ezekben a napokban. A templombajárás nem volt kötelező, közös misék nem voltak, csak évenkint kétszer-há­romszor, nemzeti ünnepek alkalmából és húsvétkor. Elek most rákapott a templomo­zásra: Kamilláért s önmagáért imádkozott, de nem mindig tudott zavartalanul imádkozni, különösen pedig vasárnapokon, amikor a ki­csi templom zsúfolásig megtelt hivőkkel. Az­tán a francia nyelven végzett szertartás is háborította, fülének, lelkének egyaránt hiány­zott a latin szó, mely gyerekkorától beleideg­ződött. Sokszor ugy érezte, hogy emiatt nem tud teljesen elmerülni az istenhivásban. A berendezés is szokatlan volt, a padokat szé­kek helyettesitettél . s ezek a székek a bejá­rat mellett voltak felhalmozva, onnan vett magának, aki le akart ülni. Nagyobbára asz­szonyok és leányok látogatták a miséket, fér­fiak alig, legfeljebb néhány öreg. Eleket ez is zavarta; a lányok mind szépek és fiatalok, kívánatosak, — hiába buzgólkodott, nem áll­hatta meg, hogy minduntalan rájuk ne néz­zen : — ennek, milyen formás a lába, ennek üde, finom szappanszaga van.:. ól — mé­lyet Iélekzett, lehajtotta fejét s elölről kezdte az imádságot: drága, jó Jézusom, könyörülj rajtam, segítsd meg Kamillát és engem is se­gíts meg és anyáékat, — ez a múltkor kék ruhában volt, mostan sárgában ... milyen hosszú, árnyékos szempillái vannak, bizo­nyoson spanyol, — nem bánom, velem akár­mi lesz, csak Kamilla legyen boldog, csak őt tedd boldoggá, édes Istenem, nekem már úgyis mindegy, — ezt a kis szőkét Margueri­tonek hívják, legutóbb hallottam, mondta az nz idősebb nő, aki vele volt, igy szólította, — jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, igen, igen, legyen meg, teljesedjen be rajtam, amit rámmértél... bocsásd meg a mi vétkeinket, — talán az anyja volt, mert hasonlított Majrgueritere, de akkor Margue­rite nem ezt a homlokán felcsapott kalapot viselte; — igy rendre, állandóan ebben a zagyvaságban botorkált, térdrehullottan, mégis telesdetele profán gondolatokkal. — Né. annak a melle, majd átböki a ruhát, erre­felé, miért fejlettebb a nők mellet?... ci­pője sarka félarasz, hogyan lehet ilyen sar­kokon járni, szinte a levegőben ? — Egyik­másik leányt látásból már ismerte, ha bejöt­tek, odabólintott nekik, azok meg vissza. Széket vitt utánuk, vagy ha a székek véletle­nül elfogytak, átadta azt, amelyiken ő iilt. Ilyenkor, mögéjük állt, nézte a nyakukat, fü­lük mögött huncutkodó apró haiszálak kötöt­ték le figyelmét, a párás, meleg asszonyi testek közelsége ellankasztotta s még ke­vésbé tudott imádkozni. Maga sem értette: tulajdonképen semmit se akart ezektől a nők­től, dehogyis akart, csupán jó, előzékeny ér. barátságos szeretett volna lenni mindenkivel, ezért köszönt a lányoknak, többnek egyszer­re s sohse kísérelte meg, hogy valamelyiket is megszólítsa, ezért udvariaskodott velük, de ugyanezt megtette másokkal, vénembe­rekkel is, pusztán a jóság öröméért; szüksé­gét érezte most ennek a világot átölelő jó­ságnak, mintha azt akarta volna vele bizonyi­tanl, hogy méltatlunul szenved Kamilláért és mindenért, •— hite szerint azonban mégis vét­kezett. Azelőtt régen, otthon, észre se vette volna ezeket a lányokat. -Kik voltak ezek a 'áhvok ? Hivatalnokok gyermekéi, gépírónők, masamódok, kereskedők meg kispolgárok ivadékai, akik valaha teljesen kívül estek az ő életén; mostan pedig ugy érezte, — ez volt a legrosszabb — hogv sokkal felette állanak. Ugy nézett rájuk, mint kiváltságosokra, akik­nek megvan a maguk szilárd helye a társada­lomban : irigyelte őket. Mindegyiknek saját otthona van ,fehér abrosszal terített asztal­nál esznek, maguknak dolgoznak, beletartoz­nak a nagy emberi közösségbe, mindenkor szabadon, gátlások nélkül követhetik egyéni hajlandóságaikat és ő kicsoda? — káplár az idegenlégióban, félrabszolga. Valami őrült vágy kerekedett fel benne, hogy bárcsak cse­lélhetne velük, akármelyikkel, mondjuk a legszegényebbel, már a szoba-konyhás füg­getlenség is csábította. Felkavarodott, mint viharban a tenger vize. Senkiségén keser­gett s ezután szivesebben járt hétköznapokon a templomba, mikor egyedül lehetett. Egyszer estefelé a plébános oltárt díszített az egyházfival, panaszkodott, hogy vacsoráig sem lesznek készen, mert hát na, két temetés sok egy délutánra, sok időt elvesz, viszont ezt is muszáj megcsinálni, okvetlenül, holnap ünnep .:, Gyertyák imbolygó fényénél se­rénykedtek, Eleket nem láthatták, aki az egyik sötétbevesző sarokban térdepelt. De Elek tisztán hallotta a pap aggodalmait. Oda­ment hozzá és ajánlkozott, hogy ha megen­gedi, örömmel segit nekik, amit a plébános boldogan fogadott. Mire elkészültek a mun­kával, egészen összebarátkoztak. Elek őszin­tén felelgetett az abbé kérdéseire, elmondta, hogy azért jött el hazulról, mert reménytelen­nek ítélte a jövőjét, Kamillát is említette, na­gyon szerettük egymást, atyám, talán jobban már nem is lehet szeretni, éppen feleségül akartam kérni, mikor orosz fogságból megér­kezett a vőlegénye, akit halottnak hittünk, nekem másnap menekülnöm kellett a kom­munisták elől, Kamilla nem szerette a vőle­gényét. engem szeretett, — ugy hullott ki Elekből ez az állítás, olyan határozottan a visszhangos, üres templomban, mintha egye­nesen az Istennek jelentené — az egész há­zassági tervet apja erőszakolta, — a pap sza­porán bólogatott: ouí, oui... cjuel dommage..: igen, igen, milyen kár, — szóval elhagytam, kényszerűségből, különben a kommunisták elfogtak, megöltek volna, a másik meg ott maradt Kamillával, érti, szentatyám ? ... és odahaza is baj volt. a szerbek megszállták a várost, ahol apámék laktak, az ország két­harmadrésze idegen uralom alá került, hiszen ezt olvashatta, olvasta is ? na, ugye ... má­sodik éve szolgálok a légióban... — A plé­bános dicsérte francia kiejtését és helyben­hagyta, hogy természetesen igaza van, ilyen rövid idő alatt csakugyan nem lehet minden­ről kimerítően beszélgetni. — Hanem, tudja mit, szerencséltessen holnap ebédre, —• mondta. — Akkor majd nyugodtabban disku­rálhatunk. — A vendéglátás vége pedig az lett, miután Elek néhány dal előadásával bi­zonyságot tett éneklő képességéről, hogy az abbé beleegyezett: jó, énekeljen, tessék, má­hoz egy hétre-a tizórás misén, ami a próbát illeti, állapodjon meg az orgonistával, nerrt, nem számit, hogy magyarul fogja mondani a szöveget, végre is ez igazán mindegy, a Jóis­tennek is, a hívőknek is, nekem is, fő a dal­lam, az meg nagyon szép, áhitatot kelt és van benne valami fenséges. Még a> szöveg kivonatára sem volt kíváncsi, a kántor még­kevésbé. Sőt, midőn engedélyt kért az ének­lésre, Elek se gondolta át. Nem szándékosan csinálta. így esett aztán, hogy március utol­só vasárnapján, áldozás után, Sidi-bel-Abbesr ben felcsendült a könyörgő ének: Nagy asz­szonyunk, hazánk reménye... — magyarul, magyarokért, — Afrikában 1 — bus nemzeted zokogva esd, — kezdetben kissé elfogódót­tan, később mind bátrabban, szélesebben és melegebben; — Nyújts irgalom jobbot felé­je, botlásiért, óh, meg ne vesd, — sokan hát­rafordultak, felnéztek a kórusra, az ismeret­len szavak, az ismeretlen hang odavonzot­ták a szemeket; az orgonista kicsit sietett; a pap elzárta a kelyhet; — miért rohan ugy ez a kántor, kézintés, lassabban, kérem; — lent kezdett homályosodni a kép, Elek pilláim könnyek szivárogtak; — Mi tesz belőlünk, hogyha te elhagysz, — egy katona teljesen hátat forditott az oltárnak, egy légionista, egy magyar I az, az, feltétlenül, előveszi zsebkendőjét és sir, még valaki sir, Elek is sjr, — jaj, csak botrány ne legyen — sir, fo­lyékonnyá lesz lelkében n honvágy! — Bu^ árvaságunk sirba hervaszt, szent Sziizanyánk, szent Szüzanyánk, óh el ne hagyj. 7. —. hő­siesen nyeli a könnyeket, — ó, él ne hagyj, — a kántor önkénves futamot iktat közbe, azután ismétli: Mi lesz belőlünk, hogyha tei elhagysz, — követni kell, nehéz követni, do nincs nardon, bug az orgona, muszáj énekel­ni, kell és énekel és csurog a könny, futói eszmélés: anva, Kamilla, apa, otthon, min­den, mindenki; az utolsó magas hangot, mintha mesterségesen, kiszámitottan rezeg­tetné, mintha a hatást akarna fokozni vele^ holott majd összerogyik mór, aztán a magas hang lehajlik a mélybe, végicúmit a hivők lehorgadt fején — s vége ... Elek ráborul at kórus párkányára és sir, sir. sir, most kezdi igazán sirni, ugy tör ki belőle a sirás, mint augusztusi égből a zápor: mi lesz belőlünk ? (Folyt, köv.) Hócipők, hócsizmák, Mos eslllyi sport és vadászcipők Legnagyobb választék Modell CÍBÖháZ"ban $ze9ed' Klauzáltér 3. • %l|ft#Wlimi Nemzeti Takarékosság", .Hermes* eladási belya. Páratlan heiiuezinanii a neimagyarorszán oiuasűínaH A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN NIHÁLY SZÁLLODA VI, PODMANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, Hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, köz­ponti fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos ked­vezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmnqyarország kiadóhivatal* diimenteseu bocsájt olvasói rendelkezésire.

Next

/
Oldalképek
Tartalom