Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)

1937-11-10 / 256. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG Szerda, 19*57. november ICL A japánok körülzárták Sanghait és benyomultak a kinai negyedbe Pánikszerűen menekül a lakosság — Tüz pusziit a kiürlieií íerüleíeken vábbl érdemleges tárgyalásokra nyilván nem kerülhet sor. — Részünkről saináliuk — mondotta —, nogy a tárgyalások elhúzódnak, de ennek elle­nére, ameddig csak lehet, tartózkodni fogunk minden egyoldalú intézkedéstől és igyekezni fogunk sürgős kérdéseket a békés megegyezés szellemében megoldani. Ezután a külügymi­niszter megemlékezett még arról, hogy egyál­talában nem felelnek meg a valóságnak az európai sa jtó egyrészében megjelent azok a hi­rek, amelyek szerint egyes nagyhatalmak a magyar—kisantant viszony normálissá tételét minden áron meg akarták volna akadályozni. Fejtegetéseinek végén hangsúlyozta, hogy a magvar külpilitlka főbb iránv­vonalaiban nem következett be semmiféle változás. Külpolitikánk továbbra is a római jegyző­könyvre és a Németországgal való barátságra támaszkodik. Továbbra is ápoljuk a Lengyel­országgal való jóviszonyt. Megelégedéssel lát­juk a brit világhatalomnak a dunavölgyi kér­désekkel szemben való érdeklődését. Francia­országhoz való viszonyunkat abból a szem­pontból vagyunk kénytelenek megítélni, hogy Franciaországot a kisantantállamokhoz szövet­ségi kötelékek fűzik, amelyekből eredő köte­lezettségeit mindig a legnagyobb lelkiismere­tességgel tartotta be és éberen őrködik ezeknek az államoknak érdekei felett, amelvekkel szemben viszont nekünk még nagyon sok ren­dezni való kérdésünk van. A külügyminiszter expozéja után a bizottság föl b tagia szólalt fel. K C 11 6 7. Béla utón dr. Lakatos Gyula megelégedéssel emelte ki, hogv a külütrvmi­niszler az elérhető célok szolgálatába állilia a magyar külpolitikát. Gróf Belhlen István megnyugvással állapította meg. Hogy a jelen­legi nehéz világpolitikai helvzetben is a kül­ügyminiszter expozéja arról Inkáid) optimis­ta képet nvuitott. amelyet az általános külpo­lilikai helvzet aláfestése szempontjából a ma­ga részéről is oszt. Fel kell vetni azt a kér­Jést, vájjon nem érkezett-e el az ideje annak, hogv a magyar kormánv is elismerte Fran­c o kormányát. A keletázsiai kérdéseknek a mostani konfliktus időszerűsége miatt sürgette Bethlen, hogv Magvarország Japánban diplo­máciai képviselete felállításáról gondoskodjék. B u r h inger Manó annak a kívánságának adotl kifejezést, hogy barátságos kapcsolatok létesítésére töreked iünk Angliával cs Francia­országgal is. Pcyer Károly ugyancsak a külpolitikai ba­ráli kapcsolatoknak kifejlesztését sürgette és egyúttal örömmel üdvözölte a magyar kisebb­ségek ügyében megindult tárgyalásokat. R akovszkv Tibor egy konkrét ügyben Darányi Kálmán miniszterelnökhöz intczelt kérdése után Eckhardt Tibor fejezte ki egyetértését a hivatalos magyar kül­politikának eddig követett általános irányza­tával. A felszólalások után Kánya Kálmán külügvnrirttszlcr a bizottság tagjai által hozzá intézett kérdésekre részletesen válaszolt. a rúnán nomhlrab vmsán Bukarest, november 9. Ta.taresru mi­niszterelnököt kedden délután fogadta kihall­gatáson Károly király. A miniszterelnök em­lékiratot nyújtott át, amelyben a kormány kör­vonalazta álláspontját a belpolitikai és külpo­litikai kérdések doígában. A király ezután a miniszterekkel, majd több pártvezérrel megvi­tatta a politikai helyzetet. Egyre jobban meg­erősítik azt a feltevést, hogy Tatarescu marad továbbra is kormányon és hogy az ő kormánya fogja irányilani a választásokat is. Keuesel használt Ms zsebúri, pontos járású svájci karórák, disz ébresztőórák olcsó áron kaphatók, öra és ékszerjavitás pon­tosan és megbízhatóan. VESZEK brilliáns ék­szert, aranyat, zálogjegyet. Gáspár Ferenc Oroszlún-ucca 5, szám, zálogházzal szemben. Sanghai, november 9. Tegnap megkezdődött a döntő ütközet Sanghai birtokáért és a csata reggelre eldőlt egyelőre a japánok javára. A kínaiak megkezdték a város kiürítését. Ha folynak i« még némely helyen harcok, az csak arra szolgál, hogy a kinai csapatok visszavonu­lását biztosítsák, illetve a japán előnyomulásl meglassítsák. A katonai szakértők vélemé­nye szerint Sanghai körül legkésőbb 48 órán belül megszűnnek a harcok és a rendben ki­vonult kinai hadosztályok most már a sanghai —nankingi vasulvonal mentén igyekeznek fel­tartóztatni a japánokat. A kinai csapatok elvonulásának a hirére a nantói és a Sanghaitól keletre fekvő területek lakossága pánikszerűen menekül. Sanghai ki­ürített területeinek sok részén tűzvész pusziit. Szerdán reggel 10 perccel 9 óra előtt egv japán tiszt rohant keresztül a jeslrifeldi vasúti hidon lövöldözve. Példáját a többi tiszt is követte, választ a lövésekre nem kaptak. Ekkor derült ki. hogy a kínaiak visszavonultak. Délután 1 órakor a japán csapatok megszállták Sanghai déli külvárosát. Lanrsát és ezzel befelezték a város teljes bekerítését. Délben japán repülőgének Nantautól délre a pálvaudvarnegycJre gyújtóbombákat vetettek. A kinai villamosvasút igazgatósági énületc ki­gyulladt. A iapán csapatok megszállták a fran­cia negyedtől délnvugalra eső kömvéket. A Zikspei oalak kinai partján több épületen ja­pán zászló leng. Tokióból jelentik: "A japán csapatok délután megszállták Sanghaibau a nontaui városne­gyedet. Sanghaitól délnyugatra 10 kilometerre fekvő Csipaut a japánok szinten meghódítot­ták. A hadműveletekről kiadott japán jelentés szerint a japán csapatok délután 4 óra 50 perckor bevonultak Nantauba, Sanghai kínaiaktól lakott déli ne­gyedébe. Egy japán hadosztály Csopaut foglalta el. 'A Hangcsaui öbölben partraszállt japán+ erősíté­seket, amelyek november 5-én indullak harc­ba, kedden délután elfoglalták Sungkiangot, amely 30 kilométerre délnyugatra van Sang­haitól, valamint Csipaut, amely 20 kilométer­re van délnyugatra a várostól. Nankfngoí Is... Róma, november 9. A japán hadügyminiszter a Stefahi Iroda tokiói munkatársa előtt nyi­latkozatot tett a japán-kinai viszályról. — Japán most már el van szánva — mondot­ta —, hogy végigharcol minden háborút, min­den guerillaháborul és ha szükség lesz, a csa­patok megszáll ják Nankingot és adott esetben tovább nyomulnak, mert ..a kinai problémát egyszersmindenkorra meg kell oldani". Japán lakossága: 71 millfó Tokió, november 9. A statisztikai hivatal ma tette közzé a tulajdonképeni Japánban október elsején tartott népszámlálás eredményeit, amely szerint az anyaország lakosainak száma 71 millió 252.800. És Brüsszelben ... Brüsszel, november 9. Háromnapos szünet után, kedden ismét összeült a brüsszeli távol­keleti értekezlet. A délelőtt folyamán bizalmas tanácskozások folytak S a a k belga miniszter­elnök, Norman Davis amerikai megbí­zott és Eden angol külügyminiszter között. A teljes ülésre délután került sor, amikor Del­bos francia külügyminiszter is megérkezett a belga fővárosba. Rendkívül feszüli diplomáciai helyzet Róma és Moszkva közöli Páris, november 9. Azért, mert Olaszország csatlakozott a német-japán bolsevistaellencs egyezményhez, a szovjetkormány tiltakozást jelentett be az olasz kormánynál. A szovjetnek ez a lépése angol és francia kormánykörökben feltűnést keltett. Az a hir is elterjedt, hogy a szovjet nem elégedett meg az egyszerű tilta­kozással, hanem az 1933-ban aláirt olasz-orosa barátsági szerződés felbontásával is megfenye­gette az olasz kormányt. Ennek a megvalósí­tására aligha kerül sor, mert az olasz kor­mány maga fogja felmondani az olasz-orosz szerződést. A hir még megerősítő re szorul. A Róma és Moszkva közötti diplomáciai vxMcnyi megszakításáról is szó van, komoly politikai Vötökben azonban ezt a hiresitelest korainak tartják. Delbos francia külügy­miniszter európai utia Páris, november 9. A keddi francia államta­nács nagyrészét külpolitikai kérdéseknek széni telték. A Liberté értesülése szerint a kormány a keletázsiai, valamint a spanyol kérdésben" egyaránt kitart eddigi békepoliliká ja mellett. Diplomáciai 1 örökben nagy érdeklődéssel fogadták Delbos közéoeurópai utitervét, amit a kiadott félhivatalos közlemény ismertetett. A Temps értesülése szerint Delbos külügy-" miniszter varsói, belgrádi, bukaresti és prágai látogatásán kivül szó van arról, hogv a kül­ügyminiszter más európai fővárosokba is el­látogat, mihelyt annak módját eitheti. „Szovjetorosz részről rá akarták birni DcT­bost arra, hogv Moszkvába is látogasson cl —» iría a Journal des Dcbals. Reméljük, hogy er­ről komolyan nincs szó. mert a moszkvai lá­togatás olvan tévedés volna, amit fel sem aka­runk tételezni." —ooo— Companis marad a katalán köztársaság elnöke Barcelona, november 9. A katalán parlament Co m p a n i s n a k, a Generalidad elnökének megbízatását meghosszabbította. Az ujabb megbízatás ellen egyedül a katalán katolikus párt képviselője szavazott. Délmagimrország Itölcsönhönuvfár Anuogo legnoguobb, előfizetése legkisebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom