Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)
1937-11-05 / 252. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG Péntek. 1937. november 3. Zugirászatért elitéltek egy kisteleki napszámosnőt, aki néhány év előtt tisztviselőnő volt a községházán (A Délmagyarorszdg munkatársától) NapszSmoskülsejü asszony kerüjt csütörtökön dr. Iiáday László járásbiró elé zugirdszattal vádolva, AZ illető: F/schcr Hermina kisteleki asszony, aki személyi adatai íelvélflénél foglalkozásként „napszámost" diktált be. Néhány évvel ezelőtt még a kisteleki községházán vojt tisztviselőnő. Akkor sikkasztási ügybe keveredett bele, amiért a biróság kétesztendci fegyházra itélte. Büntetését letöltötte'és szabadulása után nem tudóit sehoj sem elhelyezkedni, azóta mint napszámos tengeii• életét. N agy férfikabátot, magasszáru férfi eugoscipőt viselt és fejkendővel takarta el az arcát. A kisteleki csendőrség jelentette fel zugirászatért. A pusztaszeri határban 800 hold földje van Kecskemét városának. Ilire járt, hogy az aljam ezt a földdarabot megvásárolja és a gazdáknak eladja. A pusztaszeri nincsetlenek összeálltak és kérvényt küldtek a miniszternek, hogy ebből a földből ne csak a gazdáknak, de a nincsetlen zsellérnépnek is juttasson. Ezt a kérvényt — fizetség ellenében Fischer Hermina Irta. A tárgyaláson tagadta bűnösségét és azt vallotta, hogy máskor is tett szívességet a hozzája fordulóknak, de soha sem fogadott el semmit munkájáért, mindig szívességből állott icndelkczésére a hozzáfordulóknak. A biróság tanuként kihallgatta Ócsai István pusztaszeri zsellért, aki igy vajlolt: — Azon gondolkoztunk, hogy kivel irassuK meg a kérvényt, hogy abban kellőképen tiszteljük meg a miniszter urat. Fischer Herminával Írattuk aztán meg s kérdeztük, hogy mennyit kér érte. Ő azonban nem kért semmit, ml azonban, ahányan aláirtuk a kérvényt, 20—30 filléreket adtunk össze. 36 pengő gyűlt össze, ezt letettem Fischer Hermina asztalára, aki a pénzt megszámolta és eltette. Ezekután a vádlott is elismerte, bogv pénzt fogadott el a nincstelenektől. A biróság az egykori tisztviselőnőt S napi fogházra itéjlc. Hlinka súlyos betegsége Pozsonv. november 5. Hlinka, a szlovák néppárt vezére, tegnap megbolegtxk'lt. Az. agg politikus tegnap reggel mise küzLen összeesett és eszméletét vesztette. —ooo— Kitör! a veszettség egy nagyváradi szakácsnőn Bukarest, november 4. Nagyváradon hetekkel ezelőtt egy kóbor kutya megharapta Fazekas Erzsébet szakácsnőt, akin tegnap kitört a veszettség. Fazekas Erzsébet Egri Erzsébet szobaleányt, akivel együtt állott szolg tiban, arcán megharapta és összekarmolta. Hasonlóképen megsebesítette gazdáját, egy mérnököt, annak felesépét cs anyósát. Nngvnehezen sikerült ártalmatlanná tenni a leányt, de közben megmart még egv kórházi áoolót is. 'A mérnök és családja, akinél szolgálatban volt a leány, Budapestre utaztak gyógykezelés céljából. A szobaleányt és az ápolót beszállították a kolozsvári Pasteur-intézetbe, Fazekas Erzsébet kórházba szállítása után rövidesen borzalmas kinok között kiszenvedett. Minden pénteken Kardos-tésztát Ize, minősége elsőrangú Szeged sz. kr. város polgármesterétől. 51 561—1937—VI. sz. . Pályázati hirdetmény Szeged sz. kir. városnál nyugdíjazás folytán megüresedett és választás utján életfogytiglan betöltendő tanácsnoki állásra a in. kir. Belügyminiszter ur 1937. évi 105.383. IV. számú engedélye alapján pályázatot hirdetek. A választást Szeged sz. kir. város törvényhatósági bizottságága november hónap rendes közgyűlésében ejti meg. A tanácsnoki állás az állami rendszerű VII. fizetési osztály részére megállapított illetmény, lakáspénz és megfejelő családi pótlékkal van egy bekölve. Minősítést kellék: a köztisztviselők minősitétRérőj szóló 1929. évi XXX. t. c. 65. §-ának (1) bekezdésében, illetve az 1933. évi XVI. t. c. 39, g-ának (1) első bekezdésében megállapított elméleti képzettségen felül a gyakoriali közigazgatási Vizsga. A gyakorlati közigazgatási vizsga alól mentes «r„ aki 1934. év március hó 15-ét megelőzően a IX., vagy magasabb fizetési osztályba sorozott jogi képviseléshez kötött közigazgatási állást töltött be. A pályázati kérvényhez eredetben, vngy hiteles másolatban a kövelkcző okmányokat kejl csatolni: 1. Születési, nősöknél házasság anyakönyvi kivonat, 2. állampolgársági, vagy községi illetőségi bizonyítvány, 3. ujkelet hatósági tiszti orvosi bizonyítvány, 4. képesítést igazoló bizonyítvány, 5. az eddigi foglalkozási igazoló bizonyítvány, 6. forradalmi és az u. n. tanácsköztársaság ideje alatti magatartást is igazoló erkölcsi bizonyivárty, 7. katonai szolgálatot igazoló bizonyítvány, R. Curriculum vitás (életlcirás), 9. a vi'özi rend tagjainál, a világháborúban írcvona|beli szolgálatot teljesítetteknél, a hadirokkantaknál az ejöirt igazoló iratok. Á város szolgála'óban állóknak a fent megjelölt okmányokat a pályázati kérvényhez csatolni nem szükséges. A" pályázati határidő: 1937. évi november hó 22 (hétfő) déli 12 órája. A pályázati kérvények Szeged sz. kir. város főispánjához cimzendök és Szeged sz. kir. város főispáni hivatala . iktatójába nyújtandók be; elkésve érkezeit és kellően fel nem szerelt pályá-. zati kérvények figyelembe nem vétetnek, Szeged, 1937 november 4-én. Dr. Pállu József polgármester. /ZEGED XI. 5. — A kormányzó kihallgatáson fogadja a polgármestert. A kabinetiroda értesítette dr. Pálf y József polgármester, hogy Horthy Miklós kormányzó hétfőn délelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadja. A polgármester a kormányzó legutóbbi szolnoki látogatása alkalmával felajánlotta az államfőnek azt a díszes fényképalbumot, amely a Hősök Kapuja felavatási ünnepélyéről és a szabadtéri játékokról készült felvételeket tartalmazza. A kormányzó arra kérte a polgármestert, hogy az albumot személyesen adia át neki. A kabinetiroda érlesitése szerint hétfőn kerül sor az audienciára, amelyen a polgármester átnyújtja a kormányzónak a krokodilusbőrbe kötött és a város bronzból kivert címerével díszített albumot. A polgármester pénteken felutazik Budapestre, ahonnan valószínűleg csak kedden tér vissza. — Baleset, öngyilkosság. Dandermann Sebők Rom-ucea 6. szám alatt lakó kocsist csütörtök délelőtt lova feiberugta. A mentők sulvos állapotban szállították be a kórházba. — Kónya István 4 éves tanyai kisfiút szülei Ingmérgezéssel a sebészeti klinikára vitték. A'lapola nem súlyos, nem életveszélye- A vizsgálat megindult. — Csütörlök délután öt ólakor a Boldoffasszonv-sugárut 59. szám alá hívták a mentőket, ahol Kónya Rozália 21 esztendős cselédleánv öngyilkossági szándékból marólúggal megmérgezte ma?'át. Állapota sulvos, de nem életveszélyes. Tettének oka ismeretlen. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján. Férfiak: 3 kovács, 1 hegesztő, 1 lakatos. 1 köszörűs, 1 vasesztergályos, 1 órás, 2 asztalos, 1 bognár, 5 kosárfonó, 1 kötélgyártó, 3 kárpitos, 4 szabó, 7 cipész, 1 csizmadia. 1 magyar szűcs, 1 kőműves. 1 udvaros, 4 kifutó. 1 papucsos, 1 iparengedéllyel biró sütő. Nők: 1 hölgyfodrásznő, 1 c.inőtüzőnő, 2 kiretőleánv, 1 francia varrónő. Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 1 lakatos, 1 kártolómester. 5 nosztógvári munkás, 5 konpasztónő. 1 éíteliőr. Munkát keres: 20 ínséges favágó, tud íkozódés és megrendelés a munkaközvetítőben és a 19-73. számú telefonon és egy ápolónő — Istentisztelet a zsinagógában pénteken délután fél 5 órakor. Hétköznapon r-ggel fél 7 és délután fél 5 órakor. Szombaton reggel háromnegyed 7 órakor. s— Cukorbetegségnél, clhá jasodásnál és köszvénynél, oxuluria és phosphaluria képződésénél, hugvsavas sók lerakódásánál reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a beleié működését s az emésztést és az anyagcserét tartósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát. — Uj közérdekű Intézmény a* Meinl Gyula Ház. fartásgazdasági Tanácsadó, amely a háziasszo nyoknak minden idevágó kérdésére díjtalanul válaszol. Cime: Budapest, VII, Hákóczi-ut 4, félemelet. A helyi Meinl fióküzlet a leveleket díjtalanul továbbítja is. Z Ha sajtot vesz, ügyeljen a Stauffer névre! — „Boldog vagyok, ha művésszel beszelhetek-' — mondta a Nobel-dijas Szent-Györgyi professzor Nagy Endrének, szegedi'látogatásakor. A világhirü magyar tudósról érdekes beszámolót közö) a Szinházi Élet uj száma. — Éltesebb embereknél, akik gyakran fel vannak fuvódva, ngyazalhasi pangást, mintáz emésztés renyheségét egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz reggelenként hevévé rendszerint hamar megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. Kérdezze meg orvosát. A 8ZEGEDI METEOROLOGIAI OBSZERVATÓRIUM jelenti: Szegeden a hőmérő Irgrnagasabb állása 8.0, a legalacsonyabb 7.4 C. A barométer adata nnllfokra és tengerszintre redukálva reggel 761.0. este 761.2 mm. A levegő páratartalma reggel lOz, délben 100 százalék. A szél iránya északkeleti, erőssége 2.3. A lehullott csapadék mennyisége 15.3 mm. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. IDÖJÚSLAT: Északi északkeleti szél. amely főleg a keleti megyékben lesz erős, több helyen, főleg délkeleten eső, a magasabb helyeken, egy-két helyes havaseső, a hőmérséklet nem változik lényegesen.