Délmagyarország, 1937. november (13. évfolyam, 250-273. szám)
1937-11-18 / 263. szám
Csütörtök, 1937. november 18. DÉCMagyarORSZÁG 5 Véres kardpárbajjal végződött a gyalázkodó röpirat Domán Miklós vivóbainok súlyosan megsebesítette egy nyilas-röpirat kiadóját (Á Délmagyarország munkatársától.) Szerdán délután a Szegedi Vivóegyesület vívótermében véres kardpárbaj folyt le. A párbaj összefüggésben áll azza] a gyalázkodó röpirattal, amelyet márciusban adtak ki a szegedi nyilasok és amely miatt egész sor lovagias ügy keletkezett. A röpirat kiadóját, Hajas Sándort többen provokáttatták, köztük Hay Pá], az ismert szegedi úszóbajnok és Domán Miklós, az ismert vivóbajnok. Az első párbaj nemsokkal a röpirat megjelenése után lehajlott. Hajas megsebesült, Hay laposvágást kapott.* A Domán—Hajas párbajra különböző okok miatt most került sor. A felek este hat órakor álltak fel a vívóteremben. Domán Miklós segédei vo]tak dr. Rottenberg Pál és Bcck István, Hajasé dr. Tabódy Zsolt és dr. Fehér Kálmán. Á viadal igen heves lefolyású volt. Áz első menetben Hajas lapos elővágást kapott az alsókarjára. Á második menetben laposvágás érte a jobbkarját, k harmadik menetben Domán kardja tizenöt centiméter hosszú mély sebet ejteti ellenfelén. A seb a nyaknál kezdődik, keresztül halad a kulcscsonton és a mellen. A segédek a küzdelmet félbeszakították, az orvosok a sebesült segítségére siettek és mély sebét kapcsokkal fűzték össze, öt perces szünet után ismét felálltak a felek, de miután az orvosok megállapították, hogy Hajas pulzusa magasabb kétszáznál, a párbajt Hajas Sándor harcképtelensége miatt beszünte'.ettnek nyilvánították. Dománt a párbaj során ellenfélnek kardja nem érte. A párbaj után a felek nem békültek ki. Havi 10 pcnaoért elsőrangú uj írógépet bérelhet ujrendszerü propaganda akciónk keretén belül. Visszatérül a bérletösszeg teliesen, ha a bérelt, kipróbált iróeépet megvásárolja. Ha nem, a dijak egyrészét készpénzben téritiük vissza. Kérje tájékoztatónkat. CONTINENTAL Írógépek képviselete. WIRTH és RENGEY Szeged, Széchenyi tér 5. Telefon 22—21. mmmmmnwmm*^^ A kamara a jövő héten küldi a felsőházi tagválasztó elektorokat (A Délmagyarország munkatársától.) Jelentette a Délmagyarország, hogy december tizedikén választják meg Budapesten' a kereskedelmi és iparkamarák uj felsőházi tagjait, miután a mostani két felsőházi tag mandátuma Jejár. A kereskedelmi miniszter felhívta a szegedi kamarát, hogy a felsőházi tagválasziásnál a kamara képviseletében közreműködő elektorokat válassza meg. Minthogy az elektorok csak közgyűlésen választhatók, a kamara elnöksége november 25-én, délelőtt 11 órára rendkívüli közgyűlést hívott öszszc. A közgyűlés egyetlen tárgya a két felsőházi tagválasztó elektor megválasztása és megbízólevéllel való ellátása. Az eddig követett gyakorlathoz képest a kamara két alelnökének: Grós: Marcellnek és Körmendy Mátyásnak kiküldetését hozza javaslatba a? e]nökség. Itt emiitjük meg, hogy december 10-én Budapestről egy kisiparos, vidékrőt egy kereskedő felh sőházi tagot választanak. Erre vonatkozólag a miniszteri rendelet kimondja, hogy a megüresedő tagsági helyekre egy felsőházi tagot ós póttagot a budapesti kamara kisiparos tagjai sorábó], egy felsőházi tagot és póttagot pedig olyan vidéki kamara tagjai közül kel] választani, amely kamara tagjai sorából az előző választások alkalmából felsőházi tagot, iljetőleg póttagot nem választottak. Ilyen vidéki kamara ezidőszerinl három van: Miskolc, Pécs és Sopron. Néhány heti késés utón megnyíltak a napközi otthonok (A Délmagyarország munkatársától.) \ hoszszurq nyújtott nyári vakáció után végre megnyitják azokat a napközi otthonokat, amelyekben t» szegénysorsu munkásszű]ök óvodáskorú gyerekei tölthetik el felügyelet mellett szüleik munkaidejét. A napközi otthonokat az inségparancsolla szükség hivta életre két évvel ezelőtt. Az uj intézmény bevált, a nehéz életgondokkal küzködő munkásszülők mentesültek attól a gondtól, amelyet kicsinyeik jelentettek számukra. Ha munkába mentek, amely a legtöbbször egésznapi elfoglaltságot jelentett számukra, gyerekeiket beadIák a legközelebbi napközi ot'ihonb3, ninkájuk végeztével aztán hazavitték őket. Igazság szerint már hetekkel ezelőtt mey krlfett volna nyitni a napközi otthonokat, de erre csak most került snr. Hét helyen nyilt meg 3 napnapközi otthon, még pedig a Somogvi-telepcn, a Katona-nreában. a Ilóblártbasa-uccában, Újszegedén, a Hunvadi-téren, a Kisfaludy-uccában és a móravárosi iskolában. A hét napközi otthonban minlegy háromszáz kisgyerek számára biztosítanak helyet. A gyerekek ebédet kapnak, még pedig az egyetem élelmezési osztálya által összeállítóit étrend glgpján. az étrendet a legnagyobb szakszerűséggel állítják össze, hogy az apróságok nagy táperejű ebédhez jussanak. A miniszterelnök berlini utja Budapest, november 17. Darányi Kálmán miniszterelnök Kánya Kálmán külügyminiszterrel szómba Ion különvonaton indul Berlinbe. Darányi miniszterelnököt berlini Útjára felesége is elkíséri. A különvonat vasárnap délelőtt érkezik a berlini anhalti pályaudvarra. A miniszterelnök megkoszorúzza a hősi emlékművet, .délután megtekinti a vadászati kiállítást. A második napon látogatást tesz Hitlernél, majd Kánya Kálmán külügyminiszterrel látogatást tesz Göringnél és Neuralh külügyminiszternél. Szerepel a programon különböző intézmények megtekintése in A városi háziipari foglalkoztató miihely munkája (A Délmagyarország munkatársától.) A város népjóléti ügyosztálya néhány év óta — mint ismeretes — háziipari foglalkoztató műhelyt tart fenn. A műhelyben a háziipar különböző válfajaira tanitják a jelentkező munkanélkülieket, akik a munkanélküliség idejét hasznos foglalkozással tölthetik. A háziipari foglalkozásban szükséges nyersanyag szállítására és a mühe]yben készült készáruk eladására pályázatot hirdetett a népjóléti ügyosztály. A pályázat határideje nemrégen járt le. öt ajánlatot nyújtottak be, ezek közül három szegedi, egy budapesti és egy dorozsmai. A népjóléti bizottság szerdán délelőtt vizsgálta át ezeket az ajánlatokat és megállapította, hegy az öt közül hárommal érdemes komolyan foglalkozni. AZ egyiket Rákos Árpád budapesti vállalkozó, a másodikat dr. Pósfay Istvánná, a harmadikat a katolikus népszövetség csanádegyházmegyei kormányzóbizottsága nyújtotta be. Á népjóléti bizottság Bakó Lászlót, Wagner Ferencet és d'r. vitéz Máriaföldy Mártont kérte fel, hogy dr. Kemeneev Tibor tb. tanácsnok elnökletével vizsgálja felül a három ajánlatot, lépjen érintkezésbe az ajánlattevőkkel és aztán tegyer konkrét javaslatot a bizottságnak. —oo°— Zsarolási per a ki nem adott lakás miatt Iléleí: 8 napi fogház (A Délmagyarország munkatársától.) Á szegedi törvényszék Molnár-tanácsa szerdán vonta felelősségre zsarolás miatt özv. Ábrahám Andrásná fűszerest. Ábrahámné Balogh Jolán házlulajdonosnő házában lévő üzlethelyiséget akarta kivenni és erre 50 pengő foglalót is adott. Később azonban a bérbevételtől visszalépett, mert nem tetszett neki az a kikötése a házulajdonosnak, hogy az üzlethelyiséget át nem adhatja. Visszakapta a foglalót is, de később megint mást gondolt ós újra refjektált a lakásra. Most már Balogh Jolán nem volt hajlandó kiadni, mire levelet irt Ábrahámné és azzal fenyegette meg Balogh Jolánt, hogy kipellengérezi eljárása miatt, „üldözni fogja egész éleién és még a halálos ágyán sem bocsájt meg neki, ha nem adja oda az üzletet". A szerdai tárgyaláson az asszony elismerte, hogy a levejet irta, azzal védekezett azonban, hogy Balogh Jolán neki is szerzett két álmatlan éjszakát, á is akart neki néluiny rossz napot szerezni cserébe, A biróság nem méltányolta a vádlottnak ezt a törekvését és nyolcnapi fogházat szabott ki rá. Ábrahámné az itélet ellen fellebbezést iclcntelt be. —oQcreA Szürketaxi súlyos veresége Prágában Prága, november 17. Az Anglia ellen készülő cseh válogatott labdarugó csapat szerda délután edzőmérkőzés keretében a Szürketaxi együttese ellen 10:4 (3:1) arányban győzött. A kemény, fagyos havas pályán 3000 főnvi közönség előtt lejátszott mérkőzésen a magyar együttes játéka a vereség ellenére is tetszett a prágai közönségnek. A KÖNYVPIAC legújabb remekel a OÉLMflGYüRQRSZ0G külcsonkönyvtárában