Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-20 / 239. szám

Szerda, 1937. október 20. D f. t MAGYARORSZÁG 5 Halálos felesugrás a kútba Egy alsóvárosi gazda öngyilkossága (A Délmagyarország munkatársától.) Ked­den reggel hat óra tájban tragikus öngyilkos­ság történt Szegeden, a Földmüves-ucca 34. szám alatt. Szögi József 37 esztendős alsó­városi gazdálkodó a kutbavetette magát és mire kihúzták, már halott volt. Szögi József néhány évvel ezelőtt megbete­gedett, az elméje nem volt teljesen rendben. Többizben ápolták az elmegyógyintézetben is, aztán mindég hazaengedték. A fiatal gazdál­kodó békésen éldegélt feleségével és két gyer­mekével a Földmives-uccai 34. számú házban. Éjszakánként azonban a legritkább esetben tartózkodott otthon, mindég elcsavargott, ha szerét ejthette. Az utóbbi időben éppen ezért mindég szülei házához kellett mennie aludni, ahol azután az öreg Szögi kordában tartotta. Hétfőn éjszaka is szüleinek Szabadsa.jtó­nccai házában aludt és reggel hat felé ment haza feleségéhez, illetve családjához. Ugylát­szik, ekkor már el volt szánva az öngyilkos­ságra, mert egyenesen az udvarra ment, ahol a kut állott. Két gyereke, — egyik kilenc, a másik hatéves — látták az apjokat, szóltak is hozzá. Szögi József azonban nem felelt, csak furcsán mosolygott. A gyerekeknek nem tiint fel apjok viselkedése, mert máskor is elég fur­csa modora volt, csak akkor lettek figyelme­sebbek, amikor azt látták, hogy apjok a kút­hoz lép cs gyanús mozdulatot tesz, mintha bele akarna ugrani. A két gyerek még fel sem ocsúdhatott meglepetéséből, amikor apjok fel­hágott a kut peremére és fejest ugrott a mély­be. A gyerekek sikoltozva kértek segítséget, a házbeliekkcl együtt odarohanlak a kúthoz, amelyből bugyborékolva szállt fel a szeren­csétlen Szögi sóhajtása. Többen igyekeztek segíteni, hívták a mentőket, a tűzoltókat, a segítség azonban hiábavaló volt, mert a szük kútban nem lehetett dolgozni, mozdulni is alig tudlak. Igy történt, hogy mire nagynehe­zen előbukkant a kútból Szögi József feje, már nem volt a szerencsétlen emberben élet, meg­fulladt a kut mély vizében. A rendőri bizottság intézkedésére a bolttes­tet beszállították a törvényszéki orvostani in­tézetbe, ahol felboncolják majd. A hozzátar­tozók szerint Szögi József életunt volt, több­izben emlegette, hogv megunta az életet cs szeretne szabadulni tőle. F.z a gondolat az utóbbi időben egyre jobban elhatalmasodott rajta cs végül az öngyilkossághoz vezetett. Szögi Józsefet széltében-hosszában ismerték Alsóvároson és tragikus halálának hirc mély részvétet keltett. FILLEREKERT olvashatja a legdrágább könyveket a DÉLMAGYARORSZÁG kölcsö n könyvtárában Megépítik a sándorfalva-szatymazi műutat Megszilnik a szegedi kövezelvám — Leszállítják a piaci helypénzt (A Délmagyarország munkatársától.) A Dél­magyarország állandóan foglalkozik azokkal a súlyos problémákkal, amelyek sürgős meg­oldásra várnak és amelyek a jelenlegi híd kövezet és piaci vámok fenntartása miatt a környéket szinte eltorlaszolják Szegedtől. Je­lenleg az a helyzet, hogy Kistelek Mindszent felé keres viziutat, Szőreg, Deszk, Kübekháza Makó felé viszi őrlésre gabonáját, Dorozsma önálló piacot igyekszik teremte­ni és erre törekszik minden környékbeli köz­ség. Sem a gabona, sem a baromfi nem bír­ja el a hid, a kövezet és a helypénz kiadá­sokat. A Tisza—Maros háromszög hiába tekinti imagát Szeged hinterland jának, hiába kiván megjelenni salátájával, gyümölcsével a pia­con, hiába akar fogyasztója lenni a szegedi kereskedelemnek, hiába akar megrendelője lenni a szegedi iparnak, — ott állanak a hid, kövezetvámok és helypénzek korlátjai. Sánrlorfalva évek óta kéri a szatymazi ál­lomáshoz vezető ut megépítését, hangoztatva, hogy ennélkül elpusztul, mert nincs vasútja. De van ennek az útnak egy további nagv fon­tossága, mert tudni kell, hogy a jelenlegi sze­gedi ut sokszor le van zárva, ilyenkor egye­dül Szatymazon át bonyolítható le a forga­lom Szeged felé. Ezeket a megoldásra váró kérdéseket rész­letesen ismertette a Délmagyarország, rámu­latva azokra a veszteségekre, amelyek köz­vetve érik emiatt a várost, mig most olyan eredményekről számolhatunk be, amelyek a megoldás reményét jelentik. A város hatósága részéről nyert információ alapján elsősorban a sándorfalva—szatymazi ut megépítéséről számolhatunk be. — Ezt az utat minden körülmények kö­zött megépitjiik — mondotta informátorunk. Eddig talán azért késett, mert nem volr és ma sincsen elintézve az állami hozzájárulás kérdése. A város utasította a mérnöki hivatalt, hogy feltétlenül kezdje meg a munkálatokat. Erre a célra egyelőre csak a vármegye 25 ezer pengős hozzájárulása áll rendelkezésre, amely­nek folyósítása érdekében sürgős megkeresést intézünk a vármegyéhez. — A munkálatokat a nemzetközi útnál kezdjük és miután a kereskedelmi miniszter­től éppen most kaptuk meg a kényszerkisajá­titási engedélyt, a munkát haladéktalanul megkezdjük- Az cv. végéig 100 munkással a földmunkálatokat befejezzük, tavasszal árlej­tést irunk ki a kőburkolásra. — A hidvám tekintetében és általában a környék panaszai jogosak és a város ezen a téren cselekedni kiván: a helypénzeket a ta­nyai piacokon felére szállította le, bent is er­re gondoltunk, de előbb ki kell fizetni a Mars-tcr kikövezésére felvett összeget. Ha ezt kifizettük és nem lesz még szükség a tér má­sik felének a kikövezésére, akkor jövőre le­szállítjuk a piaci helypénzeket a tanyai köz­pontok ötven százalékos nívójára. A v! ághirü ELIZABETH­ARDEN arcápoló szerei MANNHEIM - DROGÉRIÁ­BAN kapnatók, Kárászu. 2 — A hidvám évenként 10 százalékkal csök­ken, két cv múlva automatikusan megszűnik. Ezen a téren nem tudunk további lépéseket tenni- Kérjük a környékbeli községeket, legye­nek addig türelemmel, ez az idő már nincsen messze. — Legsúlyosabb a panasz a kövezetvám mi­att. Ez is jogos és a város minden erejével azon van, bogv minél előbb, lehetőleg már jövőre megszűnjön. A helyzet az, hogy a vá­rosok kongresszusán legutóbb is szóbakerült és ezt követőleg lépéseket tettünk a kormány­nál arra nézve, hogy engedélyezzen más, igaz­ságosabb és kevésbé terhes jövedelmi forrást, amelynek ellenében készséggel lemondunk a kövezetvám szedéséről. A minisztériumban az az álláspont alakult ki, hogy miután az auto­mobil klub is állandóan sürgeti a kövezeti vú«iok eltörlését, a kérdést országosan intézi el. Nem lehetetlen tehát, hogy már a legköze­lebbi jövőben megszűnnek a kövezetvámok. Mi ezt a kérdést adott helyzetben napirenden tartjuk, sürgetjük és kifejezzük készségünket arra, hogy a forgalmat bénitó vámot teljes egészében, legalább Szegeden eltörölhessük. Van is elgondolás, amelynek lévén kárpótlást nyerhetünk a közel 300 ezer pengős bevételért, ezt a figyelmébe fogjuk ajánlani a miniszter­nek, mert — ismételem a panasz jogos és in­dokolt. Zálogjegyei, briiiüns eüszeri, aranyat, ezüst dísztárgyakat, evőeszközöket leg­többért vásárol GÁSPÁR FERENC, Oroszlán-u. 5. Zálogházzal szemben. Keresek megvételre hamis cmn'fogakat. aee Ófrancia kormány felemeli a tisztviselők fizetését Páris, október 19. A kormány tagjai Lebrun köztársasági elnök elnökletével államtanácsra ül­tek össze. A tanácskozás délelőtt tiz órától dél­után 1 óráig tartott. Bonnet pénzügyminiszter tá­jékoztatta az államtanácsot azokról a pénzügyi intézkedésekről, amelyeknek az a céljuk, hogy a tisztviselők fizetését összeegyeztessék a meg­változott viszonyokkal. Az államtanács a pénzügy­miniszter javaslatainak megfelelően elhatározta, hogy kérni fogja a parlamentet, szavazzon meg 1380 millió frankot az állami tényleges és nyug­díjas tisztviselők, valamint a rokkantsági nyug­dijat élvezők helyzetének javítására. Ezek a javas­latok, amelyek számolnak a jelenlegi pénzügyi helyzet erőfeszítésével, külön törvényjavaslat alak­jában kerülnek a törvényhozás elé. A kormány kérni fogja a törvényhozást, hogy a fizetésjavitá­sok november 15-étől kezdve lépjenek életbe. Delbos külügyminiszter vázolta ezután a kül­politikai helyzet állását. Az államtanács elhatá­rozta, hogy a brüsszeli kilenchatalmi értekezletre Delbos külügyminisztert és De Tessant jelöli ki Franciaország képviselőiül. Jöjjön HEIM imwioírísz- is Kozmeliha­szalonjába. Szeged, Takaréktár u. 8. Legújabb párisi divat frizurák és egyéni aro­kezelés. Tökéletes eredményt biztosit arcápoló készítményeivel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom