Délmagyarország, 1937. október (13. évfolyam, 224-249. szám)

1937-10-20 / 239. szám

Szerda, 1937. október 20. D É I M A G V A P O W S Z A G 11 kereskedők panaszai a polgármesternél a községi bíróság késedelmes munkája miatt (A Délmagyarorszdg munkatársától.) Kedden délben a szegedi kereskedői érdekeltségek kül­döttségét vezette Wagner Ferenc törvényhatósági bizottsági tag dr. Pálfy József polgármester e'é. Wagner Ferenc elmondotta, hogy a szegedi ke­reskedők körében egyre több panasz hangzik el a községi biróság késedelmes munkája miatt. A községi biróság, amelynek élén dr. Szabó Béla áll és amely bagatellügyeket tárgyal, elég gyorsan meghozza az eléje kerülő aprócseprő ügyekben az Ítéletét, az ítélet végrehajtása azonban mérhetet­len lassúsággal történik. A kereskedők megállapították, hogy ennek a késedelemnek nem a biróság az oka, hanem az, hogy az utóbbi időben igen megszaporodtak a ba­gatellügyek, a községi biró nem rendelkezik ele­gendő munkatárssal, irodai ős külső segéderővel, ezért arra kérték a polgármestert, hogy rendeljen ki segéderőket a községi bírósághoz legalább is arra az időre., amjg a felszaporodott restanciát elintézik. A polgármester megígérte, hogy megvizsgálja a helyzetet és ha a vizsgálat eredménye igazolja a panaszok helytállóságát, akkor megfelelő mó­don gondoskodni fog azok orvoslásáról. Rudyard Kipling E.inOIALilll60KBillt Vlctor Mc Lagien fő­szereplésével. Legközelebb belvárosiban. Dr, Horváth Lajos tb. tanácsnok tragédiája A szerencsétlen ember összeomlott é*ete — A hivatali vizsgálat megcáfolta a feltevéseket — Budapesti jelentés szerint kedden javult az állapota (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Hor­cáth Lajos tb. tanácsnok tragédiája általános meg­döbbenést keltett Szegeden, bár azokban a körök­ben, amelyekben ismerték, nem hatott a meglepe­tés erejével. Közelebbi ismerősei, barátai külön­böző jelekből gondoltak arra, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a tragédia, mert az utóbbi időben végkép összekuszálódott a szerencsétlen ember élete. ! t • Dr. Horváth Lajos tb. tanácsnoka és tényleges másodosztályú aljegyzője volt a városnak, ahová egész fiatalon került, pályáját a legszebb remé­nyekkel kezdhette meg. Első feleségét, aki sógor­nője volt Fodor Jenő ny. polgármesterhelyettes­nek, nagyon hamar elveszítette. Lehetséges, hogy minden későbbi bajának ez volt az alapoka. Ár­ván maradt kisleányát Fodor Jenő vette magához és nevelte fel. Azóta Horváth Lajos még három­szor nősült, de egyik házasságát sem érezte sike­rültnek. Negyedik feleségétől most van válófélben. Horváth Lajost néhány évvel ezelőtt állította « kihágási biróság élére a polgármester. Koráb­ban az árvaszéknél dolgozott, majd az elöljáró­sági ügyosztályhoz osztották be, a kihágási biró­ság vezetésével való megbízását fölötteseinek megállapítása szerint a szolgálat érdeke kívánta meg. Szerencsétlen ember volt, semmi sem sikerült neki. Sem a pályáján, sem a magánéletében. Mondják, hogy rendkívül eladósodott és hogy zilált anyagi helyzete adta meg végzetes elhatározásához a vég­ső lökést. Adósságainak törlesztése céljából csak­nem teljes fizetését elengedményezte. Legutóbb. október elsején mindössze tizenhat pengő fizetést kapott kézhez. Ilyen körülmények között nem is végezhette olyan figyelemmel hivatalos munkáját, mint aho­gyan az megkívánta volna. Igyekezett szabadulni a munkától, amelynek figyelmes elvégzéséhez nem volt már elég rugalmas idegrendszere. A kihágási ügyek egyszerűsítésé­nek különleges módját eszelte ki. Belvárosi Mozi Ma utoljára Úrilány szobát keres Zllahy lt<Sr>. Kaboi. Somlft »lb. Széchenyi Mozi Ma is a csodálatosan száp Orgonavirágzás Azokat, akikre rábizonyult a kihágás, a legmini­málisabb büntetéssel sújtotta. Egy-két pengős bír­ságokat szabott ki rájuk, hogy Ítélete azonnal Jogerőre emelkedjék és igy megszabaduljon az esetleges fellebbezésekből származó munkától. Mivel a biró a törvény rendelkezései alapján és lelkiismerete szerint ítél, ez ellen a bíráskodási rendszer ellen senki sem emelhe • t kifogást, bár a város jóíékonycélu alapjainak kezelői megálla­pították, hogy Horváth Lajos enyhe birságai kö­vetkeztében jelentős összegekkel csökkent a bír­ságokból származó jövedelem. A bírságpénzek ugyanis az ilyen jótékony célú alapokat,illetik meg. • Dr. Pálfy József polgármester a következőket mondotta a Délmagyarország mun­katársának Horváth Lajos tragédiájáról: — Azt mindannyian tudtuk, hogy Horváth La­jos rendkívül súlyos anyagi gondokkal küzd és tudtuk azt is, hogy ezek miatt a gpndok miatt nem végzi a kellő odaadással hivatali munkáját. Sok panasz hengzott el ellene, da olyan panasz, amelynek alapján fegyelmi eljárást indíthattunk volna, nem. Éppen a hétfői tanácsülésen került szóba a neye cs az ellene elhangzott panasztömeg. Megdöbbentő találkozása a véM­t lennek, hogy éppen ezen a napon mondottam a tanács­ban, hogy igazság szerint fel kellene függeszteni és meg kellene indítani ellene a fegyelmi vizsgá­latot, de ismerve deprimált lelkiállapotát, nem teszem ezt meg, mert attól félek, hogy valami meggondolatlanságot követ el és akkor magamat vádolhattam volna, hogy az én rendelkezésem volt az oka a szerencsétlenségnek. Amikor értesültem a tragédiáról, azonnal megbiztam dr. Katona István tanácsnokot, hogy tartson hivatalvizsgálatol a kihá­gási biróságor. — Horváth Lajos pénzt nem kezelt, tehát semmi alapja sínes annak a gydnynak, amely szerint a pénzkezelés terén elkövetett volna valami szabály­talanságot. A hivatali vizsgálattal kizárólag azt kivánjuk megállapítani, hogy hivatalos dolgait mi­képen végezte el. Azok különben, akik közelebb álltak hozzá és az utóbbi időben érintkeztek vele, szinte bizonyosra vették, hogy előbb-utóbb elkö­vetkezik ez a tragédia... 150x250 cm sztor 8.50 P Perzsaszőnyeg alap 80 dkg f onájlal 12.60 P. 10 cm függönyrojt métere —.80 Szőnyegfonál kilója 12.50 Fulloverfónál dekája 26 fillér. MUSKÁTLI Kézimunkbolt,Kárász-u. 3 Horváth Lajos vasárnap a filléres gyorssal utazott Budapestre, szabadságot nem kcr»­clutazását nem jelentette bc, mint ahogy az utóbbi időben sokszor hosszabb­rövidebb ideig minden engedély és előzetes be­jelentés nélkül távolmaradt hivatalától. A fillé­resen néhány ismerősével beszélgetett, akikkel kö­zölte, hogy este nem jön haza, hanem Budapesten marad és egy budai korcsmában fogja tölteni az estéjét. Szeretné kimulatni magát... Útitársai nem ás sejtették, hogy a jókedvet mutató útitárs mi­lyen sö ét gondolatokat forgat a fejében. ** 99 Idegeim nem bírták tovább — Budapest, október 19. Kedden reggel a kórház értesítette a főkapitányságot, hogy dr. Horváth Lajos tb. tanácsnok állapota örvendetesen javul. Nem sokkal később az életvédelmi osztály egyik detektivje kereste fel Horváth Lajost a kórház egyik különszobájában. Dr. Horváth Lajos mind­össze ennyit mondott: — Idegeim nem birtdk már tovább, azt hit­tem meg kell halnom... Ne is faggassanak, több mondanivalóm nincs és különösebb okom nem is volt az öngyilkosságra... Érdekes eladásokkal kezdődölt meg kedden a szegedi tankerület pedagógiai tanfolyama Dr. Kisparly János, dr. Gelei József és dr. Horváth Barna előadása (A Délmagyarország munkatársáéi.) A szegedi tankerület két esztendővel ezelőtt honosította meg pedagógiai továbbképző tanfolyamát, amely igen hamar népszerűvé vált. Az álalános érdeklődésre való tekintettel kedden délután kezdcklött meg az idei tanfolyam, amelyet dr. Kisparty János fő­igazgató rendezett és amelynek programján a szegedi egyetem professzorai adnak elő. A tan­folyam ünnepélyes megnyitóját kedden délután tartották meg az egyetem bölcsészetkari intézeté­nek nagy előadótermében, ahol nagy közönség je­lent meg, köztük a szegedi pedagógusok társa­dalmának számos kitűnősége. A tanfolyamot dr. Kisparty János tankerületi főigazgató megnyitó beszéde vezette be. Azt fej­tegette nagy érdeklődés közben, hogy a tanitáá munkájában a léleknek kell érvényesülnie, mert csak ekkor lesz hasznos és eredményes a tanítás. A lé'.ek gazdagsága jelenti elsősorban a tudomá­nyos kulturát. Minden nevelői léleknek motora a tudományos kultura, amely seha sincs befejezve, szükség van állandó önképzésre. Ezt az önképzést akarja elősegíteni a most rendezett harmadik tan­folyam, amelyen elsősorban pedagógiai, szocio­lógiai, történelmi, földrajzi, természetrajzi és gaz­daságpolitikai kérdésekről lesz szó. A főigazgató bevezető beszéde után dr. Gelei József egyetemi rektor tartott előadást t>Az élő szervezet« cimen. A szervezet bonyolult össze­tételét és a fejlődés különböző fázisait magyarázta népszerű formában, képeken is illusztrálta értékes előadását, amelyet a közönség nagy tetszéssel fo­gadott A második előadó dr. Horvátn Barna protesszor volt társadalmi szervedet és a társadalmi sza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom