Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1937-09-26 / 220. szám

Vasárnap, 1937. szeptember 26: D É l MAGYARORSZÁG 15 ruNum ti Mit VtflET Berezeli A. Károly a nemzeti szinházi »Fekeíe Máriá«-ró! Ismeretes, hogy a Nemzeti Színhez elfogadta előadásra a kiváló szegedi iró, dr. Berezeli A. Károly szegedi misztériumjátékát, a „Fe­kete Máriá"-t, amit először augusztusban mu­táltak be a Dóm-téri játékok során. A fiatal iró a nemzeti szinházi bemutatóról a követke­zőket mondotta a Délniagvarország-nak: — Az a körülmény, hogy Németh Antal a Nem­zeti Szinház programjába iktatta a Fekete Má­riát és már az idén műsorra tűzi, számomra nem­csak nagy örömet, uj megvalósulást, hanem iga­zolást is jelent. Az Írónak szüksége van az ilyen­féle fémjelzésekre, hogy azok is fölismerjék, akik az uttörés és előretörés lázát gyanakvással, kis­hitüséggel és bizalmatlansággal szokták fogadni. Flekintetben nekem nincs sok okom panaszra. Kétségtelen, hogy a Fekete Máriát, az első szegedi drámát, Szeged városa nagy szerelcttcl s megér­téssel tekintette saját ügyének s én nagy hálával tartozom a lelkes közönségnek, de a szabadtéri játékok vezetőségének is. Bizonyos, hogy Németh Antal elhatározása nemcsak engem, de a bizott­ságot is igazolja, amelv vállalta a misztérium nagyszabású bemutatását. — Az ország első szinnada bizonyára komoly stáció egy iró életébon. Közben tij darabon dol­gozom, amelynek „Uram, irgalmazz!" a cime és a X. században játszódik Rómában; s félig kész van egy uj rosiénycm is. mely tavasszal fog megje­lenni ..Idegen család" cimmel. A nemzet^ szinházi bemutatóra előreláthatólag tavasszal kerül sor. —oOo— Szemenvey Ferenc és Taiszer János kiállítása A Tömörkény-Társaság egyre méltánylandóbb szerepet vállal azzal a lelkes munkával, amellyel legalább egy kis levegőt igyekszik biztosítani a társtalan árvaságban tengődő szegedi képzőművé­szet részére Megismétlődő kiállításai legalább re­ményt mutatnak azok számára, akik még miudig hisznek a művészi munka hivatásában. A társa­ság uj kiállítása vasárnap nyilik meg az uj ipar­csarnok emeleti helyiségeiben és ezalkalommaí két törekvő szegedi művész: Szernenyey Ferenc és Taiszer János mulatja be munkásságának uj eredményeit. Az clsö impresszió, ami elfogja a szemlélőt a kiállításon: a változatos anyag, a derüs levegő és nz a tény, hogy a most bemulatott müvek nem tar­toznak szervesen az uj és korszerű művészet tö­rekvései közé, itt nem folynak nyugtalan kísérle­tek az uj eszmény kifejezésére, a változott kér­dések megoldására, — inkább elmúlt és lezárt VIDÉKI OLVASO, VIGYÁZZ!! HEGGEL LAPOS DÉLBEN ALAPOS a fővárosi sajtó! korszakok néhány részletéhez keresnek egy-egy szint és zavartalan hangulatot. Változatos, törek­vő és gazdag anyagot mutat ez a lelkes kiáiliiás, dc — mint annyi szegedi tárlaton, most is — ke­r.s'nünk és reklamálnunk kell az uj, modern és korszerű művészet megnyilvánulásait. Ila az élet nemcsak folytonos elmúlás, de örökös változás, akkor elsősorban a művészet az, — a művészet, amely az élet e 1 ő 11 jár és szüntelenül vivja mindig megujuló csatáit. — — Szernenyey Ferenc mintegy hatvan vászon­nal mutatja be egy év munkájának eredményeit. Mos' is a derüs szinek, csöndes hangulatok és enyhe változatok festője, akinek legelső és leg­nagyobb problémája a változó ég, a futó felhő, a játszadozó viz, a kacsintgató nap, — a mező a plein­air fényeiben. De soha sem áll meg egy egy té­mánál, a fejlődés biztos jeleivel keres uj részlete­ket és uj hangulatokat az élménnyé váló megfi­gyelésekhez. Nála változatos skálát kap a termé­szet néhány megismétlődő részlete: egy-egy ut, néhány fa, sütkérező boglya, alkonyati ucca, nyá­ri tó, vagy őszi erdő. A nap bujócskáit keresi a tiszai hajlatoknál, a balatoni hangulatoknál, az erdélyi faluvégeknél, a dorozsmai szélmalomnál, a tápéi jegenyéknél. Megismétlődő kérdések érdekes változatokban, a művészi hit derűjében, a fejlődés látható jeleivel. Elsősorban kedélye az, ami egységes szint ad ezeknek a változatos részleteknek, olykor a színek szép kérdéseit kutatja uj tájakon és a nagy ég alatt a széles horizont ölében egy-egy figurával keresi az élénkitő illusztrálást. Tcma, és m.lyen változatos téma lesz egy-egy víztükörből, fenye­gető felhőből, árnyékos erdőből, vénülő fenyő­ből. Kedéllyel és részletező kedvvel keresi ezeket a képeket, minden táj uj élményt ryujt ecsetjének. Nagyon érdekes egy enyhevöröses-aranybau tar­tott „Napnyugtá"-ja, romantikusan regényes „Öreg széÍmalom"-ja, a tápéi ut öszi jegenyéi és a Bala­ton játékának kifogyhatatlan fordulatai. Fejlődése, esztendős lankadatlan munkájának sok eredménye művészi hitét és meanemtörhető éltető derűjét hoz­za el a szemlélő elé. Taiszer János elsősorban huszonkét törté­nelmi relief-fejét mutatja be a kiállításon. A fe­hér műkőből készült sorozatot az egyik uj dorozs­mai iskolán helyezik el idézőnek, emlékeztető­nek. összehangolt egységbe fogott Semmehveiss­relicfje a kórház részére készült, mig két bibliai kompozíciója a Somogyi-telepi templomban kap helyet. Naturalisztikus megoldást választó szob­rász, keményen kifejező erővel dolgozik, inkább a visszaadás, mint az újra élés a célja. Néha önkénytelenül keressük azt, amit a művész­nek kell megkeresnie a valóság mögött. Az át­élés mély hite azonban nem hiányzik egyik egy­szerűségében is felemelő Krisztusában, amely az alsóvárosi zárdában kap hirdető hajlékot Fi­gyelmet kelt Klebelsberg-szobor tervezete, külö­nösen ülő alakiával, mig az alapot kissé merevebb­nek érez.zük. Nemcsak kedély, de kifejező erő v*n néhány kedves figurájában. — A pontosság és lel­kiismeretesség mellett mindössze a bátor fanlá­ziát és a magávalvivő lendületet zzeretnénk lótni legközelebbi munkáiban. (v. g>.) —oOo-^ Október 16-án a világhírű Léner-quartetl hangversenyével kezdődik az idei nagyszabású koncertszezon. A Harmónia 1937—38. évadjá­nak világvárosi hangversenysorozata október 16-án a Léncr-quartelt kamarazeneestjével­veszi kezdetét. A világ legjobb vonósnégyese után okt. 20-án amerikai turnéja előtt a hege­dű legnagyobb magyar megszólaltatója. Szi­geti József következik, majd dr. Dohná­n y i Ernő jubiláris est je, akinek 40 éves zenei jubileumát ezévben ünnepli a zenei vi­lág. A nagv magyar zongorapoéla ünneplésé­be Szeged is bekapcsolódik, annál is inkább, mert a nagy mester ezúttal játszik tizedszer a Harmónia rendezésében a szegedi közönség előtt. A fiatal orosz zongorazseni Shura Cherkasskv bemutatkozását — a magyar énekművészeinek az egész világon dicsőséget szerző büszkesége Svéd Sándor ária és dal­estje követi, majd Mauiice Eisenbcrg gordonka estjét a szezonnak mindenbizonnyal legnagyobb zenei szenzációja, melvhez hasonló (^ACIi^i?/^ Aki NEM HORD PALMA -OKMA TARrÓSTALPAT: ÜOÍtiÚLJAM! még nem volt Szegeden "a Budapesti Hangver­senyzenekar Beethoven-estje Eiich Klei­ber vezényletével. Ugyancsak februárban IGSZ a világhírű francia dalénekes Yvcs Tinay­re hangversenye, majd a mult szezon felejt­hetetlen sztárja, Zino Francescatti kö­vetkezik. A szezont Gregor Piatigorsky gordonkaművész, Casals mellett a gordonka legnagyobb megszólaltatója zárja be. Szegedi irónő felovasása a rádióban. A rádió meghívta egy felolvasás tartására dr. Veress­né Ecsedi Csapó Máriát, akinek írásait jól ismeri a szegedi közönség. Az irónő október hu­szadikán este fél 10 órakor szerepel a rádióban, amikoris novelláiból olvas fel. —Ml 1 irwrfii "l irnmr—ri •—írrm toMimiKI 7?. 1 A MDTI re U (c* V INTI LANrfcL ES H tU T IINtL • VÍ: tf Harmónia hangversenyek Harmónia mesterbérief 10 világvárosi zenei szenzáció! A középpáholy ol­csó bérletjegyei már elfogytak. Bérlet váltható Harmóniánál (Kárász-ucca 14. Telefon 22-38.) cs Délmagyarország jegyirodában. Kérjen prospek­lustt —ooo— A színházi iroda ITrei Görlöket keres a városi színház. Jelentkezni lehet naponta délelőtt 11—12 óra között a szín­háznál. Cianimoda szavatossággal ciánoz. Uj irodahelyiség: SOMOGYI UCCA 10. számu Telefon: 31-77. sék fel bizalommal Ha karcsú alakjukaj megakarják tartani, keres­Hölgyeim I nmal Rózsa flizőszalont Oroszlán ucca 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom