Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1937-09-16 / 211. szám
w UEL MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1957. szeptember TG. fl belügyminiszter még nem foglalkozott az inségmunka államsegélyének ügyével (A Délmagyarország munkatársától.) A városi inségalap idei államsegélye körül, mint ismeretes, a legteljesebb bizonytalanság uralkodik. A belügyminiszter még nem kérte fel a most következő inségszezonra kidolgozott munkaprogramot és költségvetést sem. pedig a korábbi esztendőkben ilyenkor már ezeket a minisztérium régen letárgyalta, sőt közölté azt is. hogy mennvi államsegélyre számilhal a város. A mult évben a bel ügy mi niszter a szegedi szükségmünkák költségeihez, illetve az ínségesek támogatásához százharmincezer pengő államsegélyt utalt ki. Dr. Pálfy József polgármester, aki hétfőn Budapestre utazott cs a keddi napot is ott töltötte, eljárt a pénzügyminisztériumban és érdeklődön az idei államsegély összege és kiutalási időpontja iránt. Azt a felvilágosítást kapta, hogy a belügyminiszter még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, valószínű azonban, hogy rövidesen bekéri az iratokat és akkor állapítja majd meg, hogy melyik város mennyi segélyt kap. A belügyminiszter előterjesztése alapján a pénzügyminiszter kiutalhatja a megállapított segélyösszegeket. — Egv fiatal orvos morfiumlragédiája. Budapestről jelentik: Dr. perlaki Prass'er Jenő. a budapesti Uj Szent János-kórház ismert tüdőspecialistája szerdára virradóra megmérgezte magát, mire rátalállak, már nem volt elet benne. Az öngyilkosságot ugy fedezték fel, hogy az egyik beteghez akarta hívni az ápolónő és miután kopogtatására nem kapott választ, az altiszttel kinyittatta az ajtót. A belépők elé. megdöbbentő látvány tárult: a fiatal orvos az ágy mellett holtan feküdt a földön. Keze melleit egy pravazfecskendő hevert, a széken pedig morfium- és kokainoldalos üvegese. A 35 éves orvos kollégáinak irt búcsúlevelében azt irta. hogy morfiumszenvedélyének az áldozata. A fiatal orvost nemrégen megoperálták es fájdalmainak csillapítására morfiuminjekciót kapott. Ettől az időtől kezdve valósággal rabja lelt a morfiumnak, amelv tönkretette szervezetét. Minden törekvése abban merült ki, bogy a szükséges adagot megszerezze. Kedden éjszaka tudatára ébredt szörnvü éleiének és rtagvobb adag morfiumot fecskendezett be szervezetébe, ez azután végzett vele. Dőrheztuiií, harisnyái, tartót, bizalommal vehet cégünknél, olcsón füzét, mellrrh« Poiidk TesiuMnőls: Oekonlcg-u. Kaliai lag /ZEGED IX. 16. — Az ács- és kőmüvesipari legkisebb munkatiér. A szegedi kereskedelmi és iparkamara területére kinevezett bizottság által újból megállapított ács- és kőmüvesipari legkisebb munkabéreket az iparügyi miniszter jóváhagyta. A határozat szerint a kamara városai és községei öl bércsoportba osztattak be. Az első területi csoportba tartozik Szeged és Békéscsaba, ahol az ács- és kőniüvcssegédeknek szakbavágó gyakorlatuk tartama szerint 50 és 60 filléres, állványozóknak 46 filléres, férfi napszámosoknak 31 fillér, nőknek és 16 éven aluü fiatalkorunknak 21 filléres legkisebb órabérek fizetendők. Ugyanezen munkáscsoportok a második területi csoportba sorozott Baja. Hódmezővásárhely. Csongrád. Gyula, Makó és Szentes városokban, továbbá Kiskundorozsma, Mezőhegyes és Szarvas községekben 16, 50, 28, 22, 36 filléres óradijial dijazandók. A következő három területi falvak tartoznak, ahol az órabérek arányosan kisebb összegekben vannak megállapítva. A határozat a kihirdetéstől számítolt nyolcadik napon lép éleibe. — Kéthív Anna és Takács Ferenc a szociáldemokraták felsővárosi gyűlésén. A szociáldemokrata párt felsővárosi csoportja 18-án, szombaton este fél 9 órakor az Albert-féle vendéglőben (Felsőtiszapart és Rőmai-körut sarok) pártvacsorát rendez, melyen felszólalnak' Ké t li I y Anna cs Takács Ferenc országgyűlési képviselők, D á n i János és dr. Valentin v Ágoston. *y'v • — Székrekedésben szenvedőknél reggelenként egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz a belek eldugulását gyorsan megszünteti, a gyomor működését előmozdítja, az anyagcserét megélénkíti, a vért felfrissiti, az idegeket megnyugtatja, s igy kellemes közérzetet és fokozott munkakedvet teremti Az orvosok ajánlják. Covap ARMENTANO vtvóíanfolyama megnyílt. Beiratkozás 3—5-ig Nádor ucca 2. — A magánalkalmazottak fizetéses szabadsága. Ismeretes, hogy a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvény, amelyet az országgyűlés a nyári szünet előtt fogadott el, intézkedik a magánalkalmazottak helyzetének íebb kérdéséről, a leghosszabb munkaidőről, a iegf sebb fizetésről és az évenkénti fizetéses szabadságról. A törvény az iparügyi minisztert hatalmazza fel, hogy az egyes részletkérdéseket az érdekképviseletek meghallgatásával kibocsátandó végrehajtási rendeletek utján szabályozza Az első ilyen végrehajtási rendelet tervezetét a miniszter hozzászólás éégett most küldötte meg az érdekképviseleteknek a magánalkalmazottak évenkénti fizetéses szabadságáról. A tervezel szerint minden munkást és iparossegédet egy évi szolgálat után legalább hat munkanapot magában foglaló fizetéses szabadság illet meg. Ez a szabadság 2 évenkint egy nappal emelkedik. A tizenharmadik évtől kezdve a szabadságidő legalább két hét, etőmunkásoknál, üzemvezetőknél és ke cskedősegédeknél egy évi szolgálat után a minimális szabadság tizenkét munkanap és ez a tizenharmadik évnél tizennyolc munkanapra emelkedik. Nem főiskolai végzettséggel biró magántisztviselők szabadsága ugyanígy van megállapítva, főiskolai oklevéllel bíró tisztviselők szabadsága tizenkét munkanapnál kez'dődik és a tizenharmadik évben huszonnégy munkanapra emelkedik. Gyermekeket és fiatalkorúakat évente legfeljebb két részletben tizennégy napi szabadság illet meg. Betegséget a fizetéses szabadság idejébe beszámítani nem szabad. A kibocsájtándó rendetet nem vonatkozik a vezető állásban levő alkalmazottakra. Nehogy a törvénv intencióit azzal játszák ki, hogy egyes alkalmazottakat vezetőknek minősítsenek és igv rövidítik meg szabadságukat, - kimondj" a rendelet, hogy vezetőnek esak az olyan magánalkalmazottak tekinthetők, akik tényleg intézkedő jogkörrel vannak felruházva és javadalmazásuk az évi 0000 pengőt meghaladja. Az iparügyi minisztérium záros határidő alatt kéli nz érdekképviseletek véleményét. 7, Tla sajtot vesz, ügyeljen a Stauffer névre! -- Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell arra ügyeinlök, hogy bélraüködésük rendben legyen, ez^tj célt ugy érhetik el, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet isznak. Az orvosok ajánlják. —»IMPERIDL Kávéházban CZUTOR DEZSŐ cigányzenekara a GRILL-ben GRABER Tánczenekara játszik. — özvegy Aigner Károlyné temetése, özvegy, dr. Aigner Károlynét, Szeged volt főispán* jártak özvegyet, aki hosszas szenvedés utált vasárnap halt meg Budapesten cs koporsóba zárt holttestét kedden szállították haza Szegedre, szerdán délelőtt tiz órakor temették el nagy részvét mellett a belvárosi temető halót* tasházábók A temetésen a mély gyászba bo* rult rokonságon és az elhunyt két fián kivül megjelent dr. vitéz I m e c s György főispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. Glattfel* der Gyula megyéspüspök és számosan a sze* gedi társadalom vezetői közül. A gyászszer* tartást dr. II e n n y Ferenc rókusi plébános végezte nagy papi segédlettel. A temetésen; képviseltették magukat azok a nőegyesületek, amelyeknek vezetője, illetve buzgó tagja volt dr. Aigner Károlyné. A gyászszertartás és a halott beszontelése után a koporsót a családi sírboltban helyezlek el. — Iskoluöltönyök legolcsóbbak Uhuinál, Kelemen-uccu 5., telefon 30-53. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphat iát? a Hatósági Munkaközvetítő utján. Férfiak: 5 kovács, 1 lakatos, 1 késes-niüköszörüs, 3 bádogos, t rézműves, 1 villanyszerelő, 1 rádióhoz értő műszerész, 3 fiatal asztalos, 1 faeszlergályos, 2 bognár* 1 kádár, 1 szíjgyártó, 2 kosárfonó, 1 kefekötő, f kötélgyártó, 2 kárpitos, 3 szabó, 2 cipész, 1 borbély, 1 könyvkereskedő gyakornok, 1 kocsis, fl kiTutófiu, 4 nőtlen gazdasági mindenes Nők: t hölgyfodrásznő, 1 dobozkészitőnö, t cipőfelsőrész* tüzőnő. 1 szönyegszövőnő, 2 kifutóleány. Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 2 kefe* gvári, 2 hűtőházi -napszámosnő, 5 téglagyárt munkás, 4 koppasztónö, 3 fiatal munkásnő. — Súlyos sérüléseket okozott a lórugás. Szerdán délelőtt ószentivánra hívták a szegedi mentőkéi, akik Kocsis Antal 17 éves gazdafiut sulyog állapotban vitték a sebészeti klinikára. A fiatalember a lovak körül foglalatoskodott és cközbenl az egyik ló olyan erővel rúgta meg, hogy súlyos sebeket szenvedett. — Hirtelen halál az urcán. A Vásárhelyi-sugárut 14. szánni ház előtt szerdán délután fél 7 óra tájban hirtelen rosszul lett egy férfi és eszméletlenül összeesett. Értesítették a mentőket, det a szerencsétlen emberen már nem lehetett segíteni Megállapították, hogy a Vásárhelyi-sugárul halottja Schiller József Grór Apponvi Albcrtucca 11. szám alatti lakos. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. x Cserép Sándor szűcsmester, Horváth M. ucea 7. —ama——*—-?———g———ma 10525-1937. vh. száin. árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. éri LX. te. 102. S-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy. a szegedi kir. járásbíróság 1936. évi 31327—3. számú végzése következtében dr. Szécsi György javára 250 pengő és járulékai erejéig 1037. évi julius hó 26-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 1970 pengőre becsült következő ingóságok, úgymint 20 mázsa buza, állatok, here és egyéb ingók nyilvános árverésen eladatnak. Ezen árverésnek a szegedi kir. járásbíróság 1936. évi Fk. 34327. szánni végzése folytán 136.04 pengő tőkekövetelés, ennek 193G-tól járó kamatai és eddig bíróilag már megállapított s a még felmerülendő költségek erejéig Deszk, II. u. 46. alatt leendő foganatosítására 1937. évi szeptember hő 16. napjának délutáni 2.10 órája határidőül kitűző! ik és ahhoz venni szándékozók olv megjegyzéssel hivatnak meg, hogv az érintett ingóságok nz 18S1. EX. te. 107., 108. g-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség cselén a becsáron alul is, de legfeljebb a becsérték kétharmadáért cl fognak adatni. Kelt Szeged, 1987. évi augusztus hó 15. napján. V. Horváth, kir. bir. végrehajtó. É