Délmagyarország, 1937. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1937-09-12 / 208. szám

Vasárnap, 1937. szeptember 12. déi magyarország „Olyan kihalt, olyan árva .. ." Krasznahorka büszke vára Erdőtemetőkön és magyar temetőkön át az Andrássyak sasfészkéig (A Délmagyarország munkatársától) Még fehér párák lebegtek az Uhornai-tó opálos tükre fölött, amelyben élesen rajzolódott ki a parti fenyők és a szelíden emelkedő pacsaji hegy képe, amikor kidobott bennünket az este még fejedelminek hitt turista ágy. (A gyönyörű tópart pázsitján állították H a kiszuperál vasúti kocsikat és minden ilyen kocsiból turistaházat fabrikált az # üzleti leleményesség. Két-kct szobácskából áll egy ' ilyen },áz, az első az ebédlő, piei asztalkával, a másik a háló, négy ággyal. Pontosan olyan, mint egy liajófülke. Aludni benne az első napokban nem igen lehet, de aztán csak megszokja az ember.) A nap még a hegyek mögött bujkál valahol, ízemben a tóval és a pacsaji heggyel, dc sugarai már csókolgatják a begyek sötét koszorúját. Csudálatos volt a csönd, amelv szinte muzsikált és a ha'nal hangtalan ffátvoltáncot 'ejtett a ló fölöW Ttt nem érez az ember álmosságot, akkor sem, ha kemény vagónágyhan hiába birkózott néhány keserves órán keresztül az alvással. Mo« kell kerül ni a to baloldali öblét, le kell szaladni arra a sudár fenyőfákkal szegett terraszra. amelv éppen szembe néz az ég legrózsasziniibben lángoló részével és tágrapattant szemmel kell meglesni azt a pillanatot, amikor a felbukkanó nan égő csókja elő- z'r illeti n k< raor begyek sötét fenyőkoronáját és lángralobbantja a tó vizét. Igy meszsziről. persze, már aiccs ez a kén, dc ott és akkor mélv áhítattal keli leborulni előtte. Korán vágtunk neki a bosszú útnak és amint kiszabadultunk az örök hajnali csuda varázsából. az utmenti fenyők illatával rögtön réei kuruc, nóták bánata, szomorúsága szállt felénk. Utunk célja Krasznahorka tolt, nz Andrássvak büszke sasfészke, melynek képe a .Tókni-niesék emlékei között raktározódott el a szivünkben, hosszu. hosszu esztendőkkel, ezelőtt. Rákóczira gondoltunk, meg Stéredy Zsófiára ős Korponav Jánosnéra a „lőcsei fehér asszony"ra és önkéntelenül is a régi nótát dúdolgattuk nz aton: Krasznahorka büszke v'itra Ráborul az éj homálya . . . X friss hainali levegőben gvorsan fogyott az ut és hamarosan font voltunk már a pacsaji hegy széles, pázsitos nvergén. ahonnan raevngö gyémántcseppé zsugorodik össze az uhornai tó képe. A" csonka fenyőtörzsek fehéren izzanak a reggeli napfénytől, mintha valamennyi márványsiremlék lenne. — Erdőtemető — mondtuk szomorúan és kicsit fáit a szivünk. Valaminek a szimbólumát éreztük benne, valaminek, amit kiirtottak, letaroltak. ami eimu'.t, ami szén volt. Megkerültük a széles tetőt. Széleskalapu tót legények ka »á'tá* a h-rvo'd.d buja szénáját, pici tót legényke bárányokat terelgetett a közelben és az egyik bo-óka'envö árnyékában egy tót leány lángpir s szoknyája villant fel. Ballagtunk a puha oázstton, pici áfonyabokrok között és a hegyek csöndje ugy borult fölénk. mint valami eroct, végtelen kristálykupola. Kis facsoporthoz ériünk és mellőle megpillantottuk a várat, Krasznahorka büszke várát. Pici játékvárnak látszott igy, messziről, tündérkastélynak inkább, amelv szelíden bújik meg a meszszeség halványkék párájában, ködbevesző hegyek ölelik körül, védik, dédelgetik, vigyáznak rá. Néztük, figyeltük sokáig és hallgatóztunk: fölsir-e tornyairól a tárogató> Messziről látszott a vár, azt hittük mégis, hogy már nagyon közel vagyunk hozzá, hogy talán egyetlen iramodással elérhetjük. Az ut * most már völgynek vezetett tovább, ' egyre sűrűsödő erdőköu keresztül, mély szakadékok mellett, széles kerülkökel. (ívors szárnyakkal röpültek az órák, a nap már a fejünk fölölt nyargalt és szórta ránk tüzét, lángját. De a vár alig került közelebb. Mintha állandóan futott volna előlünk. Végre feltárult előttünk a völgy, amely Pacsajfalut ölelte magába. Kis, elhanyagolt tót falu, tele porral, sárral, ólszaggal. Már fáradtak voltunk és szinte fuldokoltunk a hőségtől. Megkívántuk az aludt tejet nagyon. Valamelyik ház felénk tárta nyitott kapuját. Bementünk. Az udvaron szikár tót asszony állt és aludt tej helyett friss írót kínált. Közben kiderült, hogy egész jól freszél magyarul. Minden idősebb pacsaji beszél magyarul — mondta — az iskolában tanultuk meg a magyar szót. De a gyerekek bizony már egy szót sem tudnak. Csak szlovákul értenek. Ahogv keresztül mentünk a szegényes falun, megszólítottunk minden elénk kerülő gyereket. Bizonv. igaza volt a tót asszonynak. A maszatos, fitos areoeskák értetlenül bámultak ránk, amikor magyarul szóltunk hozzájuk. Arra gondoltunk, hogy milyen ayorsan elkallódik, eltűnik hossru évtizedek rosszul végzett munkájának minden eredménye ebben a megváltozott világban. — Magyartemető — mondta egyikünk és a pacsaji hegy erdőtemetőiére gondolt. Ismét kapaszkodó következett, majd széles bozófoen-zete" ős elé-keztünk a krasznahorkai vár tel parkiába. Most már széles, gondozott uton haladtunk tovább és amint kiértünk a rdkás erdő szélére, előttünk magasodott a vár. délcegen, gőgösen, mint valami megkövesedett oligarcha, aki nem vesz tudomást a századok múlásáról: Krasznahorka büszke vára . . . Nem éreztük a fáradtságot, a hőséget, húzott maga felé a magasság, csalogattak a napfényben fürdő bástyák, a tornyok, a várfalak és csak ott telepedtünk le, a lezár.t várkapu elölt, amelynek ormán az Andrássy grófok cimere büszkélkedett és ahol a büszke Bebe.k-áanuk torka ásítozott a bizonytalan messzeség felé. Amig nézegettük ezeket a címeres ágvucsöveket cs betűzgettük rajta az ékes felírásokat, megnyílt a komor kapu és előkerült Baffi János, a keménykötésű. mokányarcn vá.rór Odatelepedett Minden nap érkezik 1 e g a! á b b egy uj könyv A DÉLMAGYARORSZÁG KÖLCSÖNKÖNYVTARÁBA! A Délmagyarország előfizetői pár fillérért olvashatják. bcicUk/ Os k^yvJdtásáXUUr in. ntf* . -*>r 1 CL fwszt y ,vv\m iUimmJtí// f> o ^ f D am U dJ ^ éMÁfaftC Villanyszerelője dijfalanu! megállapítja az uj Tungsram Luxméfer segítségével* megfelelő-e világítása. mellénk, az ágyukhoz és kért, várnánk egy darabig, mert megfigyelőhelyéről látta, hogy jönnek mások is, majd aztán egyszerre kalauzol bennünket végig a vár rejtelmein. Hétszáz esztendős a vár, bástyafala még a XIII. században épült, ama híres. neves Bebek Ferenc építtette. Akármilyen h'ressé is tette Jókai Mór regénye, történelmi múltja azért nincs sok. Hétszáz év alatt csupán egyszer állt komoly ostrom alatt, amikor a husziták vivták meg falait és foglalták el. Baffi János csöndesen mondja ezeket, de mond mást is, ujabbat is. A vár az Andrássv-családé maradt, az uj államhatalom műemlékké nyilvánította és tudomásul vette, hogy idetemetkeznek most az "Andrássvak. Igy Krasznahorka büszke vára most tulajdonképpen alig több, mint monumentális családi kripta, az Andrássy grófok sirbolfja. Ide térnek meg az Andrássyak, akárhol érje is utói őket a halál. De Serédv Zsófia legendáján kivül ujabb legenda is született ebben a várban, csakhogy ezt a legendát már néni a vár, hanem a Mauzóleum örökíti meg, gróf Andrássá Dénes és Hablavec Franciska szerelmének legendája. X büszke Andrássyak nem akartak tudni Dénes gróf szerelméről. nem vették tudomásul, hogy a rajongó Dénes gróf feleségül vette a csudálatosan szép táncosnőt. Amikor aztáp Dénes gróf lett a maioresko, a hatalmas vagyon ura, ő nem vett tudomást a családi hagyományokról. Olyan elégtételt adott a feleségének. amilyenre talán nincsen példa a