Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1937-08-08 / 180. szám
Vasűrnap, 1957. gusztus 8. DÉLMAGYARORSZÁG 9 4 Kaíolikus Nővédő asszisztensképző tanfolyama Figyelemreméltó gondolatot vetett fel és valósított meg a Szegedi Katolikus Növédö Egyesület. A több mint negyedszázados egyesület, mely számos nővédelmi és szociális intézményt tart fenn, állandóan azon fáradozik, hogy ujabb és ujabb lehetőségeket teremtsen a nők elhelyezkedésérc. Igy merült efl két évvel ezelőtt az a gondolat, hogy a tudományos és kórházi orvosi laboratóriumok számára alapos tudásu asszisztensnőket kell kikécpzni, akik nemcsak a technikai segédletet tudják ellátni, hanem részt vehetnek a kutató munkában is. Dr. Raskó Istvánná, az egyesület kitűnő elnöknője rövid idő alatt elérte, hogy a felvetett gondolatokból valóság vált és megindult a laboratóriumi asszisztensnöképzö tanfolyam. A kul uszminisztérium a belügyminiszter hozzájárulásával engedélyezte a tanfolyamot, melynek felügyeletével egyetemi tanárokból álló szakbizottságot bizott meg. A tanfolyam fentartója a Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület, előadói pedig egye'emi magántanárok és tanársegédek. A tanfolyam kiképzési tervezete felőle'i a laboratóriumi főszakmát (kémia, fizika, bakteorologia és sorologia, ana omia, szövettan, éle tan. klinikai kórtan és röntgenlaboritóriumi munka) és kiterjed a különleges technikai ismeretekre (elektroés üvegtechnika, mikrophotografia) és kisegítő is, meretekre, mint német nyelv, gép- és gyorsírás. Ilyen komoly tanulmányra természetesen csak megfelelő előképzettség alapján vehetők fel a növendékek. A megkívánt képzettség középiskolai éerttségi, vagy legalább hat középiskola, ha a jelentkezőnek már hosszabb laboratóriumi gyakorlata van. A tanfolyam négy félévből áll s igy az első f&nfolyam, mely 1935-ben kezdődött, most fejeződött be. Az e'.ső tanfolyamot 14 növendék végezte el s valamennyi részérc a tanfolyam befejezésével síi e ült elhelyezkedést biztositanAz a tény, hogy a tanfolyam hallgatói a tanfolyam befc:ezése után rögtön kaptak állást egyetemi intézetekben, kórházakban és vegyészeti gyárakban, bizonyítja, hogy olyan pályára képezi ki a Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület a lanoflyam növendékeit, amely még a mai nehéz elhelyezkedési viszonyok között i; biztos megélheté-t jelent. Az uj tanfolyamra, mely szeptember 15-én kezdődik, ugy a felvételre, valamint az anyagi feltételekre vonatkozó részletes felvilágosításokat a tanfolyam tájékoztatója közli, melyet a Szegcdi Katolikus Nővédő Egyesület iredája Szeged, Kooina-ucea 18. szám, dijmente:en ad a jelentkezőknek. Jelentkezési határidő 1937. évi augusztus hó 15. PÁRISI HAGY ÁRUHOZ RT. izsokd. íiíkoh'tl ki«s uc«« s«m»ok ü következő cikkek kiárusítása hétfőn 130 drb előnyomott aprópénz csomagoló papir —.21 ÍJ iv barna csomagoló papir —.21 .'3 drb „Párisi" 2-cs irón —.21 1 drb jegyzék-, vagy számlakönyv, másoló lapokkal —2-1 1 csomag szines levélpapír bélelt borítékkal —.24 ."> drb beiró könyv —.21 1 drb • sima iróblnkk —.24 1 üveg antracén tinta —.14 70 iv gépiró papir —.24 öO drb szines 'wélboriték —.24 1 g<>mbolvag sloupoló pamul cellofánba csomagolva —11 1 doboz gyémánt kályhafény —.14 1 rlrb derelveinetélő .—.14 1 drb stoppoló fa —;.14 Kedden ujabb cikkeket hirdetünk! Figvelje hirdetésünket! Nagy nyári csillárvásár! Csillárok, állólámpák, fali karok olcsó árusítása a Meteor Csillárgyár R. T. lerakaíában, Kárász-u. 11. Tel. 33-76. Unió Könyvelt érvényesek. A természetben nincsenek csodák Biológiai rejtély az állatok világában I Az állomás felé vezető ut egyik mcllékuccájának villájában, Pöstyénben, nem messze a kanyargó Vágtól lakik a családjával egy németországi fürdővendég, doktor Lippmaritx. Feleségével, fiával és rengeteg állatával a villa egész fö'dszinli traktusát bérli. A doktor ur bélyegeket gyűjt, reggclcnkint hordszéken viteti magát a Vágsziget fürdőjébe, — infanteristának hívják errefelé ezeket a gyorsan gördülő kinai-szerü hordszekeket — esténkint pedig a Royal-kávéház terraszán bridzsel. Cvikkeres ur, rajongója és szerelmese az állatoknak. Kalitkában tartja a papagályai, van mindenféle fa'u galambja és öt hatalmas farkaskutyába. Okos, intelligens ..ra'tenrein" ebek. A szemükből csillog az értelem. Reggclcnkint a környék éhes verebei a Lippmann doktor vilájának terraszán valóságos banketthez jutnak . . . Az eset. amelyről most beszámolok, ebben a pöstyéni villában történt meg és a doktor ur igy meséli el nekem az előzményeket; A Dollyval csoda történik. — Volt egy tarka macskám, mi idehaza .Ificinek hívtuk. Magam sem tudom, hogy került hozzám. nem Rreslauból hoztuk el Pöstyénbe, mint a farkaskutyákat, hnnem itt csavargott a villa körül és nálam ragadt. A kutyáimmal jó barátságban élt. ami nem ritka ;ág ereknél a hatalmas farkaskutyáknál. Inkább csak a kisebb ebek veszekszenek a niac*kákkal. az ilyen jól megtermett kutyák nem bántják azokat. — Pár héttel ezelőtt a Miéi megkölykedzett, a fiam, Hainz, aki minden állatnak nevet ad. a két pirinyó macskakölyket Princnek és Micinek nevezte el. Az aiva két héti? táoPl'a a <rverekeil, aztán egv szép napon eltűnt. Mi történt vele. ram tu'i'uk. A kö-nvéken "at'fán-méreg van elszórva, lehet, bogv ebből torkoskodott a Miéi, lehet, hogy rlkódnrgott. lehet, bogy belefordult a j Vágba. Keddi napon tűnt el. a két macskakölyők anya nélkül maradi. Szentül megvoltam győződve róla. hogv mindkettő elpusztul. Fhelvett az történt: _ Prine és Miéi ösztönszerűen menedéket kerestek kutyáimnál. Az egyik farkaskutyámnak, ezt /rutának hívjuk", ugvanazon a napon, amikor a Prine és Miéi meglátták a napvilágot, született egv kölyke, a Teddv. A két macskakölvök Ösztönszerűen Zenta kosarába mászott, de a Irölvkeire féRékenv Zenta elzavarta mindkettőt. Éhesen és kétségbeesetten vánszorgott a két szerenrsó'len árva szpbáról-szobára, eur.lihői próbáltunk tetet adni nekik, de ez a pótanyag nem smakkolt ... — Ven r«v hatesztendős farkaskuty ám, a 7enta anvia. n-nv Két év őta nem voltak köhkéi Most sincs kilátás rá. hoev anya legyen. Dollv elkezd*P A P"«lId'V—' Mi"! n —--5'1 kinn a t »rlb*n és estefelé azt látom. ho?v a ,_éf m msVakölvök a hatesztendős farkaskuty a emlőit ejbáiia. Repcéi azza' lön a fiam: ..esodo történi' Prine és Miéi táplálékot kapnak a Dollvnál'" j Megvizsgálom az esetet és tapasztalnom kell. I hev a Dollv emlői ta'e van-a'" te"®'. a-*tr* a fwkafkulya szoptatja az anyátlan cicákat és ugy l vigyáz ráiuk. mint a saiát kőlukcirc. — A családi életében valóságos tragédiák játszódnak le. Folyton veszekszik a lányával, Zentával, mert szoptatni szeretné Tcddvt, az unokáját is, azonban ebbe Zenla nerh egyezik bele. Ellenben: Teddv erősen összebarátkozott Princcel és Micivel cs a három csöppség a táplálkozás idején kivül mindig együtt van. A számuk pár nap előtt négyre szapaorodott: valahonnan idetévedt egy ugyancsak anyátlan macskakölvök, a fiam ezt Puccinak nevezte el, ez egy-két nappal lehet idősebb, mint Prine és Miéi é Dolly ennek a harmadik cicának is anyja lett. Ellátja őt is bőségegesen táplálékkal. Teheti. Az emlői bőségesen tele vannak lejjel. Hogyan történt ez a csoda? Én nem tudom megmagyarázni. Hasonló cselről még nem hallottam . . . Biológia rejtély, vagy csodálatos önszuggesztiő? A bécsi állatorvosi főiskola egyik Pöstyénben kurázó profeszoraval látogatást teszünk a villában, ahol Lippmann doktor lakik. Mióta Dolly „anyának képzeli magát", azóta bizalmatlan minden idegennel szemben. A professzor megvizsgálja. VMó^an: eniRi 'e'e van-ak te'"el, A két macskakölvök a Teddvvel játszik. Amikor simogatni kezdem Princet, Dolly keservesen vonit: félti a „kölykét" Lippmann doktor odateszi a cicát Dollv mellé, a hatalmas farkaskutya szeretettei nyaldossa . . . Azt mondja a professzor ur: — Az eset maga egy fizioiogiai . tünet. Nem példa nélkül álló egvnemü állatok között. Annyi Fehércégtáblás BOROS nyári kiárusításának eoyaj nöi és Gyermekeikkel Női táncnadrág hibátlan —.98 Vékonyszálú női harisnya hibátlan 2.50-es saját márkás most 1,98 Oipőszoritó gumival t.98 Egyes pár szines nöi glace keztyü —.98 Fehér női retikül kiárusítása 1.98-tól Gyermek műselyem kalapok szenzációs ára 1.18 Gyermek műselyem ingek bármely nagyság 2.48 Gyermekkocsit, sportkocsit csok a készítőnél vegyen, ott a legolcsóbb. Szegeden kizárólag Kállay vasLuíorÜzem gyórfjr,. Kálvária u. 44 — Állandó raktár gyermekkocsikig : , - sportkocsikból, kerti bútorokból. . — ÖRÖM a szép, divatos frizura 1 Tarlós hullómosilásl, (ondolálás) hajfestés! felelősséggel végez Szárifay uri és hölgyfodrász.