Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1937-08-01 / 174. szám
Vasárnap, I9>7 augusztus 1. DÉLMAGYARORSZÁG 9 II szegedi gépjármű kerületben 909 autót és motorkerékpárt ® tartanak nyilván Érdekes adaíok a statisztikában (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes statisztikát állított össze nemrég a központi Statisztikai Hivatal a magyar gépjáimüvek"é>l. Az autók és a motorkerékpárok tudvalévőleg műszaki és rendészeti ellenőrzés szempontjából tizennyolc kerületbe vannak beosztva. A szegedi gépjárműkéi ülct területe aránylag a legnagyobb, mert ide tartozik Csongrád vármegye, továbbá Csanád, Aiad ésTorontál közigazgatásilag egyesilett vármegyék, végül Hódmezővásárhely és Szeged városa. Két evvel ezelőtt még ennél is nagyobb volt a szegedi autókeiület, de a gépjármüvek számának folytonos növekedése miatt a kerület szűkítéséről és ujabb kerületi beosztásról kellett gondoskodni. Annak ellenére, hogy a szegedi autókerület egyike a legnagyobbaknak, a gépjárműállománya a tizennyolc kerület között a negyedik helyen áll. Megelőzi természetesen Szegedet a budapesti autókeiület, amelyben ezidőszerint 1-1.017 gépjármüvet tartanak nyilván. A budapestvidéki kerület autóállománya 2937 darab, a pécsi kerületben 1119 különféle gépjármüvet tartanak nyilvántartásban, a székesfehérvári kerületben 1335 a gépjármüvek száma, mig a szegedi kerületben, a legutóbbi ada'.ok szerint, 909 különféle gépjármű szerepel a rendészeti nyilvántartásban. A szegedi kerületi gépjárműállomány a körclkezőképpen oszlik meg: Személykocsi 276, autóbusz 21, teh'érgépko89, köztisztasági autó 1, tűzoltói 12, közterületről fuvarozó hérautó 03, telephelyről fuvarozó bérautó 10, telephelyről fuvarozó tehergépkocsi 27, vontató tehergépkocsi 1. az összes gépkocsik száma 503. A motorkerékpárokat kétféle szempontból tartják nyilván, melléküléses és mellékülésnélküli, az előbbinek a száma a szegedi kerületben 91. az utóbbinak 315, öszszesen 400 motorkerékpár szerepel a nyilvántartásban. Érdekes megemlíteni, hogy egy évvel ezelőtt a szegedi a'utókeriiletben még 820 volt. a gépjármüvek száma; egy év lefolyása alatt nyolcvankilenccel szaporodott a gépjárműállomány és a növekedés busz százalékban a személykocsikra. 1/arminc százalékban a tehergépkocsikra, a többi ötven százalékban pedig a motorkerékpárokra cselt A legtöbb személyautót és motorkerékpárt a legutóbbi években Szegeden állítottak üzembe, volt olyan hónap, amikor négy uj személykocsi és kilenc motorkerékpár került forgalomba a városban. Érdekes része a gépjármű-statisztikának az is bogy a gyulai gepjármükeriiletben is aránylag meglehetős sok gépjármüvet tartanak nyilván. A gyulai kerülethez tartozik Békés vármegye, továbbá Csanád, Arad és Torontál vármegyék eleki járásának területe is. Itt a gyulai autókerület haláros a szegedivel. A gyulai kerület aránylag nem nagy kiterjedésű, mégis 070 gépjármüvet tart nyilván; Gyula a tizennyolc kerület között a kilencedik helyen áll a gépjárműállománya szempontjából és megelőzi Kecskemét (608 gépjármű). Szolnok (530), Szombathely (531), Kaposvár (013). Nagykanizsa (552), Nyíregyháza (462). Eger (557). Jászberény (170) és Győr (402) autókerületeit is. A gyulai autókerületben túlsúlyban van a személykocsi. 224 a számuk, a motorkerékpárok szánni pedig 279. A tizennyolc kerület között a szegedi és a gyulai mutatja a legszebb fejlődést. Dóczy cmn apu hífl ucca1 FOTELÁGY REKAIWE unsz fotel Dóczy imra a talíarékos háziasszony olcsó, g y o r s, 1 i s z t a, kényelmes. mindonese, mért Ügyeljen a lángbetiis r "ód jegy re Vetelkényszer nélkül bemutatja a képviselet MADARAS ZSIGMOND Báró Jóslka ucca .43. s rám. Ismeretlen méreg ölte meg Tápai Ferencet A boncolás eredménye (A Dólmagyarország munkatársától.) Szombaton boncolták fel a rejtélyes körülmények között meghalt Tápai Ferencné 26 esztendős Somogyi-telepi asszony holttestét, aki négynapi eszméletlenség után hunyt el a közkórházban. Már előzőleg is niérgezésgyanus volt az eset, éppen ezért elrendelték a boncolást és ez a boncolás most mindenben igazolta a gyanút. A boncoló orvosok megállapították, hogy Tápainét ismeretlen méreg ölte meg, amely nagymennyiségűén került a szervezetébe. A holttest belső részeit felszállítják az országos vegyvizsgáló intézetbe, ahol majd azt fogják kikutatni, hogy milyen méreg került a sze* rencsétlen asszony szervezetébe é.- hogy a mérgezés milyen módon Sörténehtetl. A törvényszéki orvostani intézet jelentése alapján az ügyészség a legszigorúbb nyomozást rendelte ei. Detektívek mennek ki Somogyi-telepre és tanúkihallgatásokkal igyekeznek tisztázni Tápainé rejtélyes halálának hátterét. EMERGE a tökéletes kerékpá r g u m i Hétféle kivitelben kapható. Forduljon műszerészéhez aki az Önnek megfelelőt ajánlja. Gyártja a Magyar Kuggyantaárugyár R. T. EpiíKexiK ass ügyvédi Kamara Kiadták az épilésl munkálatokat — Bonyodalom a; bankkölcsön körül (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi ügyvédi kamara épülete, mely egyike a város legszebb középületeinek és egy velencei palota mintájára a kamara falába állított emléktábla szerint az ország fennállásának ezredik esztendejében, vagyis 1896-ban épült, fennállása óta semmiféle különösebb tatarozásban, vagy átalakításban nem részesült; éppen ezért sok tekintetben nem is felelt meg már a inai kor követelményeinek. Igy például a villanydrótok is külső vezetékként lógtak az épület helyiségeiben. A kamara tagjai már évek óla sürgették a nagyobb talarozási és átalakítási munkálatok elvégzését cs a kamara már régebben fel is vett e célra nagyabb összeget költségvetésébe, azonban csak most határozta el végre legutóbbi rendes közgyűlésén a már sürgőssé vált munkálatok elvégeztetését. Ez a munka az egész épület festésére, helyreállítására, a villamos és vízvezetékek korszerű elhelyezésére és az udvari részen egy kisebb másodemeleti rész ráépítésére is vonatkozik, hogy az intézet igy néhány uj helyiséghez jusson. . Az építési munkákra pályázatot írtak ki és azt, mint legolcsóbb ajánlattevő, az Erdélyi András és fia cég nj'erte el. A részmunkálatokat is a legolcsóbb ajánlattevőknek adták ki. A munkát már meg is kezelték és ez valószínűleg 4—6 héten belül befejezést fog nyerni, I úgyhogy a kamara az uj ügyvédi rendtartás | életbelépésének és az uj tisztikar megválasztásának idejére már uj köntösében fogja tagjait üdvözölhetni. Az építési munkálatoka! a kamara bankkölcsönből fedezi, melyre ugyancsak nyilt pályázatot hirdetett és amelyre csaknem aZi összes szegedi pénzintézetek és a fővárosi intézetek helyi fiókjai is benyújtották ajánlataikat. Az ajánlatok közül legkedvezőbb a Magyar-Olasz Bank szegedi fiókjának ajánlata volt, ezt követte a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szegedi fiókjának ajánlata. A kamara rendkívüli' közgyűlése a Magyar-Olasz Bank szegedi fiókjának ajánlatát fogadta el. De nyomban a közgyűlés után a Magyar-Olasz Bank közölte a kamara vezetőségével, hogy ajánlatát tévesen adta meg, ujabb ajánlatának feltételei nem. kedvezőbbek a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank eredeti ajánlatánál. A kamara ismét ülést tartott ebben az ügyben. A felszólalók megállapítása szerint ilyen körülmények között tulajdonképpen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ajánlatát kellene elfogadni. Igy azután a kamara vezetősége az előbbi közgyűlés határozatára való tekintettel kény-, leien a bankkölcsön ügyét egy ujabb —, augusztus 2-re kitűzött — rendkivüli közgyü-! lés elé vinni. Ez a közgyűlés fog végérvényesen dönteni a bankkölcsön felvétele ügyébenj