Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)

1937-08-07 / 179. szám

350 DÉLMAGYARORSZÁG Szombut, 7937. augusztus 7. MAKÓ viii. 7. A esanádi alispán cs a makói főszolgabíró kénvszernyugdijazása. A belügyminiszter által kiadott ós bizonyára még sok vitát és izgalmat s. alő rendelet, amely a vármegyei tisztviselők kétiyszernvugdÍjazása tárgyában intézkedik, az országban legelőszór Csanádmegyébeu kerül vég­rehajtásra. Amint azt a Délmagyarország meg­itta, a makói megyeházán szombaton terjeszteti a nu-gyci kisgyűlés elé dr. Kászónyi Richárd főispán a Ta rnav Ivor esanádi alispán és Nagy Gyula központi járási föszolgabiró nyugdíjazta­tása iránti előterjesztést, amelyet Ring Béla fő­jegyző, mint helyettes-alispán, egyben az alispáni szék nj jelöltje, a nyugdíjazásra „iléll" főtisztvi­selők szabadságideje alatt készitett. A hivatalos javaslat természetesen százszázalékosan dcfcr&l a belügyminiszteri rendeletnek * helyesléssel veszi tudomásul azl a főispáni gesztüst, bogy a minisz­teri rendelet törvényhatósági letárgyalása előtt s a vármegye közgyűlésének előzetes állásfoglalása •nélkül javasolják és tárgvnlják a kél érdemes fő­tisztviselő kényszernyugdijaztatását. A kizárólag kormánypárti bizottsági tagokból összeállított kisgyűlés, minthogy ezt a kérdést politikai kér­déssé is minősítették, bizonyosan megszavazza a fíűsnáni akaratot, bár kétségtelen az, hogy a ja­vaslat nem megy simán keresztül. Lesznek, .kik r i fognak mutatni a miniszteri rendelet hiányos­ságaira és az egész ügy feltűnő és érthetetlen sür­getésére Érzi ezt maga a Nep vezetősége is s ez­ért gondoskodik megfelelő hátvédről a főispáni akció számára. Hir szerint Purglv Emil ny. miniszter fog felszólalni a javaslat, illetve az al­isnánváltozás szükségessége mellett. Megyei kö­rökben köztudomású, bogv az alisnánságra pá­Ivúzó Ring Béla főiegyzőnek Purglv Emil az aján­lója és támasza. Ez a körülmény különös és kí­nos összeütközésbe került n Nep köreiben azz.-.l a hírrel, bogy az alispáni állás megnresedése wüín Vásárhelyi Sándor Nep-képviselő is ri' -'z­ni fog az alisnáni állásra. VásárhrM Sándor ugyanis nagy népszerűségnek és tekintélynek ör­\i nd a kormánypártban s ugvanakkor a kor­mánypártnak nem tagja Purglv Emil. aki Ring Béla* szemelvében kivan kormánypárti alispán je lőttet állítani. Vásárhelyi Sándor Népképviselő alispáni jelöltsége esetén tehát vitéz Purglv Emil mk Ring Béla melletti állásfoglalását tulajdonké­nen ellenzéki megmozdulásnak kellene tekinteni. Országos tiszti orvo-i crteki-zlet Makón. A makói szeptemberi kiállitás alkalmából a kiállítás In lében Makón rendezendő kongresszusok között általános és megkülönböztetett érdeklődésre tart­hat számot, a vármegyei tiszti orvosok kongri sz­szusa. nmeivel országos óvónői kongresszus kap .Win rendeznek meg abból a célból, bogy a kis­dedóvás Uj rendszerének problémáit megvitassák. A kisdedóvás felügyelete és irányítása ugyanis :iz idén került át a tanügyi hatóságok kezéből az e.íés/ségügvi balóságok kezébe, a tanfelügyelők helyett i tiszti orvosok felügyelete alá s a Vnakói kettős kongresszus fogja először körvonalazni ennek n nagyfontosságú változásnak következ­ményeit és a magyar kisdedóvás munkájának u) i- ánv.ait. A kiállításra 50 százalékos vasuti ked­vezménnyel utazhatnak a látogatón az ország egész területéről. \z öthönapo* asszony tragédiája az elhullott főzök miatt... Tragikus öngyilkossá? történt csn­törtökőn a makói tanyák között. Siket Beláné Xngy Viktória 2.1 éves tanvai asszony, aki of b-hmni)al ezelőtt meni férjhez s azóta a Puszta 7. szám alatti tanyában szorgos munkában el együtt férjével, napok óta vigasztalhatatlan volt azért, mert egymásután hullottak el vészben a hízásra befogott sertéseik. A fiatal gazdálkodópár 10 sertést állított hízásba, miiből szép pénzt re­méltek. De keservesen csalódtak, mert a tiz bí­zóból tegnap reggelig kilenc már elhullott. Az asszony tegnap egész nap szomorkodott és sír­dogált a veszteség miatt, este pedig, amig férje nz istállóban a jószág körül volt elfoglalva, a tanyahdlban a gerendára felakasztotta magát. Vmikor a férje be akart menni a bázbn, az ajtót belülről zárva találta. Rosszat sejtett s feltörte az ajtót, amikor azután megdöbbenve látta a szörnvü valóságot. Fellármázta a tanyaszomszédokat, le­vágták a szerencsétlen asszonyt a kötélről, azon­ban már minden hasztalan volt: Sikrl Béláné ekkor már kiszenvedett. A rendőri bizottság két­ségtelennek találta az öngyilkosságot s a teme­tési engedélyt kiadta. A holttestet a féri kocsira tette s még az éjszaka folvamán beszállitotta a Br Erdélyi-ucca 15. szám alatti városi házukba. KERÉKPÁROK, alkatrészek, gummik, villamossági cikkek, VASÁRUK Schner Déliesnél Gyulán, „Taharéhosság" bevásárlói belue. a Hoinlb Kávéházzal szemben Julius 26-tól augusztus 8-ig nyári leltári árusítás rendkívül olcsó árakon. Balesetek. Pipás Mihály tólkomlósi 50 éves napszámos tegnap az esőtől sikos járdán elcsúszott s olyan szerencsétlenül esett el. hogy ballábát bo­kdbun eltörte. Beszállitották a kórházba. — Posz­tós Mihálv békéssámsoni lakos 6 éves gyermeke tegnap játék közben" elesett s jobbkarját eltörte. Beszállitották a makói kórházba. ' A pénteki hetiniac árai. Gabonapiac: buza 19.80 —20.00, árpa 14.20. zab 14.50, tengeri 10.30 pengő mázsánkint. Baromfipiac: csirke 80- 90, tvuk 90. liba 110. kacsa 90, tojás 100 fillér kilónkint Ser­téspiac: fiatal nehéz 88—90, öreg nehéz 80-88. közé]) 80—85, könnyű 80 82. süldő 95—100 fillér kilónkint. •A makói tekézők Hódmezővásárhelyen. A Ma­kói Tokéző Egyesület vasárnap Hódmezővásárhe­lyen dijmerközést játszik a vásárhelyi csapattal. A tizes csapat tagjai vasárnap délelőtt 9 órakor indulnak az ipartestület elől. Budapest I. 0.13: Torna, hanglemezek. 7.20: Étrend, köziemé­nvek. 10: Hirek. 10.20: Pakols József elbeszélései­ből Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgá­lat. 12: Déii harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Bodrics Béla és cigányze­nekara. 12.30: Hirek. 13.20: Pontos időjelzés, idő­járás- és vízállásjelentés. 13.30: Hanglemezek. 11 óra 10: Ilirek. 15: Arfolyambirek, piaci árak, élelmiszerárak. 10.15: A bakancsvár. Badványiné meséje. 10.15: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, liirck. 17: Hans Joachim Koellreutter fuvolázik, zongorakísérettel, a német miivészcsore keretében: 17 25: Miiyen legven a korszerű gyakorlati okta­tás a kézműves iparokban? Előadás. 17.40: A rá­dió szalonzenekara. 8.15: A rádió a magyar kuilu. ra szolgálatában. Felolvasás. 19: Mit üzen a re dió? 19.30: Clemcns Dabinden hegedül, zongorakí­sérettel (svájci müvészesere keretében). 20: Le­hár-est. A ,.Rádiójelet" hangversenye és ennek ke­retében a rádiótárgysors.iáték főnyereményeinek sorsolása. Szünetben a rádió külügvi negyedóra ja. 22.15: Hirek, időjárásielentés. 2255: Ráez Zsiga és cigányzenekara muzsikál. 23.15: Komor Géza és jazz-zenekara játszik. 0.05: Hirek külföldi magya­rok számára. Budapest TT. 19.30: "A Földmivelésügyi Minisztérium mező­gazdasági félórája 20: A budapesti nemzetközi dalosversenyen résztvevő külföldi énekkarok hangversenye a Magvar Dalos-Egyesületek Orszá­gos Szövetsége rendezésében. 21.13: Ilirek. 21.33: Tánclcmezek. Külföld Bécs 1 10: Bach- és Ooldmark-müvek lemezeket. 2: Stabilé bariton lemezei. — Boroszló. 7: Szóra­koztató zene. rádiózraekar. Tuebpl tenorral és ba lnlaika-hármnssaT. 9.30: Szórakoztató tánez re Renlbenből szólistákkal éifélig. — Brüsszel. 0.45: Bach-, Scarlntti- és Haydn-lemezek. — Deuiseh­lanfLender. 10 30: Mozart: F-dur zotigomhármas 11: Tánczene Berlinből. — Droitvicb. 0.20: Vera cini: Hegedüszonáta. — Hamburg. 9 10: Onertt4­részletek 10.50: Tánczene Rerlinből — Kassa. 5 óra -10: Magvar műsor. — Köln. 0.05: Szórakoztató zene tenor és zongoraszólóval. 10.50: Táncest Mün­chenből. — J.inese. 1: Dalos, zenés délután. 013: Sebnbert-lemezek. 70 If"s», zenedarab a Strauss esatéiő nl'retásaíból. Milánó. 9: F"vfe1vnnáws t'ttna sz.imfonikus b>""\-ersenv a M.assenzio-ba­zilikából. — Pari* P. T. T. 5: Könnvö és táncze­ne. 8: Vidám est. Utána közvetítés a Vieorverából. — Po'sonv 0 Magvar miisor. — Róma. 7: Vegvrs zene. 7.31: Hirek magvarul. 9: Pucc'ni: Turandol. háromfelvonásns opera öt képben. Közvetítés a veronai Arénából. kisebb tőzsde keres­Budapcsti értéktőzsde zárlat. A mai ellátási napon rendkívül vontatott volt az értéktőzsde forgalma. Az elmúlt csendes üzleti hétrői igen kevés rendezésre váró anyag maradt vissza, uj vállalkozástól pedig a hét végérc való tekintettel tartózkodott a spekuláció. Az üzleti idő első főé­ben kötések alig fordultak elő, a felsziure kerüli papitok egy része névleges árfolyamot és visszaesést tüntetnek fel. Később a bécsi ösztönzésére a vezető papirok iránt jobb let kezdődölt és a Kőszén és Kohó részvények ki­sebb árnyereségre lellek szert s a többi papírnál is visszatérült a kezdeti árveszteség egy ré-ze. A tőzsde nyugodt hangulatban, tartott irányzattal zárt. Magyar Nemzeti Bank 189.5, Kőszén 537 5, Zuriclii devizazárlat. Paris 16.325, London 21 68 háromnegyed, Newyork 435 háromnyolcad, Brüsz­szel 73.30," Milánó 22.925. Amszterdam 240 03, Ber­lin 173.10, Schilling 81.30, Bécs kifizetés 82 10. Prága 15.19. Varsó 82.70, Belgrád 10, Athén 3.95, Bukarest 3.25. Magyar Nemzeti Bank liivntnlos valutuá rf«lya„ mai. Angol font 16 80—17.00, belga 56 90-57.50, cseh korona 1105-11 95. dán kor 74 90—75 70. di­nár 7.50 7.93, dollár 337.30—341.30, svéd korona 86.75-87.65, kanadai dollár 336.00-341.00, fran­cia frank 12.33—13.05. hollandi forint 186 23—188 25 lengvel zlotv 60 00-61 40, leu 2 85—3 00. leva 3 90 — 4Ó3, lira 17 40-17 90, (500 és 1000 lirás bank­jegyek kivételével'4, német márka —.—. norvég korona 84 35 -85 25, osztrák schilling 8000 -80.70. sváici frank 77.55—78.45. Budapesti terménytőzsde zárlat. A határidős piacon 19 fillérrel javult az októberi rozs árfolya­ma. a tengeri gyengén tartott irányzat mellett né­hány fillérrel olcsóbbodott. A forgalom közepes, A készárupiacon élénk kereslet következtében ba­rátságos volt az irányzat és a buza ára 10—20. a rozs árfolyama 20 fillérrel javult. A takanuáuy­rikkek piacán emelkedett a tengeri 10 fillérrel, 3 többi változatlan. A forgalom élénk. Budapesti trrménvtőzsde hivatalos árjegyzése. Buza tiszai ó cs uj 77 kg-os 20.70—21.00, 78 kg-os' 20 90—21.20, 79 kg-os 21.15—21.10, 80 kg-os 21 30-) 21.50, felsőtiszai 77 kg-os 20.60—20.80, 78 kg-os 20.80-21.05. 79 kg-us 21.05-21.25, 80 kg-os 21 20—> 2110, fejérmegyei, dunatiszai, dunántúli 77 kg os 2060—20.80, 78 kg-os 20.80—21.00. 79 kg-os 21.oo — 21.20, 80 kg-os 21.15—21.35. Rozs uj, pestvidéki 19.50—19.70, takarmányárpa uj I. 90.50—16 75, zal> I. 17.20-17.30, tengeri tiszántúli 1210—12.20. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza lanvhulö. Szipt. 112.75—ötnyolcad (115 ötnyolcad—hétnyol­cad'). dec. 113.25 (115 ötnyolcad—hétnyolcad), máj. 11125—háromnvolcad (116.5—ötnyolcad). Tengeri egyenetlen. Szept. 100.25 (99.73), dec. 60.75 (67 75), máj. 68 háromnyolcad (69.25>. Bozs egyenetlen* egvn;egyed (81.75), máj. 8t hétnyolcad (82.5). Szept. 81 hétnyolcad (81.25), dec. 81 egynyolcad-® ÖRÖM a szop, divo fos frizuraí Tarlós hullámosifósf, (ondolálós) hajfestés! felelősséggel végez Szántcy uri és hölgyfodrász. vendéglő halászcsárda Felsőtisza part 1 «z alatt (Pénzügyigazgatósággal szemben) magyar motívumu teremmel kibővítve, újonnan átalakítva. Állandóan frissen csapolt •-ör, különféle fejborok Kitűnő magyar konyha. Vá­lasztékos zónák. Minden idöbeu halpaprikás, sült­hal, turóscsusza. Záróra reggel 1 órakor. Zen?. NE6IIS

Next

/
Oldalképek
Tartalom