Délmagyarország, 1937. augusztus (13. évfolyam, 174-198. szám)
1937-08-27 / 195. szám
Péntek, 1937. augusztus 27. DÉLMAGYARORSZÁG 5 •MM 1 Az alispánválasztást expressztempőban készítik elő a csanádi megyeházán 1 H»er • WSVL 4 fillér KÖZPONTI TEJCSARNOK Rt. fióktejcsarnokaiban. Palesztinai előadó a Genezaret melletti életről (A Délmagyarorszdg makói szerkesztőségétől.) £ Délmagyarorszdg ismételten rámutatott arra a szokatlan sietségre, amellyel a csanádi vármegyeházán az alispánváltozás kérdését intézik. A belügyminiszter kényszernyugdijazó rendeletének megjelenése után nyomban a kisgyűlés elé vitték a kérdést, de nem ugy, amint azt rendszeresen szokták, egyszerű bemutató javaslattal, hanem mindjárt konkrét előterjesztéssel. ,K kisgyűlés abban a percben, amikor hivatalosan megismerte és tudomásulvette a belügyminszter rendeletét, mar el rs határozta annak alapján Tarnav Ivor alispánnak nyugdíjazását, illetve megszavazta a nyugdíjazás iránti javaslatot. Ennek a kisgyülési javaslatnak a letárgyalására azután nyomban rendkivüli közayülést hívtak egybe és ezt a közgyűlést tartották meg szerdán. < i .w Akik azt hitték, hogy a vármegye kormányzatának csak Tarnay alispán nyugdíjazását kimondó határozat meghozatala s ezzel a belügyminiszter rendeletének végrehajtása volt sürgős —< tévedtek. Sürgősnek tartják a további lépéseket is ebben az ügyben, mert ami alig fordult elő az utóbbi évtizedben a vármegyeházán —, a szerdán délután két óra körül meghozott közgyűlési határozatot még aznap délután irásbafoglalták, lfiratták. kiadmdnyozták, sőt, még szerdán este a Vármegye Hivatalos lapjába is beiktatták, külön éjszakai munkában kiszedették. Hogy ennek a nagy sietségnek milyen rendeled képezi alapját, nem tudjuk, de aligha tévedünk annak megállapításában, hogy ezekulán az alispánválasztást is éppolyan tempóban akarják megejtetni, amint azt a nyugdíjazásnál tették. (A Délmagyarörszág munkatársától.) "A cionistaszövetség szegedi csoportja rendezésében csütörtökön este L é d e r e r Ignác palesztinai földműves tartott előadást a palesztinai helyzetből a hitközség székházának nagytermében. Az előadáson Rosenstock Salamonná elnökölt és dr. L u s z t i g István mondott megnyitót. Léderer József a Génezáret-tó és a Jordán folyó partján levő településről beszélt. Elmondotta, hogy ezen a helyen tiz évvel ezelőtt csak nomád beduinok tengették életüket, de nia már virágzó és teljesen modern település áll a Genezaret és a Jordán mellett A telepesek nagyrésze a nyugateurópai intcllektuel körökből került ki. Ezen a vidéken 120 felnőtt és 40 gyermek él. A telepesek azt tűzték ki célul, liogv megteremtsek a földből élő -tsidó paraszti réteget. — Ma már ezen a vidéken — mondotta az előadó — narancsok, banánföldek terülnek el és a szorgalmas kéz modern holland tehenészetet létesített. Kuriózumképen megemlítette, hogy a tehenészetből 4300 liter tejet kap naponta a település. Ezután a legutóbbi palesztinai zavargásokról beszélt az. előadó és kijelentette, hogy ezek megakasztották a fejlődés menetét, — Ma már köztudomásu — mondotta T.éderer József —, hogy a zavargásokat külföldről iniciá.1ták, hogy Angliának kellemetlenkedjenek. A zsidók természetesen ellenállást fejtettek ki, de a terrorra nem terrorral válaszoltak. Ellenállásuk arra szorítkozott, hogv energikusan megvédjék azt a gazdasági poziciól. amelvet n kezükben tartottak. Ez teljes mértékben sikerült is. Magatartásukkal bebizonyították az angol impériumnak, hogy szükség esetén milyen aktiv erő kifejtésére képesek. — Az ellentétek következtében — fejezte ho előadását T.éderer — vetődött fel Palesztina falosztásának a terve Ezzel a kérdéssel most foglalkoznak az, illetékesek és rövidesen döntés várható az ügyben. A zsidóság helyesli a felosztás tervét. A nagvszámu közönség melegen megtapsolta az előadót előadásáért. —ooo— — Istentisztelet a zsinagógában pénteken ás köznapokon este félhét órakor. A vezeklő napok reggelein vasárnap, 29-én 5 órakor, a többi napokon 6 órakor. — Szegeden elfogták az egy áve keresett várpalotai tolvajt. A szegedi rendőrség elfogta Mol nár István 21 esztendős napszámost, akit a mult év óla körözött lopás miatt a veszprémi ügyészség. Molnár a mult esztendőben Várpalotán dolgozott s olt munkaadóját meglopta. Többszáz nengő értékű ruhaneműt vitt el, majd nyomtalanul eltűnt munkahelyéről. Azóta keresték, de nem akadtak nvomára. Szerdán Molnár István a Rom-ueca (l. szánni házba jelentette ho magát. Nyomban detektívek mentek el érte és bevitték a központi ügyeletre. Kihallgatása során először tagadta, hogy azonos lenne a keresett lolvaiial. később azonban beismert mindent. Letartóztatták és átadták az ügyészségnek. Az apróhirdetési versenyhen vasárnap uj szó kezdődik. Az első szó meg van fejtve. Helyes megfejtése: SárgApitykés Vasárnap uj szótagot rejtünk el- a verseny 3 szóból áll. Aki egy szót megjejt, résztvesz a jutalmak esélyében. Böngésszen vasárnap és küldje be a restet! szótagot- Aki még nem veit eddig részt a versenyben, annak az első szótaggal együtt egy 40 filléres: apróhirdetést is fel kell adni. — Kiáradt a Mura. Nagykanizsáról jelentik: A Mura folyó hirtelen megduzzadt és Murakereszturnál kilépett medréből. A mélyen fekvő földeket és községeket elöntötte. — A volt bácsmegvri főispán halála. Budapestről jelentik: Apatini Fernbach Károly volt országgyűlési képviselő, Bács-Bodrogvármegve volt főispánja, csütörtökön 70 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. — Egv osztrák anya rémtette. Klagenfurtból ielentik: W itt inger Ida, egy igazgatólanitó özvegye, csütörtökön reggel a Dráva völgyében levő Dellaeh községben három gyermeke közül keltőnek borotvával elvágta a nyakát, a harmadik, egv kis fiúcska felébredt és sikerült elmenekülnie, a borotva igv is több bolyén könnyű sérüléseket ejtett rajta. "Az aszszonv r> csendőrségen azt vallotta, hogv véres tettét gyermekei irán'i szeretetből követte >1 •Ügyét röatőnitélő biróság elé utal iák. —oOo— /ZCGEDvm. 27. — A nagyváradi Katolikus Legényegylet '40 Tagia érkezik szombaton Szegedre. Á nagyváradi Katolikus Legényegylet negyven tagja turakirándulást rendezett az ország nevezetesebb városaiba Os svaid Pál igazgató vezetésével. Szegedre szombaton este érkeznek, a polgármester rendeletére a rókusi tornacsarnokban kapnak elszállásolást. A szegedi legényegylet iránvitásával gondoskodnak a fogadásról. Gazdag-cirHuszban ma díszelőadás válogatod műsorral. Vasárnap kél előadás. >— Aki egész nap ott görnyed az íróasztal mellett, igyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár természetes „Ferenc József' keserüvizct, mert az a bélmüködést szabályozza, a gyomoremészlést előmozdítja, a vérkeringést élénkíti és a munkaképességei fokozza. Az orvosok ajánlják. — A vámházak a város előretolt őrszemei... Megszívlelésre méltó indilvánvt nyújtott be Schmidt József felsőipariskolai tanár a közgyűléshez. Indítványozza, hogy a város sürgősen hozassa rendbe tizenhárom vámházát, rendeztesse a vámházak előtereit, pótoltassa a hiányzó ke Kcseket és a járdákat. „A vámházak a város ei netolt őrszemei — mondja indítványában —, idegenforgalmi szempontból annak legelső vendégfogadói. Csatos akkor állhatnak hivatásuk magaslatán, ba barátságos. hivogató a külsejük. A vámtisztek és vámőrök lakásai, valamint hivatalos helyiségei jelenleg olyan egészségtelen, avult állapotban vannak, hogy némelyiknél a falon is át lcliet látni. A tatarozás tehát a város nagyobb károsodásának veszedelme nélkül tovább nem halasztható. Olyan lakások, amelvekért a város az alkalmazottaktól havonta 28 68 pengőt von te, a környéken 20—40 pengő béréri kaphatók. A legtöbb vámházban sem viz, sem villanyvilágítás nincsen." — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján. Férfiak: 7 kovács, 1 ólomöntö, 1 önálló központifütéses szerelő, 3 bádogos, 1 késes és műköszörűs, 1 műszerész, 3 fiatal asztalos, 4 bognár. 1 kádá--, 1 kosárfonó, 1 kaptafakész.itő, 1 kefekötö. 1 cipész. 5 szabó, 1 borbély, 2 kárpitos. 1 fiatat sütősegéd, 1 kőműves, 6 11—15 éves kífutófiu, 1 gyermektelen házmesterpár. Nők: 1 hölgyfodrásznő vidéken, 2 kötszövönő, 1 házvezetőnő, 1 gyermekleány 4 középiskolával vidéken, 6 szőnyegcsomózónői Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 10 téglagyári munkás és munkásnő, 4 koppasztóuő. Tanonnhelyek: 1 cipésztanonc teljes ellátással. Dobó Ignácné Spitzer Adél neje, Margit, Sári leányai mély fájdalommal jelentik drága jó férjük, egyetlen jó apjuk, Dobó Ignác v. bizlositási vezértilkár elhunytát. Élt 68 évet. Temetése pénteken, f. hó 27-én délután fél 4 órakor a zsidó temetőből. Gyászolják még testvérei, veje, unokái és rokonsága. Részvétlátogatások mellőzését kérjük". Adjon az Ur Isten Néki nyugodalmat, nekünk vigasztalást.