Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)

1937-07-18 / 162. szám

DÉLMAGYARORSZAG Vasárnap, 1937 julius 18: n MflFC ielenikezett az NBB-re Sportkörökben érdeklődéssel várják az MLSz elnökségének keddi ülését, amely hivatott lesz dönteni az NBB felállítása, illetve egy évre való elhalasztása ügyében. A döntés Szegedet is ér­dekli. hiszen a déli kerület bajnoka, a SzAK is jogosult less a küzdelmekben résztvenni. Éppen ezért keltett feltűnést a csabai alosztály bajnoká­nak, a Mezőtúri AFC-nak az MLSz-hez benyújtott kérelme. A mezoturiuk azt kérik az MLSz-töl, liogg ossza be őket is a Nemzeti B) ligába. Egy piállunatig sem vitás, milyen álláspontra helyez­kedik az MLSz a MAFC kérelmével szemben, hi­szen a mezőtúriak nem ioyosu tak az NBB-ben "észtvenni. Az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Kardos Mi­hály, a SzAK ügyvezető-elnöke, a következőket mondotta: — Meglep a mezőtúriak óhaja, különösen azért, mert nincsen semmi jogcímük a bajnokságban való részvételre. A fennálló rendelkezések értel­mében az NBB-ben a déli kerületből csak az al­szövetségi bajnok játszhat, ez pedig a SzAK. — Hol vagyunk még az NBB-től — folytatta Kardos Mihály. Az MLSz még nem bocsátotta ki a nevezési felhívást és ami a legfontosabb, még tulajdonképen nincsen eldöntve, hogy egyáltalán lesz-e B) liga. A MAFC csak abban az esetben vehetne részt a küzdelmekben, ha a SzAK törté­netesen visszalépne, erről pedig szó sem lehet. —oOo— Ferencváros—Austrin Küzépeuropai Kupa­mérkőzés lesz vasárnap Bécsben. A mérkőzés a döntőbe jutásért folyik. A győztes a Közép­európai Kupáért a Lazioval fog mérkőzni. — A Nemzeti ligába való jutásért vasárnap ját­sza le Lét eldöntetlen utón harmadik mérkő­zését a Törekvés a BSzKRT-tal Budapesten. Ezt a meccset végkimerülésig kell játszani. — Vácott rendezik meg vasárnap a második GvETO VSE találkozót. Az o'.ső mérkőzésen a győriek 5:1 arányban győztek és nem vitás, hogv ők lesznek az ellenfelei a DVTK-nak. T»éH úszóbajnokságok Hódmezővásárhelyen A MUSz déii kerülete vasárnap rendezi meg Tiéd­ir.ozövásárhelyen 'az alszövelség bajnoki verse­nyét, amelyre közel 100 nevezés futott be. A küz­delemben résztvesz a teljes szegedi gát do, amely - hivatott Szegednek a déli iiszóhegcnióniát to­vábbra is biztosítani. Egv pillanatig sem lehet vitás. Jiogy a küzdelmekből a szegediek kerülnek ki győztesen, csuk az a kérdés, hogv a SzTJFJ, vagy u Vasutas versenyzői nyernek-e több bajnoksá­got. Molnár-cég—Winter-cég futbalbnéiközés lesz vusárnap délután fél 4 órakor a SzAK-pálván Az igazságügyi tisztviselők futballcsapata le­győzte az egyetemi gazdasági hivatal együttesét. Érdekes futballmérközés volt szombaton délután nz egyetemi stadionban, ahol az igazságügyi tiszt­viselők futballegyüttese az egyetemi gazdasági hivatal csapatával játszott Mind a két együttes­ben több ismert játékos szerepelt, a küzdelem ér­dekes és végig izgalmas volt. A nagy harcból az igazságügyi tisztviselők csapata 3:1 (1:1) arány­ban megérdemelten került ki győztesként. A gó­lokat dr. Tóth ÍII. (2), Berezvav, illetve Lázár lőtte. A meccset vitéz Nagy Tamás vezette. Viléz Deák István — Szegeden. Az SzTK volt wilogutott hátvédje, vitéz Deák István háromévi távollét után visszatért Szegedre néhány napos szabadságra. Deák két évig Franciaországban a hoideaim csapatban futballozott mint amatőr, egy évvel ezelőtt Longvyba került, mint profi futbal­lista és klubtársa volt Vastagnak, a Szeged KC volt centerének. A futballista elmondotta, hogy jól megy a dolga Franciaországban; játékával mep tannak elégedve cs többéves szerződéssel kí­nálták meg, ő azonban csak egy évre irta alá a megállapodást. Elmondotta a futballista azt is, hogy klubja Vastagot eladta a charlewillei csa­patnak 30 ezer frankért. Deák a napokban tér vissza Longvyba. Szála dósnak, a KE.VC válogatott atlétájának megsemmisítette a szövetség az igazolását. A szövetségben megállapították, hogy Szaladóst szabálytalanul igazolták át a S/. A K-ból a KIvAC­ba és ezért megsemmisítették budapesti eredmé­nyét is. Értesülésünk szerint Szaladós átigazolá­si Idejének lejária ulán — a Vasutashoz kéri át­igazolását. Juhász Vilmos: Tibet. Tibet, „Ázsia szive", az idegenek elöl máig is a legszigorúbban elzárt és a világpolitikára mégis nagy mértékben kiható magashegyi ország mindig nagyon foglalkoztatta az európai olvasó képzeletét. A számos vele fog­lalkozó magyar nyelvű könyv közül azonban egy sem volt eddig, amely Tibet „titkát" annyira min­den vonatkozásában feltárta volna, mint Ju­hász Vilmos könyve. Megismerjük ebből a Föld legmostohább életkörülmények közölt tengődő parasztságának, a pásztornomádoknak és a szer­vezett rablóhordáknnk életmódját s a világ leg­különösebb vallásának, a lámák egyházának ide­genszerű. de mély értelmű tanításait és szertartá­sait. A népi és földrajzi sajátságok élesszemü meglátásán kivül a tudós szerző hűen rajzolja elénk a brit világbirodalom, a Szovjet és a két nagy ázsiai halalom: Kina és Japán e földrész körül lejátszódó konfliktusait. S a nvugatí vi­Zürkhi devizazárlat. Páris 16.475, London 21.725, Newyork 436 hétnyolcad, Brüsszel 73.575, Milánó 22.975," Amszterdam 240.70, Berliu 175.60, Bécs kifizetés 82, Prága 12.21, Varsó 82.70, Buka­rest 3.25, Athén 3.95, Belgrád 10. Magyar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolya­mai. Angol font 16.80-17.70, belga 56.90—57.50, cseh korona 11.05—11.95, dán kor. 74.90—75.70, di­nár 7.50—7.95, dollár 337.15—341.15, svéd korona 86.45—87.35, kanadai dollár 336.00—341.00, fran­cia frank 12.75—13.65. hollandi forint 186.10—188.10 lengyel zlolv 60.00—61.10, leu 2.85—3.00, leva 390 —4.Ó5, lira 17.40-17.90, (500 és 1000 lirás bank­jegyek kivéteiéveP, német márka —.—, norvég korona 81 35—85.25, osztrák schilling 80.00—80.70, svájci frank 77.35—78.25. Budapesti terménytőzsde zárlat A készárupia­con külföldi nagyarányú áremelkedések hatása alatt élénk kereslet mellett az Irányzat szilárd volt. A buza ára 50—70, a rozs ára 50 fillérrel emelkedett. A takarmánycikkek piacán az árpa 25 —50, a zab 10, a tengeri 15, a finom buzakorpa 5 fillérrel javult. A forgalom közepes volt. A ha­táridős piacon élénk kereslet és szilárd irányzat mellett a rozs ára 62, a tengeri 13—14 fillérrel emelkedett. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése: Buza tiszai ó és uj 77 kg-os 21.00 -21.50, 78"kg-os 21.20- 21.70, 79 kg-os 21.10—21.90, 80 kg-os. 21 60— lágpolitika törekvései mellett remek fejezetekben ismerteti eddig javarészt ismeretien kutatók és utazók élményeinek cs kalandjainak izgalmas részleteit. Mary Borden: Rágalom. Frappánsan uj és le­bilincselően érdekes az a mód, ahogyan Mary Borden, a világhírű angol írónő, a regény fő­nyi át végigszövi. Rágalom vádjával terhelten aJl bírái előtt e regény egyik hőse, mert egy évvel ezelőtt, előkelő vadásztársaságban azzal vádolta meg tiszttársát, hogy csal a baráti kártyajátszma folyamán. Egymással szembenálló emberek sorsa és az igazság hever a mérleg serpenyőjében s eD az élményszerű könyv művészi eredetiséggel vi­szi el olvasóját a földi és égi igazságszolgáltatás beteljesedéséig. Mary Borden „Rágalom" cimÜ müve Sátori Béla kitűnő fordításában most jelent meg az Athenaeum kétpengős sorozatában. Mérav-Puch 200-as népmotor 980 P CSEPEL segédmotor 430 P Kerékpár. — Csőbufor. — Aladin pelró­leumfőzők előnyös részletre BRUCKNER vasáruház Szeged 21.70. Felsőliszai 77 kg.os 20.95—21.40, 78 kg-os 21.15-21.55, 79 kg-os 21.35—21.80, 80 kg-os 21.60-* 22.00, fejérmegyei, dunatiszai, dunántuli 77 kg-og 20.90-21.30. 78 kg-os 21.10—21.50, 79 kg-os 2125—• 21.65, 80 kg-os 21.50-21.85, Rozs pestvidéki 1950 —19.70, takarmányárpa uj I. 17.00—17.50, zab L 17.75—17.90, tengeri tiszántúli 11.60—11.70. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza alig tar» tott. Jut. 128 .(127 hétnyolcad—128), szept. 128—127 háromnegyed (128 háromnyolcad—egynegyed)* dec. 129 háromnyolcad—egynegyed (129 hétnyol­cad). Tengeri egyenetlen. Jul. 127 ötnyolcad (128)1 szept. 112.5 (113), dec. 80 (81). Rozs tartott. JuL 101.5 (98.25\ szept. 90 (89 háromnyolcad), dec. 93 háromnyolcad (92). Kitűnő kadarbor 2 dl 10 flll Kihordásra 1 liter 40 fillér Valódi kisüsti törköly (50 %-os) 1 !. 200 fillér HEGEDŰSNÉL, Kossuth Lajos-sagárut 21. szám. moimo*xi£L B. L. Kérdésével forduljon Gyála község elől­járóságához, ahol a szükséges felvilágosításokat, ha válaszbélyeges levelezőlapot küld, megkaphat­ja. F. J. A megkötött szerződés űnre nézve fel* tétlen kötelező a földvásárlás dolgában. Külöa törvény nincs az említett esetben scm.r Páratlan heduezménu a D etlmagyarorszáo oluasűinaH A főváros egyik elsőrangú családi szállodájává!, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI. PODMANICZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, Hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, köz­ponti fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos ked­vezmény "igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délrnagyarország kiadohivatals1 díjmentesen bocsáit olvasói rendelkezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom