Délmagyarország, 1937. július (13. évfolyam, 146-173. szám)

1937-07-16 / 160. szám

Péntek, IDA/. julius Tö. DÉLMAGYARORSZÁG 3 mrnms Altalános meglepetésre a jövő évre is fentartják a paprikamonopóliumot A csütörtöki értekezleten a kereskedelem sérelmeiről tanácskoztak (Budapest, julius 15. A földművelésügyi mi­nisztériumban csütörtökön délben tartották meg — mint jelentettük — azt ?.z uj ankétot, amelynek a paprikamonopóliumióí kelleti vol­na döntenie. Az ankét nagy meglepetéssel kezdődött, tárgyalásra sem került az egykéz­rendszer megszüntetésének, illetve fokozatos kikapcsolásának ügye, csupán egyes részlet­kérdésekről tárgyaltak zárt ajtók mögött. Az értekezletéi Antalffy Sándor minisz­teri osztálytanácsos nyitotta meg. Az értekezletre meghívót kaplak a budapesti, szegedi és kalocsai papukakee-skedők. A meg­hívó szövegéből az a meggyőződés terjedt el. bogy az értekezleten a papriknrendelet sérel­mes részeinek módosításáról fognak tárgyalni. Antalffy osztálytanácsos megnyitója után d;>­riilt ki, hogy nem erről van szó, hanem csupán egyes — kiegészítésekről. A megnyitó után dr. IIol ezer, a budapesti kamara titkára kérdést intézett az elnökhöz, először tájékoztassa a megjelenteket a kor­mányzat állásfoglalásáról: fenn kivánja-e tar­tani a monopóliumos rendszert, vagy sem, mert eddig a döntést nem hozták nvilvános­ságia. Antalffy tanácsos a kérdésre bejelentet­te, hogv ha most belemennek a kereskedői ér­dekeltség kívánságainak részletezésébe, ez bi­zonnyal azt jelenti, bogv a kormány a mono­pólium fenntartása mellett döntött. A bejelentés nagv meglepetést keltett, mert annak ellenére, hogy a legutóbbi ankéton a termelők többsége a mai rendszer megszünte­tése mellett foglalt állást, ez a helyzet azt jelentené, hogy a földművelésügyi minisztérium n maga részéről véglegesnek tekinti a panrikanionopoliuinot és csupán há­rom tekintetben kíván módosításokat tenni. Dr. Tonelli Sándor, a szegedi kamara fő­LA Délmagyar ország munkatársától.) A vecsési vasuti katasztrófa szegedi áldozatait csütörtökön délután négy órakor temették el az alsóvárosi! temetőben. Soha nem látott tömeg vett részt a temetésen, ezrek és ezrek lepték el nutr a kora délutáni órákban a lialottashdz környékét és a temető útjait, ugy, hogy csak nagy üggyel-bajjal tudták a koszorúkat a koporsókig eljuttatni. Rengc'eg koszorú borította a két ezüstszínű ko­porsót. A temetést az államvasút rendezte nagy gyászpompával. A két koporsót a halottasház előtt ravatalozták fel. A kettős rava'alt a vasutasok küldöttségei vették körül, kezükben fáklyákkal és az egyesületek zászlóival. A koporsók előtt két­két vasutas állott feszes vigyázzban. Megrendítő volt, amikor a koporsók köré odagyülíek a hozzá­tartozók. Tissarö'gfft Béla 44 éves főkaiauzt, aki a vasuti segédtiszti kör elnöke volt, feleségén ki­vül két fia gyászolja, Békési Lajos 31 esztendős altiszt koporsója körül felesége, kisfia és öreg szülei zokogtak. A tömeg pedig egyre szaporo­dott, szinte egész Alsóváros megjelent a teme­tésen, a kivezényelt nagyszámú rendőrlegénység csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta a hatal­mas tömegben a rendet fentartani. Mire négy óra lett, ezrek es ezrek lepték el a hatalmas temetők ertet, a gyászolók cs a kíváncsiak a sí­rok tetejére is felmásztak, hogy valamit lás­sanak is a komor gyászból. A temetésen az ösz­szes vasuti szervek és egyesületek képviseltették magukat. Dr. Senn Ottó, a Máv. clnökigazgató­jának képviselőiében dr. Szilágyi Ferenc üzlet­igazgatóhelyettes jelent meg, rajta kivül ott lát­tuk Klivinyi Istvánt, a forgalmi osztály helyettes főnőkét és még másokat. tükára felszólalásában ismét hangot adott n s/egedi kamara elvi álláspontjának, amely hi ­tel tesz a szabadkereskedelem mellett és a mai rendszer felszámolását, illetve lebontását kí­vánja. Amennyiben a kormány az elnök beje­lentése szerint, továbbra is életben kívánja tartani a monopóliumos rendszert, ugy olyan korrekciókat kell tenni, amelv biztosítja a ke­reskedelem számára az életlehetőséget, mert az idei helyzet mellett a belföldi kereskedelem majdnem teljesen tönkrement. A megindult vila során megismételték a ke­reskedelem kívánságait. Kétórás tanácsko­zás után a megbeszélésen a következőket ha­tározták el: 1. A vándorpaprikaárusok engedélyét a mi­nisztérium revízió alá veszi. 2. A földmüvelésügyi nn iszlérium a papri­kanagykereskedők szindikátusát legális szeiv­uck ismeri el és hozzájárul ahhoz, hogy a szindikátus vásároljon paprikát az egykéztül. Ezzel az intézkedéssel a paprika csempészését akarják megakadályozni. 3. A paprikát ezentúl egységes csomagolás­ban kell forgalomba hozni. Végleges döntés az üsvben 23-án. pénteken lesz. amikor a kereskedelmi minisztériumban ujabb értekezletei tartanak Kacsóh miniszteri osztálytanácsosnál, ahová az ügyet a földmű­velési minisztériumhói áttették. A jövő heti megbeszélés után előreláthatólag nyilvánosság­ra hozzák a rendelet módosítás;!. A paprikaérdekeltségek körében nem tud iák, boa van jutott a minisztérium arra az állás­pontra. hogv továbbra is fenntartia a monopó­liumos rendszert, amikor legutóbb a termelők nagv többsége tiltakozott a mai rendszer el­len és állást foglalt az cgvkéz megszüntetése mellett. —ll \ Tiszarö'gyi Bélát temették el először. A gyász­szertartást P. Schneider Vencel alsóvárosi plé­bános végezte és beszédében megrendítő szavak­kal búcsúztatta Tiszavölgyit, a hós vasutast, akit kötelességteljesítés közben érte a halál. Mint a segédtiszti kör elnöke, közvetlen a szerencsétlen­ség előtti napon beszégetett Schneider VencclI plébánossal — mondotta a plébános búcsúbeszé­dében — és azon fáradozott, hogy uj zászlót sze­rezzen a kör számára... — liamar megkapta a zászlót — folytatta a plébános —, nem ugyan a zöldszinü egyesületi zászlót, hanem a fekete gyászlobogót... A kántor éneke után dr. Lakó József vasuti ügyész búcsúzott a halottaktól a szegedi üzlet­igazgatóság nevében, majd a vasutasok Hazánk Dalköre énekelte el a »Mért oly borús* kezdetű gyászéneket Weller Károly karmester vezényle­tével. Közben szivettépő jelenetek já'szódtak le a két koporsónál, itt is, ott is felhangzott a fáj­dalmas, görcsös zokogás, az özvegyek és a gyer­mekek ráborultak a koporsókra cs ugy siratták fiatalon elvesztett családfőjüket. Belvárosi Moxl Péntektől vasárnapig Kétórás derű, gondtalan kacagás Finom família A legjobb amerikai vígjáték. Főszereplők : Carola Lombard és Wllllam Povel 5, 7. 9 Ü mo^b) fríM maracl Ezután következett volna az evangélikus Békést Lajos feletti gyászszertartás, közben azonban Ti* szavöigyi koporsójával megindult a menet a sir felé. A gyászoló közönség két részre oszlott. t\a egyik fele elindult Tiszavölgyi koporsója után, a másik fele pedig ott maradt a halottasház előtt, hogy megvárja az evangélikus gyászszertartást; Tiszavölgyi Béla koporsóját a hatalmas tömeg* ben csak nagynehezen lehetett elvinni a sirhoz, Az utolsó ima és beszentelés után a sirnál Batkt István vasutas búcsúztatta Tiszavölgyi Bélát egye* sülc'e és az összes vasutasok nevében. A sirba* eresztésnél újból megható jelenetek játszódtak le, az özvegy fájdalmas hangja tulkiáitotta a tömeg imáját... A sirkövön ez a felírás volt olvasható: »A vasút ért á'dozta életét.<•< Mialatt Tiszavölgyi Bélát leeresztették a sirba, a halottasház előtt Békési Lajos felett Tóth Károly evangélikus segédlelkész mondott imát, majd utá* na gyászbeszédet tartott. A szertartás elvégzései után a dalárda Révffy: » Eltávoztál örökre* cimi| dalát énekelte, majd a menet megindult a temetü másik sarka felé, ahol azután örök nyugalomra) helyezték a másik hősi halott vasutast. Október 26-áig nyári szünetre ment a t. Ház Budapest, julius 15. Csütörtököli délben kor­mányzói kézirattal berekesztették az ország­gyűlés mindkét házát. A képviselőház utolsói ülését 12 órakor nyitotta incg Szlranyav* szky Sándor elnök, aki felolvasta a felsőház elnökének az átiratát, amely szerint a felső­ház a képviselőház szövegezésében elfogadta a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló tör­vény javaslatot. Ezután Huszovszkv Lajos a mentelmi ügyekről lett jelentést, majd Da­rányi Kálmán miniszterelnök bejelentette, hogy legfelsőbb kormányzói kézirat érkezeit. A kormányzói kéziratot ezután Sztranvavszky elnök felbontotta és annak szövegét Mis ko 1" c zy Hugó jegyző olvasta fel, A kormányzói kéziratban ez állott: — „Magyarország országgyűlésének kor­mányzói üdvözletem! Tisztelt Országgyűlés! Á miniszterelnök előterjesztésére az általam 1935. április 27-re összehívott és 30. napján meg* nyitott országgyűlés második ülésszakát ezen­nel berekesztem és a harmadik ülésszakot 1937. október 2ti-ra összebivottnak nyilvání­tom." Sztranvavszky ezután he jelentette, hogy az ülésszakot berekesztettnek tekinti, ok­tóber 26-án aH áz u j alelnököket, jegyzőket cs» háznagyot választ. A tiz percig tarló ülés ezzel véget ért. A felsőház ötperces formális üh' -l tartott. Az ülés egyetlen tárgya a kormányzói kézirat ki­hirdetése volt. Gróf Széchenyi Bertalan nyitotta meg az ülést délután fél 1 órakor. Bemutatta a képviselőház elnökének átiratát, amely szerint kormányzói kézíratta! az ülés­szakot berekesztette. Á kormányzói kéziratot gróf Bethlen Pál olvasta fel, ezzel he is fe­jeződött az ülés. A felsőház ülése után Darányi Kálmán miniszterelnök képviselőházi dolgozó szobájá­ban fogadta Vásáry József felsőházi tagot, Kun Béla és Dinnyés Lajos országgyűlési képviselőket, akik a földművelésügyi minisz­tériumi visszaélések egészen uj mozzanataira hivták fel a miniszterelnök figyelmét. A lüg­gf'tlcn kisgazdapárt tagjai megnyugvással vél­ték tudomásul, hogy a vizsgálat minden körül­ményre kiterjed és a legteljesebb szigorral fo­]v"k. „A vasúiért áldozta életét.. Ezrek és ezrek jelenlétében rendkívüli részvét melled temették el csütörtökön délután a vecsési katasztrófa két vasutas áldozatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom