Délmagyarország, 1937. június (13. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-25 / 142. szám

Péntek, 1957 junius 25. DetMAGYARORSZJlO 3 Csongrádon háromszor olyan nagy borpincét épiienek, mint — Szegeden, de lényegesen kisebb hozzájárulást kérnek a várostól (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Ka­tona István tanácsnok szerdán Budapesten járt és jelentest tett a földművelésügyi minisztérium­ban arról a kisgyülési határozatról, amely a bor­közpince felállítására vonatkozik. Mint ismere­tes, 3 földművelésügyi minisztérium az ország bortermelő vidékeinek központjaiban borközpin­céjset szándékozik felállítani, hogy megkönnyítse az értékesítést c$ elhárítsa a hordóhiányból ke­letkező zavarokat. A minisztérium nemrégen kö­zölte a város hatóságával, hogy az egyik ilyen pincét Szegeden állítaná fel, ha a város megfe­lelő hozzájárulást biztositana. A kormány első­sorban kél hold nagyságú területet kért, még pe­dig a vasútállomás közelében, kért ezenkívül tízezer pengő készpénzhozzájárulást, vízvezetéket, villanyt ég lakóházat a pincegondnok szánvár v Cserébe hajlandónak nyilatkozott arra, hogy olnav borközpincét állit fel, amely ölezer hekto­liter bor elhelyezésére alkalmas. A kisgyűlés vegyes érzelmekkel fogadta az ajánlatot. Többen felszólaltak a kérdés tárgyalá­sa alkalmával, valamennyien megállapították, bogy a pincére szükség lenne, azonban a mi­nisztérium lulsulyos ter-hek vállalását kívánja a várostól, viszont lulkicsire méretezett pincét akar feliállitani. Szeged évi bortermése a (közvetlen környékével együtt erősen megközelíti a kétszá:­hektolitert és igy az ötezer hektós közpinc gyakorlati szempontból nem jelentene sokat. A kisgyűlés ezért végérvényes határozatot nem ho­zott, hanem mcgbizla a város hatóságát, hogy kezdeményezzen uj tárgyalásokat a miniszté­riummal, közölje, hogy a város készségesen át­enged annyi területet, amennyire szükség van a pince felállításához, hajlandó készpenzhozzájá­rulásra is, esetleg gondoskodik vizről és világí­tásról is, de legalább liusz-huszonötezer hektoliter bor elhelyezésére alkalmas pince felállítását kí­vánja. Közben híre érkezett, hogy Csongrád város milyen feltételek mellett kap tizenötezer hektoli­teres borpincét. Csongrád mindössze kétezer négyszögöl nagyságú területet ajánlott fel — Sze­gedtől két holdat, vagyis háromezerkétszáz négy­szögölet kívánt a miniszter —, kétezer pengő készpénzJiozzájárulást biztositott a világításon és vízen kivül és felajánlott a pinceépitéshez bizonyos Klidmunkátü Mindezért háromszor akkora bor­pincéi kap, mint amilyent Szegeden tervez a minisztérum. Dr. Katona István tnácsnok közölte a föld­művelésügyi minisztériummal a ksgyülés határo­zatát és ismertette a szeÖc<li szempontokat. A minisztérumban kijelentették, hogy Szeged aggo­dalma alaptalan, mert ha a gyakorlatban kicsinek bizonyulna az ötezer hektóliteres pince, nem lesz akadálya annak, hogy a pince befogadóképessé­gét bármikor felemeljék akár harmincezer hek­tóra is. Most uj tárgyalások indulnak meg ebben az ügyben, lehet.séges, hogv a kérdés a legközelebbi kisgyülésen ismét napirendre kerül. Aratás — végrehajtással A gyulai határban lefoglalták a keresztbe rakott gabonát (A Délmagyarország gyulai szerkesztőségé ­föl.) A gyulai határban teljes erővel folyik az aratás; hosszu sorokban vonulnak fel az ara­tók a búzamezőkre, de ugyanekkor a gyulai városi adóhivatalnak egy különös, szervezett sciege indult útnak az aratás terül elére. Ez az utóbbi sereg az adóhivatal főnőkétől u'asi­tást kapoll az adók. illetékek és más köztarto­zások beha jtására. A foglalási jegyzőkönyvet a végrehajtók jóelőre elkészítették cs amikor kiérnek a határba, szemügyre veszik i ter­mést, megszámolják a kereszteket és lefoglal­ják a keresztbe rakott gabonát. Értesülésünk szerint 300 cselben fognak az idén ilyen módon foglalni a végrehajtók. A foglalás ulán a gazda betárolja valamelyik malomba a gabonát. A tárolási jegyét tar'.ózil* beszolgáltatni az adóhivatalnak. A gabona el; adásáról a város értesíti a gazdát és a befolyó vételárból a hátralékos adó. vagy ill :tékössze­gei a gazda javára irja. A foglalás legnagyobb része adó és illeték cimén történik, de van­nak foglalások más köztartozások miatt is. Abban az esetben, ha a gazda az esetleges 'ár­folyamkárosodást magára vállalja, ugy no­vember l-ig kap haladékot a fizetésre. A gazdák körében nagv elkeseredést okozott a végrehajtás. Két család az uccán Csütörtökön egy Nádas-uccai házból két családot lakoltattak ki, amelyeket a városi szükségbarakokban sem tudták elhelyezni (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtö­kön délben két óra felé jól megrakott stráfkocsi állt meg a város csercpessori szükségbarakja előtt. A kocsin szegényes bútorok voltak, a kocsi körül pedig két szomoruarc.u emberpár lépkedett. A lovakról a nagy hőségben csurgott a veríték, nedves volt a kocsi kísérőinek arca is, de nem lehetett megállapítani, hogy mitől. Talán a nagy melegtől, de az is lehet, hogy a könnyektől A város stráfkocsija kct kilakoltatott családot költözte­tett erre a szomorú tanyára, llercncsémji Jáno$ munkanélküli napszamos és Mészáros Mihály pcksegéd családját. A törtene­tük nagyon inai történet. Ilerencsényi János igy mondja el; — A- Nádas-ucca 14. szám alatti házban lak­tunk két esztendő óta. Egyetlen fillér lakbérrel nem maradtam el, pedig hat éu óta vagyok mun­kanélküli, hat esztendő óta tengetem a magam és a családom életét az alkalmi munkák és a szük­ségmunkák filléres béréből. De a lakbért mindig pontosan megfizettem. Nem is ez volt a baj, ha­nem a gyerek. Van egv 12 esztendős fiam. Tíz­éves volt, amikor beköltöztünk a Nádas-uccai ház egyik egy-szoba konyhás lakásába. A háziasz­szony akkor nem kifogásolta' a gyereket, csak később küldözgette az Uj-térre játszani. Egyszer gondoltam, hogy én nem az Ej-téren vettem la­kást, hanem a házban.'Ez mérgesítette el a hely­zetet. Háromszor mondott fel egymásután, de a felmondást én sohasem fogadtam el, mert nem ta­láltam mát lakást. Végre i.s a bírósághoz fordult és a biróság meghozta a kilakollatási i/életet. Ezt hajtották végre. Mészáros Mihály esete lényegileg ugyanez, csak a részletekben mutat eltérést. Igy mondja cl: — Ilat hónapig munkanélkül voltam, most egy hete jutottam állandónak látszó alkalmazás­hoz. A hat hónap alatt kéthónapi lakbérrel ma­radtam el, de tartozásohiból mindig törlesztet­tem egy-két pengőt, amint pénzhez jutottam. Most rövidesen meg tudtam volna fizetni az egész, hátralékot. Dc ezt már nem várták ki. A háziasz­szony nekem ís felmondott és ellenem is kila­kollatási Ítéletet kapott. Igy aztán födél nélkül maradiam a felesé­gemmel, 2 és félcsztendös kisfiám­mal és hatvanhárom éves özvegy édesanyámmal. A népjóléti ügyosztály adott kocsit a hurcolko­dáshoz, de az éjszakát a s'abad ég alatt fogjnl: tölteni, mert csak most derült ki, nincs üres lu­kás ebben a barakban. De zárt udvar sincs, pe­dig ugy szól a rendelkezés, hogy zárt udvarban kell mindkettőnk családját elhelyezni. Voltunk a népjóléti kerületnél is, de ott nem tudnak semmi­ről semmit. A két család bútorzatát igy az uc» cára rakták le a stráfkocsiról. Szerencsére junius van, talán nem jön péntekig valami zivatar és igy a két kilakoltatolt családot nagyobb baj nem érheti ezen a hajléktalan éjsza­kán. Délután elrendezték a szegényes holmit az uccán. Felállították az ágyakat, melléje tették a festett asztalokat és igy elhelyezkedtek, ebben a födetlen, falatlan lakásban. Ugy is fel lehet fogni, hogy gyönyörű ez a lakás, hiszen a csillagos égboltozat a mennye­zete. Csakhát hangulat kellene ennek a szépség­nek az értékeléséhez. Sajnos, a két uceára tele­pitett család lelke, sz^ve 'i0111 'Scn hajlamog most az ilyen természeti szépségek felismerésére. A környékbeliek megállnak előttük, részvéttel nézegetik őket egy darabig, aztán tovább mennek. Itt nem szenzáció ez a sötét kép, gyakran elő­forduló látvány. A két szomorú Család abban bizik. hogy pén­teken elintéződik a sorsuk valahogy, ha a népjó­léti ügyosztály is ugy akarja. Két éjszakai betörés Az egyik betörés tetteséi dél­előtt elfogia a rendőrség (A. Délmagyarország munkatársától.) Csütörtök­re virradó éjszakán két vakmerő betörés történt Szegeden. A tettesek a Kertész-paprikamalomba másztak be az uccára nyíló, betört ablakon ke­resztül és 2/0 kiló édesnemes paprikát loplak el. A Kolozsvári-tér 7. számú házban szintén megfordultak a betörők. Itt raplogö Eerencné lakásába törtek be és élelmiszert, ágyneműt, va­lamint nyulakat loptak. A rendőrség a betörők kézrekeritésére szé­leskörű nyomozást indított éK már a délelőtti órákban siker koronázta a detektívek munkáját, elfogták Koncz Mihályt és ifjú Viszmcg Jánost, akik a Kolozsvári-téri betöréssel alaposan gya­núsíthatok. Az elfogott két férfi tagadja, hogy máshol is követett volna el betörést. A rendőrség a nyomozást tovább folytatja. Belvárosi Mozi Péntektől hétfőig­Eggerth Márta nagyszabású filmje z • • I Egy fejedelmi udvar szerelmi regénye HÍRADÓ Széchenyi Mozi Péntektől vasárnapig A hercegnő csókia Romantikus történet. Agay Irén és Hans Járay. Ezt megolflzi a legsikerültebb magyar film A randevú Perczel, C'sortos, Ráday, Kabos stb, Előadások: *««»•!» » *»»*••! „ vasárnap 3, 6, 9 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom