Délmagyarország, 1937. június (13. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-20 / 138. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnap, 1937 junius 20. A világon a legjobb pefroleumgázfőzö »PJ!« Permetező gép Mezőgazdasági gépek Jégszekrény, fürdőkád és kályha Bertóknak kiujult a sérülése Krakkóban Pálinkás panaszos leve/e ChotzowbóI Pálinkás Józseftől ismét levelet kapott a Délmagyarország. A kitünö kapus panaszos Aangon ir — a győztes krakkói meccsel Kapcsolatos fogadásról és arról, hogy Ber­óknak a kiujult sérülés miatt esetleg haza kell jönnie. A levél Chorzoxvból érkezett, ahol elmaradt az eső miatt a szegedi együttes első napi vendégjátékát. A levélben a kö­ve'.kezőket irja: — Tizenötödikén játszottunk Krakkóban a len­gyel bajnok Cracovia ellen. Egy kicsit meg vol­tunk ijedve, mert szokatlanul feldicsérték ellen­felünket, amire utóbbi nemzetközi eredményei alap­ján méltán rá is szolgált. Megverte a Bocskait, a bécsi Admirát és a Wackert. Amint észrevettük, a sike ek nem multak el nyomtalanul felettük, mert bizony elbizakodottakká lettek. Nem ugy fo­gadtak bennünket, mint ahogyan általában külföl­dön szoktak és nem tanúsították irányunkban az udvariasság legelemibb követelményeit. Azt még elviseltük, hogy a vezetők közül senki sein keresett fel bennünket itt tartózkodásunk alatt, de azt, hogy a félidőben még a hűsítőről is az elnök urnák kel­lett gondoskodni és hogy olyan öltözőt adtak, melyhez képest egy raktárhelyiség — Doge­palota, igazán nem tűrhettük szó nélkül. Az el­nök ur szemrehányást ls tett, erre azután bocsá­natot kértek. Ilyen előzmények vezették be a mérkőzést és mi meg akartuk mutatni, hogy min­ket komolyan kell venni. A tét nagysága megkét­szerete a tudást és ami nem sikerült a nagy­csapatoknak, az sikerült a kis Szegednek Gyurcsó, Harangozó és ördög gólja irévén. Sikerünk volt, amelyre rá is szolgált a csapat, mert mindenki tudásának legjavát nyújtotta. A győzelem felelti örömünkre csak a sok sérülés Pet árnyékot. Szinte napról-napra fogyunk. Ber­tók sérülése a mérkőzésen kiujult, ugy, hogy kénytelen volt kiállni. De megsérült Gyurcsó és ördög is, azonban az ő sérülés ik könnyebb ter­mészetű. Markovics ur elnöklésével a *vezérkar« ülést tartott, hogy mi legyen Bertókkal, jőjjön-e tovább velünk, vagy pedig utazzon haza. A ha­tározat eredménye, az lett, hogy Bertók a csa­IKittal utazik Stettinig és ha addig sem áll be jaulás a sérülésében, akkor haza fog utazni, ör­dög, a csapat újdonsült fiatal »völejénye«, már előre irigyli Bertókot és sóhajtozik is ál­landóan — Kakasszékre gondol, ahol menyasszo­nya nyaral... Ö az egyetlen a csapat nyolc ko­/xtsza között• aki azért nyíratta le a göndör fürt­jeit, hogy — ne legyenek sikerei. Az elnök ur megnyugtatta, hogy nem lesz, mert ahogyan ki­néz nem leányálom... Tizenhatodikán délelőtt utaztunk át Kattowice ii ellett fekvő Chorzowba, ahol a lengyel lmjnokság második helyezettjével kc'lett volna játszaiwnk 17-én. De az égiek más­képpen határoztak. Megérkezésünk után nemsokára esni kezde't az ólomszinü égből és azóta végtelen szorgalommal öntözi a pályákat... Természetesen a mérkőzést nem játszottuk le, arra másnap ke­rül sor. ami elég kellemetlen, mert igy kénytele­nek leszünk a meccs után rögtön vonatra ülni, hogy • Stettlnben 19-én fórra kerülő mérkőzésünkön megjelenhessünk. Az eiő megzavarta ar egész programunkat fabbá tett Lennimket, ülünk egész nap a szobábai?. Miklóst és Harangozó szinte örill, ha vészit, mert ebből azt következtetik, hogy otthon nincsen semmi hiba... A csapat estére moziba megy, ha eláll az eső, amire kevés kilátás van. Meg akar tré­fálni temünket az idő, mert egyedül csak én hoz­tam tavaszi kabátot, a többek nem. Egyedül pe­dig ugy látszik kevés vagyok ahhoz, hogy elriasz­szain az égi könnyeket... —oOo­Meghosszabbítás után győzött a budapesti katonacsapat a szegedi honvédek ellen Szombaton délután nagy érdeklődés mellett játszották le a szerdán félbeszakadt Budapesti páncélosztag és a szegedi 9. honvédgyalogezred futballcsapata között az országos katonabajnoki mérkőzést. A küzdelemből 2x15 perces meg­hosszabbítás után a szerencsésebb budapesti csa­pat került ki győztesen 3:2 arányban. A rendes játékidőben 2:2 (2:0) volt az eredmény. A szegedi csapat végig egyenrangú ellenfél volt, sőt helyen­kint jobban futballozott. A gólókat Gere, Berecz, Hajszán, illetve Sipos I. és Sisák lőtte. A niecs­cse- Újvári gyengén vezette. -oOo­Az ifjúsági atlétikai bajnokságok első napja Szombaton megkezdődött a Vasutas-stadionban a déli kerületi ifjúsági atlétikai bajnoki küzde­lem gyér mezőnnyel, közepes eredményekkel. Eredmények a következők: 100 m: 1. Becsy (GyAC) lt.4, 2. Börcsök (Vas­utas) 11.6, 3. Kertész (Gyula) 11.9; rúdugrás: 1. Zsótér (B. Máv.) 260 m, 2. Forinyák (Vasutas) 2.40 m; 800 m: 1. Müller (Gyula) 2:14-2, 2. Gyu­ris (SzAK) 2:17.6: távolugrás: 1. Kertész (Vas­utas) 6.51 m, 2. Becsy (GyAC) 6 49 in, 3. Ker­tész (Gyula) 6.08 ni; 200 m gátfutás: 1. Borosi (B. Máv.) 29-6, 2 Fonyódy (Reálgimn.) 31.2, 3. Zoltán (Vasutas) 33; gerely: 1. Konczos (Vas­utas) 45.10, 2. Zsótér (B. Máv.) 42.67, 3. Ker­tész (Gyula) 39.29; 3000 m: 1. Rózsa (SzAK) 11:40.2. A versenyt vasárnap délután 4 órakor folytatják. —oOo— Középeurópa—Nyugateurópa válognlott fut­ballmcrkőzés lesz vasárnap Amsterdamban. A középeurópai csapatban liárom magyar fut­ballisla is helyet kapott: Lázár, a balhall­poszton, Sas a jobbszélen és dr. Sárosi a jobbösszekötőben. Cseh tartalékja az együt­tesnek. KEAC—GyAC kerületi tenni szbajnoki döntő­meccs lesz vasárnap Gyulán. A mérkőzésnek a szegedi csapat a favoritja és egészen biztosan megnyeri a meccset. A Szent T.ászló levente Egyesület nagyszabá­sú sportiinnepscget rendez vasárnap délután 1 órai kezdettel az SzTK Hunyadi-téri sporttele­pén. Az ünnepség keretében a leventék festői fel­vonulást rendeznek és a program legkiemelke­dőbb eseménye 500 levente közös szabadgyakor­lata lesz. Bemutatnak ra leventék lalajlornát cs más tornákat és jól egészíti * ki a műsort nz at­létikai verseny. A leventéket a sportünnepélyre Batkv Antal főoktató készítette elő. A KEAC futballcsapata a MAFC tornáján va­sárnap a rendező egyesülettel méri össze erejét. A mérkőzésnek a küzdelemre kompletten kiálló szegedi csapat a favoritja. A Vasutas-kerékpárosok a Máv.-liga orszá­gos versenyén vesznek részt Budapesten, a kék­piros egyesület ökölvívói bajnoki meccset vív­nak Sátora]jaujhelven, az ifjúsági futbailcsapat a DVAC együttesével Pécsett veszi fel a küzdelmet az országos ifjúsági bajnokságért. A Móravárosi Torna Egyesület szombaton jól iikerült szezonzáró vacsorát rendezett a Sánthn­ventféglőben, ahol a klub tagjai nngy :;zái'*ban jelentek meg. A bankett után tánc volt, -ímeiy a hajnali órákban ért vécét. Részletfizetésre és legolcsóbban BBUCHIfEB UflSUDUQRBfltl Az országos vidéki amatőrdöntők. A Vá­colt megrendezendő SzAK—VSE mérkőzésen kivül két meccset játszanak le vasárnap az országos vidéki amatőrbajnoki találkozók ke­retében: Debrecen: OVSE—Győri ETO, Pécs; PVSK—Diósgyőri VTK. Futballista-szolidaritás a strandon. Most, amikor már vége van a Nemzeti ligában a bajnoki küzdelmeknek és amikor a Szeged FC Lengyelországban igyekszik megszerezni az egyesület fentartási költségeit, el lehet mon­dani azt a kedves esetet, ami akkor történt még, amikor a szegedi együttes a Budafok és a Kispest ellen készülődött. Amikor még ja­vában „állt a bajnokság," „beütött" a káni­kula és a futballisták strandolni jáitak a legnagyobb titokban. A dolgot sikerült is ad­dig eltitkolni, amig a nap melege nem mu­tatkozott a futballisták — arcán, amely ala­posan — elsötétedett. A tulajdonképpeni baj akkor robbant ki, amikor a tréningeken egyes játékosok alig tudták felhúzni dresszü­ket felégett testükre. Nem lehetett tovább tit­kolni a dolgot, a kihágás az ügyvezető fülé­be jutott. Az ügyvezető, hogy véget vessen a strandolásnak, kijelentette, hogy akit fürdé­sen tettenérnek, 20 pengő pénbirsággal sújt­ják. Ki fogja azonban ellenőrizni a játéko­sokat? Nem tudni miért, de Somogyit je­lölte ki ellenőrzőnek az ügyvezető. Ilogy na­gyobb nj'omatékot adjon megbízatása komoly ságának, minden egyes futballista után — 20 pengő honoráriumot ajánlott Somogyinak, Az elnök bizonyára ugy gondolta a dolgot, hogy amit az egyiktől elvesz, azt odaadja a másiknak és azután igyekezzenek a futbal­listák a pénzt Somogyitól visszaszerezni... A lényeg az volt, hogy megakadályozza a futballra káros hatással lévő strandolási. Somogyi elvállalta a megbízatást és még az­nak, amikor történetesen kánikulai hőség ne­hezedett a városra, megkezdte ellenőrző kör­útját. Első utja az egyik szegedi oldalon lévő partfürdőbe vezetett, ahol javában hüsitctie magát a hullámokban Szollár és Nagy. Tekintettel arra, hogy a két futballista „kö»­nyezte" tudott a tiltó rendelkezésről és az egyik jóbarát észrevette Somogyi közeledését, Nagy és Szollár a kabinba meneküit. Mivel Somogyinak az az érdeklődése, hogy van-e futballista a fürdőben, nem járt eredménnyel, nyomozó útra indult; sorra járta a kabino­kat és nem sokat törődött azzal, hogy egy­két helyen alaposan megmosták a Tejét. Nem kellett sokáig keresnie; az egyik kabinban felfedezte a két kollegát. — Megvagytok jómadarak — mondta dia­dalmasan Somogyi —, öltözködni cs megyür.k az elnök ur elé. A két futballista kérésre fogta a dőlgot Elkezdték magyarázni, hogy nem szép dolog a „mószerolás," meg azután még Somogyi­nak is lehet szükségük rájuk. Elég az hozzá, hogy Somogyiban felébredt a szoiidarilás és hogy megnyugtassa a futballistákat, maga is levetkőzött és hamarosan ott lubickolt a liiis hullámokban ... A fürdés azonban majdnem sokba került Somogyinak. A vezetőség tudomást szerzett a dologról és most már csak Somogyit buj­totta büntetéssel. 20 pengőre itélte a játékost. A kitűnő centerhalf minden ékesszólását igénybevette, hogy Nagyban és Szollárben a szolidaritás érzését felkeltse, fáradozása azonban meddő maradt... Az elkeseredett futballista a végén dühösen kifakadt: — Ha nem fizetitek ki helyettem a bünte­tést. ugy fogok játszani, hogy clvosztijiik a Budafok és a Kispest elleni meccset. ígéretét — mint ismeretes — nem tudta beváltani, mert Somogyi amellcit, hogy szo­lidáris sportember, jó futballista is leletének egyik legjobb játékát mutatta a kt utolsó meccsen. Fizetni persze nem kellett ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom