Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)

1937-04-23 / 91. szám

z Df.L MAGYARORSZAG Péntek, 1037. «prllis 25. »A fegyverkezési versenyben résztvevő államok a tönk felé haladnak" nagyarorszóg kölfl a legkevesebbel fegyverkezésre — RooseweN elnOk hftllsegvciesi javaslata Nevvyork. áprílis 22. Roosevelt elnök legutóbbi költségvetési javaslatában rámutatott arra. hogy az Egyesűit-Államok bon védelmi kiadásai aránylag csekélyek, mert a költségve­téssel; mindtisszo százalékát teszik ki. Ki­jelentette, i m így a fegyverkezési versenyben résztvevő államok a tónk * lé baladnak. Az elnök kijelentéseivel kapcsolatban az atnetikai katonai halósasok hangsúlyozzák, hogy a számolte*ő haderőt tenntartó huszon­négy nemzet köziil csupán Magyarország az az London, iprilis 22. Lansbury, JZ angol mun­ká'párl elnöke, aki nemrégen látogatást tett IIMlcr Adolfnál, ma visszaérkezett Angliá­ba. Az újságíróknak ado't nyilatkozatában ki­jelentette. liogy Mussolininél is látogatást óhajt tenni. Azzal * nvgg.v».»Vléssel téri haza, hogv sikerült clhúiüiiiM a háborús szerencsét­lenséget. Reméli, hogv Roosevelt viligérle­kezlelet hív ös^ze, mert Amerika nagyon al­kalmas ilyen kezdeményezésre. Csak annyit mondhat, hogv valamennyi államférfiú, akivel beszélt, kedvezően fogadta a v ilágbékeértekez­let gondolatát. Jóllehet — folytatta Lansbury —, a német birodalmi kancellár és én is felis­mertük a fennálló nehézségeket, mindketten azon a véleményen voltunk, hogy ezeket jóaka­rattal sikerül legyőzni. A bcneiaavatkozusi bi­HendtoJ*. április 22. A baszk frontról ellen­tétes jelentések érkeznek. Az egyik jelentés sze­rint a felkelők ujult erővel folytatják clőnyomu­lásukat Durango és Bílbpo közölt, most Eibart akarják elfoglalni. Repülőgépeik bombázták Sant­andert, Gijonl és Bilbaót. Egv másik felkelő jelen­tés fczerint az offenzíva a kedvezőtlen időjárás miatt szünetel. A kormány erről a frontról azt jelentette, hogy a felkelők támadásait visszaver­ték csapatai. A blokád ellenére a Xialsca Vala angol gőzös, amely élelmiszert szállított, befutott (Ujon kikö­tőjébe. Az arapóniat frontról két kilométeres előnyo­mulást jelentett a kormány, míg a íclke.lők csak kisebb ág} uzásról és lövöldözésről számoltak be. Hangoztatja a kormányjelentés, hogy csapatai eredményesen ágyazzák Tolcdot. llir szerint a milícia előőrsei már elérték Toledo első házait. A i árosban a kormány szerint már csak a katonaság maradt. Madridból jelentik: A védelmi tanács csütörtö­kön kiadott közleménye jelenti, bogy a felkelők nehéz tüzérsége továbbra ils erősen ágyúzta a fővárost. Ar. ágyúzásnak igen 6ok halálos áldó­rata van. Egyébként a különböző madridi szaka­szokon nem történt változás a hadihelyzetben. A köztársaságiak tüzérsége továbbra is lövi Toledo Unddetati pontjait. Madridból j< lentik: Csütörtökön a reggeli órákban 3 nemreti esapalok er<S timadáM indi­lottük Birrio Vsera r,rakás™ * mecl^petés­f.ztrü támsdás köv Tikettében a köttár>sa4.áí» csa­patok kénytelenek voltak kiüríteni első védelmi vonalukat. Később azonban a köztársaságiak cl­állam, amelv költségvetéséből az Egyesült-Ál­lamoknál is kisebb részt fordit fegyverkezésre. A legutóbbi összehasonlító adatok szerint, amelyekből a német anatok hiányoznak, a fegyverkezés terén Japán vezet, amely költség­vetésének 30.$, míg az utódallamok közül Cseh­ország 27.2, Románia 36.5. Jugoszlávia 22.4 százalékkal szerepel. A katonai hatóságok azon­ban rámulatnak arra is. hogy az adatok össze­állítása óta számos állam nagyszabású fegy­verkezést indított meg. zottság mutatja például, hogy valamennyi nemzet képviselőinek tárgyalása a zöld asztal­nál nem ütközhet -v alódi akadályba, ha élet­bevágó kérdésekről van szó. Az alsóházban ifjú Hcndersorv Artúr megkérdezte a miniszterelnököt, van-e tudo­mása Hitler kancellárnak arról a kijelentésé­ről hogv a némei kormány kész uj vijágértc­kezleten részt venni és nyiíalkozhat-e az angol kormánv nevében? Baldwin; Igen. Az angol kormány látta Hitler kancellár uj nyilatkozatát és hallandó résztvenni világértckezletcn, feltéve, ha kellő­képen előkészítették, ez alapos, mindenre k'­terjedö vizsgálat azt mutatja, hogy az értekez­letnek kilátása van sikerre. lentámadásba mentek Üt és visszafoglalták álla­iMÍkat. Gyújtóbombák Madrid, április 22. Délután négy- óra tájban újból nagy hevességgel megkezdődött a főváros ágyúzása. Mint a megfigyelők jelentik, a gránátokon és a srapnel lövedékeken kívül már srvuitó lövedékek is robbantak. A Grand Via közelében délután 21 lövedék robbant fel. Az egyik gyuitóboniba tüzet okozott, aminek elol­tásához a tűzoltók vonultak ki. A villamosko­csikat üresen is tovább járatják. Élelmfszertiaiát küldenak az ansoíoet Bühaoba London, április 22. Lloyd George 1200 fontol adományozott arra a célra, hogv ízfln élelmi­szert vásároljanak és azt Bilbaóba küldjék. A hajó útnak indi'ásához a különböző szervek bizottságot létes:'Mtek. A hajó a Baekwoot nevű teherhajó lesz, amelyre 2<V) tonna élelmi­szert már beraktak. A haió vatAszi-niileg a bét végén útnak indul, amint a rakodást téliesen befejezték. Lehetséges, hoev a hajó fedélzetén az nngol képviselőház több tagja is Bilbaóba utazik. Gát , . . lóridon, április 22. Az angol T.ormánv a Va­lenciai korrrtányhöz és Franeo tábornok kormá­nyához jegyzéket intézett, amelyben felhívja a figv elmet arra, liogr a hadmü"cietek során 1ar­tózkeidjanak a mérges gázok használatától. ­Tandem körökben «4*y tudjak. hogy'az angol kormánv teht*en önsz4n(á.ból tette meg j íirfyel­rnezlctő lépést, Felmentették a gyilkosság vádja aló! Szoó Ferencet A biróság nem falóit megnyugtató bizo« nyitóból a halálraítélt Szoó István bátyja ellen Budapest, április 22. A Szoó-fivérek rablód gyilkossági ügyében csütörtökön hirdetett íté­letei a budapesti törvényszék és abban a vád alól felmenti Szoó Ferencet, elrendeli azonnali szabadlibrahelyezését. Az elnöki enimciáció után Szoó Ferenc eszméletlenül esett össze q bírói emelvény előtt. Fogházörök rohanlak hozzá és percekig tartott, amig eszméletre téri-< tették. A törvényszék Ítéletének indokolásában meg­állapítja, hogy bár számos gyanús körülmény merült fel Szoó Ferenc bűnössége mellett, azonban ezek nem voltak elegendők a bűnös­ség megállapításához- Az ügyész az ílé­let ellen fellebbezést jelenteit be. Érdekes vallomások a vasasi éhségsztrájk előzményeiről Vasas, április 22. A pécsi törvényszék csú« törtökön folvtalla a vasasi éhségsztrájk ügyé­nek tárgyalás it a község mozi iában. Az ügyész­ség — mint ismeretes —. 195 bányászt állított 3 sztrájk után a biróság elé. Csütörtökre Ötven vádlottat rendelt be az elnök. A személyi sda­tok felvétele után megkezdték a -vádira*. f:lol­vasasát. A monstre pernek öt elsőrendű vádlottja, Viiti. Borz a János tagadta a terhére rótt csé-. lekményt. Elmondotta, hogy- a sztrájk kitöré­sekor a munkások többsége azt kiáltotta: -,Ncra dolgozunk!" Azért léptek sztrájkba, mert m munkásság a nyolc százalékos levonás raegf szüntetését kérte. Stubnya főfelügyelő azonbanj kijelentette, bogv nem áll módjában bértár* gyalusokba bocsátkozni. Emialt nagyon elkese­redett volt a hangulat. Borza tagadta, hogy egy Horválh nevű munkást, aki fel akart jönni a tárnából — mint a -vádirat állítja —, agvor»­veréssel fenyegetett volna meg. Elmondotta, hogy gondoskodtak a lovak élelmezéséről, o gé­pekre és a dinamitra vigyáztak. Amikor az em­berek elesége elfogyott, bagót rágtak, később szénával „táplálkoztak". Amikor Stubnya kijelentését meghallották, körülbelül .'JtTO-aii felmentek az első szintre. Itt lefeküdtek, beszélgetni kezdtek és elkesere­désükben elhatározták, hosv éhségsztrájkot tartanak, ameddig csak birják. * Kuppi István vájár kihallgatását kezdte meg a törvényszék. Kuppi tagja volt a sztrájkbizott­ságnak. A sztrá jk kitörésének előzményeiről elmondotta, hogy gyűlést hívtak össze, ame­lyen Tolnav József párttitkár kérte, v áj j inak türelemmel a tárgyalások befejezéséig. — Ekkor Bognár Gyula pécsi f.Víolgabii ó emelkedett szólásra — folytatta Kunp' Tslván. Azzal kezdte szavait, hogv: ..Nem beszélhetek sokat, azonban azl kijelenthetem, várjanak még agy-két napig, meg lesz a béke. íja azon­ban nem. akkor robbanjon a kazán!'* — Nana, talán mégse m'rmdta ezí igy a fő­bú ó ur — szólt közbe az elnök. — De igen, kérem népgyűlés előtt mondót la, kétszáz tanú van rá — válaszolta Kuppi. A többi vádlott színién tagadta bűnösségét. A vádlottak kihallgatását pénteken délelőtt foly­tatják. A honvédelmi míirszier hefyeííese: Lézér Andor Budapest, április 22. A kormányzó legfelsőbb elhatározásával Bódét Vilmos titkös tanácsos, bonvédelmi miniszter külföldi tartózkodása ide­jére a honvédelmi minisztérium ideiglenes veze­tésivel táz<jr Andor titkos tanácsos, igazságügy­minisztert bízta meg. Az angol kormány hajlandó részlvenni a vllágbékeérlekezleten A inunhaspart elnöhe Mussolinii is meglátogatja R felkelők gyújtóbombákkal lövik Madridé! Megélénküllek a frontok Spanyolországban

Next

/
Oldalképek
Tartalom