Délmagyarország, 1937. április (13. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-20 / 88. szám
Kedd, 1037 április 20. DÉrMAnvAPORwxn — wwm—ián. UMLM1IIHWW— Tavaszi sárba ragadt a Szeged FC győzelme Szeged—Budai 11 0:0 Ugy látszik, Szegeden hagyományossá válik, hogy vasárnaponkint esős időben kell megrendezni a bajnoki meccseket. Mint az utóbbi időben, annyiszor, vasárnap ismét sürü fellegek borították az eget és lassan, de állandóan esett az eső. Az ujszegedi pálya hősiesen llenállt egy ideig az esőzésnek, azután nagy tócsák, latyakok keletkeztek a pályán, ahol emiatt sokszor tragikomikus jelenetek játszódtak le. Kár volt az esőért és azért, hogy a pálya igen nehéz volt, mert a Szeged FC a Budai 11-gyei remek küzdelmet vívott, különösen az első félidőben, amikor még bírták a játékosok a sár taposását. Két egyenrangú ellenfél küzdött a bajnoki pontokért Újszegeden és mindjárt hozzá is kell tenni, fairen, becsületesen és reális eredménnyel; Ennek a meccsnek a Budai 11 volt a favoritja és az első percekben bizony ugy látszott, hogy meg is nyeri a játékot, később azonban feljött a szegedi együttes és méltó ellenfele lett a fekete-fehéreknek. Mind a két csapat lőhetett volna gólt, a védelmek azonban remekül verték vissza a támadásokat és ugy érezzük mégis, mintha n Szeged FC-nek nagyobb alkalma lett volna a gólszerzésre, mint a i,AV-formációs budai csapatnak. Régen Tolt ilyen nehéz talajon olyan szép küzdelem és játék, mint vasárnap. Egyedül a pálya azr oka, hogy a másodikban esett a ni>6. Mind a két csapatnak tóbb gólhelyzete volt, de nemcsak a kapusok, hanem a hátvédek jól állottak helyükön és hogy a Budai 11 többször veszélyeztetett, az csatársorának az érdeme. Ennek ellenére Miklósinak és Sepernek' két nagy * líelvzcte akad'. üa enu «is szereke uan tengőért nyaralhat a 8alatonnál <aohat vitorlás vaev turacsónakot VEGYEN BALATONI SORSJEGYET amelyből szerencsés körülmények között gólt lehetett volna elérni. A játékosok teljesítményének elbírálásánál külön kell szólni Somogyiról, aki végig birta az iramot és nagy technikai felkészültségével a mezőny legjobb emberévé nőtte ki magát. Mejlette Pálinkás tetszett a szegedi közönségnek; a kapus kezd ismét a régi lenni. A két hátvédről, Rieszről és Szójkáról csak jót lehet mondani. Megfelelt Gyúr c só és Bertók is. A csatársor legjobb euibere ezúttal Seper volt, aki csak a végefelé esett vissza, de a gólhelyzeteket kihagyta. K o r á n v i gujucij zeteket ki lendületesen játszott. Budapesti Nemzetközi Vásár április 30-161 m&:«s 10-10. A magyar gyáripar, kézműipar és népművészetek hiánytalan bomu'atója. 50V*>s uíazási kedvezmény i Április 24-101 IDMUS 15-ig a MAV, a dunai hajóvállalatok és a MAVAUT vonalain Váiífigazo'viny és le'világositás kaphat » DÉLMAGYARORSZÁG iegyiroddjában Miklósinak voltak jó momentumai, Harangozónak nem tclszelt a mély talaj, egy-két remek húzása azonban igy is volt. Xa g v n a k megint nem meni a játék. A Szeged FC a vasárnap szerzett ponttal kedvezőbb helyzetbe került, jóllehet az Elek. tromostó! nem tudott megszabadulni, viszont J a Bocskait behozta. Félbeszakadt az amatőrderbi Az MTE isméi vezelell és kikapott (apható a OélmaayarorsTáq kiadólrvatalában. Izgalmas, érdekes meorsei voltak vasárnap az amatőrbajnoki fordulónak. A legizgalmasabb események Szegeden játszódtak le, az ujszegedi sporttelepen. Azokat az izgalmakat, amelyek a Móraváros veresége okozott, erősen túlhaladták a KEAC—SzTK találkozó eseményei. A mérkőzésen botrány tört ki az erélytelen birő miatt, amely azután a mérkőzés félbeszakadásáig vezetett, Az ügynek folytatása lesz a DLASz-ban és egyelőre nem lehet tudni, milyen határozat születik meg. Mindenesetre ujabb ,.tengeri kigvóra" van kilátás ... A vidéki mérkőzéseken a várakozásnak megfelelő eredmények születlek meg, kivéve a IJMTE—KTE és az Sz. Máv.-KAC találkozót. KEAC—SzTK 2:1 (1:1) K Szeged FC—Budai '11. mérkőzés előtt megrendezett derbi túlfűtött atmoszférában játszódott le. A játék elején a kék-fehérek támadtak többet és egv ügyes akció eredményeképpen, méais védelmi hibából megszerezték a vezetést. A KEAC a gólra erősített, az SzTK védelme, különösen Fitmer. mindent parrirőzott és mégis ennek a lelkes futballistának a hibáia döntötte el talán a mérkőzés sorsál. Fixmer Kovács II. lövésébe olyan szerencsétlenül tette bele a lábát, hogy a 'ábda nagv erővel a saját kanuiába vágódott. A mély talaj különösen az SzTK-ra volt kihatással. mert a kék-fehérek a második félidőben visszaestek és a KEAC ekkor már határozottan iohb volt és a 9. percben dr. Tóth TI. belőtte az egyetemisták vezetőgólját. Az SzTK lefutásokkal kísérletezett és' egy ilyen lefutás a '20. percben kirobbantotta a botrányt. Till TI. nem messze félvonaltól jó labdát kanott. kiszökött, a 16-o««w< belül a KF.AC-védők kiizict'osták és a futballista gólhelyzetben fel buksit ugv, boev töb1»é nem is tudott a lábára állani. A játékvezető nem Iá .tolt. okot a beavatkozásra, emiatt az SzTK iálékosok és a közönségnek az a része, ame Ivik a kék-fehéreknek drukkolt tüntetett Kohautek ellen és tizenegyest kövééit. A hunul tuó/iis 'et°neteV líö^hen Szekerei valakit mondhatott a bírónak, aki erre kizárta a "Hékost. Ez még inkább fokozta az elégedetlen séget. A biró néni volt hajlandó lovább ve* zelni a meccset és öt perces várakozás után a játék végét jelezte. Tekintettel arra, hogy i játékidőből még 'Jő perc volt hátra, az ügy a DLASz elé kerül, de a Játékvezető Testületnek is foglalkoznia « dologgal. Abban az esetben, hu a birót találják vétkesnek az eseményekért, ujrajátszást rendelnek el, ellenkező esetben az elért eredménnyel a KEAC javára fogják igazolni a mérkőzés erodraénvél. Azt már most meg lehet állapítani, hogy koLautek jobb megoldáshoz is fnlvamndhatoU' volna, mint ahhoz, hogy a játékot félbesza* kitsa, mert testi épségét egyáltalán nem veszélyeztette senki, a játéktéren egyetlen néző neiu tartózkodott. HTVE—Móraváros ő:2 (0:2) Ezt a meccset is az ujszegedi pályán játszották le. A Móravárosnak ezúttal sem volt szerencséje. Az első félidőben jól játszott és 2:0-ráte vezetést biztosított magúnak, mégis elvesztette a mérkőzést, mert a íuér-.odik félidőben nem birták játékosai az iramot. A Móravárost most már a IIMTE is befogla ér helyzete reménytelennek látszik. A gólokat Sófalvv (2), Szűcs. (Ve. Craváe/.. íjlelve Kovács TI (öngól) <?s Leh.otay II. lőtte. Vasutas—MAK 1:1 (1:0) Makó. Változatos küzdelem volt. a «zesedi csapat mégis megérdemelte volna a győzőmet. mert jobban futballozott, mint ellenfele, a játék tiivóia azonban a nagv sár miatt gyen ge volt. Sajtos 11. illetve Varga (1 l-esből) szerezték a mérkőzés, góljait. MTK-KTK 1:1 (1:0) Kiskunfélegyháza Az MTK nagyobb játéktudása révén mesérdemelle volna a győzettel a lelkesen, de gvengén látszó félegvh.'«iakkal szemben. Góllóvők: Ponyecz és Farmé kas. HMTE-KTE Ö:1 (4:0) Hódmezővásárhely. A HMTE , íieglepetés. az eredmény túlzott. svózelme