Délmagyarország, 1937. március (13. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-18 / 62. szám
DELMAGyARORSZAG Csütörtök, 1957. március T<8. — Polgármesteri üdvözlet a Petőfi-Társaság •j tagjainak. A Petőfi-Társaság — mint ismeretes —, legutóbb két szegedi irót választott rendes tagjai közé, Tcrcscsénvi .Györgyöt, aki irodalmi pályafutását Szegeden kezdte és számos nagysikerű regénye jelent meg cs dr. S i k Sándort, a szegedi egyetem kiváló költő-tanárát. Dr. Pálfv József polgármester most mindkét uj petőfistához rendkívül meleghangú üdvözlő levelet intézett a város hatósága nevében. — Aradon tilos a magyar cégtábla... Bukarestből jelentik: Az aradi rendőrség elrendelte, hogy a cégtáblákon a jövőben csak román nyelvű feliratok lehetnek. A közigazgatási törvénv végrehajtási utasítása alapján ezen rendelkezés ellen ütőket szigorúan megbüntetik. A „Kronstadter Zeitung" tiltakozik az ellen, hogv Brassó elöljárósága a kisebbségi tanácsosok tiltakozása ellenére eltávolították az uecákról a magyar és német feliratokat és csak a román szöveget hagyta meg. — A dorozsmai kereskedők tiltakoznak a kiskereskedői kölcsön szétosztásának módja ellen. Vasárnap tartotta meg a Kiskundorozsmai Kereskedők Egvesülele évi közgyűlését. Brunner .lózsef Jenő bevezető szavai után B n k o n y i Péter jegyző. K a b d e b ó Ferenc titkár és Patzauer Ede pénztárnok számolt be az egyesület múlt évi működéséről. A közgyűlésen visszatetszést keltett az a hir, hogv a Dorozsmaira engedélvezett 20 ezer pengős kisipari és kiskereskedői kölcsönt állilólag egy ember kapta meg, holott a kölcsönt szét keltett volna osztani. A közgyűlés olhalározta. hogv tiltakozni fog n kölcsön szétosztásának e média ellen. x Ha Asnirin-tablcttát veszünk be, hamarosan megszűnik a fájdalom, elmúlik a .meghűlés. 2 tabletta eredeti papírzacskóban 21 fillérbe kerül. — Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, má ¡duzzanatnál. vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel felkeléskor egv pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert hatása gyors, biztos és kellemes. Az orvosuk ajánlják. Cukorbetegeknek Tresfarin tápszerek Márkusnál. — Meghalt lord Bothernjere felesége. Londonból jelentik: Hosszú szenvedés után meghalt Cannesben ¡Magyarország nagy barátjának, lord Rothcrmerénck felesége. Ladv Bothermere polgári családból származott, férjével 1893-ban kötött házasságot. Ladv Bothermere egyike volt Anglia legismertebb sporthölgveinek. A háború egészen megváltoztalta életét. három fia közöl kettőt elveszteti a világháborúban. A háború után főleg jótékonysági tevékenységet fejlett ki. Feriének közéleti működését a legnagyobb érdeklődéssel kisérie és sokszor adta lamijelét a magyar ügyek iránti szeretetének. x Stanffer pnsztasajt világmárka. — Mári-iusi ünnepség Pnrozsmán Impozáns keretek között ünnepelte meg Kiskundorozsma március idusát. A község minden társadalmi egyesülete kivonult a hősök szobránál meg rendezett ünnepélvre. Az ünnepi szónok Szeder János volt. „Ezer esztendő óta él itt a magyar — mondotta —, hogy őrlő gát legvrn az Európát felforgatni akaró pánszláv, pángcrnián s egyéb mozgalmak forgatagában. A beszéd után dr. Eszes Endre S i k Sándor „Magyarnak lenni" cimü ver. sét szavalta el. Este 160 terítékes társasvaesorn volt, melyen résztvetlek az összes egyesülelek. Dr. Gyuris István ipartestületi titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Sztrícha Kálmán esperes-plébános szólt a márciusi eseményekről. Pr. Eszes Endre szavalt végül egy Mécs Lászlóverset nagv hatással. Szeqc iJi Melro-nj apíár Aprius 4-5 Utolsó pogány 1 Korzó Április 1-9 Guillotine Széchenyi Április 10-13 Cigánybecsüret Korzó U Aprlils 16-20 ! Romeo és Júlia Széchenyi Április 17-1» Titkos randevú Korzó Április 21-22 Első ölelés Korzó Április 25-21 Tarzan fogsága Belvárosi Április 25-2? Rose Narie | Széchenyi Április 24-25 Keresd a nőt Korzó Április 30— niaitis 4 Zseüfeid a nők királya 1 Széchenyi I Április 30-31 Robin Hopd Korzó 1 alap I n • y • r r«lii«lií éhíll Mert gyári 0% vlaelt 4 M J * T K A P megbízásból A öltönyéért 1 teljesen <Mkészilre Mértek után, mesteri szabAssal, próbáVka1. «telke* sáson felUII modern kidolgozással, ,ió magyar (fésúsfoQó vairy gyapjumosó gyári) gyapjúszövet maradékokból. Jó hozzávalókkal. Okvetlen gyöxodjön meg! BáHsetáS nélküli Belvárosi Sxabóság \ükszith K. u. 13. II. I aifó Kíiiílítfutuéíi kedveiiuijuy. Hiri-ra hiihos i» uiogyünk k»t«lnrBlWfr »ölkoi. J7WaJuü hJfjeA^ A makói kórház harca az OTl-val. A vármegyei kórházi bizottság szerda délelőtti ülésében az ügyek egész sorál tárgyalta, amelyekben a vármegyei kórház az OTl-val áll szemben, söt perben is. Az egyik ilyen peres ügy a kórházi alkalmazottak betegségbiztosítása. A kórház 1933-ban elhatározta, hogy alkalmazottait nem jelenti be az OTI-nál, hanem betegség esetére hathónapi kórházi ellátást és gyógykezelést, valamint táppénzt maga biztosit részükre. Az OT1 a mult évben emiatt és 6000 pengő elmaradt járulék erejéig pert indított a kórház ellen. Elsőtökön a pert az OTI elvesztette, másodfokon azonban megnyerte s igy a kórháznak visszamenőleg fizetnie kell alkalmazottai után az OTl-járulékot és költségeket, amelyek már mintegy 8000 pengőre rúgnak. \ kórház az OTl-val szemben érvényesíteni, illetve felszámítani kivánta a be nem jelentett személyzet által igéin bevett orvosi, kórházi és táppénzköltségeket, amelyeket az OTI helyett viselt, azonban az ellenszámlát az OTI nem hajlandó elismerni. A kórházi bizottság elkeseredetten tárgyalta az OTI magatartását és eljárását ez ügyben s felkérte az alispánt, hogy illetékes helyen járjon et e kérdés megnyugtató rendezése érdekében s addig is fizetési halasztást kérnek az OTI-tóL Ugyanekkor a kórházi bizottság megtagadta az OTI-nak azt a 'kívánságát, hogy a kórházba beutalj OTl-betegek kezelése és ellátása tekintetében ellenőrzést gyakoroltasson. Drúgasági pótlék megszavazására nincs jngN agy lak község képviselőtestülete leg- i utóbbi ülésében „drágaság pótlékot" szavazott i meg a községi alkalmazottaknak. A határozatot azzal indokolta meg a képviselőtestület, hogy a; drágaság az utóbbi időben olyan mértékben növekedett, hogy a fixfizetéses alkalmazottak fizetése ' vásárlóértékben nem elegendő szükségleteik beszerzésére. A vármegye kisgyülésc ma feloldotta ezt a határozatot azon a eimen, hogy drágasági pót- • lék megszavazására jogalap niucseen. Netn zárkózik el azonban a vármegye olyan határozat jóváhagyásától, amely a költségvetési fedezet megjelölésével segély címén juttat megfelelő összegeket a községi tisztviselők részére, a drágaságra való tekintettel. Leütött cigány az árokban. Apátfalván az egyik uccai árokban véres fejjel eszméletlen állapotban találtak meg hétfőn este Sztano János 30 éves cigányzenészt. A szerencsétlen embert nyilvánvalóan leütötték s az árokba dobták. Beszállították a makói kórházba s minthogy eszméletét máig se nyerte vissza, kihallgatni nem tudták. A csendőrség az ügyben megindította a nyomozást. Anyakönyvi hírek. Házasságra jelentkeztek: Horváth János Daróczi Juliannával, Makai László Fehér Rozáliával. Elhaltak: Almást György né. Ilárl Julianna 42 éves (Aulich-u. 21.), Salamon Márton 4 éves (Núvay Lajos-tér 1.) A szerdai makói hetipiac árai. Gabonapiac: Bura 18.-, árpa 12.60, rab 15.50, tengeri 12.20. széna .V-5 pcng<\ mázsánkint. Baromfipiac: Csirke 150, tvnk 120, ii|>a és kacsa 170, pulvka il". gyöngyös 12~>. tojás 100 fillér kilónkint. Napos csibe 20—22 fillér darabonkint. Sertésvásár: Nehéz 10S—110. öreg nehéz 103-105, közép 98-100, kötjnvü 84—Sf\ süldő %5-~-100 fillér kilónkint. -— Elitélték a sorozatos lopások tetteseit. A rendőrség a mult hónapban elfogta Fejős za és Oláh Dezső szegedi fiatalembereket, akik sorozatos lopásokat követtek el. Alkulcscsal hatollak be több lakásba, üzletbe és min?denütt kisebb-nagyobb értéket vi'lte.k el. Fejős még édesapjához is betört és onnan is élelmiszereket lopott el. A rendőrségnek \égre sikeriilt a fi.rlmlemberckcl elfognia. Szerdán vonta őket felelősségre a bíróság. Beismerték lopások elkövetését és azzal védekeztek, h'igy '•ém v »lL keresetük, azért szánták vá magukat a bűncselekmények elkövetésére. A bíróság Oláh Dezsőt 5 hónapi és 8 napi, Fejőst pedis 5 hónapi fogházra ilélte.