Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-21 / 42. szám
Vasárnap, február 2f: Off MATYAPOPSZÁG 13 Szezonnyitó Ulszegeden: Szeged FC~III. kerület Vasárnap kerül eldöntésre az idei e'sö bajnoki ligameces, amelyet nagy érdeklődéssel vár a közönség, hosszú hónapok óta nem volt része küzdelmekben. Bármennyire is mást mutat a papírforma, a IIJ. kerület komoly ellenfélnek ígérkezik, futballistái nagyrésze abból az együttesből rekrutáiódik, amely tavaly olyan nehéz perceket szerzett. A Szeged FC-nek a legjobb tudásával és nagy lelkesedéssel kell végigharcolnia a meccset, mert n két pontra fe tétlenül szüksége van. Erősen a sarkában van a Nemzeti, amelytől csak jobb gólaránya választja el, de utóiérheti a Szeged FC-t a Bocskai is, amely vasárnap a Haladásiul játszik Debrecenben. Már csak azért is nagy szüksége van a győzelemre, hogy az élcsoporttól n? szakadjon le a Szeged FC, hiszen mindössze egy pont választja el a harmadik Hungáriától és a negyedik Újpesttől. A második helyen lévő Phöbusnak is »csak« 20 pontja van. A III. kerület minden bizonnyal »bele fog feküdni* a küzde'embe, az újlakiak optimisták; azt állítják, folytatólagos jó eze-eplés esetén elkerülhetnek a veszélyes zónából. A szeged FC vasárnapi sikerének a kulcsa a csatársor kezében van, a védelemben nem lahet kételkedni, ugy ez a formáció, mint a balísor tavaly nagyszerűen bevált. A csatársortól sem vár csődít a közönség, csak azt, hogy a kapu előtt kínálkozó gólhelyzetek egyrészét kihasználja. Az bizonyos, hogy a belső trió kitűnően képzett futballistákból áll, csak az a kérdés, hogy technikai felkészültségük a kapu előtt tud-e érvényesülni* Lehet, hogy az uj összetételű csatársornak az első percekben nem ugy fog menni a játék, ahogy azt a közönség szeretné, váltózlalni azonban nem lesz tanácsos rajta, mert egy felforgatott csapat rendszerint idegeskedni szokott és igy születnek meg a meglepetések. A szombathelyi eldöntetlen eredményben kétségtelenül nagjy része van a csapat felforgatásának. A Szeged FC Dtztosan meg fogja nyerni a mérkőzést, ha a játékosok az e'sö perctől az uto'.s»5ig teljes tudással küzdenek és a közönrég sem hagyja cserben őket. Egy-egy sikertelen akció, egyegy gikszer nem lehet o!r az elkedveüctiedésre; annál inkább szükség van a biztatásra. Amig a Szeged FC vasárnapi csapata kész van, addig a 111. kcrü'et vezetősége lcissbb váltóztatdst eszközö't együttesén; kihagyta a csapatból Fehért, aki helyett Paluch játszik jobbhátvédet. A csapat Tibor Géza köz'é^e sterint vasárnaD délelőtt autókon érkezik Szegedre. A mérkőzésre, amely délután 3 órakor kezdődik, a két együttes Vűss vezetésivel a következőképen á!l ki: Szeged FC: Pálinkás—Miklósi, Riesz—Gyurcsó, Somogyi, Bertók—Korányi, Berecz, Barőti. Albert, Nagy. Ilt. kerület: Budavári—Paluch, Szeteni—Szadovszky, Tóth, Majsa—Birk, Schüller, Tóth II., Rozsály, Drucker. Footballingek ét nadrágok klubszinek szerint, a legolcsóbb árakon rendelésre készülnek LAMPEL ÜEGYI cégnél DLASz és Szeged FC szállító:] A mérkőzés két szegedi határbiráia: dr. Csáiwt és dr. Juhász. Az előjáték, a SzAK—M óraváros meccs délit fán 1 órakor kezdődik. A SzAK-pá'ya talaján a jaritási munká'atokat szombatra befejezték, igy remélni lehet, esetleges esőzés esstén is nyugodtan lehet bajnoki meccset rendezni. M O f) E C. Íj ! cipők, csizmák natj v választékban. Kézimunka. Méret után isTakaréko*B&ci könyv»1,? 4rvénvesek. J_. Klauzál tér 3. Újpest-Kispest 4:2 (3:2) Buáapest, február 20. A szombaton megtartott ligabajnoki mérkőzésen a multheti vereség után javuló formát mutatott Újpest csapata és biztosan nyerte meg Kispest elleni mérkőzést. A pályát mély sár borította, amin azzal kiván'ak sagiteni, hogy telehintették fürészporral. Az első támadásokat a Kispest vezette, a 7-ik percben Vig IV. beadásából Szabó 11. lövése gólba jutott.. 0:1. A 12-iic percben Kocsis lövése Vági mellett esett a bálóba. A 24-ik percben Zsengellér 18 méteres szabadrúgása Vági keret érintve jutott a hálóba. 2:1- A 39-ik percben szép újpesti támadás befejűzéseképen Zsengellér ujabb gólt rúgott. (3:1) Közben kespesti támadások indultak, a 41-ik percbea Vig IV. támadását váratlan lövéssel fejezte be, 8 labda a kapu bal felsősarkából jutott a hálóba. (8:2) Szünet után a 14-ik percben Zsengellér javitott az eredményen. (4:2 ) Továbbra is Újpest maradt a játék irányitója, az eredmény azonban nem változott. A Nemzeti liga vasárnapi fordulója. Vasárnap kerül eldöntésre a Nemzeti ligában a tavaszi szezon első fordulója, mert az elmullbéten lejátszott meccsek még az őszi kampányhoz tartoztak. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Budapesten megrendezendő Pliübus— Ferencváros mérkőzés, amelvet tekintve a cégcsapal kitűnő helvszését. derbimeccsnek kell nyilvánítani- A Phöbus—Ferencváros találkozón kívül a következő meccseket rendezik meg vasárnan a ligában: Budanest: Hungária—Budafok. Budai 11—Nemzeti, Debrecen: Bocskai —Haladás. A Vasutas tekecsapata vasárnap Budapesten vendée;szerepel, ahol a kőbányai Hungária ellen mérkőzik. rarsnsn neduezmonii a Délmaouarorszan oiuasm A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű s r ISTVÁN KIRÁLY SZILLODI VI., PODM ANICZKY U C C A 8. S Z. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk', hogy olvasóinlc 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal? díjmentesen bocsáit olvasói rendelkezésére. R OlUSz elégtételt ad a játékvezetőknek Kölcsönös nyilatkozattal intézik el az ügyel A DLASz és a JT között duló harc szombaton a jelek szerint utolsó etappjához érkezett; rövidesen létrejön a teljes megegyezés. Szombaton levelet kapott a Játékvezető Testület déli kerülete a központtól. A levélben az áll, hogy a Játékvezető Testület részéről dr. Rets Ferenc, az MLSz képviseletében Kenyeres Árpád megállapodásra )u-> tott a nagy port felvert ügyben. A levél szerint a DLASz hajlandó a hivatalos közlönyben kijelen* feni, hogy nem akarta megsérteni a futballbirdkat, ezzel szemben azonban azt kéri, a játékveze-' tők is jelentsék ki ugyanezt. Beavatott helyen közölték velünk, a DLASz-nsH ezt az elégtételét a játékvezetők elfogadják és hajlandók kijelenteni, a DLASz nyilatkozatára adott válaszukat tárgytalannak tekintik. Amikor a játékvezetők hajlandók a békés megegyezésre, ert elsősorban az egyesületek érdekében teszik, ame-> lyek nem hibásak a harc elfajulásáért. A vasárnapi meccsekre a Játékvezető Testület központja delegált vezetőket, ebből azonban a jelek szerint bonyodalom lesz. rem azért, mintha ez ellen a déli kerület tiltakozna, hanem, mert a központ a futballbirák delegálásánál sok szempontot figyelmen kivül hagyott. Példaképen fel lehet hozni azt, hogy Spiegel Jenő táviratban arra kapott utasítást, hogy ő és Dömötör ödön segédkezzék határbirói minőségben Vassnak, a Szeged FC— III. kerület vezetőjének, egyben értesitse dr. Hegyi Mártont, hogy vezesse le az előjátékot, a SzAK—Móraváros mérkőzé't. Spiegel és a Já-< tékvezető Testület jóindulatán múlott, hogy ez a kérdés kedvező megoldást nyert. Spiegel ugyan's betegsége miatt nem vállalkozhatott a meccsen való szereplésre, de Dömötör is gyengélkedik, ő gondoskodott azután, hogy a ligabajnoki meccs két határbirája dr. Csányi é"> dr. Juh '.sz legyen. Tekintettel az autonómia felfüggesztésére, azt mór nem állott módjukban e'intézni a déli játékvezetőknek, hogy Iti vezesse a SzAK-- Móraváros mécs* eret. mert dr. Hegyi Márton közel nyolc éve nem funkcionál és azt sen tudják Szegeden, hogy hol tartózkodik. Tekintettel arra, hocfv a meccs barátságos lesz, találnak majd bírót, de mi les« azokkal a meccsekkel, amelyek a bajnoki pontért folynak. Közgyűlések'. A Vasutas vasárnap délelőtt 10 órakor az üzletvezetSség nagytermében, a ZrinyiKAC délelőtt 11 óraior a Baffav-étterem különtermében tartja meg tisztújító közgyűlését