Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-21 / 42. szám

OífMAnyARORSZXC» Vasárnap, 1936. február 2t. váltására Jogosító Igazolvány a DÍIFIAGYARODSZÁO kiadóhivatalában. rtmiden. Az aszott kis gyomvázak dúsan felvan­nak fehércsipkeruházva, fantasztikus fehér halál­virágerdőbe van burkolva a csalóka tavasz felett a világ. Mesébe illő szép álomképnek tünno fel az egész gyönyörködtető látomány, ha a fagyos, dermesztő északi szél milliárd apró láthatatlan tűhegyeivel fájósra nem csipné az ember könnye­ző szemét, lilásodó arcát. Egy ujabb varázslatos kép: valami csillogva surran a viz feleli, mint nyáron a tűző nap ra­gyogásában csillogó szivárványlepke. Azúr, tür­kisz, smaragd színeiben szinte világit az ónos levegőbe, különösen akkor tűnik fel pompázó szín­játéka, midőn az árkon áttett pallót átrepülve a hátteret a fehér szűzi hó adja. Jégmadár. Első izben látom ezt a kis repülő ékszert a Fohértavon. Meg is találom a magyarázatát, miért nem vol­tak eddig. Csupasz volt a viz szegélye. Tavaly kis fűzfavesszőket szurkáltak a viz szélébe s már van mire leállani, ahol órákhosszat mozdulatlan­ságba merülve leshetik nz ebihalat. 3—4 ilyen tarka, a ködös párában is csillogó madárka sur­ran el a viz tükre felelt. Ezek már karácsony elölt idekőltözködtek, máshol már nincs mit keres­niük. Ezek a keskeny árkok adják egész világu­kat, itt akarják áthúzni bizonyára a jeges zi­mankókat A bubospacsirták hármasával-négyesével ke­resgélnek az árkok oldalaiban. Lehúzódtak és nagy szorgalommal kutatgatnak az avas fű kö­zölt. Kózelcdtcmre ijedt rebbcnéssel vélik magu­kat a levegőbe, hogy odébb pár méterrel folytas­sák szorgoskodásukat. Dc most mintha hirtelen a földhöz szögezték volna őket. Behúzott nyakkal mozdulatlanul lapulnak a földhöz. Félelmük nem volt alaptalan: karvaly suhant át a csatorna fe­lett. Egy ittrekrdt pipis szit-szitelve meredeken emel­kedik a levegőbe és eltűnik, elnyeli a nagy köd. Bajos volna hangjáról közelebbről meghatározni. Szaporán szedi a lábát elöltem egy darabig s nagyban óvatoskodik, nehogy a hóra lépjen. Ké­nyeskedik, talán bizony attól fél. hogy meghűl a Iába, ha a jeges hóra lépne, pedig napok előtt a 18 fokos hideget is át kellett szenvednie. Vájjon hova lettek a társai. Ez a kis madár nem szeret magában járkálni a nagy világban. Az idei télen nem is láttam belőlük többet, pedig tavaly nagy csapatokban teleltek át itten. Nem akarok hinni a szememnek. Hangos csreke­géssel egy középszalonka cikázik fel az árok parijáról s nyomában kis tcslvérrokona a beka­szin, a kis sárszalonka. Nagy igyekezettel cikáz­nak egymás után, éppen ngy, mint március máso­dik felében a meghajlott nádtorzsákról. Gyors Ide-odanyilalás után nyílegyenesen furakodnak az égbe, hogy 50—90 méter magasságról nagy ka­nyarral megint levágódjanak az árok partjára va­lahol. Még vagy 2—3 társukat rebbentem fel ja­nuár 28-án. Ezek a földközi-tenger mellékén te­lelő madarak még egy hét előtt nem voltak itt. Vájjon honnan jöhettek. Tclelöhe.Iyükön valószínű megdermedt a viz, s most ezoknek is egész vilá­gukat ez a párszáz méteres meleg csatorna képe­zi. mely melleit a pesti országúton percenként zö­rögnek a szekerek és surrannak az autók. A tavak közül a párholdas deritőtó még birkó­zik a hideggel. Az a fele, ahol az ártézi viz fo­lyik bele. enyhén gőzölög, a másik fele már fel­vette a jégpáncélt a tél hidege ellen. Ideszorult a lökéseknek 30— 10-es csapata, mely mintegy ve­zényszóra egyszerre rúgja el maga alól a vizet. Amint sétálok a parton, zörgés hallatszik a par­tot szegélyező, a széltől összetörten kuszált avas kábából. A bedobott fagyos rög locrsanásától két gácsér is ijedten hápog felfelé. Az egyiket lövésem lehozza, duplázni már nincsen időm. a másikat elnyeli a kőd. A lehullott kacsa megrázza még magát kétszer s majd elnyúlik a viz hátán és hosszú piros csikót fodroz mellette a szél. Leülök a fagyos partn s megvárom, míg a hullámok ki­ringatják hozzám. Kiemelem, gyürü van a lábán. Január 16. Oroszgyűrüs kacsái lőttem. A deritőtó meleg vize januárban idevonzott egy-két ritkább téli vendéget. E tóban nagyszerű élelemszerzési lehetőség is van. Ivadékhallal van tele a tó. Ke­rült is innen a hó folyamán a fehértói gyűjte­ménybe két sarki búvár (Colymbus arcticus), két közép (mergus serrator) és egy kis (m. albellus bukóréce. A cvízek parányi világát elhagyva a telepen keresztül ujabb madárhangok. A citromsármányok pityegésél hallani. Az utak mentén, a szénakazal végében keresik a magvakat. A rözsék lelve han­goskodó verébnépséggel. Nagyobb részük mezei veréb. Néln-níha lerajzanak az ut szélébe, de csakhamar megint a rőzsét lepik cl. Egyszerre elnémul a zsivaj, halotti csend lesz, osonva igye­keznek nagy ugrásokkal befelé a rőzsc sűrűjébe. Kis sólyom szelte át a levegőt. Alig suhant el fe­lettük, a kofálkodás újra kezdődik. Biztonságban vannak a tüskevárban. Maga az igazi Fehértó nagy fohér sivataggá változott. A téli széiben zizegő nádas ad valame­lyes életet a nagy mozdulatlanságnak. Alig me­gyek párszáz métert a gáton, nagy madársereg rebben fel. A kenderikék sok száza kering a fa­gyos szélben, majd újra lekanyarodik nem sokkal odébb a gyöngyházfényű jeges hóra, ahol a gyom­nak a hóból kintrekodt fejein keresgélik a mag­vakat. Egy-egy ilyen gyom körül körkörös szemét feketéllik, amint apró csőreikkel szétbontogatták a zúzmarás zörgő éléskamrákat. Az idén sikerült megszereznem ezeknek a ritka északi rokonát a fehértói gyűjtemény számára: a sárgacsőrü ken­derikék (Acanthis flavirostris.) Két kis sólyom is vadászik a madárseregekre és csaknem mindenkor eredményes a fáradozásuk. Ilyenkor a két-bárom csapatra szétszakadt ma­dársereg csakhamar ismét egymásra talál és pár perc múlva misem történt volna, lakmároznak to­vább a töltésnek a széltől vedelt oldalán. Ezalatt pedig már marcangolja társukat a sólyom a je­ges hó tetején, ahol tenyérnyi széfként piros folt és a szélben lihegő tollcsomó maradt a sólyom működési területén. Hogy nem unják meg ezek a madárkák ezt a félóránként való zaklatást. Talán bizony fel sem tűnik egynek-egynek a hiánya, hi­szen vannak annyian, hogy talán magukat is so­kalják a gyenge koszthoz. A hósármányokat ja­nuárban már nem látom, pedig karácsony előtt még nagy csapatnik legelésztek a vadrészen. Ak­kor még nem volt ilyen nagy hó. Ezek már ki­adósabb falatokat jelentetlek a sólymoknak. Ezek­nek a kis verenuző bestiáknak van talán itten a legkönnyebb dolcuk. Miiven bolondok is a ml kis kabasólymaink, melyek ősszel elmennek tő­lünk, mikor most a legeredményesebb a vadászat az összeverődött, fagytól, éhségtől elcsigázott ma­dárseregek között. Ecy szép fehér ragadozó méltóságteljesén kering a sásavar felett. Csak a szárnya hegye feketéllik. Kékes réti héja. Ez a mi megszokott téli réti hé­jánk, melv felválttá a mi szén őszi aranyfejű bar­na réti héjánkat Ez már kevesebb eredménnyel vadászhat itten. Meg is unia a hiábavaló körö­zést és niost egyenes irányban indul a szántóföl­dek felé. ahol egy gazos tarló felett sejli a fo­golvcsao.ilot. Január 3-án nagv libavonulást észleltem. Vagy félc^Ielőtt 2—300 méter maTassíirban bmola'anul rótták az égi ntakat a csáoitok fiszakról-délnek tartottat. Egyik csapat a másik után. Csak néha lehetett hallani egy-egy lilüzést. bizonyosan a meggondolatlan fiatalok ajkáról. Mert ilyen nagy és komoly munkában kár minden másra po csékolni az erőt, most a nagy ut előtt szűkség van minden szemernyi energiára. Az életteiennek látszó nádtengor szélében nádi sármányok üldögélnek a havon. Némelyikük ke resgél, miutha találna is valamit. Ugyan mit sze­degethetnek a szűz bavon Némelyik hímnek már szép fekete álarc vau a fején, pedig messze még a párzási idő. Közelebb érve a nád széléhez, finom kis üveg­trilla üti meg az ember fülét. Szakállas cinegék nek kis bada hintázik a nád bokrétáiban. Ezekel sem láttam még a I-'chértavon. A nád világában rejtett életet élnek, ritkán kerülnek a szem elé ilt húzzák át az egész lelet, a hangjuk elárulja őket. Az első lövésre mint súlyos kövek zuhannak le a nád tövéhez. Mintha a föld nyelte volna el őket. Kisvártatva azután megint táncolnak felrelé a nádszálakon fel, egészen a nád bokrétájához. Ott szedegetik ismét a nád magvait. Valóban kis tollas egérkék ezek a bujkáló hosszufarku, rövid­szárnyú, rózsásszürke kis madárkák, amelyeknek hímjén már messziről virít a kis fekete pofasza­kál. A nádon tul, a jég közepén mozdulatlan fekete tömeg. Egyszerre megelevenedik a viz nél­kül rekedt szegény kacsatársaság és etindul bi-> zonytalan útjára a jeges levegőben. Fent maga­san vándorsólyom tűnik fel könyökben erősen hajtolt hegyes szárnyával, behúzott fejével. Véres madárhulla lecsupaszított mellcsontja meredezik a gyöngyfényű havon. Köröskörül az élet-halálharcnak véres szintére. Vándorsólyom ejthetie cl ezt a galambot és cipelhette erre a helyre, ahol jóizül csemegézett belőle. Egyszerre csak a hulla mellől dühös kortyogással valami sötét árnyék surran be a gátat szegélyező fűzfő­násba. Megyek 10 lépést előre s alig várok egy percet, a menyét indul vissza a préda maradvá­nyához. A réti sasnak egyes példányait majdnem min­denkori kintlétemkor alkalmam volt észlelni. Ja­nuár 0-én három darabot is megfigyeltem ezek­ből a hatalmas, gyönyörű madarakból. Furcsán gubbasztottak bent, mélyen a tó jegén. Valami já­tékot űzhettek, mert keltő a levegőben keringve ingerkedett a harmadik jégcnülővcl. Bár távcső­vel sem tudtam annyira közelhozni őket, hogy megrejtsem a játék okát, mégis sejlem, hogy va­Is mi zsákmány körül folyhatott u nagy verseny­gés, melyet hol az egyik, hol a másik kerített birtokába. Sajátos, hogy sirály januárban nem volt látha­tó, pedig ezek megszokolt állandó vendégek. Kai rácsony táján még két nagyobb sirály társaságá­ban kitartott pár danka, egy napon azulán kerc-i ket oldott a társaság. Január 9-én egy vízityúk látogatott el egy nap­ra a deritő tóba. A hónap utolsó napján megje­lent az első fiatal szürkegém is a jeces partokon. Felüdült lélekkel tér haza az ember egy-egy ilyen szemlélődéséről. Egy picinyke Feltámadás a nagy halálos dermedtségben a meahuzódott éle­teknek ez a parányi kis világa. Minden évszak­nak, minden napnak megvan a maga szépsége, az esőnek, a hónak, a fagynak és az égetően tüzei napsugárnak. Mindenből-mindenből a diadalmas­kodó Élet megdicsőülését látjuk friss m*uwrt kifcitfl borsóink, ka'aníb, karfiol és kP'maTV'itc msórkezHc Hegedűs Nándor • • nuuzkereskedS, Tisza Laja« körút 51. tis

Next

/
Oldalképek
Tartalom