Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-18 / 39. szám

es?? DgCM ÄT,yARORSZÄG Csütörtök, 1937 február 18. főispánból ¿Iharcos-fóúpán lett, a főszolgabí­róból élharcos-főszolgabuó, a tanfelügyelőből élharcos-tanfelügyelő — Bevitték a pirtoskodást olvan -ntézmé­nyekbo. amelyeket távol kellett volna tartani a politikától, igv például a csendőrség intéz­ményét is felhasználták pártpolitikai célokra. Megujuló viharos zaj. Mojzes János: Marton Béla volt Nep-fő­litkár különböző szinü bizalmas utasításaiban azt hirdette, hogy élharcosainak be kell fura­kodni minden intézménybe ... Marton Béla tölcsért formál tenyeréből és Igv kiáltja: Neiu igaz. D u 1 i n Jenő: De olvastuk a bizalmas utasí­tásban! Mojzes János: Darányi kormányát azért fogadta szimpátiával az ország, mert tőle vár­ták, hogy visszavezesse a köziigvek intézését nz alkotmányos élet kereteibe, amit a Marlon-féle pártszervezési rendszer onnan, sa jnos, kizökken­teit. Darányi kijelentette, hogy programját a maga egyéni módszerei szerint kívánja meg­valósítani cs ennek konzekvenciáit levonta ab­ba n is, hogy Maiion Bélát felmentette a N'ep főtitkársága alól. — Amióla Marton főtitkári hatásköre meg­szűnt. azóta feltűnő módon szervezkedik a MOVE az ország egyes részeiben, a közigazga­tási tisztviselők bevonásával. A mult év őszén Baján iárt Marton Béla és rendes puskával fel­szerelt MOVE-őrség sl'á'sáU neki. A legutóbbi MOVE-bnlon külön MOVE-egyenruhás rend­őrség funkcionált. — Vitéz Endre László mellett nvilaskcresz­Icsck agitállak Lovasberénvben gróf Festetics Sándor vezetésével. A MOVE-t köztisztviselők szervezik, a képviselőválasztáson pedig a MOVE alelnököt támogat iák azok a nvilaske­rejztcsek, akik ellen legutóbb a miniszterelnök nvHalkozatol telt. A közvéleménynek van köze nhhoz. liogv amikor a nvi'askereszlesek és a MOVE ugy látszik már egy gvékénven árulnak. ma"vnr köztisztviselők szervezhetik-e a MOVF-t? — Marton Bélát azok a nvil«»keresztesek tá­mogatják. nkik ellen a miniszterelnök állást foglalt és a MOVE-nek nem basznál, ha olvan egyének állanak az élén, akik képviselőválasz­táson rvilaskeresztesekkel támogattatiák ma­gukat. (Nagy zaj a Ház minden oldalán.) A malomel'entfrök és a í*n'fók Daránví Kálmán miniszterelnök nagv 7ajban bejelenti, hogy miután Szeder János is interpellációt jegyzett be, a MOVE-ütfvben. a két interpellációra egvszerre fog válaszolni. Ezután Horváth Ferenc a pcnzüsrvnvnisz­Icrhez interpellál az egvszoba-konyhás laká­jok adómentességének kiterjesztése társvában. Takács Ferenc, a pénzügyminiszterbe* in­terpellált n lisztforsalmiado eltörléséről és a malomellenőrök tevékenységéről. A maloméi ­lenőrzők mindenkiben csalót Iáinak, meeállii­iák az uton az örleménvtvivő kocsikat, mr-gál­lapitiák, melvik malomba mennek és azután a molnárokat foitogatják az ellenőrzéssel. Fábián Béla a családos papok állanisegé­fye és n tanítóság elhelyezése űfívében intézett interpellációt a kultuszminiszterhez. Az or­szágban több, mint öle/er tanítónő és három­ezer tanító van állás nélkül. Helyes-e az értel­mi proletúriátnst növelni azzal, hogy évente ezerrel nő a* állástalan tanerők számn. Előbb­utóbb a szélsőséges aaitáeió soraiban tűnnek fel azok. akik ném tudnn). clhelveAedni. Hónian Bálint kultuszminiszter válaszában kijelentette, hogv bn pénzügyi fe­dezetet talál, a kultuszminisztériumban elké­szített tervek alapján val»nicnnvi férfttanitó álláshoz juthat. Á tanítónők clh«-lvezése *ok­1 nl nehezebb kérdés s e pillanatban ugv ]át­<7>k, hogy évtizedeken keresztül sem sikerül teljesen megoldani. A leányoknak más irány­ban való kiképzéséről kell 0ondo«kodni. FzzeJ 1 apcsohlban u.j leányiskolatipus kialakításá­ra gondol. Az fnségtminfca és a naosrám A n d a h á z v-K a s n v a Béla a kubikosság tarthatatlan helyzetéről interpellált. A beve­zetett insc«munk:i letönc a naoszámárnkat. Az egves uradalmak effvpen«ős nans'ám^ért fizet­nek a munkásoknak Kéri a minisztert, hogy leenlább a közmunkáknál minimális kubikos­munkabéreket állapítson meg. Bornemisza Géza iparügyi mini«*ter: A tavaszra «00.000 munkanapot biztosit. Sok ku­bikos munkához jut a csepeli kikötő kibővité­Tavaszi kabátok, kosztümök, ruhák óriási választékban P. REICH ERZSI cégnél SZEGED, főpostával szemben sénél, a repülőtér munkálatainál és a csator­názási munkáknál. Az útügyi munkabéreknél emelkedés mutatkozik és a oapszám megha­lad ja a 3 pengőt. A közmunkák kiadásánál kö­telezővé teszik a hivatalosan megállapított ku­bikosberek betartását. Vihar P r o p p € r Sándor a belügyminiszterhez in­terpellált egyes rendőrhatóságok és rendőri közegek hatalmi túlkapásai tárgyában. — Újpesten bcszámológyülést tartottam, amelyen megjelent és felszólalt Pever Károly is, aki elmondotta, hogy szociáldemokrata mandátum megszerzéséhez, mint például az enyémhez 35.000 szavazat szükséges, más poli­tikai gólya ezeknek a szavazatoknak tizedré­szével is mandátumot kap. A rendőrhalóság jelenlevő képviselője a szót megvonta. Tör­vénytelenül és jogtalanul vonta meg a szót. A nyilasok különböző gyűléseken szabadon rá­galmaznak és gyalázzák a nem hozzájuk tar­tozó politikumokat. Az egyik nyilasszónok pél­dául a Vigadóban azt mondotta, hogy az egész Eckhardt-fele pártot és a szociáldemokrata pártot, meg az ellenzéket „össze kellene kötöz­ni és a Dunába kellene úsztatni." (Óriási fel­háborodás) Rakovszkv Tibor az asztalt csapkodja: Közönséges csirkefogók! Óriási vihar az ellenzéken. Mojzes János: A MOVE-barátság. A MOVE társai a nyilasok. Propper : A rendőrhatóságot köti a tör­vény, köteles a törvénynek engedelmeskedni, nem pedig a saját érzelmei szerint eljárni. Darányi Kálmán miniszterelnök, mint belügyminiszter válaszolt az interpellációra. _ Nincs tudomásom arról, hogv egyes rend­őrhatóságok, illetve rendőrtisztek pártszem­pontok szerint járnának el a népgyűléseken. Ha ilyen eset tudomásomra jutna, azt meg­torolnám. A szociáldemokrata párt. újpesti gyűlésén Peyer azt mondotta, hogy a szociál­demokratáknak háromszor annyi kell egy mandátumhoz, mint egy Nep-párti hólyagnak. Peyer a hatósági biztos felé fordulva megis­mételte kifejezéséit és azt mondotta: „Igenis ál­lítom. hogv még nagyobb hólyag!" A jobboldalon tomboló lárma tör ki. Darányi: Peyer Károlv a szó megvoná­sának nem engedelmeskedett, tovább beszélt, mire a hatósági biztos a gyűlést feloszlatta. — Ha'landó vagvok intézkedni, hogy hason­ló doípok ne fordulhassanak rlő. Erre már meg is adtam a választ beszédem eleién. Hogy uta­sítást adjak, hogv olyan rendőrkapitányokat küld ienek ki. akik megőrzik pártatlanjukat, ezt feleslegesnek tarlom, mert a rendőrtisz­teknek kötelessilük tudni, hotfy miképen kell eljárniok. Ha mulasztás terhelne valamely rendőrtisztviselőt, az ellen mindig hajlandó leszek eljárni. rtégegyszer a MOVE Szeder János interpellált ezután a bel­üpyminiszterbez ..a MOVE-« ért gyanusitgatá­sok és vődnslrnrtások tárgyában". — A MOVE ellem gvanusitgatások és vádas­kodások komoly kárt okoznak. Addig beszélik a leánvzóról. hogy nem ártatlan, mif, minden­ki elhiszi róla, hogv valami defektusa van. Moizes János interpellációja liicsköt-bogarat hordoit össze A MOVE nem érdemli meg eze­ket a támadásokat. A MOVE Mjesitelte köte­lességét, hősiesen küzdött a szabadkőművesség ellen. — Nem lehet politizálni a MOVF-han — folytatta Szeder. A MOVE-ban a politikai pár­tok legszélsőségesebb ellentétei találkoznak. VolHk is, vannak is politikai jellegű összejö­vetelek a MOVE-ban. Nagv vihar tör ki az ellenzéken. — v« lót la, miért nem mondta ezt rögtön? , — kiáltották. Felkiáltások a korminypárton: Tánciskola • is volt Dinnyés Lajos: Ott táncoltatták Kozmát is. (Nagy derültség.) A miniszterelnök a MOVE-ügyrőI Ezután Darányi Kálmán miniszterelnök válaszolt Mojzes és Szeder interpellációjára. — Szükségünk van arra — kezdte —, hogy a nemzeti társadalom hazafias alapon megszervez­tessék. Éppen ezért nem tennék kifogást az ellen, hogy a MOVE szervezi a társadalmat. Ezt szive­sen látom. Olyan egyesületek, amelyek nem poli­tikai testületek, politikai tevékenységei természe­tesen nem fejthetnek ki. — Mojzes János képviselő ur szerint vabnak olyan tünetek, amelyek azt mulatják, hogy a MOVE politikai tevékenységet fejt ki. Szeder Já­nos képviselő ur ezt tagadja. Sajnálom, Mojzes János képviselő ur felszólalásában semmi . olyan konkrétumot nem találok, amely miatt állást kel­lene foglalnom. — A közigazgatási tisztviselők, mint ilyenek, nem lehetnek a MOVE tagjai, de minden magyar állampolgárt megilleti az a jog, hogy az egyesület tagja lehessen. Csak az a kérdés, hogy összekc­verik-e a MOVE-tagságot a párttagsággal? Ha ilyen eset fordulna elő, megvizsgálom, ha mulasztás, vagy szabálytalanság történik, eljárok. Nagy mozgás támadt, amikor szólásra emelke­dik Mojzes János, hogy viszonválaszát elmondja, — Ki kell jelentenem — mondja —, hogy a MQVE-l-an litkos célt szolgáló szervezkedések . ., Idáig jutott Mojzes beszédében, amikor a jobb­oldalon fülsiketítő lárma tör ki. Olyan hangzavar keletkezett, amilyenre még nerr> igen volt példa ebben az ülésszakban. Az elnök hosszasan csenget, csak nagynehezen tudja helyreállítani a nyugalmat. Mojzes: A MOVE-ban állítólag nem foglalkoz­nak politikai kérdésekkel. Hát ime itt a bizonyí­ték. Mester Kálmán OTI-tisztviselő a Nep bajai lapjában cikket irt, amely szerint az alkotmányvé­dókét ki keli irtani Egyre fekozódó viharos lárma tőr ki a Tltz minden oldalán. Mojzes János: Sárospatakról itt egy levél. Em­léklapos főhadnagy, vitéz irta. Eszerint a lövész­parancsnok eljárása szerint minden csütörtökön összejövetelek vannak, amelyeken sorozatos előadá­sokat tartanak. A sport mellett — irja a főhad­nagy — nagy szerep jut a politikának. Göbbels könyve nyomán a nemzeti szocializmusról tarta­nak előadásokat. Ujabb példátlan vihar tör ki. A baloldali képviselők a padokat verik.. :-K jobboldalon egyesek felemelkednek a helyükről, ugy kiáltoznak át. A hangzavarban elvesznek egyes mondatok. Dalin Jenő hangja átsüvit a lármán: „.Ifi köze Götbclsnek.a MOVE-hozT' Mojzes Jánost nem zavarja a vlha: és rendület­lenül folytatja: , — A MOVE egyik alelnök? Endie LLíz'ó, a legutóbbi választáson Grigcrl faja árulónak ncveztc< A Mf.'VE-fcózlönybü uem aVar.iV részleteket ol­vasni, mert az egész Ház nevetésbe fulladna. Ar­iéi ünak, hogy a Népszövetség bolsevizálódik és a Szovjet 300 millió bolsevikit akar mozgósítani^ bogy ezekkel kiirtsa Európát, ugy mint a polos­kát a vénasszony ágyából, (óriási derültség.) — Olvan egyének szervezik a MOVE-t, akik ed­dig-' magtartásukkal bebizonyították, hogy nem tartják be a törvényes intézkedéseket, (Óriási zaj.) A MOVE élén nem állhat pártpolitikus, különösen otyan nem állhat, aki ellentétben áll az állam je­lenlegi törvényes rendjével. Szeder János: Ami a cserkészszövetségben a cserkész, az a MOVE-ban a lövész. A baloldalon nagy derültség. Ne tévessze meg a nrm*e/poli!ika a baloldalt, ne neveztük ezt párt­politikának. Mojzes János: A maguk nemzetpolitikája párt­politikai Nekünk is lesznek majd lövészeink. A választás során csendőröket b<v'ak ellenem. Ezen~ tul lövészeket fognak hozni A törvérytiszH'lelbol levizsgáltak a MOVE vezetői. , A Ház tudomásul veszi a választ és ezzel ülés délután 3 órakor Véset érú

Next

/
Oldalképek
Tartalom