Délmagyarország, 1937. február (13. évfolyam, 26-48. szám)

1937-02-17 / 38. szám

Szerda, 1927. feSruár 17. 0írwsr.7\RnRszXG MWW1WW1WJ1MMMUI »»l'1 .«UH JUMI»HMM WfcJ III Február 21-iki mérkőzésé­re jegyek 20 százalék enged­ménnyel a DéSmagyar­ország legylrodábon válihatóte llf összeállítás a III. kerület ellen Csütörtökön: Szeged FC-Makóf TK Szegeden — A Hatadás cáfolfa a szombathelyi botrányt — Hozzákezdjek a SzAK-pálya kijavításához Sportkörökben feltűnést keltett a szombathelyi közönség és a Haladás vezetőségének a viselkedése a vasárnapi meccsen. Olyan inzultusban, mint amilyenben része volt a szegedi vezetőségnek és a csapatnak Szombathelyen, eddig sehol nem le­hetett tapasztalni. Markovics Szilárdnak, a Szeged FC ügyvezetőjének az volt az első dolga, amikor Visszautazott Budapestre, hogy panaszt tegyen a szombathelyi események miatt. Az ügyvezető-el­toök a rajta és a szegedi játékosokon esett sörei­met seóuiítette a Nemzeti liga ülésén és elégtételt követelt, A Nemzeti liga vezetőségének az értekez­lete nem tudott az ügyben dönteni, mert a jelen­tések még nem érkeztek be, annyi azonban bizo­nyos, a Szeged FC nem sok reménnyel tette meg panaszát, mert a Haladás máris erélyesen cdfol és azt hangoztatja, scideit nem rúglak meg, Mar~ kovtesot pedig csak »simán« kivezették a pályá­ról. Bármilyen rosszul Is esik a vezetőcégnek a szombathelyi pontveszteség, a körülmények között meg van elégedve az eredménnyel és ujult erővel készül 3 Iegköze'ebbi bajnoki meccsre, amely va­sárnap Szegeden kerül eldöntésre a Itt. kerület ellen. A bajnoki évadban a vasárnapi játék har­madik vendégezerep1é se lesz az újlaki együttes­nek. Elsőizben akkor járt Szegeden a III- kerület,! amikor a játékvezető meg nem jelenése miatt el­maradt a bajnoki meccs. Ekkor 4:0 volt az ered­mény. A megismételt meccsen, a bajnoki játékon, 3:1 arányban győzött a szegedi csapat. Hogy az idén is Szegeden lesz a bajnoki meccs, az azért van, mert az őszi szezonban a Itt. kerület Sze­geden rendezte meg a játékot, tekintettel arra, hogy ö volt a pályaválasztó. Tibor Gézától az az értesítés jött kedden Sze­gedre, hogy a Ili. kerület erősen készül a bajnoki meccsre és nem veszi tragikusan a Ferenc városi­tól elszenvedett vereséget. Az újlakiak vezetőségé- j nek az a véleménye, hogy a csapat jól játszott és csak a futballban közrejátszott események miatt kapott ki. A budapesti képviselő közölte azt is, hogy az újlakiak tegnap búcsúztatták Kocsist és Beretvdüf, akik kiléptek a klub kötelékéből. Kocsis visszatért a Hungáriához, mig Beretvás a Budafok hátvédje lett. Ezt a két játékost vasárnapra már pótclni tudja a III. kerület, amely máris leszerződtette Ligetit, de ujabb szerződéseket akar kötni. Előre­haladott tárgyalásokat folytat Szebcnivel és Vér­tessel, akikkel a csatársort szeretné felerősíteni. A III. kerületnél ugyanazok a bajok vannak, mint a Szeged FC-ben: örökös problémát jelent a csatársor összetétele. Tekintettel arra, hogy a csatársor Szombathelyen nem váltotta be a sze­repléséhez fűzött reményeket, Hulmán ir.tc_ő'.ől szerzett információnk szerint a III. kcrü'et e'Ien más összeállítású együttes veszi fel a küzdelmet. Minden valószínűség szerint ez a csacat lesz hiva­tott vasárnap a III. kerületet legyőzni: Pálinkás—Miklósi, Riesz—Gyurcsó, Szollár (So­mogyi), Baróti—Korányt, Beiecz, ördög, Szójka (Szöregi), Nagy. Somogyi játékara abban az esetben kerülhet sor, ha Szollár nem heveri ki vasárnapi Szombathelyen szerzett sérülését és még nem döntötte cl a veze­tőség azt, Szójka vagy Szöregi legyeit a bslösz­szekptő. A csapatösszeállítás problémájának megoldású­ra minden bizonnyal már csütörtökön sor kerül, amikor a Saeged FC a Makói TK-ivl játszik barát­ságos meccset a SzAK-pólyán. A Sz«g«d FC—-III. kerület találkozó előjátéká­nak a kérdése is megoldódott keddre; a ligabaj­noki meccs előtt a SzAK—Móraiáros barátságos játékot rendezik meg. Sportkörökben nagy örömmel fogadták azt, hogy kedden hozzákezdtek a SzAK-pdlya talajúnak a ki ja vitásához. A SzAK vezetősége nagy anyagi áldozatok árán több vagon salakot vitet ki a sport­telepre és azzal javíttatja meg a pályát. A mun­kálatokat szombatra mindenesetre befejezik, ugy, hogy vasárnap mdr jó pályán mérkőzhetnek a csa­patok. A munkálatok nem gátolják már a csütör­töki tréningmeccset, mert addigra a nagyobb hi­bákat kikorrigálják. * A Szeged FC—III. kerület mérkőzés jegyeit 20 száza'ékos elővéte'i kedvezménnyel a Célmagyar­ország Jegyirodája árusítja. Ha m kis szerencsiig m pengőért nyaralhat a Balatonnál kaphat vitorlás vasy turacsónakot VEGYiN aphs*© a ¡défmagya?» larstá« - «ciacfóh'vaíaláb^n fl Szegedi VE utánpétlása Szántó eltávozott Szegedről, Armenlano nem versenyezhet Aiok a panaszok, amelyek a szegedi vivósport stagnálása miatt az utóbbi időben elhangzottak, illetékes helyen meghallgatásra találtak és a ve­zetők mindent elkövetnek, hogy a bajokat orvo­solják. A vezetőknek a legnagyobb gondot az után­pótlás kérdése okozza, mert hosszú évek óta állan­dóan ugyanazok képviselik Szegadet a küzdelmek­ben és félő, hogy hi ezek kiöregednek, a szegedi vivósport cljclentéktclcncdik. Az utánpótlás nagy­jelentőségű problémájút igyekszik megoldani Do­mán Miklós, a »vidék legjobb vívója«, az SzVE kapitánya, amikor a fiatal vivőgárda foglalkoz­tatását tűzte ki célul. Dornán Miklós kijelentette, az idén a kisebb vidéki mérkőzéseken az SzVE fiataljait fogja szerepeltetni annál is inkább, mert ezek közül kell kiválasztania az együttes negyedül embcrct. Dr. Szántó György bejelentette kilépé­sét, mert vidékre távozott, de nem versenyezhet dr. Armentano Lajos sem, aki betegsége miatt kényte'en hosszabb ideig pihenni. Ezzel szembea jelentős erősítést kapott az SzVE Vigh Ferencban, de a bajnokvivó még mindig cssak a harmadik em­bere 8Z együttesnek, amelynek tagjai ebben a pil­lanatban: Vigh dr. Abanyi és Domán. A csa­pat negyedik embere dr. Basch, lénárt, \\inkt:>r és Peiter közül kerül ki. Ez a négy tehetség-» vivő képviseli az SzYE-bcn az utánpótlást, éppen ezért nagy szükeég van foglalkoztatásukra. A fia­talok első szereplésére február 2S-dn kerül sor Makón, ahová a csapatot Domán Miklós kiséri cL A makói mérkőzés után több más vidéki városban is fog szerepelni az SzVE B) csapatsw Megszűnik a Rákóczi? A nehéz £3zdasági vi­szonyok a sportban is éreztetik hatásukat és kü­lönösen az ugyneve;e,tt kisegyesületek súlyos anya­gi helyzetbe kerültek. Az illetékesek mindent el­követnek a bajba került egyesületek megsegítés« érdekébon, de munkájuk nem mindig járhat siker­re', mert nincs az az összeg, amelyet az egyesü­letek fel ne emésszenek. Az utóbbi időkben több egyesület jelentette be az illetékes fórumnak su« lyos anyagi helyzetét, végeredményben mégis ma­guk voltak kénytelenek segíteni helyzetükön, hogy a sport érdekében egy ujabb szezont — átszen­vedjenek. Most arról értesülünk, hogy a szöregi Rákóczi SE került súlyos helyzetbe és a bajok olyan nagyok, hogy — informátorunk szerint —­nem kerülheti el a feloszlatást. Értesülésünk sze­rint a szöregi csapatnak közel 120 pengő alszö­vetségi hátraléka van és el lehet képzelni a hely­zet súlyosságát, ha ezt az aránylag minimális ösz­szeget sem képesek egyelőre kiegyenlíteni. Az anyagi bajok mellett az is nehézséget okoz a ve­zetőségnek, hogy a játékosok a nehéz sportolási viszonyok miatt elkedvetlenedtek és ök maguk sürgetik' a klub megszűnését, hogy más ogycsU­letekbcn elhelyezkedve, nyugodtan sportolhassanak. A vezetőség egyrésze már nem is zárkózik el a klub megszüntetése elöl, vannak azonban sokan, akik továbbra is fenn akarják tartani a szöregi sportétetet. Azok, akik a klub megszüntetése mel­lett foglaltak állást, azt á'litják, a játékosok to­vább sportolhatnak, hiszen Szőreg közel van Sze­gedhez és a szegedi klubok szívesen felveszik az egyesület ncikül maradt futballistákat A Szöregi klub sorsa a közeljövőben, a bajnokság megindu­lásáig mindenesetre eldől. Kun László, a K.EAC kitűnő tcnniszezöje, aki két év óta vidéken tartózkodott, visszatért Szegedre és bejelentette, hogy ismét az egyetemi csapat színeiben kii'dn sportolni. Kunnal jelentősen meg­erősödött az egyetemi csapat, mert a kitűnő já­tékos a ranclista hetedik híivezottic.

Next

/
Oldalképek
Tartalom