Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-17 / 13. szám

A DÍLMAGYARORSZÁG Vasárnap, T937. január 17, Angolul olvasóknak aas Vasné SSta véleménye sem mindenben egye­zik, annak igazolására idézzük Lamotte Ká ­rolynák, Budapest alpolgármesterének egy nemrég tett nyilatkozatát. A városfejlesztés ki­váló szakembere ezt mondta: — óriási pénzre van szükségünk, hogy Salzburggal versenyre keljünk, amikor ott egyedül Reinhardt tiszteletdíja kétszáz­ezer pengő és Toscaninitől kezdve a világ hírességei működnek közre. És ha bele is mennénk ilyen áldozatba, nem va­lószínű. hogy éppen a szabadtéri szinpad kedvéért jönnének az idegenek Budapest­re. Dc különben is, nekünk ehhez a helyi adottság is hiányzik. Megfelelő helyet sem sikerült eddig talál­nunk. A Gellérthegy oldala nem szeren­csés gondolat, mert nem lehet cél, hogy a Tabánnak, mint jövendő fürdőcentrumnak elébevágjunk valamivel, ami a környéket za jossá teszi, ha nem mással, hát az oda­irányuló közlekedéssel. De mindennek a tetejébe, hogyan vonzzuk az idegent ma­gyar szabadtéri színjátszással, amikor vendégeink közül senki sem ért magyarul. És ekkor vetődött fel a terv, hogy a Tabán­fiirdőváros harmóniájával össze nem egyeztet­hető szabadiéri szinpad számára másutt ke­ressenek megfelelő helyet. A Svábhegy egyik­oldala, a Hüvösvölgyet kétfelől körülövező he­gyek lejtői és még más természeti szépségű helyek kerüllek kombinációba, de végleges döntés még nincs, nem is lehet, hiszen az el­gondolás pozitív formát még nem öltött. Operalöadások — a külföldiek számára De annyi már is valószínű, hogy a buda­pesti szabadtéri játékok súlypontja a zenés produkciókon lesz. Az immár világhírű buda­pesti Operaház művészi presztízsével, nagy n]Jerai előadásokat terveznek, az Operaház éne­kesei és balettkara, dirigensei és szcenikusai lennének legfontosabb munkatársai a buda­pesti szabadtéri előadásoknak, de természete­sen kivenné részét a munkából a Nemzeti Színház is. • A hangsúly a zenei előadásokon volna. Aho­gyan Salzburgban is a muzsika jelenti a nyel* vet nem értő külföldiek számára a vonzóerőt. Maiyarorsxda lealobb (irnenU órltstllxeme Brauswetter János Hnrvnlh MlhAly q. O. Tgen jó clirómkarórák már 22 P-töl, precíziós zseb­órák 38, rozsdamentes acél karórák 33 pengőtől! TflkéluUw óvajftvilAsoh; tlnom óiftlt igán gondos ftxabilyozAsa, ! Bécsiucca 2. lizen a címen találja meg ön igazi téli olthpnát, Bu­dapesten a Belvárosban. IMIN szállodában remek szobák. kitűnő konyha, igen mérsékelt szoba- és panzióárak vár­ják Önt. Hosszabb tjjrtó?­kodásnil rendkívüli kedr voroiényak. Kérjen árajánlatot! Erről a budapesti zenei élet egyik reprezen­tánsa mondotta a Délmagyarországnak; — Amennyiben szó lehet budapesti sza­badtéri színpadról, ugy nem vitás, hogy a külföldiek számára elsősorban zenés att­rakciókat akarunk adni. Természetesen, lehetőleg nekünk is specializálnunk kell a dolgot. A külföldi például Bayreuth-ban Wagnert kap tökéletes formában, Salz­burgban például Mozarl-ot, Stratlford of Avon-ban Shakespearet és nekünk is meg­van a magunk elgondolása, hogy lehető­leg speciálisan magyart adjunk, de ugy, hogy az nemzetközi értékii legyen. Németh Rnlal: Még semmi pozitívum... A Nemzeti Szinház igazgatója, Németh Antal, akit hivatása és művészi programja ter­mészetesen a szabadtéri szinpad hivei közé állit, szintép ugy nyilatkozott, hogy egyelőre még csak a terv stádiumába van a dolog. Eze­ket mondta Németh Antal: — Természetes, hogy a szabadtéri játé­kok kérdésének egész komplekszusa ál­landóan napirendre kerül, hiszen alig van nagyváros, idegenforgalomra törekvő, mű­vészi kulluráju világváros, ahol ne ter­veznének a jövőben szabadtéri előadáso­kat. Már sokszor felvetődött az ötlet és ugyanigy most is állandóan felvetődik. De értesülésem szerint még semmi pozití­vum néni történt. (A Délmagyarország makói tudósítójától.) A hare, amely a makói reformá'.us egyház vezetősé­ge ós a makói magán temetkezési vállalkozók kö­zölt dult, uj fejezethez érkjzelt. A harc megin­dítója az volt, hogy Szirbik Sándor református elnök-lelkész kezdeményezésére 1935 novemberé­ben Eklézsia temetkezési intézet néven temetke-« zési \állalatot nyitottak az egyház épületében. Ezt a vállalkozást a makói temetkezési vállalko­zók az ipartöryénybe ütközőnek látták s jogtalan iparűzés cimón feljelentést, illetve panaszt tet­tek, az Eklézsia üzleti, propaganda- és egyéb irá­nyú tevékenységét pedig tisztességtelen verseny­perrel támadták meg. A jogtalan iparűzés ügyében hónapokon át folyt az eljárás. A biróság a napokban hozott Ítéletet, megállapította az egyház részéről történt jogtalan iparűzést és ezért Szirbik Sándor refor­mátus elnök-lelkészt, mint leltest 50 pengő, be­hajthatatlanság esetén 10 napi elzárásra átváltozz tatható pénzbüntetésre, Király Józsefet, mint biinsegédi bűnrészest 20 pengő, vagy 4 napi el­zárásra, Jod Sándor egyházi gondnokot, mint bünsegédi bűnrészest 10 pengő, vagy 2 napi el­zárásra ítélte. Elrendelte az itélel az államrendőrség azonnali megkeresését is a jogtalan ipqrilzés további foly­tató iának megakadályozása eé'jából. Ma kapta meg a* államrendőrség az iíélet erre vonalk Wi ré­séét, eljárásra azonban már nem volt §zük - ág, mert az Eklézsia temetkezési intézet üzletének aj­tajai t&gnfip óta fúrva manid'.ak. Nyilvijiivsló, ho^v íi< e^vh4i a kihágáu ítélet, után, amelyet I|fyp* ,'fl'e-i'. A (Wil t^adtak PVög- kíváqta fna{4! si í'^eb«ezésre v4Íó tekintet né.kül végjps. hajtandó rwdöri intézkedésnek h koránt Jómmal való beszüntetésnek kiténni. Hóman ku tuszm niszter: Csak Szegeden és Tatalúvároson össze kell vetni a fent elmondottakat Szeged városának érdekeivel. Hiszen ezeket a fontos érdekeket megértő szeretettel méltányolta is Hóman Bálint kultuszminiszter, amikor megigérte, hogy évente rendezendő, rend­szeres szabadtéri előadásokat csak két helyet» engedélyez: Szegeden és Tatatóvároson. Szeged idegenforgalmi érdekeit minden­esetre az szolgálná hiánytalanul, ha Budapest nem állna be szhite legyőzhetetlen konkurrens­nek. Mert Szegednek eddig az ipari vásár mellett a szabadtéri előadások jelentelték az idegenforgalom áldását és mindazt, ami ezzel együttjár. Budapest pedig akkor is az érdekességek, természeti szépségek, gyógyfürdők, szórakozások sokaságában csil­logó világváros az idegenek szemében, ha le­mond a szabadtéri szinpad vonzóerejéről. Ismételjük, — és a fenti nyilatkozatokból i3 kiderül —, hogy még csak a terv stádiumában van a dolog. De vájjon lehet-e vétkül felróni, ha az aggodalmaskodó Szeged féltékeny szere­tettel áll a magaszülte gyermek mellett? Ha ra­jongva os becézve egyedül a magáénak szeretné mondani a szabadtéri előadások örömét, azt az örömet, amely immár öt esztendő óta minden nyáron büszke ragyogást sugároz a szegedi háztetők fölé, amikor a Dóm-téren ezrek és ezrek ámulatában felzeng a szó a reflektorok káprázatos fényében .., A harc azonban eizel korántsem ért véget. Most következik a kinos ügy másik része, a tisz* tességtelen versenyper, amelyben a szegedi tör-« vényszék február 10-re tűzte ki a tárgyalást. A tisztességtelen versenyperrel kapcsolatosan a te* melkczési vállalkozók je'entős összegű kártérítési igényt is érvényesíteni kívánnak, ilelve jelentet­tek be a református egyház vczrtőivel szemben. Szeged Városi Szinház Vasárnap, hétfőn és kedden este Meseáruház Szerdán, csütörtökön és pénteken este Január 16-án éjjel A legizgalmasabb bűnügyi dráma. Szombaton és vasárnap este Meseáruház Jön!, Jön! Hiarcesfoái Kedden, csütörtökön é$ ?«orabaton délután Marika ¡hadnagya Filléres helvárak!: Minden H á 1 y f> a b a n fc 1 tUn ö e n ég tiszta és pazdasápos a dorooi sajtóit koksz!! •••••••••¡¡^••^•••••HMMHHBHMBACH, U.Z«I| A kihágás! Ítélet után bezárlak a makói református egyház temetkezési intézetét A szegedi törvényszék február 10-én tárgyalia a tisztességtelen versenypert

Next

/
Oldalképek
Tartalom