Délmagyarország, 1937. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-17 / 13. szám
DÉLMAGyARORSZAG Vasárnap, 1937. jar*rrár T7. Az olasz uralkodópár májusban Budapestre jön Párls, január 16. A Malin római jelentést közöl, hogy az olasz fővárosban hivatalosan ugyan, még nem erősítették meg, de mégis arról beszélnek, hogv az olasz királv és a királyné májusban Budapestre utaznak, hogy viszszaadják Horthy kormányzó legutóbbi római látogatását, Ka ól akar szórakozni, jöjjön el 24-én, vasárnap este az inartestöletbe! Láthat fodrAszati divatbemutatót, felvonulást, fublleumt Ünnepséget és táncolhat. Belépődíj 50fül. Rejtélyes után halva találták a jászolhoz kötözött gazdát (A Délmag yarors; ág makói tudósítójától.) Titokzatos tanyai haláleset ügyében folytat, szerda óta nyomozást a kiskunfélegyházai csendőrség. V történet kedden kezdődött, amikor ar egyik kiskunfélegyházai l.myára, Nagy János 40 éves gazdához, beállított egy 28—30 év körüli pirosnrcu, nagyorrú, gesztenyebarna hajú fiatalember azzal, hogy egy László András nevű gazdát keres a fólogyházai tanyák között, akilől logulóbb a piacon malacokat vett- Minthogy a malacok 8 napon belül elhullottak, most a pénzt akarja vissinkérni tőle. A jóbeszédü fiatalembert meghivlák a tanyabeliek vacsorám, majd másnap is ottmarasztal Iák disznótorra a amikor délután a disznóölést elvégezték, maga a gazda indult el vele annak a bizonyos László András nevü gazdának H felkeresésére. Késő este volt, amikor a legény ós a gazda visszatértek a tanyába, mindketten ittasan. különösen a gaida volt nagyon olázva, amire a felesége szó nélkül otthagyta a lányát és átment a szomszédija. A tanyában maradt 8 éves kisleányuk mesélte el azután az idegen legény érdek'tidésére, hogy anyja azért ment el hazulról, mert a gazda ha részeg, mindig megveri. • i Az Ismeretlen l<5gőny erre a kisleányt az anyja titán küldte azzal, hogy jöjjön csak nyugodtan haza, a/ ura nem fogja bántani. A kisleány élment s rövid idő múlva az asszony a fcrotn szóddal égyütt tényleg hazajött. A szobában csak a legényt találták. Az elmondotta, hogy a holtrészeg gazdát kivitte az istállóba és odakötözte tt jászolhoz, nehogy bánthassa az asszonyt. Tényleg a jászolhoz kötözve találták a gazdát, aki ekkor — a látszat szerint — mélyen aludt. Feloldozták 8 « magával tehetetlen embert betették az ágyba, >gy ott aludja ki mámorát. Másnap reggel az ismeretlen legény elköszönt az asszonytól, nki csak a legény lávozása titán nézett az ura után, akiről ekkor állapította meg, hogy halva feleszik az ágyban. Az orvosi vizsgálati. később megállapította, hogy a szerencsétlen ember halálát belső elv ér; és okozta s nyolc bordája volt összetörve. A csendőrség nyomban megindította a nyomozást az ismeretlen legény után, akinek szereplés© egyelőre meglehetősen titökzatos, de valószínű, hogy rt jászolhoz való kötés közben tőle szenvedhetett a gazda halálos sérüléseket. Az osszony csak annyit tudott a szetuélyleírá'mI ^•••^f'"'«ffit A SZEGEDI METEOROI-OGIAI OB NZKRVATÓR.IUM jelenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása —1.4, a legalacsonyabb — 9.4 C. A barometer adita nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 770.8, este 7701 mm. A leveett páratartalma reggel «0, délben 82 százalék. A niél iránya délkeleti, erőssé« t—2, A Meteorológiai Tntézet jelenti este 10 órakor. 1DÖJÓSLAT: Mérsékelt lég/iramlás, több helyen köd, az orMág nyugati felébea kisebb bavazáe, az éjjéll i&fry gymgüJíie, a nappaH hőmér&éklet a Dunául k«l<*Tft kiesé csökk*». nyugatra kis«* emelkedik éa * Dunántúlon -valrfíizioülAg elír* «y olvadáspontot. són kívül mondani vendégéről, hogy beszélgetés közben szentesi katonáskodásáról beszélt, s egy alkalommal Fodor Edének mondotta magát. Ezzel szemben bizonyos gyanuokok alapján a csendőrség egy teknővájó cigdnylegényt gyanúsít, akit Kanalai Borsos néven ismernek nemcsak Csőngrád-, de Csanádmegye területén is és aki legutóbb Makón tartózkodott. Srurüihahn pírfittyyáC KÖZVETLEN A CYÁQBOl IV PROHÁSZKA 0. U 8 VI. TERÉZ - KRT. 8 VlDÉKfC MEG M* (inii SZÖVETiMTÁItiKAt Gyártolep: Budapest. XI.. iewVe ut 117. SZEGEDI FARSANG A kereskedelmi alkalmazottak álarcosbálja Szombaton este rendezték meg a szegedi kereskedelmi alkalmazottak hagyományos álarcosjelmezes báljukat a Tisza-szállóban. A terem nagyon színes képet mutatott Girlandok, lampionok tömege, alattuk szebbnél szebb jelmezek kavarogtak. Mindenki szép, helyes és jókedvű volt. A rendezőség mindent elkövetett, hogy a közönség a régi farsangi mulatságokra emlékeztető hangulatot találja meg ezen a báli éjszakán. A megjelent hölgyekről a következő névsort állította össze: Asszonyok: Vinkler Elemér kormányfőtanácsos ügyvéd nyitotta meg a bálát Darabos Jánosné, Lugosies Jánosné, Kende Sándorné, Hegedilsné, Wahl Józsefné, Brendörfer Ferencné, Pálfi Gáborné, Kalmárné, Vörös Józsefné, Hoch Mórné, Vörös Gézáné, Janlcsek Istvánná, Farkas Pálné, Nóvé Lojosné, Horváth Ferencné, Varga Gyuláné, Galambos Ferencné, Deák Béláné, Hegedűs Béláné, Gyarmathi Sándorné. Kádár Lajosné, Miklóssyné, Simonovlts Kálmánné, Szolcsányi Gézáné, ördögh Antataé, Dékányné, Szabó-család. Leányok: Ilandó Mancika, Lisebet Schneider, Bulik Emmike, Wolf Zita, Mintus Ilonka, Zsombóki Margit, Papp Viktória, Schneider Józsa, Nagy Gizella, Kalmár Anikó, Veres Bözsike, Kiss Ica, Szabó Bózsika, Pálfi Jusztika, Vetró Nővérek, Csánvi Etuska, Oszka Ilona, Gyflrfi Irén, Hoch Lili, Gáspár Jolán, Németh Teri, Faragó Erzsike, Hegedűs Erzsike, Miskolczi Etuska. Bózsó Mimi, Dobó Jucika, Földesi Anna, Hódi Ilonka, Bertalan Bözsi, Gajda Mária, Mike Margit, Horváth Piri I., Kőhalmi Anni, Pintér Mancika, Olasz Teri, Bölcsházi Ilonka, Sándor Olga, Hajós Terka, Ormos Aranka, Orsolya Manci, Pataki Gizella, Kriegler Etuska. Bali Anna, Bali Manci, Bomán Ilonka, Kiss Rózsika, Temes Rózsika, Molnár Nővérek. Szilágyi Mancika. Faragó Mancika, Csáflyi Aranka, Bezdán Eta, Hernádi Jncl. Vaner Bözsike. Ee tenovszki Julcsi, Kovács Juci, Horváth Piri IT Mintus Ilonka, Sehér Irén, Kovács Bözsi, Jelmezesek: László Márta, Tcth Hona, Klement Hona. Pálinkás Gizella, Faragó Olga. Magyar Irénke. Berg Bözsike. Majoros Margit, Hoch Elli, Hands Manci. Török Panni, Mészáros Trén. Mihály Erzsi, Bárány Mária, Bakó Gizike, Deák Mária, Juhász Margit, Dobra Emi, Mrena Emi, Bálint Magda, Riefcwmz Ibolrs. Éálo«h Vera, Lőrínez Gizi. tA'rínez BfiVsi. Ló'rí*cr ÍM'va. Anna, Póflák fii. tlefc t;s»ike kílik MaSéí. í>ósóétítv Marika, ^téifier" Eta. CiSmíios tfrzsi. É^rbnla Eti. Lelki igazságszolgáltatás Érdekes előadások a Bűnügyi Védők Egyesületében (A Délmagyarország munkatársától.) A Biin-» ügyi Védők Egyesülelének szegedi osztálya szómbalon délután előadást rendezett a kamara nagytermében. Az előadáson a szegedi ügyvédeken) kívül igen sok laikus érdeklődő is megjelen t.| Elsőnek ifj. dr. Virág Gyula budapesti ügyvéd tartott előadást a bűnvádi perrendtartás reformjárót ós azt fejtegette, hogy a perorvoslati lehetőségeket egyre szükitik és egyre jobban korlátozzák 4 védői funkciót, ami alkotmányjogi sérelem is. Beszélt ezulán a tervbevett uj intézményekről,, mint például az igazságügyi rendőrség eszméjé-« ről, amely olyan szerv volna, ahol az ügyészség közvetlenül érintkezik a rendőrhatósággal. Rész-« léteién foglalkozott az egyesbiráskodás kiterjeszt lésével, amit helytelennek mondott ós egyesbiráskodás helyeit a társasbíráskodási sürgette olyan formában, hogy polgári egyéneket is vonjarwle bele az itélőtanácsokba. A nagy figyelemmel kisért előadáshoz dr. Pap Róbert szólott hozzá, aki szerint az egyesbirói intézmény nem olyan veszedelmes valami, mert) az egyesbLráikodásnak is megvan az előnye, hogy a bíró közvetlenebbül fogla.kozhat az ügyekkel és alaposabban derítheti fel a tényá'láat. Ezuián került sor a nagy érdeklődéssel várt második előadásra, amelyet dr. Garlner Pál ideg-« gyógyász főorvos tartott meg: Lelki igazságszolgáltatás cimen. A kiváló ideggyógyász a bün és a bűntudat pszihologiai és pszihoarmlilikai vonatkozásait fejtegette rendkívül érdekesen. Azfl bizonyitotta, hogy minden emberben van valami bflntudatérzés és azonkívül valamilyen kényszer, nmely arra sarkilja, hogy bűnét bevallja, attóí megszabaduljon ós igy gátlásait kivesse magából. A büntetőtörvénykönyv helyesen veszi fígyeleml*e a bűncselekményeit kísérő körülményeket és helyes, hogy a bűnözőket korok szerint csoportosítják, például 12 esztendőn alul egyáltalán ninca bűnügyi fele'ősség. Rendkívüli fontossággal bírnak az igazsárjszolgállatásban a lelki szempontok és azokat mindenkor fígyeleml>e kell venni. Ezek-« re a szempontokra mindenkinek, aki kapcsolat-" ban áll az igazságügyi gépezettel, tekintettel kell lennie. A nagy tapssal fogadott értékes előadáshoz dr. fíeich Zollán szólott hozzá, oki aziránt érdeklő-» dött, hogy a bűntudat csakis a tételes jogszabályokba ütköző cselekmények elkövetésénél jelenU kezik-e, vagy pedig jelentkezik ezeken kivül is, oly cselekményeknél, amelyek tulajdonképen nem szorosan vett bűncselekmények. Az előadó az érdekes problémára azt a felvilágosítást adta, hogy a bűntudat állatában fennáll. Zálogjegyeket brilliáns éksszert. eziist dísztárgyakat, antik ékszert, aranyat, réai pénzt ha magas írón akarja értékesíteni, legtöbbért vásárolja Gáspár ékszerész OroszSén utca S. Zálogházzal szemben. JAKAB LAJOS-U. 16 sz. alatti városi bérházban 3 drb egyszobás villanyvilágítással ellátón X\i a toWósfo. Bflvehb félvilágosit-ást a Közti»*tnsuSt Hivatal (Pácslfta-ucca 1 síám) ad