Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-06 / 288. szám

nr I MAGYAROKS7Afi Vi^árnap. ÍQ^C) december fi^ riw Londoni emlék Pálinkás levele a 6:2-ről — A magyar csapatot jövőre is meg­hívták az angolok Pálinkás Jószef. a Szeged FC váloga­lott kapusa a Délnuicuarorszáanak szom­baton küldött londoni levelében az angol —magyar mérkőzésről számol be. Rámu­tat azokra az okokra, amelvek miatt az eredménv megszületett, de hangoztatja, hogv a, magyar csavat megnyerte játéká­rai az angolok tetszését. Pálinkás levele alapján a Délmagyarorszán számolhat be először arról az érdekes hírről, hogv az anaolok jövőre ismét meghívták a maavar csavatot. Pálinkás a következőket iria: — Vége a nagv mérkőzésnek. Nekünk sem sikerült megszakítani az anaolok avőzelmi so­rozatát . . . Ezt a győzelmet — ha egv kicsit •nlzott is — megérdemelték az anaolok. A lá­ottak alapján nem hiszem, hogv otthonukban árki is megtudná őket verni. Legalább is ad­nem. amíg valanuivik ország ki nem íud ál­lítani olvan tizenegy játékost, akik uav tech­nika. mint kondíció tekintetében fel tudiák ven­ni n vensenvt az angol iátékosokkal. Az nem Htok, hogy a mi csapatunk technikára volt. fel­initre. atnig lehetett boldogulni, nem volt bai. Sőt. az elgfi husz nercben oli/an széditö támadá­sokat vezetett a maavar csavat. hogv az an­•IOI nézők tavsviharral fejezték ki elragadta­tásukat Hogv mégsem esett sói. azt azzal lehet magvarázni, hogv a finomkodó csatáraink még a tizenhatoson belül is szév húzásokat, csinálták ahelvett. hogy lőttek volna. Bizo­nyítja ezt Sir Charles Cleggnek. a futballszö­vetség elnökének a nyilatkozata: ..Ha a ma­RINGLISPIEL A Délmagyaeovsxáq az idén szakítani akar a sablónnal és karácsonyi könyv­ajándékával kellemes meglepetést szeretne szerezni közönségének. Célunk, hogy friss, ötletes, főként vidám anyagoi adjunk oz olvasó kezébe. Napjainkban, ami­kor a nyomasztó gond lett und az emberiség felett, jótéteményt gyakorol, aki egy csepp derűt hoz a hétköznapok szürkeségébe. Derűsek akarunk tenni... nívós, válogatott, irói készséggel megirt dolgok bőséges tárával haladva végig a történelmi mult, továbbá a jelen minden ágának egyes fe­jezetein. Kitérünk az irodalomra, a színházra, a képzőművészetre, általában mindenbe, amiből csak a derűt halásszuk ki. Egyszóval Karácsonyi Könyvünk közleményei nem súlyos disszertációk, hanem könnyed tollal megirt apróságok, jelene­tek, anekdoták, versek, emléksorok lesznek, anél­kül, hogy bántóak, vagy a közéleti érzékenység területére eV alandozók lennének. RINGLISPIEL ivarok megtanulnának lőni. elsők lehetnének a világon!" Sajnos, ilyenkor látia az ember, hocv mennyivel káros, hogv a magyar csatárok az otthoni mérkőzéseken nem avakoroliák a tizen­hatoson kivüli lövéseket. Pedig mi. kapusok tudjuk, hogv onnan is lehet gólt karmi... Az angolok, amint lövőhelyaetbe kerültek, azonnal tinimként főttek kaimra ós hiheteMenül iránvi­tották lövéseiket. Amilyen gólt Drake. az Ar­inál centere rúgott, nem mindennap lehat lát­ni. A tizenhatos táiékán háttal állt a kapu­nak ós a balszólső beadását ugv vágta fordu­lásból a hálóba, hogv Tóni kollégám nem is kísérelhetie meg a védsét. Általában hosszú, előreadott labdákkal látszottak, de ha a helyzet ugv kivánta. nem szégyelték a rövid passzokat sem. Nem felel meg a valóságnak, hogv az angolok mereven ragaszkodnak a ..W"-formá­cióhoz. Igen gvakran láttam mind az öt csatárt tank módjára a kapunkra tömi. Az angolok legfelíiinőbb tulajdonsága az volt. hogv lövés szerűen vasszoltak. Nem gurították a labdát, hanem formálisan lőtték, de ugv. hogv amikor a Labda a rendeltetési helvére ért. szinte meg­állt! Érthetetlen marad előttem ió sokáig hogv hogyan tudják ezt csinálni. A kornerek és a azólsőbeadáook szintén lövésszerüek voltak, amire azután a belső csatárok mindent elsőnrő lendülettel dobták masnikat és ha feiiel el ér'ék. bízonv 'csodának kellett történni, ha nem lett gól. — Szerintem mégis az volt a legnagvobb bai, hogv óriási kondiciófölénvbe voltak az angolok. Játszva birták végig a% erős iramot ós a fáradságnak semmi nvomát nem lehetett észrevenni rajtuk. A kapu előtt hihetetlen ön­feláldozók. Ha máskép nem tudtak menteni. beledobták maaukat a lövésbe vami a csatár lábai elé vetődtek, mint egy kavus. nem törőd­ve azzal, hogy esetleg megsérülnek. Nálunk nem lehofctt ezt a nagv önfeláldozást észre venni... TV ettől eltekintve a magyar csavat naayon széven játszott. Nem is volt akkora differencia a kód csapat között, mint amit a számszerű eredménv mutat. — Az angol vezetők & szakértők legtelie­iebb mércékben meg voltak elégedve ugv a mu­tatott iátékk'il. mint a játékosok viselkedésé­vel. A mérkjőzás után nagv bankette* adott a szövetség, amelyen az angol vezetők kivétel nélkül annak adtak kifeiezés*. hogv a iövő ér­ben is meg fogják h>vni a magyar csavatot. .1 fi játékosok az avaol xzövetséa aranvielvé­nyét. kffvtuk. — amelynek bízonv megörültünk, mfrt haivan pengős értékével némileg pótol i a az elvoeatett prémiumot,. V a sár na v az irek el­len már én fogom védeni a kaput. Nem lesz es sem, könnyű mérkőzés, hiszen, leantóbb ü:2-re verték az angolokat... Naov érdeklődés a Szcaei* IC jjfvfl vasárnani matinéfa iránt Érdekos eeeménvnek Ígérkezik a. Szeged FC december 13-í nagv matinéia. Egv hét múlva lesz ar, előadás, már eddig is általános nagv érdeklődéc nyilvánul mer az előadás iránt. A Szeged FC népszerűségét bízonvitia. hogv a közönség széles rétegeiben vásárolják a mati­né iegveit", hogv ielen lehessenek az esetném ­számba menő előadáson. A műsor nagv vonzó­oreie. hogy mij\>*en szám humoros. TJerczea Je* nő és Komlós Vilmos, a két eredeti ..Hacs'k— Sajó* legújabb műsoruk legjavát hozzák Sze­gedre erre az előadásra. Valósággal premier­számba, megv Petschaucr Attila szereplése a szi'noadon, aki közvetlen humorban bővel­kedő előadást, tart. A szegedi színészek is egészen ni számokkal fognak szerepelni. Lesz ezenkívül néhánv rövid bohózat is. Hu­mor, ének. tánc. sok aktuális snortvícc képezi az előadás alaniát. amit mindenkor örömmel fogad a közönség. t5s végre az is hozzáiön. hogv a mostani bolt futballszezonban minden megváltott, ieggvel értékes támogatást kan a derék szegedi együttes. A Bocskai Valencieimcben, a Kispest Abe­viüeben játszik vasárnap túrája során. Br. Karácsonyt ünneplés« a KEAC szezonzáró bankettjén. A KEAC vasárnap este 8 órakor klub­helyiségében rendezi meg szezonzáró bankettjét, A bankett keretében fogják ünnepelni az egyesü­letben hosszn éveken á't kitűnően szereplő és a sportolástól most visszavonult dr. Karácso­n y i Istvánt, a kerület többszörös válogatott fntw ballistáját. Pappot fSzAK) megoperálták. Jelentettük, hogy Papp, a SzAK kitűnő balszélsőte az MTK ellent mérkőzésen olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy térdében porcleválást szenvedett, ami mű­téti beavatkozást tett szükségessé. Papp fouda­pestre utazott és sérült térdén tegnap dr Mol •» n á r professzor műtétet haitott végre. Az ope­ráció sikerfiit és orvosi véleménv szerint Papp nvole nap mnlva elhagyhatja a kórházat. Játé­kára a tavaszi szezon első mérkőzésein sor kerül A poreleválásos onerárfó utáni gyógyuláshoz 70 nap szükséges. Pann harmadik látékosa a SzAK-nnk. akit porcleválással owrálni kellett. Elmarad a Z r inyl -K A C—ATE másodosztálya bajnoki mérkőzés. A DLASz e<tvesbiráia vasár­napra tűzte ki a Zrinvt-KAC—SzATE másodosz­tályu bajnoki mérkőzést. Ez ellen a Zrinvi-KAC tiltakozást jelentett be. Igv kerfiltaz figv a DLASz elnökséae elé, amelv amtán visszaadta a kérel­met elintézés végett az ejrvesbirónak. Dr. Wal­fi sch Gyula intéző-eevesbiró most hozott hatá­rozatot az üsvben. indokoltnak találta a Zrlnyi­KAC kérelmét és i<rv a mérkőzést a tavasjrl pro­gram keretében tolják lejátszani. A Zrlnyi-KAC­nak kétségtelenül iogos volt a kérelme, amelyet azzal támasztott alá. höffv a csapat már hosszé idő óta nlnesen tréninehen. Felel Is szerkesztő: PÍSZTOR .TrtZSFF Nyomatott • klariótntnidonn* P*1marr»ror«zág Hírlap- és Nvomda válla lat Rt.-nál. Szeged Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom