Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-25 / 303. szám

«ü ÖErM*G7ARORSZ*0 Péntek, T936. december 23. A magyar ifjúság sorsa Irta SZIVESSY LEHEL Három oktból ötlik szemembe, a cimben megadott nagy kérdés. Mind a három itt kopogtatott ajtóink előtt. Most folyt le a választás a szegedi autonómiában. Aránylag csekély jelentőségű, nem magas közigazgatási állásokról volt szó. Csak három olyan tisztviselőt választottunk, akik a fogalmazási szakban kerestek elhelyezkedést és mégis jogilag legmagasabb fokozattal felruházott jelöltek tömeged pályáztak olyan állásokra is .amelyeknél a főiskolai képzettséget nem is irja elő a törvény. Tragikus az az elgondolás, hogy tanult, katonailag képzett, tiszti ranggal rendelkező, jól minősített, gyakran nős és családos, harmincas években levő jelöltek küzdenek egy falat kenyérért és nyugdíjért, de a diplomások túltermelése folytán, incg a jelölésig sem tudtak eljutni. Azután itt pergett le szemünk előtt a főiskolai oktatás kongresszusa, ahol a jogi oktatás reformjának tárgyalása közben, éppen a szegedi egyetem prorectora: Kiss Albert mondotta, hogy a jogászképzés mai rendje nemzeti veszedelem. Ebben valóban igaza van a profeszornak, mert ha így folyik tovább az oktatás, vizsgázás rendje, ha igy lehet továbbra is a tudori oklevélhez jutni, akkor feltartózhatatlanul pusztulásba kerül a magyar if júság, de végveszély fenyegeti a társadalmat is, mert a diplomához jutott ifjúság kenyérgondja a társadalmi élet jogbiztonságát és egyensúlyát veszélyezteti. A harmadik fázis .amiről szólani akarok az ügyvédi rendtartás reformja, amelyet most tárgyalt le a parlament. Nem tartozik e lap és a cikkem keretéin; a reform értékelése. Csak arra akarok rámutatni, hogy újra bezárul a kapu, amelyen a sehol elhelyezkedni nem tudó diplomás, — kenyérért bevonult. Igaz. hogy kenyér helyett gond, szomorúság és kétségbeesés lett az osztályrésze. Az avatatlan szemlélő azt hihetné, hogy országunkban olthatatlan tudományszomj uralkodik .EzezI szemben a helyzet az. hogy a tanulmányi rend helytelensége ontja a jogászi diszfokkal hirók seregét. Békében, a nagy ország köz- és magánhivatalai, az igazságszolgáltatás és egy fejlődő ország éven'kint "melkedő közgazdasági vállalatai felszívták az egyetemről kitóduló ifjusáot. De most ninc-s pálya, nincs elhelyezkedés, amelyen boldogulni lehetne. Az okleveles ifjúság előtt zárják cl a pályákat. Azonban nem lehet a folyam torkolatát elzárni, ha nem rendezik a szabályozatlan patakokat és folyókat, amelyek a folyamot vízzel táplálják. Az árvízhez vezet, amely rombolva pusztít cl ma még termékeny területeket. Kétségtelen, hogy a mai ifjúság sorsa a legnagyobb mértékben tragikus. Az ifjúság nem ismeri a derűt és örömet és nem is lát perspektívát a jövő boldogulása utján. Ebez járul az is, hogy ma már mindkét nembeli ifjúság küzd a kenyérért. A háború elpusztította a kispolgári vagyonokat, s ez az oka annak, hogy mindenki a saját lábán kénytelen megállni, nemre való tekintet nélkül, ha nem akarja, hogy az élet árja elsodorja. Letűnik egy régi világ és itt kopogtatnak az ajfó előtt az uj világ gyermekei, anélkül, hogy az uj világ bármily megoldást is hozna. Bizonyos, hogy a legnagyobb szerencsétlenség abban van, hogy az államok, kivétel nélkül a> autarkia álláspontjára helyezkednek és a gazdasági megkötöttség korában, a termelési lehetőségek megszűntekor az ifjúság is nehezen tud elhelyezkedni. Ehez járul az is, hogy a bevándorlás az egyik országból a másikba annyira meg van nehezítve, hogy nagyon kevés tehetséges fiatalember tud más országban megélni. A kérdés megoldását hazánkban abban látom, hogy több, mint egymillió kat. hold fel nem használt homokos terület van, közel egymillió kat. hold többé-kevésbé megjavítható szikes föld, sokszázezer kat. hold mocsaras, nedves, lápos terület. Ezeken a területeken kellene az ifjúságot elhelyezni. Az elmúlt évben tárgyalták a telepítési törvényjavaslatot, nézetem szerint azonban semmiféleképpen sem lehet ezt a kérdést befejezettnek tekinteni. Feltétlenül el kell helyezni a magyar ifjúságot és akárhogy is gondolkodom a probléma fölött, más megoldási módot és lehetőséget nem találok, mint azt, hogy földhöz kell jultani azokat, akik ma, kivétel nélkül, mint városi és állami tisztviselők kivannak a köz terhére megélni % A legutóbb végrehajtott földreformnál 406 ezer egyén között kiosztottak 700 ezer kat. holdat és bármi legyen is a vélemény a földreformról. Kétségtelen az, hogy a törpebirtokosok száma lényegesen emelkedett, mert 1913-ban 44.2 százalék volt a törpe- és kisbirtok, ma pedig 54 százalék törpebirtok van. Tehát, ha nem is ideális típus a törpebirtok, mégis jutott nincsteleneknek némi föld. Tekintettel pedig arra, hogy a munkanélküli diplomásoknak nagy kategóriája paraszti sorból emelkedett fel, nagyon elképzelhetőnek tartom, hogy azok, akik a születésüknél fogva szeretik és értik a földel, boldogulásukat mint gazdálkodók megtalálnák. De mindenkinek éreznie kell, hogy más megoldás ebben az országban nincs. A fejlődő gyáripar ugyan magához öleli a földdel nem rendelkezőknek nagy tömegeit, de egymgaában a kérdést megoldani nem tudja. Már pedig a fokozott vámvédelemnek egyetlen igazolása az, hogy kenyérhez kell juttatni azokat a rétegeket, amelyek a földből megélni nem tudnak. Ugy látom azonban, hogy ez a kérdésnek csupán egyik oldala. A másik oldala az, hogy van még oly tömegben föld Magyarországon, bogy egy helyesen kigondolt és kéresztülvitt reform utján, nevezzük azt telepítési akciónak, ABTÖ es TRAHÏORALKAÏRESZEK MEZŐGAZDASÁGI GÍPRAKTAR, VACMM „noBuoir OIAJOH, „S. n. B " FIOTORKEREHPAROK VARIA ACOMlILAfOR SERVICE RÓNA MIKLÓS ALFÖLDI GÉPHERESH. VAlLIIATA SZEGED, FEKEIE9A5 LCC4 22. Kerékpárosok!" Nikkelező- és Niü(>7ni>áei Javít ó m 0 h e I y • m • I műszerész Arany János ucca 16. szám »lót Kossuth Lajos sugárul 6. alá helyeztem ét KibflTitott ée modarnBI f«Ui«ralt mOhelyambon g« rsntUt lo .S5ST1 Galiba Jónef még számos exisztenciát lehet elhelyezni. Magyarországon az 1935—36. tanév első felében 16 ezer főiskolás halgató volt. Elképzelhetetlen ezeknek az elhelyezése, ha nem vezetjük óket vissza a földhöz, ha nem biztosíthatjuk azokat a lehetőséget, amelyek még ma is kimeríthetetlenek és kiapadhatatlanok, kulturáltabb és belterjesebb gazdálkodás terén. Ezzel szemben azonban azt látjuk, bogy aa elvont kulturális fejlődés és oktatás uralkodik még most is az országban. Szegeden ebben az évben is 3 gimnázium és 2 kereskedelmi középiskola készít elő oly pályákra, amelyeken nincs elhelyezkedés, de Szegeden egyetlen egy földműves iskola, mezőgazdasági középoktatás! intézet nincs és nincsen egyetemünknek sem mezőgazdasági szaka. Pedig tudnunk kell, hogy az agrártechníka és agrárkémia mai kiemelkedett foka mellett, milyen lehetőségei vannak a képzett mezőgazdálkodásnak, különösen ebben a városban, ahol a földek elhanyagoltságánál, másodrendüségénél fogva mindig kevesebbet és kevesebbet produkálnak és ahol a produkciót csak az tudná fokozni, ha a földeket olyan magyarok művelnék akik a modern mezőgazdasági tudás és képzettség legmagasabb színvonalát elsajátították. így már az elemi oktatásnál és különösen az ismétlő iskoláknál kifogásolnom kellett, hogy elvont, 10—12 éves ifjúságot nem érdeklő oktatásban részesülnek, holott Szeged városának speciális helyzete, agrár-elhivatottsága egyenesen kötelezően parancsolja azl, hogy az ismétlő iskolák gazdasági jelleggel ruháztassanak fel. Remélem, hogy ez a kérdés a közeljövőben megoldásra talál, mert Pálfy József polgármester kilátásba helyezte, hogy az alsóvárosi iskolát megfelelő földterülettel ajándékozza meg, ahol a mezőgazdasági kiképzés gyakorlati elemeit fogják az ismétlő iskolások elsajátítani. Azt mondják és tanácsolják az ifjúságnak, hogy menjenek gyakorlati pályákra. Ezekben a tanácsokban azonban nagyon kevés a komoly tartalom, mert közgazdasági életünk és vállalataink csak nagyon kis mértékben tudják felvenni az ifjúságot. A közgazdasági pályákon való működés újra csak hivatalnoki állás elnyerésére készteti az ifjúságot, márpedig a nemzeti erőkifejtésnek és a nemzeti vagyonosodásnak igazi komoly alapja csak az öntevékenységből származó, komoly vállalkozási tevékenység lehet. Tekintsünk Szatymazra. Felsőbányákra, gyümölcstermő vidékeinkre és láthatjuk, hogy aránylag kis területen, menyire tud boldogulni némelyik család, amelyben szakképzettség, tudás és haladásvágy él. Ilyen elhelyezkedésre gondolok az ifjúságnál is. Ennél fontosabb állami feladatot elképzelni nem tudok és bár tudatában vagyok annak, hogy nagy anyagi áldozatokról van szó, azt is tudom, hogy előrelátó politikusoknak tudni kell azt, hogy nem segít az ifjúságnál az, ha induláskor szubvenciót kap, mint amiről most van szó, hanem csak az segit, ha egy jól átgondolt, komoly munkatervben kijegecesedett elvszerü tevékenységet és lehetőséget biztosítunk számára. Ennek a lehetősége pedig a magyar föld, amely sokkal, de sokkal több munkáskezet tudna ma is foglalkoztatni, mint amennyit foglalkoztat és amely boldogítani és eltartan í tudná azokat, akik ma helytelen irányítás és előképzés folytán nem tudnak boldogulni, de megélni sem tudnak.