Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)
1936-12-24 / 302. szám
Csütörtök. íyjö december 24. Ü e L M A «1 y A « « K S L A li ilaráp^nnyra Köioiiáru külöDleyességek, divaínyakkendők, esernyők, ilal ílLoUlE | Kid lé II alsónemüek, férfidivalkalapok, bőr- és kölöJikeszíyük, bokavédők, gumifiizők- és melltartók. J'/Vi Vé\"ífc Pollák Testvéreknél. esetben, ha jogtalannak látják az érdekeltek a határozatot, fellebbezzék azt meg, majd az illetékes hatóság el fogja birálni a fellebbezést. A polgármester ezután elbocsátotta a küldöttséget, de utána még tárgyalt a kérdésről Mihályffy Lászlóval, majd érdeklődésünkre a következőket mondotta: — Ugy érzem, mintha igazuk lenne a húziula jttonosoknak. A haltvassori háztulajdonosok küldöttsége. szerdán délután ismét felkereste a UélmagyarorsTág szerkesztőségét és a kővetkezők megállapítását kérte: — A számvevőség által kivetett hozzájárulást mi jogellenesnek és szabályellenesnek látjuk. Azért fordultunk a polgármester úrhoz, hogy tőle kérjük ennek a szerintünk hibás, alaptalan és méltánytalan rendelkezésnek a korrigálását. A mi eljárásunknak nem volt semmi olyan célja, amely viszszatetszővé tehette volna fellépésünket. Valamenynyien adófizető polgárai vagyunk ennek a városnak és azt hisszük, hogyha a város hatósága részéről méltánytalanság ér bennünket, a leglojálisabban akkor járunk el, ha közvetlenül a polgármesterhez fordulunk. Annyira tisztában vagyunk azzal, hogy a kivetés jogellenes volt, hogy u polgármester ur előtt méltányossági szempontokra nem ls hivatkoztunk, pedig megtehettük volna, elmondhattuk volna, hogy a ljuttyas-soroii és a Hóka-uccában csupa szegényember lakik, jövedeIcinnélküli kis viskókban leginkább és ifiy méltányossági szempontból sem indokolt, hogy ránk hántsanak olyan költségeket, amelyek bennünket egyáltalában nem terhelhetnek, hiszen mi nem is kértük a kérdéses uccaszegélynek elkészítését. Ebben az ügyben több hattyassori és Rókauccai háztulajdonos aláírásával levelet kapott M Délmagyar ország szerkesztősége. \ levelet itt közöljük: Igen tisztelt SzerkeHZtőhég! A DélmagyarÖrsság többször beszámolt arról, hogy a Hattyas sori háztulajdonosok felszólítást kaptak a várostól, fizessék meg a járdaszegély-készités költségeit. 50 és 100 pen.üő közötti összegekről szóltak a fellrfvások és :tn napon belül kell befizetni az összege-' ket. Ez roppant megterhelés számunkra; jó csomó bázat össze lehetne járni itt a Hattyas-soron. de nem találnának 50 pengőre. Négy házban, egymás mellett négy szegény özvegyasszony lakik, nehéz helyzetben vannak, többnek betevő falatja sincs közülük. Egyik házigazda fuvarozással foglalkozik, ebből tartja el a családját. A lova most kimúlt, nem képes másik jószágot yenuj. Tőlük követelnek most 50—100 pengő járdaszegélyköltséget 1 A Ilattyas-sori háztulajdonosok körében na gyon el vannak keseredve, de nem jobb a helyzet a Róka-uccában sem, ott is felszólították' a háztu lajdonosokat fizetésre. Karácsony előtt állunk, méltányosságot kérünk a várostól, mert a megkérdezésünk nélkül csináltatott járdasz«gélyköltsége ket nem vagyunk képesek megfizetni. Soraink közlését köszönve, vagyunk, stb. (Aláiráwok.) Megnyílta »MODELL^ cipőüzlet Klauzál tér 3. • z. A Modell-oipőt tökéletes formája és az alacsony megnyitási árak teszik egy-kettőre közismertté. Nemzeti takarékossáql könyvek érvényesek. •« Rend van az ön padlásán ? Végigellenőrzik az összes padlásokat, megbüntetik azokat, akiknél rendetlenséget találnak (A Délmagyarörszág munkatársától.) ' Nemrégiben életbelépett az uj tüzrendészeti törvény, amely többek között arról is intézkedik, hogy a lakóházuk padiásán milyen holmikat szabad elhelyezni. Az uj tőrvényre való hivatkozással a polgármester felszólította a házigazdákat, hogy szigorúan tartsák magúidat a rendelethez, amely előirja, hogy a padlásokon csak a következő tárgyakat lehet elhelyezni: bútorok, bútordarabok, éghetetlen, vagy nehezen gyulladó tárgyak, üres ládák, kosarak. Papír és szövetnemü csakis keniényfaládákban, vagy szorosan fűzött, lángbiztos csomagolásban helyezhető a padlásra és oly mennyiségben, hogy adott esetben a padlásról való eltávolításuk a legrövidebb idő alatt megtörténhessék. I A rendelet előirja azt is, hogy tüzelőanyagok, | takarmdnynemü, ásványolaj, benzin, kátrány nem KIS HIRDETESEK a nagy sxe gedi keresk IMMAWMMMMIMM MIM*MIM¥MMMIMMIIMMMMMAMMW edelemről és iparról (MVMMWMWWMMWMIMMMMMMW |-"ér»l fehérneműiildonsánok a lofídivftto8ut»f> HnyngokbcV késsen é» n.érték »¿érint LAIKIPEL «. HEGYI-nei Motor- és gépjavítás villanymotor perselyezés Frisciimannál, Kálvária-uccu ?/b. Régi csillárját TZ" beváltom, ha nálam eaeréll be ujjíL Rosner József TWa Lajoskörut 3V. Mtrkia tOifőiollok, c»ovrilrunoit !«{ii nyobb -ilatiííkban TOindán ksumsRengeynei Srtch«nr1 tér S Kárpitosmunka hlMloni kérdés«' Fordulton Nt'LHOtFtHHCZ! Polarer n. i. iTi'ia. Lajos k irnt »«rok) Rekamié ok, totolck illaodAan raklAron. felegsns férfi Rácz-cipöt hord Divatos formák, elsőrendű kiállítás Kölcsey ucca 7 ««ám RAdlft. vllftglIAs, motor. Szerelés es favílfts. Dávid villnnyszerelési vállalatánál, MÉREY-U. 6/«. Tolefon 24-T7. Csillárok, sr*reléai anyagok nagy raktár». FORTUNA petröieumgázfösö LAMPARTqydrtmAny. Díjtalan bemutatás 9 Ruh Vilmos cépnál, Mikszáth K. u. 9. (Pap'lkapla« sarok) Dél magyarosiig legnagy obb •zöos éa s s örm «4 r n lillt Specialista órásmester műhelye Babós Árpád Kígyó ucca 3. órik, ékaierakt Olcsó árak! Uri kalapvasaI4enlf legolcsóbban IdSlf H MENCZ kala posnál, Potőfi 1, udvarban". S. sugárut Kövér cipész »1 üzlete: Takaréktár u. Legszebb és legmodernebb formák, e t> 6 osztályú cipők kézzel vsrrottan készülnek. Üvegezés Körösi Géza Mérey n. « Tel. 19—57 írógépszalag karbon, lrodapapir olosó, tartó» urinri esenueynei. Riéehenyl lér 5 ZAV9ZA villanyvilágitási és erőátviteli vállalata, Szeged, Feketesas-a. 14. Akkuin ulátortöltés, iavitíe,ké«zítés liiiSill flfc Intim szérakézítaely I ™ Kivéhé*! úr k| helyezhető el a padláson. Szalma, nád, sás, szála» takarmány, kalászos termény, szárított fü, gyógy fii, kender, len, gyapot, rongy, gyaluforgács és papíráru csakis abban az esetben tartható a padláson, ha raktározás céljait szolgáló helyet a padlás többi részétől és a szomszéd házaktól tűzfal választja el. Intézkedik a rendelet arról is, hogy a megengedett holmikat hogyan kell elraktározni a padláson: 1 méter 60 centiméternél magasabbra nem lehet felrakni a holmikat, rendbe kell hozni a padlásfeljárókat is, hogy a padlás könnyen hozzáférhető legyen. A polgármester mindezekre felhívta határozatában a háztulajdonosokat és utasitotta Őket, hogy a padlásokat sürgősen, de legkésőbb márciusig feltétlen hozassák rendbe. Hatósági rendeletre tehát nagytakarítást kell végezni a padlásokon, át kell rámolni a holmikat a rendeletnek megfelelően, Márciustól fogva a hatóság munkája . eggyel megszaporodik: ellenőrizni fogják a padláshelyiségeket. Szegeden 20.000 lakóház van, a padlások végigellenőrzése meglehetős súlyos munkát ró a hatóságra. A polgármester ugy intézkedett, ho^ tavasztól kezdve a padlásokat a tűzoltóság és a kerületi kéményseprőmesterek ellenőrzik. Valamennyi padlást megvizsgálnak és ahol azt tapasztalják, hogy a nagytakarítást nem végezték el, kihágási feljelentést tesznek az illető háztulajdonos ellen. Ha a kihágási itélet után sem hajtják végre a rendelkezéseket, akkor a hatóság a mulasztó háztulajdonos költségére kitakaritathatja a padlást, l'jév után tehát ajánlatos lesz nagytakarítást végeztetni a padlásokon, mert jönnek a padlásrazziák. Cankov és Gering i BIHARI SELYEM«» SZÖVETknlönlege -»egei veaatuek Széchenyi tér Z. Irodabútorok irod^fe. szaré: ési otkkak besierr il WiRTH* REHGEY halya; Síéahsnr tér * Szófia, december 23. Az utóbbi időben Bulgáriában antiszemita röpiratokat terjesztettek, amelyekről azt hitték, hogy Cankov volt miniszterelnök táborából erednek. A szófiai zsidó hitközség vezetősége ezzel kapcsolatban kijelentette, hóg\ Cankov egykori miniszterelnök távol áll minden antiszemita törekvéstől, a vezetése ahitt álló mozgalom nem antiszemita jellegű és maga Cankov "nyíltan megmondta legutóbbi látogatása alkalmával Berlinben Gőringnek. hogy a nemzeti szocializmus eszmeit helyesli, csak a zsidókérdésben nem.