Délmagyarország, 1936. december (12. évfolyam, 283-306. szám)

1936-12-11 / 291. szám

DPI MAr»yARORS7SG Péntek, 1936 december T7. Pirandello halála Rómából érkezett távirat jelenti, hogy Luigi Pirandello, a modern olasz irodalom legkvói.ibb és leg'ama lebb művelője, csütörtökön reggel S órakor tüdőgyullnttás leövetkeztébcn váratlanul meghalt. , ­Pirandello élete a legérdekesebb irodalmi ¿le­tek egyike. Szicíliában született i867-ben. tanár­nak készült és pályája elején tanárkodott is. Iro­dalmi kísérleteivel még a század elején jelentke­zett, de egifetlen próbálkozásra sem keltett na­gyobb •figyelmet. Már közel járt az ötvenedik szü­letésnapjához, amikor megírta első színpadi kí­sérletét, amely szinte máról-holnapra megalapoz­ta irodalmi hírnevét. Ettől kezdve úgyszólván csak a színpadnak dolgozott. Merész témáit tel­jesen egyéni, újszerű technikával dolgozta fel, valósággal forradalmasította a színpadot és min­den egyes darabja eseménye lett a színházak vi­lágának. * Fáradhatatlanul dolgozott egészen az utolsó pillanatig. Néhány nuppal ezelőtt meghűlt, ágy­nak esett, a betegség gyorsan elhatalmasodott raj­ta és csütörtökön reggel végzett vele. Halála sú­lyos vesztesége nemcsak hazájának, hanem az egész knlturvílágnak. — Agyr értődül ás, ggívscorongá«, n<4t«( légtér, félelemén**, álmatlanság a rendkívül enyhén ha­tó természetes „Ferenc József* keserűvíz haszná­lata átlaJ — reggelenként éhgyomorra egy pohár­ral — igen sokszor gyorsan megszümtethetők. — A Gyermekvédő Liga matinéja. A Gyer­mekvédő Liga keddi nagysikerű matinéiáról irott beszámolónkba nyomdahiba folytán meg­tévesztő sajtóhiba került. A „Hófehérke" eimü mesejáték szövegét és zenéjét irta. valamint a zenekari vezényelte Ma ver Rezső orvostan­hallgató. a darabot id. Mayer Rezsó tanár rendezte. A kitűnően sikerült táncokat ter­vezte és betanította: Klimkó Józsa gimnáziumi tanárnő. — StJwffer pusetasajt világmárka! — Emberség«*, bánásmódot az állatoknak A Szeged és Vidéke Állatvédő Egyesület — mint ismeretes — azt kérte a hatóságoktól, hogy te­gyék kötelezővé a kutyáknak B veszettség "elleni védőoltását. Ennek azonban még mindig nero tet­tek eleget, mindössze a Dunántuh-a terjesztették ki ezt a rendelkezést. Az egyesület most ujabb felirattal fordult a hatóságokhoz. Elhatározta az egyesület, ha a rendelet életbeléptetése sokáig fog késni, külön akció keretében oldja meg a kér­dési. Az egyesület az állatvédelem érdekében a tankönyvekre állatvédő jelmondatokat nyomat és kiáltványokon felhívja a piac közítnségét és az ál­lattartókat az állatokkal való emberséges bánás­módra. Az egyesület ujabb beadványt nyújtott be a város hatóságához, hogy a rakpartnak a hajó­állomás körül lévő területét javíttassa ki, mert a teherhordó állatok nem birják a súlyos terhet a lehetetten uton Karácsonyra ÉLELMISZEREK: Dióból 10 dkg -.27 Mézescsók 10 dk« —.18 Töltött nápolyi 10 dkg —.18 K AR ÁCSON YFAPISZEK: Csillogó üveg karácsonyfadísz 10 drb —.98 Angyalhaj 1 doboz —.14 Arany v. ezüst szinü lametla 5 levél —.24 Csillagszóró 1 csomag 10 drb —.18 .TATÉKOK: Berendezett füszerüzlet -.98 Játék sínes vasút P 2.18 Játék sport baba kocsi P 3.48 HAZTARTA8I CIKKEK: Színes rojt ok abrosz 120x129 cm P 2.38 Háziszőttes törülköző 92x16 cm —.78 Fave.nce sima, raélv, v. lapos tányér 2 drb —.88 VJANDÉKTARGYAK: Futuril ptider doboz —.88 Vásárhelyi virágváza —48 Ébresztő óra V 2.98 Női karóra P 5.48 MA ESTE AKI HAZUNKAT 7 ÓR AKOR ZARJUK! PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT. IZIflRB. CBtKONICS és KISS UCCA SASOK /makói hirjŰL. Idegenellenőrző razzia Makón. A belügymi­nisztérium idegenellenurző osztályának egy cso­portja csütörtökön általános közbiztonsági razziái tartott Makón a makói rendőrség közreműködésé­vel. Az igazoltatások a Deák Ferenc- és Eötvös­ucca környékén minden zavaró incidens nélkül folytak le, a magukat a helyszínen igazolni nem tudók a rendőrségen mutatták be irataikat. Egyet­len előállítás, vagy őrizetbevétel nem történt, a razzia következtében eljárás seni indult senki el­len. néhány egyén igazoló eljárása maradt folya­matban. A belügyminiszteri kiküldöttek a makói államrendőrség idegenellenőrzési nyilvántartásait is felülvizsgálták s a legteljesebb rendben talál­ták. Főjegyzővalasztás a makói városházán Pén­teken délelőtt fél 12 órai kezdettel tartják meg a városházán a tisztújító közgyűlést, amelyen a Gor­csa Péter nyugalomba vonulásával megürült fő­jegyzői széket töltik be. A választás, amint azl n Délmagyarország már jelezte, két jelölt, dr. Bé­csy Bertalan és dr. Szilágyi István között fog. előreláthatólag kemény küzdelem árán eldőlni. A két komoly jelölt pályázata mellett beadott megyéi pályázatokat már vissza is vonták s értesülésünk szerint dr Ferenczy Gyula városi aljegyző is visz­szavonta pályázatát, ugy. hogy azok az aggodal­mak, amelyek a jelölés kérdése körűi felbukkan­tak. tárgytalanokká váltak. A tisztújító közgyűlé­sen Tamav alispán fog elnökölni. Elrabolták a rajkó hegedűjét. Lakatos Antal makói Bécsi-uccai cigányzenész feljelentést tett a csendőrségen egy ismeretlen béresfiu ellen, aki tegnap délután beállított a lakására azzal, hogy egy igási utmenti tanyán „nagy múlatás" van s cigány kellene. Elég lesz egy- szál rajkó is — mon dotta a béresfiu s Lakatos Antal meg is egyezett n béreslegénnyel, hogy 11 éve« fiát. aki a makói rajkőzenekarnak hegedűse, küldi ki a szerszám­mal. A béreslegény a rajkóval együtt el is in­dult a tanyák közé, egy jó kilométernyi ut után azonban elvette a rajkótól a hegedű­jét, jó] összeverte a fiút s otthagyta. A csendőrség keresi a furfangos hegedürablót. Rendőrségi hírek. özv. Kovács Józsefné T.fi­get-uccai lakos feljelentést tetl a rendőrségen, hogy tegnap este a piacon kilopták zsebéből a pénztárcáját, amelyben 14 pengő volt. — Kocz­k á s Ferenc Sarkantyu-uccal lakos ezév február­jában az uccán egy aranygyűrűt talált, amelyet nem szolgáltatott be a rendőrségen, hanem egy makói ékszerésznek eladott. A dolog kiderült s a mai járásbirősági tárgyaláson jogtalan elsalátitás cimén 6 pengő, vagy 3 napi elzárásra ítélték. Kölcsön vette a kerékpárt, nem adta vissza. A járásbíróság ma vonta felelősségre Zsigmond .lános csanádpalotai lakost, aki Farkas Károly líötvös-uccai lakostól rövid használatra egy ko» rékpárt vett kölcsön s azt többé nem adta visz­sza, sőt el is adta 35 pengőért. Csalás vétsége miatt 10 pengő vagy 5 napi elzárást kapott. Eltemették a* anyagyilkosság áldozatát. Csü­törtökön délután nagy részvét mellett temették el Apjok Józsefné. Sornodi Etel Viktória 48 éves asszonyt, kit fia', Apjok József 25 éves dologkerülő napszámos bestiális kegyetlenséggel vert agyon azért, mert a dologtalan embernek kezébe pénzt nem adott. Az elvetemült gyilkos flut. aki egy pillanatig sem mutatott megbánást. t*»a reggel szállították be a szegedi ügyészségre. Szakszerű szemüvegek KI ebi Lnre tátsserésmé'. Anyakönyv! hírek. Házasságra jelentkeztek: Török György Kádár Ilona Katalinnal. Házassá­got kötöttek: Kabók Ferenc Kusz Máriával, Pász­tor József Nacsa Viktóriával. Elhalt' Apjok Jó­zsefné, Somodi Etel Viktória 48 éves (Sirkert-n 20. szj. Istentisztelet a zsinagógában péntek dél­után háromnegved 4 órakor. Hétkőznani isten ­tisdteletek reggel három "erved 7 és délután 4 órakor, szombat reggel 7-kor. — Az i'tas keréknáros és az autó. Sulvos ál­lapotban vitték csütörtökön a közkórházha 1 mentők I.ippay Antal 47 éves őszeszéki föld­művest. Lippay ittas állaootban kerékpárján hazafelé igyekezett. a szatvmazi országúton, a Fehértó közelében szembejött vele Nagv Gvörgv makói főtanácsos autójával. Nagy Gvörgv szabálvosan haladt kocsiiával, igye­kezett kikerülni Lipnayt. akiről látszott, hogv hizonvtalannl ül kerékpárján. De nem lehetett elkerülni a balesetei: T.innav elvesztette egyen­súlyát és az autó oldalához vágódott, inaid eszméletlenül c1»«rfilt az országúton. Az ittas Liopavt zuzotl - •• ékkel a közkórhnsrba vitték. Grano nem csaiafér. Grano nem rtiadal. Kedves Szerkesztő ur, legkedvesebb napi szórakozásaim közé tartozik a lapok átbön­gészése. Átnézem lelkiismeretesen a görbített kereszt magyarországi orgánumának mélv­nyomásu mellékletét is és a csütörtöki pél­dányban akadt meg a szemem egy képen, amely földrajzi tanulmányokra serkenteit. A fénykép főalakja a Duce, mögötte a feketein­gcsek tömege, elölte kis asztal, az előtt szin­tén egv fekeleinges, akinek azonban világos kendő díszíti a nyakát. A fényképezőgép fürge lencséje azt a pillanatot örkitettc meg, amint Mussolini egy papírtekercset nyújt ál az asz­talon keresztül az előtte álló vitágoskendós­nek. A kép rövid magyarázó szövege ez: „4 granoi csata hőseit kitünteti a Duce." Granoí csata, granoi csata — kutattam uj­ságemlékcim között, visszagondolva az abesz­szin háború eseményeire —, dc Granora, mint olyanra, nem tudtam visszaemlékezni. Előke­restem földrajzi lexikónomat, kiteregettem s földabroszt, nagyítóval kutattam végig Etió­pia minden zugát, de Granora, ugyancsak mint olvp"-i. nem bukkantam a legnagyobb igyekeze' nére sem. Végső kétségbeesésemben — mert szeretek végére járni a dolgoknak — az olasz szótári kerestem elő. Felnyitottam a „G"-betünél é« csakhamar megoldódott a rejtély. Kiderült, hogy grano magyarul gabonát, búzát jelent. Erről azután rögtön eszembe ju lott, hogy Olaszországban nagy mezőgazdasá gi harcot szerveztek meg a gabonatermelés javítása és fokozása érdekében és ebben a gabonacsatában igen sok olasz gazda érdeme­ket szerzett, eredményeket produkált. Ezzel azután megkaptam annak is a magyarázatát, hogy miért papírtekerccsel, oklevéllel tün­teti ki a Duce a hősöket és miért nem medá­liát tüz a mellükre. Végül, hogy Rostand Flambeau-ját parodi­záljam, csak annyit bátorkodom üzenni a hor­gaskereszt orgánumának: Grano nem csatatér, grano nem diadalt Tisztelettel: Vaqagno. , _ A Színházi «let londoni fotóriportere el­küldte a világ mostani legérdekesebb asszonyá­r.ak. Mrs. Simpsonnak sok fényképét. Érdekes ké­í pék mutatják be a londoni uccát ezekben az érde­! kes napokban. Fisohor Gyula hites törvényszéki 1 szakértő mond véleményt Mrs. Simpson írásairól, politikusok. írók. színészek, színésznők nyilatkoz­nak n ,.Simpson"-ügyben. — Cserép Sándor szfiesmester Horváth M.-neca7. Csütörtökön este fi órakor elfőni eoy Diamanf-qyórtményu kerékpár a zsidó iskola folyosójáról. Nyomravezető illó iutaloniban részesül NAGY ALBERT fűszer­kereskedésében Valéria-tér. Rendkivüli olcsó 18J Blaulgnátz Kelemen h c c a 5- a x. nöK Yérfiruiiaáruházában. 3/4-es divat nös bundát 60 * Férfi fekete télikabátok 25 p-t«, férfi lengyel kabátok 50 p Részletfizetésre Ib készpéozáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom