Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-11 / 266. szám

Szerda, 1036 nnvcmbfr TI. 0ELMAG/AKORSZAG Felhívás Az 1935. évi szabadtéli játékok rendezőbi­zottsága a következő felhivást teszi közzé: Az 1935. évi szegedi szabadtéri játékok ren­dezősége annak idején ugy a kultuszminiszter urrál. mint a polgármester urral közölte, hogy a rendezést c*k tizenkétezer pengő állami és liz-lizezer pengő városi, illetőleg társadalmi vesztességgarancia biztosítása mellett vállalja. A kormány tizenegyezer pengő veszteséggaran­ciát biztosított, a polgármester ur biztosította a város tízezer pengő veszteséggaranciát és gondoskodott arról, hogy lelkes összegében biz­tosítva legyen a társadalom részéről is tízezer pengő veszteséggarancia. A rendezőbizottság ezen az alapon vállalta a rendezés munkáját és kockázatát. Több, mint másfél éve, liógy a ren­dezöbizottságnak a megállapodása a hatósági közegekkel létrejött s még mindig igen tekin­télyes kinnlevőség akadályozza a bizottságot ahban, hogy kötelezettségeit végleg rendezze. Erre való tekintettel a bizottság, amely kinn­levőségeinek behajtását állandóan szorgalmaz­za, a hatósági veszteséggarancia még hátralé­kos összegeinek kiutalása érdekében ma ujabb döntő lépést tett, azokhoz pétiig, akik a tár­sadalmi veszteséggaranciában vállaltak részt s vagy egyáltalán nem fizettek még, vagy meg­kezdték a törlesztést és abbahagyták, vagv nem pontosan törlesztettek, azzal a kéréssel fordul, hogv a veszteséggaranciából őket ter­helő hátralékot legkésőbb nyolc nap alatt ok­vetlenül fizessék be. A rendezőbizotlság A megvert férj és a közszerzemény „Az asszony vállalja a mosást, de én végzem . . (A Délmagyarország munkatársától.) A rend­őrség panaszfelvételi szobájába alacsonytermetü fcrfl kopogtatott be valamelyik nap. Mingyárt fel­tűnt, hogy a balszeme teljesen be van dagadva, müftyelveö mondva egy hatalmas, kékes lilába játszó „monokli" éktelenkedik a szeme helyén. — Megvertek.., — panaszkodott a férfi, aki egyébként asztalos volna foglalkozására nézve. Elmondotta ezután a kővetkező történetet. »a A féleségem és a barátja vert meg kérem... A feléségem ugyanis őt évvel ezelőtt letért az efkölcfe útjáról, amit én nem néztem kérem jó szemmel. Mindég este tiz, tizenegy órakor járt haza és nekem nem volt szabad érdeklődni, hogy hol járt»., Egy darabig, mintegy öt évig, tűrtem a dolgot, tle amikor erélyesebben akartam fellép­ni, akkor elhagyott és a szerelőjéhez kültözött, aki lakatossegéd volna, azonban most mindenfélé­vel foglalkozik, ugy tudom, hogy az „itt a piros, hol a pirost" játsza, meg űgviiököl, egyszóval ur lett, aktatáskával a hóna alatt sétálgat. Tegnap kérem el akartam adni valamit hazulról, mert nekem is szükségem van a megélhetésre ugyebár? Megtud­ta a feleségem és reggel beállított a lakásba sze­retőjével egyfil! és se szó, se beszéd, nekem es­tek és összevertek... Még a bicskámat sem tud­tam használni, mert kicsavarták s kezemből... Azután slráfszekeret hoztak és a szeitiemlátfft­ra mindent elvittek a lakásból és nekem otthagy­ták a puszta falakát... — Azt mondta kérem, hogy minden az övé, mert én állásnélkül vagyok és ném keresek sem­mit. Hát kérem, ez nem felel meg a valóságnak. Igaz. hogy nincs állásom, de a feleségemnek sc gitettem mosni, sőt most már évek óta ugy van a dolog, hogy ő vállalja a mosást, Hc én végzem el, mért Ö soha nincs ólthon. Hát kérem, akkor a holmi fiem közszerzemény?... A rendőrségen felvették a megvert férj pana­szát. Kézimunkafonalaf I»ir61ftí6bb»a csak | TISZA ARUHAZBAN Tl«a Lajos körűi (Püspökbazár-épület) FÉRFI FEHERNEMU nagy választékban és mérték szerint LAMPEL és HEGYI Telefon 24-03 Tisza Lajos körút. Piispökbazár-épülef. Mii nyújt a Délmagyarország érdekes háziversenye a győzteseknek Soha vissza nem térő alkalom ingyen párisi útra, abbáziai nyaralásra Jelentkezzék még ma kiadóhivatalunkban A Délmagyar&rseág háziversenye egyre fo­kozódó érdeklődés mellett folyik. A közönség megérttette a Délmagyarország elgondolását és szeretettel, örömmel csatlakozott az akció­hoz. amely páratlan jutalmakkal kedveskedik a résztvevőknek. A napokban már módunkban lesz közölni ugy az abbáziai kéthetes üdülés, mirit a két hétig tartó párisi ut részleteit. Párisban nagy erővel folyik a világkiállítás előkészülete, a napokban adunk hirt arról, hogy színházi világkiállítást is rendeznek, ame­lyen minden nemzet reprezentáns színészei résztvesznek. A hires amerikai színészgárda mellett résztvesz a kiállításon a legprimiti­vebb afrikai színház is. A Délmagyarorszáa háziversenyének győztese természetesen min­ezt látni és hallani fogja és felejthetetlen él­ményekben részesül azalait a két hét alatt, amelyet mint a verseny győztese tölthet el Párisban. A párisi utat, valamint az abbáziai nyara­lást már tiz porúttal, meg lehet szerezni, a mát­rai, semmeringi, balatoni üdülést hét, nyolc, ki­lenc ponttal is el lehet nyerni. A páratlan jutalmakra való tekintettel a versenyzők száma egyre emelkedik. A versen,y­ben mindenki részt vehet, felvilágosítást kész­séggel nyújt a kiadóhivatal, Aradi-ucca 6. te­lefon 13—Óé. A nagyszabású versenyt közjegy­ző ákal hitelesített versenyszabályok alapján bonyolítjuk le. Jelentkezzek még ma! MORA­á tanárképző főiskolán november 11-én este 8 órakor. Jegyek a Délmagyarországnál. A koldus-adó A kivetések feléi nem vállalják az adófizetők — Akik sokai­iák és akik megduplázzák a kivetés összegét (A. DélutagjLarorSSág munka társától,) No­vember elsejétől megez¡Intették a koldulást, adománygyűjtő bizottság alakult, amely a pol­gárokat adakozásra hívta fel. A bizottság mindenki számára megállapított egy bizonyos összeget, az adotnányokal fordítják a koldusok segélyezésére. Október 31-én a város népjóléti ügvos/.tá­lya postán küldte szét a felhívásokat, anielve­ket válaszlevelezőlappal láttak el. Tizenöt­ezer levelezőlapos felhivást küldtek ezét, a válaszokat három napon belül kellett vissza­küldeni a népjóléti ügyosztálynak. Azóta négy­szer elmúlt három nap, de a levelezőlapoknak több. mint felet m«? mindeddig nem küldték vissza. Sokan a megállapított összeg megfize­tését vállalták, voltak azonban számosan, akik a kivetést, magasnak találták. Egynéhányan olyanok is akadlak, akik a válaszlevelfelőUport arról értesítették* a népjóléti liivi,talt, hógv a kívVésnél többet. avMk két. rónv hárőm­szorosát hajlandók u koldusok segélyezésére fórditail. Dl sokán v annak öl vartok ié, akik semmit sem hajlandók félajánlani. Az adománygyűjtéssel párhuzamosan meg­történt a koldusok össHtifdSa is. Ezt a Várol az áltamreiidőrséggel karöltve végeztette' el; összesen 164 kolduxt vettek nyilvántartásba. A népjóléti ügyosztály a koldusokat figyelmez­tette, hogy szigorúan tilos koldulníok az ut­cán, ehelyett közsegélyben és népkonyhái ellá­tásban fognak részesülni. A nyilvántartásban szereplő kéregetők nagyrésze teljesen munka­képtelen, néhány fiatalabb akad csak köztük, ezeket könnyebb munkára fogják beosztani. Azt a térvet, hogy a koldusokat a tanyán gondoztassa a város, végkép elejteti ék. Egye­lőre december Végéig megmarad az a. rendszeri! segélyezés, hogy havi segélyt és ellátást kai­nak, azután pedig fokozatosan rátérnek az tigvtievezel t ,,egri norma" levezetésére. Az el­múlt napokban három koldust találtak az uc­cun, a megszokott helyükön próbáltak könyör­adományt gyűjteni, do hamar tettenérték őket Bor, csemege, fűszeráruk olcsón, válogatott minőségben Danner Mihály cégnéS Ssfcltenvi lér 7. Csongrádi-palota

Next

/
Oldalképek
Tartalom