Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-29 / 282. szám

í I) £ L M A (i y A K () K .S / A n Vasárnap 1930 november 33. Viliiden 17 gyártmányú rádió újdonságok rÓHzlelie is DijiaUm bomutalás Csere, javítás, karlian'artíis. — Ujj 8V3fí SPND3RD 2+1 *'7.nh\¡v o°Aval hhllntnicíapdáva!1' 3 {CÍÓ rÉj'ziere p 11 S. Déry Gépáruház. R Déimagyarország regénye ñ VMRMZSLÜ Irta KOMOR UND RAS 36 Ám senki azt ne gondolja, hogy ezek a tanácstalan várakozások unalmasak. De­hogyis! Remekeket lehet mulatni közben. Kecskének eszébe jut, hogy össze kell mér­ni a kezeket, hogy kié a legnagyobb. Akié a legnagyobb, annak a leányok sorban ráül­nek a fejére. Meg amikor Duda elmeséli, hogy az ő apukája, hogy szokott horkolni. HITIT, hirrr, utánozza s ezen nincs semmi ka­cagtatóbb. Ennél csak a Baracs Évi mulatsá­gosabb, aki az orrával, meg a szájával pon­tosan ugy tud csinálni, mint a nyul. Pompás, pompásl Mutasd csak mégegyszer! Hihihi, ezt a nagyszerüti Nahát még ennyit se nevet­tem idekint a réten. Azt mondtam az előbb, hogy a leányok elüldözték a csodákat a rétről. Hazudtam. Különös és egészen rendkívüli csodát hoz­tak magukkal a rétre. Távolabb már sárgul­nak a fák s túlnan a hegyek néhol már majdnem barnák. A rét szélén hűvös lehel­letével már leskelődik az ősz, de itt a leá­nyok körül tavasz van. Friss, márciusi szél fuj a ruhájuk nyoméban, nevetésükkel az érkező fecske füttye érkezik s te is észre veheted, hogy fejük fölött épp most kezde­nek virágzani az orgonák. 2. Buli már tuljutott a hídon, elhaladt a fák mellett, letért az útról is és ott terült el már a lába előtt az egész rét, de még nem vett észre semmiféle változást. Talán nem is lá- t tott semmit. Nagyon sokáig nem mozdult ki a varázslók sötét birodalmából s az eléje tá­ruló világosság most kápráztatta, vakította a szemét. Semmit nem is hallott. Talán mert sokáig élt egyedül s n füle a hangoktól el­szokott. Vagy egyéb hangokkal volt tele s füle még most is, a túlvilág harsogó hang­jaival, szellemek süvöltésével, a halottak el­lesett beszélgetéseivel s nem tudott másra figyelni. Vagy nem, e titokzatos dübörgéseken egy hnng mégis átütött, vékony és éles nevetés, késnél és mindénnél élesebb nevetés, át­ütött és egyszerre széthasította azt a vastag, áthatolhatatlan fslat, amely Buli és a rét kö­zött állott. S már látott is Buli. Nem min­dent látott, egyetlen egy alakot csupán a ré­tet elborító egész káprázatban, a körülötte szürkeséggé öszefolyó furcsa szédületben; s most először érezte, hogy a látás fájhat is, testi fájással fájhat, a dereka szúrt, a melle elszorult, össze kellett szednie minden ere­jét, hogy a nagy fájásban hanyat ne essék. Kalmük — kiáltotta s újra aztán: — és harmadszor is: Hallóó, Kalmük! Kanlmuk! Így kellett többször is kiáltania, de hasz­talan. A varázslókat az, alárendelt szellemek a levegőn át előre értesitik, ha valamilyen esemény van keletkezőben. Kalmuknak te­hát tudnia kellett, hogy Buli jön. Mért nem ugrik hát fel s mért nem siet közeledő ta­nítványa és társa elébe? „HohéI Kalmük!" Itt bizonyára valami tévedés van, félreértette a szellemek híradását; más magyarázat nem lehet rá. Vagy elkerülte a szellemek jelenté­•e n figyelmét; igen fontos dologgal van el­loglalva s egyébbel nem törődhetik. De mi lehat ez az finnvira fontos dolotr? Most épp látni, mit csinál; tisztán látni. Hanyat fek­szik s lábát a levegőbe emeli. Most lendü­letet vesz és megfordul maga körül. Igen, hukvencezik; azt mutatja, hogy hátrafele is tud bukvencet vetni. Ez hót aZ, egy bukvenc az, amiért ily csúnyán elhanyagolja őt! Nem, nem lehet ez más, csak, hogy Kal­mük próbára akarja tenni. Persze, hogy ez van az egész mögött. Ugy tesz, mintha nem vette volna észre. Kíváncsiságból teszi ezt, hogy vájjon ő el fogja-e szólni magát, el fogja-e azért árulni kettőjük titkát. Ha nem szól, megérdemli, hogy varázsló legyen; vi­szont, ha kifecsegi a titkot... Milyen egy­szerű a magyarázat s épp ez nem jut eszébe. az Buli arcán a sötétség felenged s léptei egészen megkönnyebbültek. F.rissen indul a fűben hancúrozó társaság fi-lé, — Játsszunk hol-a-gyürütl — Az unalmas. — Akkor ipics-apacst! . — Nem. — Akkor ... akkor labdázzunk. — Hagyjatok már békén ezekkel a Huta­ságokkal! Egyik se kell! — ezt hallja Buli s aztán egyszerre több hangot is, amely mind az ő nevét kiáltja: — Né, a Buli! Szervusz Buli! Hol voltál, olyan régen nem láttunk? És még egy hangot hall, a többitől elkü­lönülten s valamennyinél kiáltóbban, Kal­mük hangját: — Buli? Akkor már tudom, mit fogunk csinálni! —• Nagyszerű, Kalmük valqmi ujat tud. No rajta! — Vakot fogunk játszani. — Mit? — Buli lesz az egyik vak, az Eva meg a másik. A vakjáték, az ugv megy, hogy n vakok nem látnak, ezért Bulinak, meg az Évának bekötjük a szemét. és megpenderit­jük őket és akkor meg kell egymást keresni­ük. De ők nérna vakok is lesznek és senki se szólhat és csak tapogatni S7abad. Folytatása következik. Ré«3. elhasznált, süket rádióé«***^ u* c^vet csínálunk I II rádió a fe'uiitott lámpával 111 Markovlc$ Szifárd ugy tío gozik, mint uj korában • • • nszoLaio« kdrut 44.». Telefon 30-20 RINGLISPIE A Délmagyarország az idén szakítani akar a sablónnal és karácsonyi könyv­ajándékával kellemes meglepetést szeretne szerezni közönségének. Célunk, hogy friss, ötletes, főként vidám anyagot adjunk oz olvasó kezébe. Napjainkban, ami­kor a nyomasztó gond lett uná az emberiség felett, jótéteményt gyakorol, aki egy csepp derűt hoz a hétköznapok szürkeségébe. Derűsek akarunk tenni ... nívós, válogatott, irói készséggel megirt dolgok bőséges _ tárával haladva végig a történelmi muli, továbbá a jelen minden ágának egyes fe­jezetein. Kitérünk az irodalomra, a színházra, a képzőművészetre, általában mindenbe, amiből csak a derűt halásszuk ki. Egyszóval Karácsonyi Könyvünk közleményei nem súlyos disszertációk, hanem könnyed tollal megirt apróságok, jelene­tek, anekdoták, versek, emléksorok lesznek, anél­kül, hogy bántóak, vagy a közéleti érzékenység területére elkalandozok lennének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom