Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-29 / 282. szám

í I) £ L M A (i y A K () K .S / A n Vasárnap 1930 november 33. Viliiden 17 gyártmányú rádió újdonságok rÓHzlelie is DijiaUm bomutalás Csere, javítás, karlian'artíis. — Ujj 8V3fí SPND3RD 2+1 *'7.nh\¡v o°Aval hhllntnicíapdáva!1' 3 {CÍÓ rÉj'ziere p 11 S. Déry Gépáruház. R Déimagyarország regénye ñ VMRMZSLÜ Irta KOMOR UND RAS 36 Ám senki azt ne gondolja, hogy ezek a tanácstalan várakozások unalmasak. Dehogyis! Remekeket lehet mulatni közben. Kecskének eszébe jut, hogy össze kell mérni a kezeket, hogy kié a legnagyobb. Akié a legnagyobb, annak a leányok sorban ráülnek a fejére. Meg amikor Duda elmeséli, hogy az ő apukája, hogy szokott horkolni. HITIT, hirrr, utánozza s ezen nincs semmi kacagtatóbb. Ennél csak a Baracs Évi mulatságosabb, aki az orrával, meg a szájával pontosan ugy tud csinálni, mint a nyul. Pompás, pompásl Mutasd csak mégegyszer! Hihihi, ezt a nagyszerüti Nahát még ennyit se nevettem idekint a réten. Azt mondtam az előbb, hogy a leányok elüldözték a csodákat a rétről. Hazudtam. Különös és egészen rendkívüli csodát hoztak magukkal a rétre. Távolabb már sárgulnak a fák s túlnan a hegyek néhol már majdnem barnák. A rét szélén hűvös lehelletével már leskelődik az ősz, de itt a leányok körül tavasz van. Friss, márciusi szél fuj a ruhájuk nyoméban, nevetésükkel az érkező fecske füttye érkezik s te is észre veheted, hogy fejük fölött épp most kezdenek virágzani az orgonák. 2. Buli már tuljutott a hídon, elhaladt a fák mellett, letért az útról is és ott terült el már a lába előtt az egész rét, de még nem vett észre semmiféle változást. Talán nem is lá- t tott semmit. Nagyon sokáig nem mozdult ki a varázslók sötét birodalmából s az eléje táruló világosság most kápráztatta, vakította a szemét. Semmit nem is hallott. Talán mert sokáig élt egyedül s n füle a hangoktól elszokott. Vagy egyéb hangokkal volt tele s füle még most is, a túlvilág harsogó hangjaival, szellemek süvöltésével, a halottak ellesett beszélgetéseivel s nem tudott másra figyelni. Vagy nem, e titokzatos dübörgéseken egy hnng mégis átütött, vékony és éles nevetés, késnél és mindénnél élesebb nevetés, átütött és egyszerre széthasította azt a vastag, áthatolhatatlan fslat, amely Buli és a rét között állott. S már látott is Buli. Nem mindent látott, egyetlen egy alakot csupán a rétet elborító egész káprázatban, a körülötte szürkeséggé öszefolyó furcsa szédületben; s most először érezte, hogy a látás fájhat is, testi fájással fájhat, a dereka szúrt, a melle elszorult, össze kellett szednie minden erejét, hogy a nagy fájásban hanyat ne essék. Kalmük — kiáltotta s újra aztán: — és harmadszor is: Hallóó, Kalmük! Kanlmuk! Így kellett többször is kiáltania, de hasztalan. A varázslókat az, alárendelt szellemek a levegőn át előre értesitik, ha valamilyen esemény van keletkezőben. Kalmuknak tehát tudnia kellett, hogy Buli jön. Mért nem ugrik hát fel s mért nem siet közeledő tanítványa és társa elébe? „HohéI Kalmük!" Itt bizonyára valami tévedés van, félreértette a szellemek híradását; más magyarázat nem lehet rá. Vagy elkerülte a szellemek jelenté•e n figyelmét; igen fontos dologgal van elloglalva s egyébbel nem törődhetik. De mi lehat ez az finnvira fontos dolotr? Most épp látni, mit csinál; tisztán látni. Hanyat fekszik s lábát a levegőbe emeli. Most lendületet vesz és megfordul maga körül. Igen, hukvencezik; azt mutatja, hogy hátrafele is tud bukvencet vetni. Ez hót aZ, egy bukvenc az, amiért ily csúnyán elhanyagolja őt! Nem, nem lehet ez más, csak, hogy Kalmük próbára akarja tenni. Persze, hogy ez van az egész mögött. Ugy tesz, mintha nem vette volna észre. Kíváncsiságból teszi ezt, hogy vájjon ő el fogja-e szólni magát, el fogja-e azért árulni kettőjük titkát. Ha nem szól, megérdemli, hogy varázsló legyen; viszont, ha kifecsegi a titkot... Milyen egyszerű a magyarázat s épp ez nem jut eszébe. az Buli arcán a sötétség felenged s léptei egészen megkönnyebbültek. F.rissen indul a fűben hancúrozó társaság fi-lé, — Játsszunk hol-a-gyürütl — Az unalmas. — Akkor ipics-apacst! . — Nem. — Akkor ... akkor labdázzunk. — Hagyjatok már békén ezekkel a Hutaságokkal! Egyik se kell! — ezt hallja Buli s aztán egyszerre több hangot is, amely mind az ő nevét kiáltja: — Né, a Buli! Szervusz Buli! Hol voltál, olyan régen nem láttunk? És még egy hangot hall, a többitől elkülönülten s valamennyinél kiáltóbban, Kalmük hangját: — Buli? Akkor már tudom, mit fogunk csinálni! —• Nagyszerű, Kalmük valqmi ujat tud. No rajta! — Vakot fogunk játszani. — Mit? — Buli lesz az egyik vak, az Eva meg a másik. A vakjáték, az ugv megy, hogy n vakok nem látnak, ezért Bulinak, meg az Évának bekötjük a szemét. és megpenderitjük őket és akkor meg kell egymást keresniük. De ők nérna vakok is lesznek és senki se szólhat és csak tapogatni S7abad. Folytatása következik. Ré«3. elhasznált, süket rádióé«***^ u* c^vet csínálunk I II rádió a fe'uiitott lámpával 111 Markovlc$ Szifárd ugy tío gozik, mint uj korában • • • nszoLaio« kdrut 44.». Telefon 30-20 RINGLISPIE A Délmagyarország az idén szakítani akar a sablónnal és karácsonyi könyvajándékával kellemes meglepetést szeretne szerezni közönségének. Célunk, hogy friss, ötletes, főként vidám anyagot adjunk oz olvasó kezébe. Napjainkban, amikor a nyomasztó gond lett uná az emberiség felett, jótéteményt gyakorol, aki egy csepp derűt hoz a hétköznapok szürkeségébe. Derűsek akarunk tenni ... nívós, válogatott, irói készséggel megirt dolgok bőséges _ tárával haladva végig a történelmi muli, továbbá a jelen minden ágának egyes fejezetein. Kitérünk az irodalomra, a színházra, a képzőművészetre, általában mindenbe, amiből csak a derűt halásszuk ki. Egyszóval Karácsonyi Könyvünk közleményei nem súlyos disszertációk, hanem könnyed tollal megirt apróságok, jelenetek, anekdoták, versek, emléksorok lesznek, anélkül, hogy bántóak, vagy a közéleti érzékenység területére elkalandozok lennének.