Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)
1936-11-22 / 276. szám
Vasárnap, I93Ö november 2Í. DECMÄGYÄRORSEHÖ 7 mmmn AZ UTOLSO CSÁSZÁR Irta TONELLI SÁNDOR. Azt hiszem, felesleges mondani, hogv Ferenc Józsefről van szó, kinek halála huszadik évfordulóján irom ezeket a sorokait. Az olvasót arra kérem, ne ütközzék meg raita, hogv utolsó császárnak nevezem őt, aki elvégre királva volt Magyarországnak és Jeruzsálemnek s akiit más császárok is köveitek még a legutolsó esztendők történetének folyamán. Mégia minden okom megvan, hogv őt tekintsem az utolsó császárnak, aki a trónon ülő uralkodónak egv többé vissza nem térő típusát képviselte. Király is volt. de az alkotmánvos magvar királv közjogi állása, bár a koronázása alkalmával tett esküjét ugv megtartotta, hogv a bízantínizmus még a legalkotmányosabb uralkodó címével is megtisztelte, távol állott lényétől és egyéniségétől. Ferenc József alkotmányosságát nem szabad valamely belső meggyőződésből fakadó politikai elvnek, a népek önkormányzati joga elismerésének, hanem csakis adminisztratív kisegitő eszköznek tekinteni. Az emberi társadalomnak az államról, a kormányzók és kormányzottak egymáshoz való viszonyáról a^otott felfogása, az ő uralkodásának ideje alatt a legnagyobb változásokon ment át. de ő e felfogásnak a megváltozásától bensóleg teljesen idegen maradt. Nála nem mentek frázisszámba az olyan kifejezések, mint házam, népeim, országim, vagv hadseregem, ő tényleg tulajdonosnak érezte magát, akii a többiek szolgálni tartoznak. — a többiek, akiket esek iszol gálathik rendfokozatié., de nem minémüeége különböztet meg egymástól. Az uralkodóhoz való viszony szempontiából nincsenek állampolgárok, csak alattvalók. E meggyőződésében Ferenc József volt az latén kegyelméből való uralkodás utolsó megszemélyesítője, 5 volt az utolsó a császárok sorában. Közjogi szőrszálhasogatásokkal. politikai mér^gelésekkel és történelmi analógiákkal, vagv különbözőségekkel nem lehet, Ferenc József császári mivoltának eltérő voltát bizonyítani. Csak a históriai megérzés segítségével lehet rájönni, hogy az ő császársága belső átélés volt. az utána még következők császársága pedig adminisztratív valami, cím és dekórum. Mert ugyebár, valahogyan mi is mást érzünk, ha az angol királyok indiai császárságát említik előttünk, amelynek eredetét abban a szükségszerűségben kell keresni, hogv magasabb cime legyen, mint az indiai fejedelmeknek. radzsáknak. nizámoknak és gekvároknak s amelynek jogi alapját mégis a minisztertanács előterjesztése 06 a parlament határozata adta meg. Az olasz királv abesszíniai császáraága is más, mint a Habsburgoknak középkori eredetű koronája és uralkodói hatalma. Ferenc József császárságát a modernség fuvallata egyáltalán nem érintette. Ebből a szempontból legfeljebb a mikádók méltóságát lehetett az övével összehasonlitani. akik mindeni emberi akarástó1 függetlenül, a felsőbb hatalmaktól származtatták uralkodásuk jogcimét. Ezeknek uralkodói rendszere azonban annyira elüt a mi európai multunktól és jelenünktől. hogv bátran kikapcsolhatjuk őket az «"«? 'zehasonlitások köréből. Mikor a mi generációnk abba a korba jutott, hagy tudatos figyelemmel és látó szemekkel nézte a nagv politika eseményeit Ferenc József már évtizedek óta állott országainak élén. Szinte nem is személv. hanem történeti adottság voll a szemünkben 6. kinek gyermekés ifjúkora Metternich idejébe cs a negvvennvo^as földrengést megelőző időkbe esett. Közben felnőttünk és í'-'1~-uiink is multak az esztendők és évtized« • Ferenc József még mindig változatlai helvén állott, hadparanc.Rokart bocsáitni* ii<i, minisztertanácsokon eFnököltv államának főméit óságait kihallgatásokon fogadta és uralkodói kötelezettségeit mintaszerű pontossággal t^li esi'ette. Mire férf¡korunkba értünk, belőle lett az öreg ember. akinek megítéléséhez a mindennapi mérték hiánvzott. Szemé'yét majd hót évtizednek az eseménvei zúgták körül: látta uralkodóknak trónralépését, megöregedett és elmúlását s látta ismét utódaiknak eVünését. Első tanácsadóinak és ellenségeinek fiai lettek a miniszterei és voltak méltóságok az udvarában, akiknek nagy atyái ugyanazt az állást töltöt'ék be tyerrv vthűtí OLYMPIA HÜLFÖLDVEVQ EGYENéíVÁLTÖÁRAfIRA Raktárról házhoz szállítja, díjtalanul és készséggel bemutaija és régi készülékét becseréli FONYÓ SOMA villamossági és rádió szaküzlete, Kölcsey ucca 4. Telefon 11—©A. Fenti rádlát otthonában mutatom be vetelhenuszer neikUI MARKOVICS Cserék legelőnyösebben' Tisza Laios körút 44. Telefon: 30-20. Fenti készüléket lakáson dijlalanul bemutatja és O—9—ÍZ havi réSZleire raktárról szállítja Meteor csillárgyár r.-t. szegedi fiókja Kárász ucca 11 Telefon 33-76 Köte'ezettség nélkül bemutatja és kedvező tizetési teltételek mellett szállítja CSURYFERENC óra, ékszer és rádió szaküzlete, Kárász-ucea 7. Díjtalanul bnmutatja és kedvező részletfizetésre is szállítja | KELEMEN MARTON Ke'emen"ucca 11. Kaphatók: Vételkötetezettség nélkül díjtalan bemutatja Rosner József Tisza Laios kSrul 39. Kovács Testvérek műszaki és villamossági vállalatánál. Pelfifi S. sugárul 69. Bemutató. Csere. Vételkényszer nélkül megtekinthető üzemben ^ ^pr Q | | Q g rádiósnál, is és kapható az ő szolgálatában a. viaszgyertyák és elfiltötő fegyverek idején. Nem csoda, ha csaknem elvesztette a kortárs íellegét 6 ő esekkel, ezek pedig vele szemben állo'tíak idegenül. Fz volt viszonva a hozzá, közelállókhoz, alattvalóinak nagy tömege számára pedig nem volt egyéb fátyolos képné1. A most élő nemzedék úgyszólván már nem is ismerte őt. Talán ezért volt Ferenc József az az uralkodó, aki leghamarább eíveszitette egyéniségének emberi vonásait és leghamarább lett belőle történelem. Ma van husz esztendeje., hogv egv történelFeketesas u. 20. mi mértékkel mérve is szokatlanul hosszú pá lyafutás és szinte példátlanul hosszú uralkodás után kidőlt az élők sorából. Mindössze husz esz'endő telt el a ködös és komor novemberi nap óta. mikor a schönbrunni kastélyból szárnvrakelt a hir. hogv Ferenc József megtért az őseihez. A világháború zaigásának közepette. miközben az ágyuk dörögtek az öszszes harctereken, hagyta el. örökre tróniát. me Íven megvoltak szokva őt változatlanul láhii évtizedeken keresztül. Arasznvi idő telt el s halála óta és mégis uev tetszik, mintha hís