Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-19 / 273. szám

DEMflGYABORSZflG II revízió ellen? Ki kellene plakatirozni azt a cikket egész Magyarország területén, amelyet Rosenberg Alfréd, a németországi nemzeti szocialista párt külügyi hivatalának vezetője irt a Völkischer Beobachter-ben. Ki kellene plakatirozni ezt a cikket, hogy mindenki lássa: mennyit várhat és mennyit remélhet a magyar revizié ügye attól a németországi párttól, mely ma kormányon van s melynek önkéntes szálláscsinálói ebben az országban nem kevéssé igyekeznek megzavarni a közrendet s a lelkek békéjét. Ennek a cikknek nemcsak az ad jelentőséget, hogy a német nemzeti szocialisták első hivatalos lapjában, (igy kell megkülönböztetni a Völkischer Beobachter-t, mert Németországban már alig jelenhetik meg lap, melyet az uralmon levő párt félhivatalosának tekinteni nem lehet), tette közzé a német külpolitikának közismert irányitója, hanem az időpont is, amelyben a közzététel történt. Az olasz külügyminiszter Budapesten tárgyalt, a bécsi bármas konferencia várja azt, hogy megállapodásai megvalósuljanak, Magyarország államfője olaszországi utja előtt áll s mindez a tény messze kiható jelentőséget ad Mussolini revíziós beszédének. Nem kell most utalni a francia lapok híreire, melyek nagyjelentőségű személyi kapcsolatok szövődéséről számolnak be, a közismert és közhitelességit tények kulisszák mögötti, tehát ellenőrizhetetlen készülődések nélkül is súlyos eseményei az európai politikának. S ebben az időpontban, amikor ez a szerencsétlen ország minden barátjának támogatására sokszorosan ráutalt, jelenik meg Rosenberg Alfréd cikke, mely a német külpolitika nevében szólva jelenti ki, hogy Németország nem feltétlenül követeli a revíziót, a német politika nem osztja két csoportba az európai nemzeteket aszerint, hogy kívánják-e, vagy ellenzik a revíziót s hogy emberileg érthető, de politikailag oktalannak látszik az IQ18-as elrendezés revíziójának követelése. Nem tudunk és nem akarunk, — folytatja a cikk —, másoknak megváltó apostolai lenni, nem engedhetjük magunkat más népek vontató kötelére venni. . Máskor talán kevésbé lett volna érthető ez az állásfoglalás, máskor talán vitatkozni lehetett volna kijelentéseinek értelme s közléseinek aktualitása fölött, de Mussolini beszéde után nincs félreértés és nincs kétség. A hivatalos Németország ezidőszerint megtagadja a revízió követelését s amíg Németország egyfelől lerázza magáról a versaillesi szerződés minden bilincsét, akár területi felségjogra, akár katonai ellenőrzésre, hadseregszervezetre, vagy kereskedelmi ellenőrzésre vonatkoznak is azok, addig másfelől az lQ18-as elrendezés általános s az európai békét is szolgáló revíziójának követelését elutasítja. Az események figyelőjében önként merül fel a gondolat, hogy ez az állásfoglalás a nemzetközi politikai helyzet pillanatnyi szituációjának reflexe csupán, mert az az ország, amelyik egész politikáját a versaillesi békediktátum széttörésében és elfelejttetésében látja, a maga céljainak szolgálatába óllithatra-e az általános revíziót is, mert hiszen minél közelebb viszi a belátás, a jogtalanságok felismerése s az igazságosság szellemének megerősödése a revízió követelését az aktualitások felé, annál több erkölcsi ereje és támasztéka lesz Németországnak is a maga felszabadulása által követelt elhatározásokhoz és cselekvésekhez. S ha a német külpolitika ma megnehezíti Mussolini revíziós törekvéseinek sikerét s a revizió követelésétől akkor szakad el, amikor Olaszország azt barátságos kijelentésekből szinte hivatalos külpolitikai követelésévé lépteti elő, akkor világosan kell látnunk, hogy a magyar revizió harcaiban és küzdelmeiben a német segítséget s a mai német politika támogatását számításba venni nem lehet. S amikor arra gondolunk, hogy a katholicizmus milyen küzdelmekre van kényszerítve s másfelől azt látjuk, hogy a magyar revíziós politika mit várhat a német uralomtól, mégis csak meg kel! kérdezni azokat, akik titokban és nyíltan, őszintén és leplezetten a nemzeti szocializmus szellemének átültetésére, intézményeinek és politikai módszereinek importjára vállalkoznak, — mi ad nekik erkölcsi erőt arra, hogy a magyar revíziót megtagadó s a katholicizmussal hadbanálló szellemnek és politikai törekvéseknek agitátorai legyenek ? Ha volna még lelkiismeretük és rendelkeznének még egy csöppnyi tisztánlátással, most becsavarnák nyilaskeresztes lobogóikat s zöld ingüket szégyenkezve vinnék el a kelmefestőhöz. Interpellációk a sportcsarnokról, a gazdaadósságokról, a hadigondozottak helyzetéről, a gyilléstilalom eltörléséről, a drágaságról, a közterhekről és az egyetemi eseményekről Röder honvédelmi miniszter első képviselőházi beszéde — A Sztranyavszky-iigy ujabb fejleményei (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A politikai világot még mindig élénken foglalkoztatja a S z t r a n y a v s z k y-affér. Kedden este — mint jelentettük — még olyan hirek terjedtek el, hogy Sztranyavszky hamarosan lemond a képviselőházban viselt tisztségéről. Szerdán Sztranyavszky váratlanul megjelent a Házban; háromnegyed 4 óra kor bement az elnöki szobába, magához kérette a jegyzőket és közölte, hogy íijra elnökölni fog. A jegyzők között volt Huszár Mihály kereszténypárti képviselő is, aki szóvátétte, hogy a katolikus egyház elégedetlen szerdai nyilatkozatával szemben és ezzel a kérdést nem tekinti elintézettnek. Sztranyavszky kijelentette, hogy legutóbbi szereplését nem szabad összetéveszteni a parlamenti szereplésével. Huszár hangoztatta, hogy a kettő elválaszthatatlan és teljes elégtételt kell adnia. Sztranyavszky ezután 4 órakor elfoglalta a képviselőház elnöki székét. A képviselők csendben fogadták, - a folyosón azonban több szó esett az ügyről. Kormánypárti oldalon is rámutattak arra, hogy Sztranyavszky a történtek után nem maradhat a képviselőház elnöki székében Hangoztatták, az volna a leghelyesebb, ha Szti inyavszky ezen a héten nem jelenne niep a képviselőházban. A képviselőház szerdai ülése mozgalmas volt. nagyobbrészt interpellációk töltötték ki. Részletes jelentésünk a kővetkező: I A képviselőház szerdai ülését 4 'éra ntln nyitotta meg Sztranyavszky elnök. Megkezdték az ügyvédi rendtartásról szóló törvényiar vaslat tárgyalását. Pinezieh István előadó másfél órás beseédben ismertette a javaslatot. A vita csak a ceüíörtöki ülésen kezdődik meg. Ezután Bornemisza Géza iparügyi miniszter előterjesztette a városrendezésről szóié iayaílatot, majd áttértek az interpellációk meghallgatására. Vázsonyi János a Nemzeti Sportcsarnok ée a stadion létesítése ügyében intézett interpel'ációt a kormányhoz. Hóman Bálint kultuszminiszter válaszolt. Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e a kormány nemzeti sportcsarnok létesítésével foglalkozni, kijelentette, hogy a konnánv hajlandó és éppen a közeli napokban fog a pénzügyminiszterrel megbeszélést folyhatni, amikor keresni fogják azokat módszereket, amelyeknek alkalmazásával megoldható lesz a kérdés. Ami a nemzeti stadion kérdését illeti, a létesítést a kormánv sportszemvontból feltétlenül kívánatosnak tartaná. de mivel a ielen pillanatban erre a célra nem rendelkezik anyaai fedezet tel, helyesnek tartaná, hogy ezzel a kérdéssel később foglalkozzanak. Homonnay Tivadar a Máv.-munkások nyugdíj- és órabér szerződését tette szóvá. Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter válaszában kijelentette, valóban v isszás ez a helyzet, hogy a nyugbérek nincsenek arám ban az utolsó szolgálatban elért keresettel. Az arányos rendezés azonban olyan megterhelést jelentene a Máv.-nak, amiért egyelőre el kellett ettől tekinteni. A minimális munkabéreket