Délmagyarország, 1936. november (12. évfolyam, 259-282. szám)

1936-11-15 / 270. szám

D Ê L M A G y A R O R S Z A G Vasárnap, T93G november 15. I Az ufl PHILIPS-STANDARD-ORION ^•TELEFUNKEN-EKA^H Díjtalan bemutatás. összes gyártmányai nálam beszerezhetők. Régi rádióját becserélem. KELEMEN MÁRTON uccameíí" «SÜ+r Püiial-, Reinmeií!!-, O'ympís- 6s Hermes "así|"- «»*\merikai rakfár. Javítóműhely. Kedvezfí rís • etfizetés ñ Délmagyarország regénye ü VURAZSLO irúa KOMOR MN D RAS 26 >< } v Az ilyesmik fájnak. Ezek a parancsok ugy jönnek mindig, mintha ököllel az arcába ütöttek volna. És mindig annyi kellemetlen érzés marad a nyomukban, habozó, bizonytalan érzések s csupa kedvrontó, rosszizü gondolat. Kalmük hangja beleette magát a fülébe s elhallgattatni nem lehet! „Ezt fogod tennií Nem engedem, hogy ezt csináld! Ha nem enged clmeskedel, vége közöttünk mindennek!" Erőszakos, goromba hang!... És ha mégse engedelmeskednék? Ha kijelentené, hogy most már elég? Mi lenne, ha csakugyan vége szakadna közöttünk mindennek? . . . Nem lenne okosabb? Talán minden jobb lenne, mint igy. Érdemes csakugyan tovább csinálni ezeket a dolgokat? Lázongó, gonosz percek ezek, szerencsére nem tartanak sokáig. Hamar el is felejtődnek s oly jó, amikor az ember már teljesen elfelejtette őket. Különösen aztán este nagyon jó. Este, egyedül a szobában, elalvás előtt, este, amikor nincs sehol helye egy kellemetlen gondolatnak, kinyújtózkodva az ágyon ugy, hogy köröskörül az egész világ kellemes, Inssu ringássá változik. Hunyorgó, félig mór bódult szemmel nézni ilyenkor a sötétet, ó nincs ennél semmi jobb! — nézni, amíg a sötétség csillogni nem kezd s lassan az egész szoba valamilyen zöldessárga szinbe nem ömlik ót, talán nem is szin ez, hanem játékos, rezgő s láthatatlan fények sokadalma. Nézni, nézni, amíg ez a rezgés alakot nem ölt, nmig innen is, onnan is különös képeket nem vonultat elő. Az egész napnak, az egész életnek a legszebb része ez az esti képzelődés. „Mi lesz majd, ha..." fut át Buli fején rpy gondolat. — „Minden ugy lesz, ahogy én akarom." Megszólal igy egy gondolat s Buli már látja magát. Legtöbbször színház* ban látja magát, óriási nagy színházban, amely színültig tele van; mindenki ott ül a nézőtéren, mrs; n legtávolabbi ismerősök is. C) n színpadon áll, frakkban, kinyújtja a kezét és üres tenyeréből galamb száll fel. Mindönki tapsolni kezd. Gyakran látja magát, ahogy éppen a Kossuth Lajos-uccán megy s egyszerre cigányok támadják meg; lehetnek vagy negyvenen. Most is csak kinyújtja a kezét s a keze már nem kéz, hanem tüzet lövelő kard. Az is érdekes, amikor ugy megy Jtz uccán, hogy a házak fala megnyílik előtte, meg amikor olyan erőseket lép, hogy a föld besüpped a lába alatt. Mennél mélyebben elalszik, annál érdekesebbek ezek a képek. Látja magát kéményből felszálló füstön lovagolni, meg vágtatva, csontvázak élén. Aztán odanyúl Anyu orrához és az vérezni kezd, dó nem vért vérez, hanem csupa ötpengősöket. Van, hogy egy koporsót lát és ab-* ban csodaszép lány fekszik, egyszer tiszta fohérben, máskor meztelenül; a koporsóra nagy betűkkel rá van irva: EZ AZ ENYÉM. Denevéreket is lát álmában, rájuk néz és megbénulnak s egy hosszú, hosszú kígyót, omelyen féllábon végig kell mennie. Egyszer-kétszer török ruhában is meeielent önmaga előtt, nagy szakállal s bemutatkozott: „Én a világ leghíresebb varázslója vagyok." Csupa csoda az egész világ s nincs jobb, mint csodák között élni. De lát egyéb képeket is. Például, hogy hirtelen félrepül a levegőbe s nem tud aztán leszállani. „Meddig kell most már így maradnom?" — kérdezi, de nem kap feleletet. Vagy olyan sötét van, hogy már magát se látja, csak tudja, hogy ott áll a sötétség közepén egyedül s kiáltani szeretne, segítségért kéne kiáltania, de a torka elszorult, fulladozik s a száján nem jön ki egyetlen hang sem. Van az is, hogy halottakkal kell kezetfognia s, nem tudni miért, de ez szörnyen rossz. Ezekben a képekben Kálmuk nem szerepel, de egészen bizonyos, hogy azért itt van, valahol tán a képek mögött, vagy ő mögötte az ágyban, vagy a sötétben az ágy fejénél. Mért nem szólhat rá, hogy menjen el? S ha ritkábban is, de azért, hogy Kalmük is látható. Odajön Bulihoz és ujját a mellére teszi; s Bulinak többé nincs melle, a mello helyén üres levegő van. Vagy vizek fenekére viszi őt magával, ahol minden hideg és minden olyan csúnya zöld és itt azt követeli, hogy élő halakat egyen, hideg és vizes halakat. „Máskép nem lehetsz varázsló, esek, ha mindet itt az üvegben megeszed. Se nem hal ez, se nem béka, ugy hívják, hogy ebihal." Többször ugy jelenik meg, hogy a Kálvária-domb tetején áll s onnan nagy köveket dobál le rája. „Ne félj, nem talállak el, csak ijeszteni akarlak" — ezt mondja s van a kövek között kő, amely nem is kő, hanem kitátott szájú halálfej. És van, bogy Bulinak le kell feküdnie a földre s Kalmük végiglépked rajta s fedetlen lábával aztán az arcára tapos. Ez fáj, de azért mégse rossz. Bulinak egy kép jár az eszében, amelyet Apa könyvéi közt a „Moderne Kunst"-ban látott, színes kép, amelyen mezítlábas tündérek futkosnak a fiiben; ezt a képet látja maga előtt s arra gondol, hogy ha Kalmuknak ilyen rózsaszínű tündérlába volna, soha mást nem kívánna, mint hogy akár egész éccaka így az arcára taposson. Folytatása következik. Régi. elhasznált, süket rádiócsoböl ui csövet csinálunk 1 • rádió a^uM lámpával III Markovics Szilárd Uf»Y «1» HIIM UJ KOrPOan • • • Tisza Latos kttrut 44 .m Telefon 30—lO •MOST-JELENT-MEGGUIÁCSY ®IRÉN® « IRÁLY ° REGENYHÁROM KÖTETBEN ára IZpeMjO kötve ló pengő MEGTíKWÜimMNDtW KÖNVVESBCfttlJAN •vwypfíep.-pr.- UIAPASA.