Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-10 / 240. szám

s DPI MAfiyARORS7ÄO Szombat, I93Q október TO. Férje revolveres szerencsétlensége mfaff öngyilkosságot követett el a feleség (A Délmagyarország munkatársától.) Külö­nös tragédiáról érkezett jelentés pénteken dél­előtt a szegedi ügyészségre. Két nappal ezelőtt Tunyogi Bálint kutasi gazda revolverét tisz­togatta, miközben a fegyver véletlenül elsült és a. golvó a gazda mellébe fúródott. Tunvogit .súlyos állapotban szállították be a vásárhelyi közkórházba, Tunvogi Bálintnét az eset rend­kívül megrendítette és ismerőseinek többizben kijelentette, hogyha férjének komoly baja lesz, öngyilkosságot követ el. A kórházba szállítás után következő napon olvan hirt kapott, hogy férje állapota válsá­gosra fordult, ami azonban nem felelt meg a valóságnak. Az elkeseredett asszonv felment a padlásra és ott felakasztotta magát. Mire rá­találtak« már halott volt. Tunvogi Bálint állapota egyre javul, nem tudja, hogy feleségével miiven tragédia történt. fQl OlVűfO tovaíá. 4 fehértói hal Mélyen tisztelt Szerkesztőség! Nagybecsű lapjában olvastam már többizben, hogy a vá­rosi halüzem beszámol, miiven nagymennyi­ségű fehértói halat küldenek ki külföldre. Ez igazán szép dolog lenne, ha a halgazdaság — magánüzem lenne. Azonban szerény vélemé­nyem szerint mégis csak fontosabb volna, ha a városi halüzem annak a célnak szolgálatába állna, amiért annakidején elsősorban létesí­tették. A főcél az volt, hogy a szegedi lakos­ságot olcsó hallal lássák el. Ezért létesítették a halastavakat, amelynek állományát az első években a lakosság el is fogyasztotta, mert akkor 80 fillér—1 pengő 10-es áron kerültek forgalomba, sőt ha utána néznénk az akkori tudósításoknak, kilátásba helyezték, hogy ké­sőbb még ennél az árnál is olcsóbban fogják árusítani. Hol vagyunk ma ezektől az áraktól? Ma félkilós nagyságokban 1 pengő 20-ért hoz­zák forgalomba egyes helyeken. Ha a halüzem ki akarja magát tüntetni, ak­kor elsősorban arról kellene gondoskodni, hogy a városi lakosságot lássák el olcsó élelmiszer­rel, ma, amikor napról-napra drágul a hus. Tessék a régi városi halcsarnokokat ismét üzembe helyezni, vannak állástalan egyének bőven, akik ezt el is tudnák látni. Ha aztán a városi lakosság igénye teljesen kieloíitest nyert, akkor kerülhet sor a külföldre, de ne a szegediek rovására. Szeretnők, ha polgármes­terünk is tudomást szereke a hibás gazdálko­dásról és intézkedne a lakosrág olcsó ellátásá­ról. Kiváló tiszteletté; (,Uáirás.) ÉLELMISZEREK: Figaro blokk sajt fél kg —.48 Virágméz fél kg —.49 Mazsola szőlő fél kg —.75 Nápolyi 10 dkg 1 —.18 KEZTYÜK: Gyermek kötött keztyü 1 pár —.98 Női kötött keztyü 1 pár P 1.28 Férfi kötött keztyü 1 pár Pl 48 Csecsemő egyujjas gyapjú keztyü 1 pár —.88 KÖTÖTT UtlTK: Divat női bluz hosszú ujjas Divat férfi pullover Zippzáras férfi pullover Női divat kabát SZERSZAMOK: Góllát francia kulcs Német kulcs Háromrészes kulcs Rádió fogó P 1.98* P 3.88 P 4 58 P 5.98 -.88 —.88 —.88 —.98 3 fiiNiM tr Mlj VtflET PDRISI NAGY IflUHIZ RT. SZEGE». CtKKONICS «i KISS UCCU SAROK A Képzőművészen Egyesület tárlata Hosszú szünet után ismét jelentkezik a Sze­gedi Képzőművészeti Egyesület, hogy betöltse hi­vatását, amit élénken és hatékonyan művelni — kellene. Valóban itt volna az idő, hogy tárlatok gyakori és igényes rendezésével, művészek ser­kentő támogatásával a korszerű megnyilvánulá­sokig fejlődjön ennek a városnak művészi élete. Tudjuk jól, hogy a támogatás hiánya, a résztve­vős csökkenése jelentékenyen megnehezíti a mun­kát, de lelkesedéssel és agilitással a nagymultu Képzőművészeti Egyesületnek mégis mindent el kellene követnie a művészek istápolása és a művészi eredmények érdekében. Az uj iparcsarnofc két emeleti helyiségét meg­töltő kiállítás összbenyomása sajnos — nem nyújt egységes és vigasztaló képet. Feltűnő, hogy sok kitűnő és ismert szegedi művész — távol ma­radt a kiállítástól, ötven képzőművész közül alig nyolcan-tizen küldték el munkáikat! Az anyagot kétségtelenül gazdagítja néhány neves budapesti művész szerény kirándulása, valamint a vidékiek felvonulása. Mindenesetre meg kell szüntetni az okot, amiért sok vezető szegedi művész ezúttal hallgatással demonstrál — De ezenkívül ered­ményt csak megfelelő, szinvonalat szem előtt tartó zsűrizés hozhat... Világért sem gondolunk tehetséges és most bontakozó fiatalok háttérbe­szoritására, de a tiszteletreméltó amatőrködés és a kevésbé lelkesítő dilettantizmus nem okvetlenül követel helyet egy reprezentatív tárlaton... Az anyag fölmérése mindenesetre bizonyos nehézsé­gekbe ütközik — a hiányos és nem mindenütt meg­felelő világítás miatt, ebben a modern cs célszerű épületben. ,A kiállítás kétségtelen érdekessége és esemé­nye a fiatalon elhunyt, tragikus sorsú makói ta­nár, Jég József posthumus bemutatkozása. Sö­tét-meleg tónusu vásznai először jelennek meg a nyilvánosság előtt és egy érdekes egyéniségű, el­vonult művész elhivatott munkásságát mutatják. Borongós erdőrészletei, a fák között elővillanó f?hér fényei ha nem is mutatják egy sokrétű mű­vész változatos liráját, de magába vonult kedélye mégis egy értékelésre érdemes alkotó élményeit hozzák. Téma választása talán Paál Lászlót, fes­tői eszközei Rudnay Gyulát idézik. — kár, hogy tragikus sorsában nem fejlődhetett tovább. Festői készségét dicséri néhány meleg tanulmányfeje, egy­egy vázlatán, akvarelljén bravúros előadása érez­hető. Mindenesetre jó hivatást végzett az egyesü­let, amikor a nyilvánosságnak bemutatta Jég Jó­zsef művészetét. , Az első emeleten figyelmet keltenek Pólya Tibor idillikus, mesehangulatu téli képei, Frank Frigyes villogó, harsány vásznai, — mindkét mű­vész nagy erőssége a kiállításnak. Finomak G y 5 kössv Laios halvány akvarelljei, Szeghal­mv Bálint'dekoratív kis képei, igényes a kecske­méti Noel Ferenc nagyméretű kompozicióia, a „Boszorkányégetés", érdekes Halasi Hor­váth Zoltán zugligeti idillje, Parobek Ala­jos élénk, mosolygó cigánygyerek portréja feltű­nést kelt, bátor témát dolgozott fel Mihály Ist­ván ..Háború" cirrrü képén, törekvő munka látszik H a d z s i Olga interieurjén, míg P u s z t a y La­| jos furcsa aktja kérdőjeleket ébreszt, témáinak be­I állítása nem mondható festőinek. Igen kedves V e­| r e s s Zoltán plein-air arcképe és finom megoldá­sával kellemes benyomást kelt Zápok i Lend­ler István Madár Gizella szines csendéletek­kel szerepel, hatásos Balog József Sajópartja, gondos P f e i f f e r Elek esv arcképe. Igen figye­lemreméltó Sárközi Elemér „Dalmát tenger­part"-ia széles perspektívájával, mellette Hevér László táncoló női aktia furcsálkodik, Józsa Károlv megszokott tájkéneiből egész sorozatot hoz. S z á n t h ó Mária Tmees főispánné világos és elegáns, pasztellszerű sikerült portréiát állí­totta ki. Az akvarellek kőzött kiválnak Veress Elemér finom megoldású, hangulatos képei, érde­kes tanulmányai. A második emelet jórészét Jég József vásznai foolalják el. Érdekesek Gaál Dezső stilizáló il­'n ezt rációi. Emánuel Béla,, Erdőss János, Kavetzkv Zoltán. Bal áss Aranka, Síkor­szka Zsolnai Jvlia, valamint Sávay János, az ügyes Zakar Zoltán, Kendoff Károly, B a 1 c z e r Gyöt gy, G a c h e 1 József, B o c s k a y István képei. Az egész kiállításból azonban — né­hány kivétellel — hiányzok a korszerű mű­vészet haladó igézete. Jószándéku, vára/kozó és megállott próbálkozások teszik ki az anyag jóré­szét, a falaknak alig van köze a mai ritmushoz és uj iparcsarnokban. A rendezés fáradtságos mun­káját Sidlovics Kálmán végezte. A kiállítás szombaton délután nyilik meg az uj iparcsarnokban. , Károlyi-zongoraest nem ma, hanem 13y kedd Az európai metropolisokban legelső rangnak örvendő kitűnő magyar pianista szegedi bemutat­kozó hangversenye: a szezon megnyitója. Tisza 8. Jegy 1.50-től, még néhány bérlet kapható ugy a 10-es Mester-, mint a 4-es zongorabérletre a Dél­magyarország jegyirodában és Harmóniánál (Ká­rász-ucca 14.) és Neu utazási irodában. Október 20-án a berlini Filharmónia kamara­zenekara Hans v. Benda vezényletével klasszi­kus hangversenyt ad, melyen Händel, Mozart, Haydn, Gluck ^s Sibelius, müvei szerepelnek. Christie Winifred Moor-féle kétmanuálos zon­gorán 21-én a Tiszában adja érdekes hangverse­nyét, jegyek 1—5 pengőért. E két bérleten kívüli hangversenyre a bérlők helyeiket nagy kedvezménnyel igényelhetik Har­móniánál, a kedvezmény elővételben, 15-lg érvé­nyes és csak a bérlethelyre. Károlyi-zongoraest kedd Szinház Makón. M i s k e y színigazgató kis tár­sulatának a produkciója még azokat is igen kel­lemesen lepte meg, akik tisztában voltik a ka­maratársulat színvonalával Csütörtökön Heltai egyik igen sikerült vígjátéka: „A jó üzlet" került szinre kitűnő előadásban. Szereptudás, bizton­ság jellemezte a kamaratársulat előadását. Donáth Kató és Magyrich Flóra arattak még sikert. Menyasszonyi kelengyék készen és rendelésr® Pol Iák Testvéreknél, Csekonics ucca. m Budapest I. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat 12: Déli harangszó. 1205: A József nádor 2. honi­védgyalogezred zenekara. Vezényel Seregi Artúr. 13.30: Hédervári Ferenc és Hódervári Béla ci­gányzenekara. 16.15: Harsányi Gizi mesél. 17.00: Székely Arnold Chopin-műveket zongorázik. 17 óra 30: Mit üzen a rádió. 18: Hanglemezek. 18.30: Az amerikai elnökválasztás előtt. Buday Kálmán dr. előadása. 19: A rádió szalonzenekara. 20.00: Öszi vetés. Rádiójáték három felvonásban, elő­játékkal. Irta Erdélyi István. Rendező Gyarmathy Sándor. 21.40: Hírek. 22: Budapesü Hangverseny­zenekor. Vezényli Nádor Mihály. 23.30: Heinetnann Ede jazz zenekara játszik, Dóbis Vilmos énekel. 005: Hirek. Budapest II. 17: Tánclemezek. 18: A jövő szá­zad könyve. Buday György előadása. 19.25: A földmivelésügyi miniszteriura mezőgazdasági fél­órája. 20: A rádió szalonzenekara. 20.30: Hirek. 20.55: Zongora-gordonka szonáták. Előadja Herz Oltó dr. és Kerpely Jenő. Külföld. Milano. 20.40: Bespighi: A láng. — Leipzig. 20.10: Nagy operaest. — Bruxelles fran­cia adó. 24: Gluck: Orfeusz, gramofonon. — Lon­don Régional. 22: Wagner. Lohengrin. — Wien. 20.05: Bruckner hangverseny Bössler Endre és Ernster Dezsővel. Uj (Fornér üzlet nyilt meg Talíaréktár-u. 6. sz. alat*. Raktáron tart mindennemű bel- és külföldi íornérokat, lemezárukat és asztaloskellékeket a legolcsóbb árakon. n

Next

/
Oldalképek
Tartalom