Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-09 / 239. szám

-t DELMAGYARORSZÁG réntek, 193Ö oktober 9. zetbe kerültek, többször kíséreltek ineg siker­telen kirohanást. Nemzetközi bonyodalom a semlegességi egyezmény megsértése miatt London, október 8. A épanvol polgárhábo­rúval kapcsolatban kimondott semlegesség kér­dése ujabb nemzetközi bonyodalmakkal fenye­get. Ismeretre, hogy az angol munkáspárt legutóbbi edinburgi értekezletén kát spanyol megbízott súlyos vádakat emelt több kormány ellen, azt hangoztatva, hogv ezek a kormá­nyok támogatták a spanyol nacionalista csa­patokat. A munkáspárt megbízta két vezérét, Atthe.t és Greeviooodot, hogv utazzanak Lon­donba és ott a kormánynál tegyenek lépéseket a be nem avatkozási egyezmény megsértése miatt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szovjetkor mdny jegyzéket intézett a londoni semlegességi bizottsághoz, amelyben azt hangoztatja, hogv Portugália, Olaszország és Németország ré­széről sorozatosan, megsértették a semlegességi egyezményt. Ezért Oroszország mentesnek fogja magát tekinteni a semlegességi egyez­ményben vállalt kötelezettségei alól. A helyzet súlyosságára, való tekintettel pén­tekre összehívták a semlegesség ellenőrzésére alakult bizottságot, amelynek ülésén jelentést fognak tenni ugy az orosz jegyzékről, valamint az angol munkáspárt értekezletén történtekről. A londoni szovjet nagykövetség egvik veze­tő tisztviselője megjelent a külügvi hivatalban és a szovjetkormánv nevében közölte, hogy Moszkva nem tekinti magát a benemavatkozási megállapodás által kötöttnek, ha nem tesznek haladéktalanul intézkedéseket az egyezmény megsértésének meggátlása érdekében. Szándékos emberölés Kísérlete helyett — kOicsend elleni Kihágás Revolverlövés a íanyán (A Délmagyar ország munkatársától.) Ér­dekes gyilkossági peri tárgyalt csütörtökön a szegedi törvényszék Novák-tmác&a. Ifj. Ju­hász József felsőtanyai gazdálkodó volt a vád­lott, aki ellen az ügyészség szándékos ember ölés bűntettének kísérlete címén emelt vádat. Februárban történt, hogv Juhász szomszédjá­nak, Dobó Jánosnak a libái bementek Juhász Í ortájAra, Dobó a libák után ment. Amikor uhász meglátta, hogy Dobó bemegy a ta­nyájába, elővette pisztolyát és rálőtt. A go­lyó a mellén érte Juhászt, de az egvik gombon iránvt változtatva csak a kabát szövetét ütötte át. A törvényszék előtt Juhász tagadta bűnös­ségét és elmondotta a következőket. Dobóval régóta haragos viszonyban volt. Többször elő­fordult, hogy összeszólalkoztak és ezek az összeszólalkozéeok rendszerint azzal végződ­tek; hogy Dobó megverte őt. Emiatt nagyon félt szomszédjától. Amikor a kérdéses alkalom­kor Dobót meglátta a tanyájába befordulni, mingyárt arra gondolt, hogy verekedni jött, ezért elkészítette a pisztolyát és ngv várta ellenségét. Tagadta, hogv rálőtt volna, ellen­ben elismerte, hogy a pisztolyt elsütötte, még pedig olyanformán, hogy a csövét az ég felé irányította. Kizárt dolog, vallotta, hogy a sértett kabátján lévő golvónyom az 5 piszto­lyától származhatott volna. A bíróság több tanút hallgatott ki, akik csak annyit tudtak, hogy a Juhász-tanván lövés dörrent el. A sértett vallomásában azt adta előv hogy a vádlott egyenesen rácélzott. A bíróság végül is felmentette a fczándélcos emberölés kísérletének vádja alól Juhász Jó­zsefet, mert nem látta beigazoltnak, hogv a revolverrel a sértettre célzott volna ós nincs semmi bizonviték arra nézve eem, hogv a ka­bátján látható Ivük Juhász pisztolyától szár­mazott volna. Ellenben elitélte a bíróság a vádlottat a lövöldözés miktt, amellyel köz­csend elleni kihágást követett el és ezért 8 napi elzárással sújtotta. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést jelen­tett be, Juhász megnyugodott az Ítéletben. II belügyminiszter rendeletére meg kell szüntetni a Kossuth Lajos-sugárufon és a Petőfi Sándor sugáruton a vágóállatok hajtását Nem lehet végrehajtani a miniszter rendelkezését? (A Délmagyarország munkatársától.) A bel­ügyminiszter pár héttel ezelőtt arra utasítot­ta a várost, hogy szüntesse meg a piacok zsú­foltságát. Több javaslat készült el errenézve és végül is abban állapodtak meg a városhá­zin, hogy a Mars-térre, a Rákóczi-térre és a Valéria-térre összpontosítják a piacokat, előbb ónban a Rákóczi-tér és a Mars-tér teljes kikövezésérc volna szükség. Amíg a kövezést végre nem hajtják, nem kerülhet sor a piacok elhelyezésére. A belügyminisztérium ugylátszik ehhez rvm is túlságosan ragaszkodik, ellenben meg akarja tiltani azt. hogy n főbb. forealmas ut­vonalakon kihnitsák a vágóállatokat. Az autó­sok részéről állandóan amiall panaszkodnak, hogy a vásárokban vágóállatok hajtása aka­dályozza a jármüvek forgalmát. A miniszter leirata szerint a Kossuth Lajos-sugáruton és a Petőfi Sándór-sugáruton meg kell szüntetni a vágóállatok ki­hajlását, mert ez a két útvonal beleesik a transzkontinentális autóut vonalába. A mirtiMfltri rend*!«» végrehajtása könnyű feladat elé állítja a Város hatóságát. A Kossuth Lajos-sugáruton még valamilyen módon meg lehetne szüntetni a jószágfelhaj­tást, de a Petőfi Sándor-sugárulon ez már komoly akadályba ütközik. Ugyanis ezen az uton hajtják a vágóállatokat a közvágóhidra, másfelé csak nagy kerülővel lehetne eljutni a célhoz. Szóbakerült a város­házán, hogyha a két utvonalat lezárnák a vá­góállatok elől, akkor ez a forgalom átterelőd­ne a mellékuccákba, amelyeknek kövezete nem alkalmas az ilyen forgalom lebonyolítására. A Kossuth Lajos-sugárut helyett ugyanis a párhuzamos Hétvezér-uccát használnák a ^az­rlák, a Petőfi Sándor-sugárut helvett pedig a Szentháromság-uccán keresztül hajtanák ki a jószágokat a közvágóhidra. Ez a körülmény pedig mindkét uccának a kövezetét, illetőleg aszfaltburkolatát rendkívül rongálná. A város hatósága egyelőre nem tudja végre­hajtani a belügyminisztériumnak ezt n rendel­kezését sem, hanem feliratilag kérte, hogy egyelőre tekintsen cl a miniszter a főbb ut­vonalakon a vágóállatok kihajtanának eltil­tásától Rámutat a feke,rje«lés arra, hogy a kihaitáíánál éppen ííak érintik a^éket az u'­Vönalakat, egyebkent seöa őlv s,2ámóttevő áz autóforgalom Szegeden, hogy a vagoallatok kihajtása akadályozhatná a közlekedést. Ha a forgalom az emlitett utvonalakon emelkedik, akkor a város intézkedéseket tesz a szarvas­marhák és egyéb vágóállatok kihajtásánalí rendezésére. •xrMmrrm>mnsmmmMmmmmmmmm A Szegedi Meteorologiai Obszerva­tórium jelenti: Szegeden a hőmérő leg­magasabb állása 6.8, a legalacsonyabb 4.6 C. A barométer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggjel 753.2, este 756.1 mm A levegő páratartalma reggel 100, délben 100 százalék. A szél Iránya északnyugati, erőssége 1—2. A lehullott csapadék mennyisége 105 milliméter. A Meteorologiai Intézőt jelenti este 10 órakor. TPŐJÓSLAT: filénk szél, sok helyen még köd, eső, a hegyeken bavasesö, havazás, a nappali hőmér­séklet kissé emelkedik. Ciano olasz külügy­miniszter berlini utja Róma, október 8. Hivatalosan jelentik, hogv Ciano külügyminiszter a német birodalmi kormány meghívásának elegét téve, a közel­jövőben Berlinbe utazik, hogv meglátogassa N e u r a t h báró külügyminisztert. Németor­szági tartózkodása alkalmat ad arra is, hogy egyúttal a német birodalmi vezér és kancellár fogadja az olasz külügyminisztert és vele eszmícserét folytasson. Ötéves a szegedi észerkereskedök egye­sülete (A Délmagyauország munkatársától.) A Szegedi Ószerkereskedők Egyesülete csütörtökön este rend­kívül látogatott társasvacsorát rendezett a Pa­csirta-uccai Ágoston-vendéglőben levő egyesületi helyiségeiben. Abból az alkalomból tartották ezt a társas összejövetelt, hogy az egyesület most érkezett el fennállásának ötödik évfordulójához. A vacsorán a város kereskedelmi és ipari életének vezetői és a törvényhatósági bizottság tagjai nagyszámban jelentek meg. Ott volt többek kö­zött Körmendy Mátyás ipartestületi elnök, Róth Lajos törvényhatósági bizottsági tag, .íz egyesület egyik alapitó tagja és diszelnöke, dr. Rőth Dezső tb. tanácsnok, Pinich János disz­elnök, az egyesület első elnöke, dr. Gyuris István ipartestületi titkár, dr. Temesváry László fo­galmazó, továbbá Égőd Andor, Kiss Bálint, F a 1 u d 1 Sándor. M a r k o V1 C s Szilárd, Szögi Géza, L ö f f 1 e r György, dr. V a j t a Jenő, H 0 r­V á t h Ferenc, W o 1 f Endre törvényhatósági bi­zottsági tagok. A társasvacsora előtt a megjelentek egyperces néma felállással adóztak Gömbös miniszterel­nök emlékének. Az első felköszöntőt Polyák­Ármin, az egyesület elnöke mondotta és miután üdvözölte a megjelenteket, rámutatott arra, hogv az egyesület öt évvel ezelőtt tisztán gazdasájai céllal alakult és a politikát kizárta működéséből. Talán ennok köszönheti az egyesület, hogy tag­jainak érdekeit a legméltóbban képviselheti. Is­mertette az egyesület megalakulásának körülmé­nyeit. 1031. szeptemberében alakult meg az egye­sület. Ot év alatt érkezeit el áz ószerkefeskedők -egyesületé ahhoz, hogy ma már egyik legtekinté­lyesebb egyesülete Szegednek. Dr. Hunyadi János, az egyesület ügyésze ugyancsak a megalakulás körülményeit vázolta beszédében és kimentette a távollévő vitéz Shvov Kálmán országgyűlési kéipvisélőt. Körmendv Mátyás felszólalásában hangoztatta, hogy 31 év­vel ezelőtt ugyanebből a teremből Indult el köz­életi pályája, abban a teremben, amelyben ma az ószerkereskedők egyesületi helyisége van, mon­dotta el első programbeszédét, mint a közgyöléí egyik tagjelöltje. Kijelentette, hogy az ószerkeres­kedökben egy Igen érdemes, törekvő osztályt is­mert meg és szivesen támogatja őket mindenkor közérdekű, gazdasági törekvéseikben. Több felszólalás ¡nem hangzott el a vacsorán és a »égi«lectek még sokáig együtt maradtak a fehér asztal mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom