Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)

1936-10-08 / 238. szám

Csütörtök, 1936 október 8. ÜELMAGUARORSZXO 5 Két is félhónapos hangversenuszünet — kulturális leépítés A Filharmonikus Egyesület kitart karmestere mellett és — nem változtatja meg programját (A Délmagyarország munkatársától.) Is­meretes az a nyilatkozat, amelyet dr. vitéz Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő az idei évad filharmonikus hangversenyeinek dátumai­val ée programjával kapcsolatban tett. Az egyesület, amelyre a szegedi zeneélet, egyik nagyjelentőségű ágának ápolása van bizva. az idei műsort, ugyanis ugv állitotta össze, hogy a főszezonban két és fél hónapig — a miisor­tervezet szerint — nem lenne fil­harmonikus hangverseny Szegeden. Shvoy Kálmán értesülése szerint ennek a müsorösszeállitásnak az oka az. hogy Fri­csay karmester 7rosszabb szabadságra, utazik.. A város országgyűlési képviselőiének, aki a Filharmonikus Egyesület diszelnöke is, éppen a« ellen van kifogása, hogy az orszáa máso­dik városában nagy kulturális programokat és megmozdulásokat ilyen szempontoktól te­gyenek függővé. A filharmonikusok diszelnökének nyilatko­zata annál nagyobb érdeklődést váltott ki. mi­vel köztudomásu az is, hogy ma már az ország minden színházában — Debrecenben. Miskol­con, Pécsett — játszik a társulat, de az or­szág második városában hatósági hozzájárur Interpelláció: lássd csak október 16-án, majd teljes tiz nap múlva nyilik meg a színház. Ez a házilag el­végzett kulturális leépítés az eljelentéktele­nedós látszatát fogja kelteni Szegeddel szem­ben mindenhol az országban é6 nem lehet ta­gadni, hogy a városát, kulturáját szeretíj és féltő minden ember azok mellé állt, akik gá­tat akarnak emelni a leépítés elé. A Filharmonikus Egyesület választmánya tegnap foglalkozott Shvoy Kálmán tagadhatat­lanul erős nyilatkozatával és értesülésünk sze­rint nem kereste annak a módfát, hogy a fiatal karmester szabadságideje alatt is legyen fil­harmonikus hangverseny Szegeden, hanem ha­tározatot- hozott, amelyben — biealmárói biztositoUa, karmesterét ée kijelentette, hogy kitart mellette. A határozat személyi része ellen természe­tesen nincs kifogásunk, de a személyi kultusz mellett a zene kultuszával is foglalkozhatott volna a választmány és kereshetett, sőt találha­tott volna módot diszelnöke helyes elgondolá­sának megvalósítására, hogy tudniillik kát és félhónapig ne maradjon Szeged — személyi okok miatt — filharmonikus koncert néükül. miért hcrfllt a ggógglMofaflan ftregasszonu KOrliáz hetyett — rendőri (diába A 74 éves Taft! Istvánné útja Domaszékről szekéren, mentőautón, gyalog, hordágyon a szegedi városházáig (A Délmagyarország munkatársától.) A hi­vatalosan ellenőrizhető rendőri hirt körülbelül igy lehetne egész röviden megfogalmazni: „özvegy Tajti Istvánné 74 esz­tendős doma széki lakos szerdán dél­előtt összeesett az nceán. Kihívták a mentőket, akik be akarták szállítani a kórházba, illetve valamelyik klini­kára. A szerencsétlen öregasszonyt azonban sehol sem vették fel, a vizs­gálat során megállapították ugyanis róla, hogy előrehaladott, gyó­gyíthatatlan májrákja van. A mentek, mivel Tajti Istvánnénak la­kása nincs Szegeden, a beteget a rendőrségre szállították és ideiglenesen ott helyezték el." A néhánysoros hir nem igen fér el a napihí­rek szürke rovatában. Vastagbetüs, nagy cimet igényel, hogy meginterpellálja az illetékeseket, megkérdezzen hatóságot, társadal­mat: okvetlenül igy kell befejeződnie a hetvennégy esztendős Tajti Istvánné szürke, szomorú éle­tének? Az ujságiró megkísérli, hogy ezt a ret­tenetes utolsó fölvonást néhány jelenetté bont­sa szét. 1. Domaszék. Az ázott homok és a haldokló aká­cok felett vigasztalanul terpeszkedik a szürke ok­tóberi ég. Éjszakánkint fagyos szelek settenked­nek a sárbaragadó tanyák körül, megzörgetik az apró ablakokat és kifújják a nehézszagu szobákból a féltve őrzött melegséget. Az öregasszony nyö­szörögve kuporog a sarokban. Néha feljajdul hal­kan és a szeme riadtan bújik el ijesztően sárga pergamenarcának millió ránca között. — Miért nem möarv be kend a városba, szüle? — hallja a már százszor hallott kérdést. Ott van­nak a doktorok, van kórház, kosztot is kap kend, fázni se köll többet, aztán mög is gyógyítják. Hát nem megy a városba. Dehogyis megy. Itt ét, a domaszéki homokon immár hetvennégy éve, itt nevelte fel a gyerekeit, itt temette el a halottait, köztük az urát is, Isten nyugosztalja szegényt. Mit is keresne a messzi városban. Azok a doktorok se tudhatnak többet, mint az itteni kenőasszonyok, talán még annyit se, mert hiszen ezek már ala­posan ismerik. Kenegetik, tapogatják, borogatják hónapok óta. A századszor hallott kérdésre nem is válaszol, de ahogy elgondolja magában a választ, testébe beleáll újból a gyilkos fájdalom, egyszerre letag­lózza. Kapkod a levegő után, kiveri a veríték és tüdejéből rémülten szakad fel a jajgatás. Akik mellette állnak, azt hiszik, hogy a ver­gődő öregasszony a városi útba való beleegyezé­sét jajgatja. 2. Lassan döcög a rázós szekér az országúton. Egymásután maradnak el mellette az ismerős ta­nyák, a barátságos kanyarodok. A két sovány ló gőzölgő testtel vonszolja a kocsit, amelynek ölé­ben, néhány piros párna között, rongyos kendők és subafoszlányok melegében utazik özvegy Tajti Istvánné beteg, hetvennégy esztendős teste a vá­ros, a városi doktorok, a kórház, a gyógyulás re­ménysége felé. Fájdalma minden zökkenőnél fel­ujul, pedig nagyon sok a zökkenő az uton. De már látszik a messzeség ködében a fogadalmi templom két tornya, olyan barátságosan integet, mintha két kar lenne. 3. — Hát mönjön csak föl, szüle, ezen a lépcsőn. Ott majd eligazítják, hogy kit keressen — hallja a biztató, de azért kicsit türelmetlen szót. A biz­tatást nem érzi ki belőle, a türelmetlenséget vi­szont megérti és méltányolja. Hát persze, hogy sietnek szegények, hiszen a kocsiban nem csak ő volt, hanem néhány csirke, egy-két kosár gyümölcs Km lehet iívemií 9 az osziaiysorsr ~ Ezen sokan törték már a fejüket és töp­rengenek állandóan; feltétlen bizonyosság nincs, kiszámítás tudás nem lehet, de ?an szerencse, esélv, valószínűség és lólesö remény! Tanácsos most az első osztálynál meg­venni a sorsjegyeket, mert egy későbbi osztályhoz való vásárlásnál az előző, leját­szott osztályok árait úgyis meg kall H­satnl mindenkinek Ar I. out. morsjeayek hivatalon Ara: Egé« Fél Negyed Nyolcad 28 14 7 3.5 pengő pengd pengó peng« Mindenki vI»zonyal»xoz mérten vehet részt « «ortjaiCkon. Nincs külSnbaég a sorsje­gyek k5x8tt meri minden egye* sorajegy­nck egyforma a nyerési esély«. Az 1. osztály húzása október 17-en kezdődik. is, piacra való portéka. A piac pedig áll mér, hiszen miatta jöhettek csak olyan lassan. Jó em­berek, köszönetet érdemelnek, amiért igy bajlód­nak vele. Lám, behozták magukkal a városba. A kocsi nagyon összerázta. A fájdalmat minden tagjában külön érzi. De azért összeszedi az ere­jét, csak néhány pillanatig kapaszkodik meg a lépcsőben, aztán lassan, reszketve, fájva megin­dul a »zéles kapu, a fehér lépcsők felé és már ott tétovázik a portásfülke előtt. 4. Elverték már a harangok a delet is. amikor kivánszorgott a kapun. A fülébe muzsikál még most is a fehérkabátos doktor barátságos hangja: — Menjen csak haza szépen, nénike, nem lesz semmi baj ... Igen ám, haza. De hogy találja meg ebben a városi forgatagban azokat, akik idehozták. Régen elnyelte már őket a piac, lehet, hogy dolguk végeztével el is indultak már és azóta vidáman kocognak visszafelé az országúton. Most iparkodhatnak, hiszen ő, a nagybeteg nincs a kocsin. Dehát mi lesz vele. Hová menjen, merre for­duljon. ' Elindul mégis. Lassan, vánszorogva. Tesl néhány bátortalan lépést, aztán megáll, a fáj­dalom egészen összezsugorítja. A nyirkos hi­deg belopakodik nagykendője alá és elér a lelkéig. Még jó, hogy fölsajog néha a fájdal­ma. Birkózik vele és a birkózás fölmelegít! kicsit. Már messze jár. A kórház nem látszik. Is­meretlen uccák maradnak el mellette, zárta.j­tós, ismeretlen házak végtelen sora strázsál körülötte. Lába egyre jobban reszket, ereje egeszen el­hagyja. # — Jaj Istenem — szakad föl a nehéz sóhaj­tás a szivéből és aztán csak azt érzi. hogy be­teg teste odaütődik a nedves kövezethez. Még látja, hogy néhány járókelő megáll mellette, máí>ok odaszaladnak, föléje hajolnak, emelge­tik. kiáltoznak valamit, de minden olyan, mintha nem is vele történne, hanem valaki mással, idegennel és nem itt, hanem nagyon messze. 5. A mentőkocsiban azt álmodja, hom viszi a szekér haza, Domaszékre. Amikor felnyitja a szemét, fehárfálu szobát és fehérkfíppenyes doktorokat lát. maga körül. Ismét vizsgálják, tapogrtiák, nézegetik. Azr

Next

/
Oldalképek
Tartalom