Délmagyarország, 1936. október (12. évfolyam, 231-258. szám)
1936-10-02 / 232. szám
Péntek, 1936 október 2. DFf MAGYARORSZSO Gróf Klebelsberq Kunóné, Colonna herceg és Pignalelli hercegnő Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön délelőtt előkelő vendégek érkeztek Szegedre, Col o n n a herceg, Olaszország budapesti követe feleségével és P i g n a t e 11 i hercegnővel, velük érkezett özvegy gróf K lebe lsberg Kunóné is. Délelőtt ellátogattak Klebelsberg Kunó sírboltjához a fogadalmi templomban, ellátogattak a muzeumba, megnézték Móra Ferenc őskori leleteit, délben dr. Gíatlfelder Gyula megyéspüspök vendégei voltak, délután megnézték a templomtéri órajátékot, majd meglátogatták a gvümölcskiá Ilitást és délután utaztak vissza Budapestre. Elutazásuk előtt elragadtatással beszéltek a szegedi lá tol lakról. Csütörtökön délután a magyar gyümölcskivitel vezetői érkeztek Szegedre, hogy megtekintsék a gyümölcskiállitást. Megérkezett Szentjóbi Staub Elemér nyugalmazott állam ti lkár, a Tisza-Dunaközi Mezőgazdasági Kamara elnöke, Vay Béla a kecskeméti gyütnölcsforgalom felügyelője és Vermes Gyula. a Külkereskedelmi Hivatal gvümöleskiviteli osztályának vezetője. A kiállítás megtekintése után fontos tanácskozások kezdődtek a gyümölcskivi kl ügyében, a kamara és a Külkereskedelmi Hivatal képviselői meggyőződtek arról, hogy Szegednek a gyümölcskivitel terén vezetószerenet kell biztosítani. — A zenebízottság ülése. A v árosi zenebizottsáa csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen ar. Bel le Ferenc igazgató beszámolt a tanévkezdéssel kapcsolatos ügyekről. Bejeleniette, hogy a városi zeneiskolába az idén 219 növendék iratkozott be. Ismertette a tandíjmentességért benyuitott folyamodványokat és azokat a bizottság rögtön el is bírálta. Bejelentette, hogy az iskola az idén is négy iskolai hangversenyt rendez. A zeneóvódába, amely a mult évben kezdte meg működését, az idén 22 növendéket jegyeztek elő. Az iskola vezetősége foglalkozik a fúvós tanszak megszervezésének kérdésével. Ha sikerül államsegélyt szerezni, akkor a tanszak még ebben az évben megkezdi működését. Az igazgató bejelentéseit a bizottság tudomásul vette. — A szegedi egyetem perjogi tanszéke. Mint ismeretes, a szegedi egyetem nolgári perjogi tanszéke legutóbb megürült. Ezzel kapcsolatban most dr. S u r á n y i-.U n g e r Tivadar jo(qikari dékán a következő közleményt adta ki: , A „Magyarság" szeptember 27-1 számában ,.Az igazságügyminisztériumból akarnak tanárt küldeni a szegedi egyetemre" cím alatt megjelent közleményre vonatkozólag kijelentem, hogy a szegedi egyetem jog- és államtudományi karán üresedésben levő polgári perjogi tanszék betöltése tárgvában sem az igazságügy- sem a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, sem más kormányhatóság részéről semminemű beavatkozás vagy olyan kezdeményezés nem történt, amely a kari autonómiát a legtávolabbról is érintené. Dr. Surán y i-U n g e r Tivadar dékán." x Manheim kölni, szappan óriás 1 pengő, — Titulescu betegségét a — fogyókura okozla. F>ukaiestból jelentik: Megállapították, hogy Titulescu betegségét egy dimitria nevű gyógyszer okozta, amelyet Titulescu fogya^ztószer gyanánt szedett. DuíorsiöKf, u kárpitoskellékek, vizmentes , ponyva, lótikaró gyári áron Mihály cégnél, Aradi-u. 2. — Túlságosan vérmes embereknél, kiknél az igen nagy nedvdússá^ mindenféle tünete, mint gyors elfáradás, elbagyadás, a teltség érzete gyakran jelentkezik, feltűnően kedvező hatással szokott járni, ha három hétig naponta 1 pohár természetes „Ferenc József* keserüvizet isznak. Áx idő A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 10 4, a legalacsonyabb 5.2 G. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 761.3, este 762.0 mm. A levegő páratartalma reggel 100, délben 90 százalék A szél iránya délnyugati, erőssége 1—2. A lehullott csapadék mennyisége 0.3 mm A Meteoroolgiai Intézet jelenti este 10 órakor Időjóslat: A szél megélénkülése, több helyen eső, nagy részben zápor jelleggel, magasahfe helyeken | havas eső. A hőmérséklet alig váltó zik. I — Az uj könyvtárnok letette az esküt. Szőke Mihály, akit a szerdai kisgyűlés a Somogyi-könyvtár könyvtárnokává választott meg, csütörtökön délelőtt tette le dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes előtt a hivatali esküt. Szőke csütörtökön Budapestre utazott, hogy a levéltárosok és könyvtárosok országos kongresszusán képviselje Szegedet. — LYUK A FALBAN. A Kárász-ucca elején hetek óta folyik a Stühmer-cukorkaüzlet uj portáljának énltése. A cég csak nagvnehezen kapott engedélyt arra, hogy a tervezett portálépítési keresztülvigve, mert az nj portál szükségessé tette a főfal kiváltását. Szakértők vizsgálták a házat: megbirja-e majd a főfal helyett beillesztendő vastraverz a nagy lerhelést. A szakértői szemlének az le|t az eredménye, hogy engedélyezték a főfal kiváltását és a vastraverz beépítését. Az ae^álvoskodás érthető volt, hiszen csak » közelmúltban történt a Rákóczi-tilf házheomlás. Az enfedélv után a kőművesek hozzáfogtak a főfal kibontásához. Amint estv sor téalát leszedtek, legnagvobb me«lenelésre hatalmas lyuk tátoneott a főfalban. Kiderüli, hogv azon a helyen naivon ré>»en egv hatalmas vaskassza vo't beépítve és amikor a kassza tulaidonosn elment, elvitte a kasszát is és csak egv Ivük maradt a ré"i helven. A Ivn'rat azután esv sor lé"lával elfalazták, hevako'tá1- és a sorsára hízták az épületet... Most derült ki, hoev éveken keresztül m'lven veszélv fenvesefte a hatalmas épü'etet. Egvesek szerint könnven össze is omolhatott volna, ha a Ivük meglazult volna. Fhhen az esetben összeropnnnt vo'na a fal a két emelet ronna-nf terhe ala'f.. Most hatalmas vasoszlopot helvezlek a kivállolt rész heívébe. amely megbízhatóan tart'a a főfal snIvos terhét. A vastraverz megerősítette az épületet. — őszi blúzok Zwickl L., Horváth M.-ucca 10. - MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Hatósági Munkaközvetítőben: 1 magyarszücs, 2 borbély vidékre, 1 sütő előmunkás vidékre, 1 fejni tudó gazdasági cseléd, 3 üzletszerző fixfizetéssel, 4 kovács. 1 szobafestő vidékre, 1 mázoló flóderőzö vidékre, 3 kosárfonó vidékre, 1 bognár, 2 kádár, l1 bördiszmüves-böröndös, 1 kefekötő, 2 kötszövő, 1 szőnyegcsomozónő. 1 kötélgyártó vidékre, 1 kárpitos vidékre, 9 szabó vidékre, 3 cipész, 7 cipész vidékre. Hadirokkantak részére kínálkozó nmnkahehek: 1 gépápoló. 2 késsyári lakatos, 3 fonÓTiő, 2 perzsacsomózónő, 10 kötszövőnő, 3 szövő, 5 varróleány, 8 fii résztélén! munkás, 5 koppasztónő, 7 téglagyári nanszámos. 6 téglagyári munkásnő.. 4 .kendergyári tilqlónő. Háztajtásj osztály-munkát kaphat: több mindenes jó bizonyítvánnyal, mindenes főzőnök és szakácsnők. L A csekk és a sürgöny ^ A rendithetetlen humoráról ismert szegedi professzorrá] mesélik az alábbi két kedves történetet: 1. Az egyik este hazaérkezése utáii vette ész re, hogy kiürült a pénztárcája, pedig volt még vacsorautáni programja, amelyhea szüksége lett volna, a pénzre. Pénzt viszont a bankból csak másnap délelőtt vehetett ki. Nagyszerű ötlete támadt. Telefonált a fűszereshez, rendelt valamit egy pengő ötven fillér értékben és kérte, hogy küldjenek nyolcpengő ötvenet a megrendelt áruval együtt, mert csak tízessel fizethet. Néhány perc múlva becsöngetett hozzá az inasgyerek, hozta a csomagot és a nyolcötvenet. A professzor zsebébe nyúlt, elővelle csekkfüzetét és kiállította a tiz pengőről szóló csekket. Misnap délelőtt az inasgyereknek kellelt jelentkezni a bankpénztárnál a tiz pengőért 2. Elbúcsúzott az uccán egyik kollégájától, akivel igen fontos kérdésekről beszélgetett. Néhány pillanat múlva eszébe jutott, hogy a legfontosabbat nem közölte vele. Visszafordul, látja, hogy kollégája éppen akkor fordult be a sarkon, de nem szaladt utána. A posta ugyauis közelebb volt. Oda ment be. Gyorsan — megsürgönyözte barátjának; — valami fontosat elfelejtett megmondani neki, de már újra elfelejtette és kéri, hogy legközelebb;, ha találkoznak, figyelmeztesse rá4, — Cserép Sándor szűcsmester Horváth M.-neca 7. — Október 6. Az aradi vértanuk október 6-an délelőtt 10 órakor a görögkeleti magyar egyházközség ünnepélyes gyászistentiszteletet tart a belvárosi elemi iskola (Jókai-ucca) elsőemeleti termében. x Minden szombat este háziasan készült disznótoros vacsora Barossban (Vár-u. 2.) — A kritikus életkorban regálénként 1—1 p<v ftár természetes „Ferenc Jézsef" keserüviznek valóban áldásos hatása van! — Kuglizás — borhan. Három kisteleki legény került csütörtökön a szegedi törvényszék elé lopás és orgazdaság miatt. A legények juliusban az egvik kisteleki kocsmában leitatták és^ kifosztották Z i 11 e r Antal leszerelt kato nát. Ziller Kecskeméten szolgált hosszú esztendőkön keresztül a katonaságnál, leszerelésekor 400 pengőt kapott. Ezzel a pénzzel hazafele igyekezett falujába és közben Kisteleken betért egv kis itókára... Ott összetalálkozol! Pető István 20 éves legénnyel, valamint Gu1 vá s Sándor és Gulyás Mihály legényekkel, akik hamarosan összebarátkoztak vele, amíkoi látták, hogv sok pénze van, borban kugliztak vele, leitatták és amikor megfelelően leittasodott. Pető kiszedte a zsebéből a pénzt. A csütörtöki tárgyaláson a legények elismerték, hogv 120 pengő.t elvettek Zíllertől, de azt állították, hogy a pénzt elnyerték tőle — kuglin. A károsult vallomásában elmondotta, hogy az utolsó fillérig kifosztották. A bíróság Pető Istvánt lopásért és Gulvás Sándort orgazdaságért 2—2 hónapi fogházra. Gulyás Mihályt Ugyancsak orgazdaságért hathónapi börtönre Ítélte. Gulyás azért kanott sulvosabb büntetést, mert már büntetve volt korábban is. IA . HIRDET MEGTAKARÍT NÉHÁNY FILT.ÉRT ÉS ELSZALASZT SOK PENGŐT