Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-29 / 229. szám

HizinLáz és mtivemf • Kulturális kötelességek . és az ui szezon A srege 11 színház falai között hosszú szünet után — végre megindult a szezonnyitás közele­dését jelentő munka. Tisztogatják, takarítják az épület belső részeit, foltozzák a drapériákat, ja­vítgatják a hibákat, hogy a tiszaparti palota föl­készülten várja az uj társulatot, amely — végre októiber tizenhatodikán vonul be. A viszonyok nem igen javultak tavaly óta, a gazdasági pangás, a szegénység még mindig tart, ha itt-ott látszik is már egy-két bizonytalan tü­net, hogy lassankint mégis csak megelevenedik az élet. Tagadhatatlan, hogy a színtársulat súlyos föladat előtt áll. Most is. mint minden évben, meg kell újból hóditani a közönséget, meg kell győz­nie, hogy szükséglete a színház, hogy a szánház is szervesen hozzátartozik Szeged kulturális életéhez, amely nélkül még vigasztalanabb lenne, még ke­vésbé lenne teljes. És tagadhatatlan az is, hogy a színtársulat csakis aikkor végezheti a munkáját, akkor tölt­heti be hivatását, ha a város közönsége nem csak követeléseikkel, igényekkel lép föl vele szemben, hanem áldozatra is hajlandó. Nem a színházért, nem a színtársulatért és nem az igazgatóért, ha­nem a város kalturájáért, végeredményben tehát önmagáért. Mi mindig harcoltunk azért, hogy Szegeden jobb szinház legyen, hogy a szegedi színház előadásai nívósabbak, tökéletesebbek tényének, hogy a sze­repköröket elsfírangn erők töltsék be. Ennek a folytonos harcnak azonban csakis akkor van lét­jogosultsága és akkor lehet eredménye, ha a sze­gedig közönség is átérzi fontosságát és megterem­ti a szegeii színjátszás anyagi bázisát: ha bemegy a színházba, ha rendszeres színházlátogatással reálissá teszi a színházzal szemben támasztott kulturigényeket, ha jegybérletek váltásával bizo­nyltja. hogy szükséglete a szini kultura. Az uj szezon előkészítése most folyik. A város kulturális érdeke követelte meg, hogv ezekre a szempontokra most hívjuk föl a szegedi közönség figyelmét. fxinhárii\ Winr> A szegedi szinház még két hétig játszik Szolno­kon. Ezen a héten a következő darabokat adják olö: Mágnás Miska CKompóthv Gvula vendégsze­replésével), Mindennek ára van. Mese a Grand Hotelben. Debreceni 2-es huszárok, Szent Johanna. Debrecenben elsején nyilik meg a szinház, ame­lyet az nj igazgató, Horváth Árpád jelentősen atalakitott. A debreceni közönség nagy érdeklő­déssel várja a szezonnyitást. A megnyitó darab a János vitéz" tesz. A miskolci színházban egyelőre Corodini és társulata, Uferiniék utódjai vendégszerepelnek, meglehetősen nagy érdeklődés mellett. A pécsi társulat ntolső napjait tölti Baján. Mnst mutatkozott he az ottani közönségnek Kő­rössv Zoltán a Csavargólányban. Kőrössvt, aki éveken keresztül a szegedi szinház tagja voit, sze­retettel fogadta a bajai közönség. Kőrössy nem­esak komikus, de operettrendezője is a társulat­nak. Kecskeméten október 14-én, Katona József szü­letésének 145 évfordulóján kezdi meg szezonját K:irdoss Géza társulata. A Bánk bán-t mutatja be az Operaház énekeseinek, balettkarának, zeneka­rának és kórusának közreműködésével. Október 3-án kezdi meg makói szezonját M's­kev József színtársulata. A társulat jelenleg még Gvulán működik, onnan teszi át székhelyét Makóra. MegérkezíeR i Vigyázz! ^ >- VIgyózzJ 1937. évi uf szenzécós RADIOK melyek felülmúlják az összes eddigi rádiókat. Az országban megjelent összes gyártmányokból választhal nálam díjtalanul. Lakásán is bemutatom vételkötelezettség nélkül. Réql rád'óiót becserélem. « Kedvező részletre kapható Márton A Pélmagy arország regénye HULLÓ CSILLAGOK Irta FARKAS ANTAL 88 — Az egész nem sokat ér. — Veszett fejszének a nyele. Ha jól megy, mi visszafizetjük. — Hohó! Arra még ráérünk. A többit be­széljék meg Kovácsnéval. A másák héten már Molnárné sürgött-for­gott a konyhában. A villa kulcsait Molnár bevitte az uj háziurhoz. — Tessék, nagyságos urf Nagyot nézett .a nagyságos ur. Jő ember­nek akart látszani. — Hiszen novemberiig maradhattak vol­na. Nem volt olyan sürgős. Minek siették el? Esetleg... — Nagyságos uram, a szegény ember nem a kalendáriumhoz igazodik, hanem a maga sorához. Egyelőre nem volt baj az üzlettel. Kezdett élénkülni. Molnár munkatársai be-beözön­löttek. Ellepték az asztalokat. Zaj, zsibon­gás, füst, szemét volt elég, de ez hasznot jelentett, de ez többet ért, mintha egy-két kákabélű ur piszkálná ott a fogát és bámul­na ki az ablakon. Kálmán a maga szobájában étkezett. Csak akkor jött ki, ha egy-két ismerőse reklamál­ta. — Kamocsay ur tetszik? Rögtön hozom, kérem alássan. Molnárné bekopogtatott. — Keresik a tekintetes urat. Kálmán szívesen jött. Tudta, hogy csak jó ismerőse keresi, aki tudja az uj lakása cí­mét. Egyelőre kínosabb anyagi gondok nem zavarták az otthonba. Most írja haza: — Ha naponta látnám, hallanám az ott­hont mindazokkal együtt, akiket magukkal együtt nagyon szeretek, akkor sem lehetnék nyugodtabb, mint most vagyok. Jő kedvvel, fáradtságot nem ismerő buzgalommal hala­dok a célom felé. Ugy érzem, hogy nem tud­na ebből a kerékvágásból kizökkenteni sem­mi. Most kopogtatott be Molnárné, hogy ke­resik. — Négy óra ... Elkésett vendég lehet. Kiment. Az üzletben hordár várta levél­lel. — Kamocsay nagyságos ur? — Kamocsay vagyok. — Tessék. Várt, mig Kálmán a levelet átfutotta. — Mondja meg, hogy rögtön megyek. Ment is a levélben jelzett helyre, a Hermi­na-uton várakozó autóhoz. Kinyitotta az aj­taját. Beszállt. Másodmagával ült benne, Adél kisasszonnyal. A kocsi elindult. A belépésnél hűvös fejbiccentés fogadta az üdvözlését. Helyes, ő se hajbókol, mé­zesmázoskodik olyan nagyon. Utóvégre a kisasszony hivatta, kocsikáztatja: majd meg­nv ndja, ha akarja, hogy mi is a szive szán­déka. \dél észrevette, hogy Kálmán félszemmel nézi. (Határozottan szebb lett ez a leány. Ugy látszik, használt neki a balatoni fürdőzés.) — Nos, nincs semmi mondanivalója? — törte meg a már kínossá vált csöndet Adél. (Még a hangja is megváltozott.) — Azt irta, hogy majd a kocsiban többet, azt várom. — Igen? Lehet, hogy írtam. Még otthon irka-firkáltam. Egy kicsit szórakozott is vol­tam. — Ugy? Megint csönd, — Hogy tetszik az uj lakás? — Kié? Kinek? — A magáé, magának. — Alkalmasint tetszik, különben otthagy­nám. — Jól főz az a Molnárné, ugy-e? — ízletesen. — Én is ugy találtam. Most is számban van az ize az ő főztjének. — Megengedem, de nem tudom, miről van szó. — Igaza van. Elmondom. Kálmánhoz fordult, közel ült hozzá. Min­den zökkenőnél hozzáütődött. — Tudja, mikor maga megszökött tőlem, nagyon mérges lettem. Gondolhatja. — Miből? — Talán, csak azért kérdi, hogy bevalljam, nagyon vártam. Hát igen is vártam. Ugy vár­tam, ahogy még soba senkit. Ahogy eztán soha senkit nem várok. Már pirosodott a képe, tüzelt a szeme. Már megint lángolt benne valami indulat. — Elég ez a vallomás? Elmondjam azt is, hogy még sírtam is? Igen, sirtam a méregtől vagy mitől. Mondjuk a megalázottság fájdal­mától, a szégyentől. — Adél, ne mondjon ilyeneket! — Csak az igazat mondom: maga megszö­kött tőlem. — De — — Semmi de! Ez igy volt. Még akkor is bolond voltam, amikor a Balatonon voltunk. Eszeveszettségemben megszöktem egy mu­lató társasággal, hölgyek is voltak benne, asszonyok a férjükkel — és házonkivül töl­töttük az éjszakát, meg a következő napot. Aztán hazakísértek. Ebből kerekedett aztán valami gyalázatos pletyka. Manci találta ki. Továbbadta, Molnárné is elhitte, másokkal is elhitette. Mancit kidobattam. (Folyt köv.) |A -HIRDET MEGTAKARÍT NÉHÁNY FILLÉRT ÉS ELSZALASZT I SOK PENGŐT

Next

/
Oldalképek
Tartalom