Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-27 / 228. szám

1936 szeptember 27. n*f MAGYAROKS/.AG 15 *n jtp/ , r\ kmwfcramém Hölgyeim és Uraim, van-e még ked­vük e rémvilágban — a szezonra gondolni, amely itt kopog a kapuk előtt, kissé fáradtan és a vértől vizesen, a gondtól terhesen, a lát­ványtól reményvesztetten, — van-e még ked­vük belesni a függönyök résein, odasanditani a suttogó hangokra, meghallgatni terveket és komédiákat, — ha van még kedv, mosoly és kíváncsiság: a konferanszié megint jelentke­zik a maga vasárnapi sípjaival, kedvderí­tőnek, feledtetőnek, vigasztalónak. „Se terv, se kedv, se pénz, se asszony" —, irta Ady ré­gen az őszi vonaton, — talán mégis el lehet vezetni ezt a ziháló-zakatoló vonatot derűsebb rózsaszínűbb tájakra ... Rég volt ilyen sokáig csöndes és szótalan a színházi kiskapu tájéka, egyelőre még a taka­rítás vidító nyomai sem látszanak a leeresz tett függönyök és a bezárt ajtók mögött. Az uj társulat még mindig nyári életét álmodja a szolnoki partokon, a nagyérdemű közönségnek még mindig várnia kell október második fe­léig, amig a „Néma leventé"-vel rázendítenek a színházi nagydobok. A színházat megelőzte a koncertterem és amire alig volt példa, előbb szólal meg a zongora a pódiumon, mint Ki­gyulladnak a reflektorok a szinpadon. Érde­kes, izzó és gazdag koncerszezonról beszélnek a táviratok, — már tizedikén megkezdődik a zenei szezon, első alkalommal a fiatal magyar pianista gárda egyik legkomolyabb művésze érkezik nagy program és forró este Ígéreté­vel: Károlyi Gyula. És októberben még egyszer-kétszer meg méltóztatnak jelenni a koncertteremben Hölgyeim és Uraim, — az sem lehetetlen, hogy (fortissimo con brio) a legnagyobb élő olasz énekesnő is megjelenik az októberi pódiumon: Gina Cigna. Éppen a napokban érkezett viruló heroldnak egy ked­ves és virágos levél Milánóból a Harmóniá­hoz és a levelet Signorine Gina Cigna impresz­száriója és nagyrabecsült férje, Attilio Lam­poni irta, lelkesen és olaszos lendülettel kö­zölve, hogy az esték és lemezek énekes­királynője okvetlenül megjelenik a szegedi kö­zönség előtt a szezon legelső heteiben, „örü­lök, hogy értesithetem — mondja a milanói le­vél —, hogy Se Cigna a szegedi koncertre fel­tétlenül elmegy. Annál boldogabb, mert ezt a koncertet a budapesti estékkel egvídőben szí­vesen abszolválja. A pontos dátumot egyelőre nagyon megzavarták a spanyol események, de reméli, hogy a hangverseny napját — miként már megállapodtunk —, október végére, vagy legfeljebb novemberre véglegezhetjük. Rövi desen mindent részletesen ..." Méltóztassék tehát nyugoltan (sőt izgatottan) készülni Höl­gyeim és Uraim, az olasz énekesnők királynő- j je már a szezon kezdetén egy forró esti euró­pai attrakciójával megjelenik a szegedi pódi­umon ... Hogy még egy zenei hirrel szolgálhassak, a Szegeden is dolgozó é jól ismert kiváló fia­tal zongorista, Sándor György a napokban nagy sikerrel koncertezett a rádióban. Az egyik legkiválóbb Bartók-tanítványnak nagy lelkesedéssel gratuláltak Chopin- és Brahms­interpretációihoz... A nyáron végre — annyi kerülő és még több siker után — Szegeden is bemutatkozott a legfeketébb szeged-pesti színésznő: M«­zey Mária, őszinte figyelmet keltett érdekes Hippia-alakitásáva] szülővárosának igényes­kényes közönsége előtt és most rövidesen — filmen is be fog mutatkozni a legszélesebb I nyilvánosságnak. A fiatal művésznőt a na­pokban meghívták az „Aranyember" legújabb j filmváltozata egyik főszerepére és ez lesz Me­zey Mária legelső filmszerepe. Uj bemutatkozá *át Athália szerepében nagy érdeklődéssel vár- , ják.Kadisát Básthy Lajos — aki Szegeden j is járt — iátsza. Tímár Mihályt — Kiss Fe renc, Brazövicsot Csortos Gyula... Fejedelmi kiosztás... Kiss Feriről is van jelenteni való még a nyári időkből, egy édes, szeretetreméltó szin e nagy magyar színész portréjához. Augusztus­ban, a szabadtéri játékok idején vagy három hetet töltött Szegeden és ezt az időt nemcsak arra használta fel, hogy Lucifert, Giovannit és Bagót alakítsa, sőt még csak arra sem, hogy legfrisebb autóját igazgassa, megízlelje a legfrissebb reggeli fürdést a Tiszán, vagy hajnali lovagló-turára induljon a szere­tetreméltó kitűnő ezredessel, — hanem egy-egy délutánon öldöklő küzdelmet vivott sugárzó feleségével az ujszegedi tenniszpályán. Egy­egy ilyen mérkőzést persze sokan végignéz­ték, Kiss Ferenc uj tehetségével mutatkozott be, sőt ujabb sikereket aratott pompás for­handjeivel. A nagy sete-ek után még nagyobb mérkőzések következték a nézőkkel és az uj barátokkal. Az egyik lelkes-hosszú vitából zord fogadás keletkezett, a vizipólócsapat olimpiai győzelmére. A vizipólócsapat meg­nyerte a világbajnokságot, de Kiss Feri el­vesztette a fogadást, amely ez alkalommal egy doboz finom cigarettára szólt. Kiss Feri nagy zavarban volt, — nem tudta megadni a foga­dást. A nagy bemutatkozások és a még na­gyobb mérkőzések hevében, a tenniszpálya iz­galmában — nem értette a bemutatkozó uj barát nevét. Napokig kereste a győztes part­nert, hiába fürkészte végig a várost, nem ta­lálta, nem ismerte fel. Már befütve és behűt­ve dohogott kis Ford-kocsija, hogy Pest felé induljon, még mindig címzett nélkül szomor­kodott a doboz cigaretta és a fogadás gentle­man-kötelessége, Kiss Feri nekiindult a pesti országútnak, de egy kedves kis üzenette — Szegeden hagyta a fogadás-cigarettát. „Ked­ves öregem — irta egyik szegedi barátjának —, fogalmam sincs, hogy kit illet ez a doboz, csak azt tudom, hogy a fogadást elvesztettem. Légy szives nyomozd ki Te: ki volt az ellen­fél és a nyertes fél; ölel hü barátod, Feri..." Azóta régen Pesten dolgozik már a Nemzeti­ben és a filmstúdióban, végre azonban pár nap előtt sikerült kinyomozni a boldog győztest: a fiatal és harcos ügyvéd ur személyében. A cigaretták egyhónapi késéssel — de mégis — rendeltetési helviikre érkeztek... Szewed, Tisza Lajos krí 42. Tel.: 32-66. A költő, a drága-egyetlen, szivünkbe szóló költő rövidesen uj otthonba. Újszegedre költö­zik. Nem messze a hidtól épül a legfrissebb és a legszerényebb ujszegedi villa, napról-napra ott vizsgál-vigyáz a legféltőbb szavú édesanya, Juhász néni, — Újszegedre, a csöndes-finom nyugalomba viszi a legféltettebb fiát: Juhása Gyulát... Pénteken Szegedre érkezett Henry Bar­iéin, a kiváló angol író, akinek utleirásai, cikkei és kritikát a „Manchester Guardian"­ban jelennek meg és aki már nem először jár Szegeden. Leugtóbb három év előtt, a Pen Klubok budapesti kongresszusa alkalmával látogatott el Szegedre, ahol meleg baráti ven­dégszeretet és a finom gondoskodás száz fi­gyelme várja. Londonban ismerkedett meg Szegeddel egy szegedi barátja lelkes társasá­gában és azóta nem mualszt el alkalmat, ha Középeurópában jár, hogy néhány napra el ne nézzen a szegedi végekre. Henry Bariéin volt az egyik részese — szegedi barátja mellett — Körmendi Ferenc „Budapesti kaland"-ja nagy londoni sikerének. A kiváló angol iró most leg­közelebb hosszabb indiai ntra és érdekes uj­indiai Könyvre készül, indulása előtt jött el Szegedre régi barátaihoz, pihenni és uj ím-

Next

/
Oldalképek
Tartalom