Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-24 / 225. szám

fS56 szeptember 24. D ÉI MAGYARORSZÁG 7 Sport Nincs szegedi válogatott Pálinkás tartalék Budapest, szeptember 23. Szerdán délután rendeztek meg Budapesten az osztrákok elleni triált, ameiyre két szegedi játékos, Pálinkás és Gyurcsó kapott meghivást A két szegedi fut­ballista szereplése elé nagy érdeklődéssel tekin­tettek, mert konkrét formában arról volt szó, hogy Szabó és Seres helyett ők játszanak a válogatottban —, legalább is ez volt dr. D i e t z Károly szövetségi kapitány elgondolása. A kapitány a triálon a két szegedi futballis­tát a kiszemelt csapatba állitotta, a „nagy' együttes ellen azonban az első harmadban a „Csikók" 2 0 arányú vezetést értek el. A szü­netben egyes játékosokat felcserélt a kapitány. A triálnak azután az lett^ az eredménye, hogv Pálinkás és Gyurcsó — kimaradt az osztrákok ellen szereplő csapatból; a szegedi kapus tarta­lék lett Az osztrákok ellen szereplő együttes — nagy meglepetésre — a következő lett: Szabó (Hungária) — Polgár (Ferencváros), Fekete (Phöbus) — Seress, Szűcs (Újpest). Lá­7Ír (Ferencváros) — Sas (Hungária), Vjncze (Újpest). Cseh II. (Hungária), Toldi (Ferenc­város), Titkos (Hungária). Tartalékok: Pálinkás (Szeged), Bíró ("Hungá­ria), Kocsis (Ú jpest). CFR—Budapesti kombinált 3:0 (1:0) A három nagycsapat második vonalbeli já­tékosaiból összeállított vegyes csapat nem volt komoly ellenfele a román csapatnak, amelynek csatársorában a nemrégen még magyar színek­ben játszó Avar egészen elsőrangú játékot mutatott. A budapestiek megérdemelték azt a parázs tüntetést, melyet a játék lefújása után a közönség ellenük rendezett A román csapat szép játékáért lelkes tapso­kat kapott. Az első félidőben a 31. percben Ba­logh és Futó közös hibájából Avar jó helyzet­be került és lapos lövéssel Hóri hálójába vágta a labdát. A második félidőben a vegyes csapat is töb­bet támadott, de a román csapat már a 4-ik percben ujabb gólt ért el. Avar jó labdáját Mo­dován kapta, aki 5 méterről védhetetlen gólt lőtt. A 41. percben Georgescu jobbszélső lefutott, Moldován Avarhoz továbbította a lab­dát, aki azt kapásból a felső léc alá vágta. di. Magyar. Ujszentiván: USE—Postás, játékvezető Kuhn. — Szövetségi dijmeccsek. Szeged: SzAK— Vasutas, játékvezető Jódal, SzEATC—SzFIE. já­tékvezető dr. Csányi Gy., MTE—Rákóczi, játékve­zető Borbély, UTC-SzTK, játékvezető Martonosi, Sylvánia—KEAC, játékvezető Gács. — Ifjúsági baj­nokság: Szeged: SzAK—Vasutas, játékvezető Far­kas, UTC—SzTK, játékvezető dr. Juhász Szombaton fe kell látszani a vidéki p iF-nonnbajnoksag döntőiét A szövetség feltűnő határozata Annakidején megirta a Délmagyarorszttg. hogy a Szegeden megrendezett országos vidéki ping-pongbajnokságokon a nagykőrösi együttes nem állt ki a SzAK ellen és az országos szövet­ség a szegedi csapatot jelentette ki vidéki baj­noknak. Ugyanekkor elmaradt a Nagykőrös— Sylvánia és a KEAC—Nagykőrös mecc6 is. Te­kintettel arra, hogv a SzAK minden ellenfelét legyőzte, a bajnoki cim jogosan illette meg. Szegeden már mindenki belenyugodott abba, hogy a vidéki bajnokság sorsa elintéződött, amikor most váratlan fordulat állott be az ügyben. A szövetség, nem tudni mi okból, meg­változtatta első határozatát és ngy intézkedett, hogy a. meccset feltétlenül meg kell rendezni: kötelezte a nagvkőröaieket, hogv a SzAK ellen játszák le a mérkőzést. A játék szombaton este 9 órai kezdettel a Sylvánia klubhelyiségében kerüli eldöntésre, de hogv a meccs miiven sportot fog hozni, azt, nehéz volna megjósolni, mert egyik csapat sin­csen tréningben. Érdekes, hogy az erre a nap­ra kitűzött Nagykőrös—Sylvánia ós Nagykő­rös—KEAC mérkőzés elmarad, a szegediek le­mondták a játékot. A KISOK-tenniszbajnokság elődöntói. Szer­dán délután került sor a KISOK-tenniszbaj­nokságok elődöntőire. A női egyesben Wei ­n e r Éva 6:3, 6:4 arányban legyőzte B a u e r Icát, B a u e r Mauzi 6:4, 3:6, 8:6 arányban Pick Lőttet. A döntőbe Weiner Éva és Bauer Mauzi került. A vegyespárosban D i e t z—B a­10 g h Zsuzsa duó 6:4. 6:3 arányban legyőzte a H a • n a 1—N á d a i párt, a B e r t ó k—B a u e r Edit pár 6:4, 6:4 arányban győzött a Brurk ­ner—Csermák Klára kettős ellen. A döntő­be a Dietz—Balogh Zsuzsa és a Bertók—Bauer Edit pár került. A versenyt csütörtökön folytat­ják. Megválasztották a tekeszövetség déli kerületé­nek tisztikarát. A fejlődő szegedi tekesport jelentős állomáshoz érkezett: megalakították a déli a (szövet­séget és megválasztották az elsfi tisztikart. A tisz­tikarban szép számmal kaptak helyet a hódmező­vásárhelyiek, akik három csapattal vesznek részt a bajnoki küzdelemben. A kerület tisztikara: elnök: Vő neki Ferenc (Vasutas), társelnök Iritz Béla (SzAK), dr. Vörös Ármin (Hódmezővásárhely), Kuhn Domokos (Hódmezővásárhely), igazgettó Kovács István (Toldi), lőtitkár Bodnár János (Vasutas), titkár Bleuer Zoltán (Zrinyi-KAC), pénz­táros Rejtő Béla (Zrinyi-KAC), ellenőr Fenyő Gyu la és Schnitzer Lajos (Hódmezővásárhely), jegyző Nagyiván Ferenc (Hódmezővásárhely) és Kórnyei Lajos (SzAK). A déli alszövetség uj tisztikara csütörtökön este 8 órakor a Sárkány-szállóban tartja első ülését. Az ülés keretében sorsolják ki a bejuokságot, amelyben a Vasutas, a Toldi, a Zri­nyi-KAC, a Móraváros, a SzAK és a három hód­mezővásárhelyi csapat vesz részt. Fábián József főiskolai kapitánynak nem tetszett a szegedi amatőrderbí. A főiskolai ka pitánv vasárnap végignézte a SzAK—KEAC mérkőzést azzal a célzattal, hogy a legközeleb­bi válogatott irérkőzésre játékosokat találjon. Fábián nem volt megelégedve a játékkal és ki­jelentette, hogy csak BarótiésTóth 11. já­téka tetszett neki. Szegedi sportkörökbe!' nem oszt ják a főiskolai kapitány véleményét, amely figyelmen kivül hagyta azt a körülményt, hogy ilyen fontos mérkőzésen rsak 1 üzdelem lehetett. Felelős szerkesrtő- PXSZTOU JAZSF.P Nyomatott a ktnitótiilairtonns Délmagyarország Hírlap- és Nyomrtavállnlnt Rt. nál. «¡/rcrfl Felel«« ii/emvezető KT.F.1N «tANPOH IUÍ1S>YHS> 'K^ío ván.yot 's és utlcvp' '.be fény­SNUEAfti. kép«'* I«so<cióbban és leggyor­sabban ( szükség esetén egy órán be ül) készülnek SIMONYI fényképésznél Széchonyi-tór 8. m. <Kor»ó Mozlrsl «zemboa). _ 1IJ A Játékvezető Testület érdekes alánlata a blróügyben Három évig „ingyen bírói" kapna a Szeged FC, a klub az aján­latot ne TI fogadia el A sportközvéleményt meg mindig a, Szeged FC—III. kerület mérkőzés ügve foglalkoztatja annak ellenére, hogy már a PLASz elnöksége előtt fekszik és rövidesen összeül az úgyneve­zett permanens bizottság, amely a végső szót fogja kimondani a példátlan esetben. A Játék­vezető Testületet kellemetlenül érinti az eset, mert az anyagi ódiumot teljes egészében neki kell viselni, Fenvő III.-at nem lehet felelőssé tenni. Beavatott helyről azt az ínformációt kap­tuk, hogy a. .Játékveá'ó Testül,et szeretne a Szeged FC-vel kiegyezni és olvan megoldással próbálkozik, amely elkerülhetővé teszi, a nagv összegnek egyszerre való kifizetését. Tibor Gé­zának, a Szeged FC budapesti képviselőiének a Játékvezető Testület egvik vezetője azt az ajánlatot tette, hogv a testület — három évig diitalanul adm birót a szegedi csapatnak, ha követelésének mostani kifizetésétől eláll. Az ajánlattal kapcsolatban kérdést intéz­tünk Markovics Szilárdhoz, a Szeged FC ügy­vezető-elnökéhez, aki a következőket mondotta: — Ilyen ajánlat elfogadásáról szó sem. leheti, mert nekünk a. pénzre feltétlenül szükségünk van ós azon leszünk, hogy azt minél hamarabb megkapjuk. Három év hosszú idő, addig sok minden történhet, ilven feltételt nem lehet elfo­gadni- Három év alatt 42 meccset játszunk, ez pénzben, a játékvezetőre vonatkozóan mintegy 1600 pengőt tesz ki. nekünk pedig lényegesen nagyobb a kárunk. — Ami a csapat vasárnapi szerepeltetését illeti — folytatta Markovics — feltétlenül mér­kőzésre van szüksége. Biztosra veszem, hogy a KTK elfogadja ajánlatunkat, amelv rájuk néz­ve igen kedvező; mi rendeznénk Kiskunfélegy­házán a mérkőzést és a zöld-fehéreket semmi­féle rezsi nem terheli. Ezekkel a játékokkal a futballt akarjuk népszerüsiteni és ha. lehet — egy-két játékost felfedezni. Szollár: a Szened FC ui cenferhalfja Jelentette 3 Délniaoiworszáct. hogv a S?e­FC a. mu\t kátén kipróbálta Szollárt. n $orolv$ár ííi?iában járt center&alfiát és játéká­val meg volt elégedve A kiadatás miatt cáak elvi megegyezés jött létre a vezetőség és a fut­ballista között, aki ezután Budapéshe távo­zott. A vezetőség utasította Tibor Gézát, a 1 klub budapesti képviselőjét, hogy a játékossál. tartsa fenn az érintkezést. Tibor szerdán kö­zölte a vezetőséggel, hogv a játékossal aláírat­ta a szerződést, mert biztosra veszi, hogy a niz­zai egyesület, amellyel Szollár közös megegye­zéssel szerződóst bontott, szegedi szereplése elé nem gördit akadályokat. Közölte azt is a budapesti képviselő, hogv a kiadatást megsür­gette. Ilyen körülmények között nem lehetet­len, hogv Szollár egyik legközelebbi bajnoki meccsen már játszhat a Szeged FC-ben. Vasárnap: SzM-Yssufas, Móraváros-HMTE U szegsdan Az amatőrök vasárnapi fordulójának kere­tében ismét érdekesnek ígérkező mérkőzések lesznek, különösen Szegeden lesznek jó mecs­csek. A szegedi amatőrök kihasználva a Sze­ged FC távollétét, mérkőzéseiket egy pályán, a SzAK ujszegedi sporttelepén rendezik meg. Itt kerül eldöntésre a SzAK—Vasutas és a Mó­raváros—HMTE meccs. A SzAK kivételével, amely eldöntetlenül mérkőzött a KEAC-cal, va­lamennyi csapat győzött vasárnap és megerősí­tette pozícióját, amelyet a nagy konkurrenciá­ban mindegyik meg akar őrizni, ezért lesznek érdekesek a meccsek. A SzAK--Vasutas talál­kozó vezetésére a Játékvezető Testület Su­gári delegálta, az egyesületek kiküldését kö­zösen kérték, a másik ujszegedi meccset Ve­zér Ernő vezeti. Ennek a játéknak Dézsy Ferenc, a testület társelnöke lesz az egvik ha­tárbirója, aki példát akar mutatni a fiatalok­nak, akik csak — nagymeccseket akarnak ve­zetni ... A KEAC-nak vasárnap ismét nehéz meccse lesz; Hódmezővásárhelyen vendégszerepel a HTVE ellen M á c s a i vezetésével. Erre a meccsre az egyetemi csapat már megerősödve állhat ki. Az SzTK vasárnap az Sz. Máv.-val mérkőzik Szentesen, ahol igen nehéz lesz győznie. A meccset Patak vezeti. Makón vasárnap a KAC vendégszerepe} a MAK ellen. A játékot Kohautek vezeti. Az MTK a kitűnő KTE ellen játszik Kecskeméten S z e b e n y i bíráskodásával. Másodosztálya bajnoki mérkőzések S^egeiJ: UTC-KiTE. játékvezető Faragó. Zrlnyi-FAC-Syb vánia. játékvezető Rizsánvi. SzATE—Rákóczi, já­tékvezető Dömötör, SzEÁTC— SzFIE, játékvezető Vezér D. Ószentírán: Hunyadi—KPLE, játékverető

Next

/
Oldalképek
Tartalom